Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5671 üzenetére

    Hajdúszoboszlón, a fürdőnegyedben lakom, és annak is kb a közepén. A Telekom optika tőlem 88 méterre áll légvonalban. A másik lakásom miatt, ami Berettyóújfaluban van, van Magenta 1 előfizetésem is. Nem tudom áthozni, pedig a Telekom 2 éve sincs, hogy húzta az optikát, de ezt az utcát, meg a negyed olyan 40-50%-át hagyták ki úgy, hogy:
    1. 2019-ben csak Vodafone és Invitel volt az utcában
    2. 2020-ban megérkezett a DIGI FTTH
    3. 2020-2021-ben a Telekom optika meg megállt tőlem pár tízméterre.
    4. Apartman apartman hátán, és hát nem egy szegény negyed ez, Berettyóújfaluban meg, ami mára egy Zombieland lett, mindenhol Telekom optika van.

    A Vodafone-t tavaly felmondtam, mert sosem volt meg a kínált 500 Mbps, a feltöltés meg lassú volt, bár ott a 22 Mbps az szinte mindig ment. DIGI 1000/300-ra váltottam, vettem egy ASUS RT-AX86S routert hozzá, és mindig megvan a sebesség, az NMHH mérődoboza szerint is:

    Szóval ezek szerint nemcsak Hajdúszoboszló van ilyen helyzetben a turistaparadicsomok között.

    Speedtest by Ookla - The Global Broadband Speed Test

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5673 üzenetére

    Számomra az az elképesztő, hogy:
    1. Berettyóújfaluban mindenhol volt Telekom, így költözéskor csak a Telekom oldalára hagyatkozva nyugtáztam, hogy van optika. A honlapjuk nem volt a csúcson. De fel sem merült bennem, hogy még a szegény Biharban a kis falvakban is van, addig a turistaparadicsomokban meg nincs ... Ráadásul a matávos időkben sem volt ezen a részen... frankó.
    2. De 2020-ban elkezdte frissen beoptikázni a várost. Egyszerűen üzleti logikát nem látok, és a körzet képviselője sem lát benne, hogy itt ahol biztosan megtérülne a beruházás, fogja magát, és megáll, mintha valami titkos paktum része lenne a dolog.
    3. Mivel két éve nem húztak tovább optikát, és mert a Telekom nem az a cég, ahol mondjuk forráshiány miatt állt volna le a dolog, elkönyveltem, hogy így is marad :( Nyilván ezért nem fogok költözni, van DIGI FTTH szerencsére. De azért bosszant.

    Költözés előtt nekem ez Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon) - PROHARDVER! Hozzászólások volt a döbbenetes sztori a frekventált helyen nincs megfelelő és mindenféle szolgáltatás jelen témakörben.

    Csak ugye a DIGI már úgy drágul, hogy beéri a Telekom-ot, a Vodafone meg már meg is tette ...
    Tavaly mondtam fel a Vodafone-nak, mert sosem volt meg az 500 Mbps, és akkor még ennyit fizettem:

    Most ennyiért adnák ugyanezt :D :


    2023-ban kábelinternet szolgáltatásért többet kérni mint FTTH-ért úgy, hogy van FTTH szolgáltató az utcában, kemény :D

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5697 üzenetére

    "Nálam papírforma szerint jön a 30/6 megabit DSL, szóval az megvan mindig és még ezzel is dönteni kell, hogy TV-zek, vagy internetezek, mert a kettőt egyszerre el is lehet felejteni."

    Kevesebb mint 10 évvel ezelőtt nálam is Speedport W 724V CI, ADSL-ről VDSL2-re váltva. Igen, akkor dönteni kellett, hogy vagy TV Stream, ráadásul IPTV-nél 1 HD és 1 SD volt kiadható maximum.

    Aztán jött a Cisco EPC3208 , ott már ennyire nem volt kiélezett a dolog, mert nem IPTV, hanem CATV volt, és egyébként is 60/4 volt azt hiszem.

    "Jelenleg megpróbálom kiharcolni a közös képviselővel, hogy a tetőre had rakjak ki egy antennát, mert jó lenne a Yettel a tornyuk 150M-re van és már 5G-s, de pont az épület másik felén lakok és átmegy 20 falon kb. "

    Én is társasházban lakom. UPC(Vodafone) szerelő kijött 2019-ben nem foglalkozott semmi ilyesmivel, levágta a régi Invitel kábelt, bekötötte a sajátot. Ellenben a DIGI-s szerelők közül első kettő olyan volt, hogy vissza is mondtam. Az első kijött, jogászkodott, hogy ez társasház... mondom, ember... másnak is be van kötve ... második meg nem is jött ki, mert esett azt eső, így lettem további két évre Vodafone-os.

    Viszont ez Nálad, hogy 500-ból 10-20 Mbps van meg... az még a garantáltat sem éri el ... a hibajegyet nem hagynám lezárni, és kötbéreztetném őket.

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • KROK640

    veterán

    válasz rekurzio #5697 üzenetére

    " amit a Vodafone produkál a szar DOCSIS hálózatukon (500-ból van 10-20... és naponta 2x nincs net)" - detto. Ugyanez van nálam is (vagyis a sebesség még rendben is 200 alá nem szokott menni), de csak mióta UPCből Vodafon lett. Azelőtt semmi baja nem volt, ahogy átvette a voda 1-2 héten belül kezdődtek a bajok. Net is, van hogy csak pár percig nincs, de előfordult olyan is, hogy órákra elköszönt. A kedvencem az volt mikor 2020-ban 5 napig nem volt azért netem, mert fordítva raktak be egy szűrőt (ezt el is ismerték), majd szerelőhiányra hivatkozva vasárnap estétől péntek délutánig kellett várjak a szerelőre, aki elmondta, hogy nagy szerencsém van, mert ha ez az egy időpont nem lett volna jó nekem, akkor még több mint egy hetet kellett volna várjak, annyira kevesen vannak, annyira sok munkára. Természetesen a Voda nem gondolta azt, hogy kevesebbet fizessek a következő számlánál.

    TV vagy Internet : Én ezt réges-régen megoldottam : nincs TV-m, ebből kifolyólag előfizetésem sem rá. Csak internet, semmi más :)

    Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5711 üzenetére

    Sajnos osztott közeg a kábelinternet. Esetleg nem az van, hogy mindenki azt használja (másik szolgáltató híján)?

    Amikor Berettyóújfaluban laktam ott minden rendben volt, csak 4 adásim állt rendelkezésre, amikor idejöttem Hajdúszoboszlóra ez a szám 6-ra nőtt:

    Amint látható a sebesség az NMHH dobozzal is látszik, hogy nem volt az igazi. Amit nem tudtam költözés előtt, hogy ezen a részen mindenki a Vodafone hálózatára kényszerült, mert a Telekomnak vagy nem volt, vagy ahol igen, rézdrótos hálózata volt. A DIGI 2020-ban érkezett. Az Invitel lett volna még alternatíva, de arra már szerződni sem lehetett volna - nem is akartam, mert a Vodafone-nál és a Telekomnál hűségem volt. A Telekomnál akkor kötbérmentesen a berettyóújfalui kertes házban lévő előfizetést fel tudtam mondani, mert azt eladtuk, itt meg nem volt rá szabadérpár arra sem, hogy legalább telefon legyen ...

    Ez ahol én lakom, nagyon sűrűn lakott rész!. Lényegében ki is jelenthető, hogy kaszált a Vodafone 2020-ig. Lényeg a lényeg, hogy nem tudtak kapacitást bővíteni - vagy nem akartak több pénzt beleölni - mert rendszeresen voltak sebesség terén gondok.

    Szolgáltatáskiesések is akadtak, persze volt, hogy fejállomásnál volt lehalás, máskor meg a kábelt vágták el (oké, az előfordul). A vicces az volt, amikor kiplakátolták, hogy megérkezett az ED 3.1 Hajdúszoboszlóra 1000-e nettel:

    Ha tartották volna, meg tényleg megoldódik a letöltési sebességprobléma lehet maradok náluk. De nem fejlesztettek semmit, kiderült, hogy befizettek egy ilyen kampányt, aztán kipakolták olyan városokba is ahol erről a fejlesztésről szó sem volt.

    Ez tőlem 150 méterre van, ekkor pakolták fel a Telekom optikát, és a fenti szerelő még úgy tudta, hogy fordulnak be hozzánk is :D

    NMHH dobozod amúgy van igényelve?

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5713 üzenetére

    Mondjuk a CISCO EPC3208 -nál 8 volt a maximumom :D

    "NMHH box volt még nyáron, de visszamondtam, illetve feladtam, mert nem nagyon hatotta meg őket az ezzel való fenyegetés. "

    Amikor nekem gondjaim voltak a sebességgel a Vodafone korszakban, én mindig küldtem nekik az NMHH dobozról készült jelentést, mert azt elfogadták, és az olyan felesleges köröket át is léptethettük, mint az én hálózatomban van a hiba, meg az én routerem a vacak, mondjuk amikor router módban volt a CB ezt sem tudták mondani :D

    "Pedig itt aztán lenne ügyfél sok társasház van, kb. a 2. legnagyobb lakótelep Füreden a Köztársaság úti után."

    A megmaradt berettyóújfalui lakásunk lakótelep. 4 emeletesek vannak ott, és lépcsőházanként 15 lakás. Mert a földszinten is van 3. Szóval 5x3 :D Ebből fakadóan, és mert olvasom ezt a topicot is rendszeresen, hát látom, hogy nem is kell annyira csodálkoznom, amikor komoly tömegeket hagynak padlón városonként :( Szomorú :(

    Emailben Neked többet mondtak, mert nálam csak annyit közöltek, hogy nem közölhetik a terveiket :D De Nálad is ott van a kérdés: mennyire életszerű az, hogy lendületben vannak, megállnak, majd 1-2 év múlva folytatják? Szerintem nem az, az sem, hogy megálltak, de az sem, ha már megálltak, hogy megint nekileselkednének. Illetve akkor életszerű a második verzió, ha drasztikus változás áll be a piacon, például egyesül a DIGI és a Vodafone, lesz egy szolgáltató, és újra kiértékelik a friss helyzetet, majd úgy döntenek, hogy már biztosan megtérül. De adódik az újabb kérdés: hogy most tényleg pár utca csődbe viszi őket, ha véletlen mégsem rohamozza meg őket a tömeg? Márpedig Nálad a Vodafone-ra csatlakozók szerintem egyből egészfrontos letámadást indítanának online, ügyfélszolgálati irodában, telefonon, hogy csatlakozhassanak.

    Azért pár utcát lefedni városonként nem olyan nagy kockázat egy ekkora szolgáltatónak. Berettyóújfaluban épült egy Tesco, mert azt gondolták, hogy milyen jól meg fog térülni Debrecen mellett a 47-esre pakolva. 10+ éve. Mert tőle pár száz méterre a Lidl kaszál. Csak ugye az négyes kereszteződésnél van, és a Romániába tartó forgalom ott megy el, bekanyarodnak, bevásárolnak. A Penny meg a városban van, az is pörög... hát amikor a Tesco megépült, akkor sem pörgött. Lasszóval fogták a vásárlókat. Pedig akkor még az elkerülőút nem is épült meg, azóta az is megvan... Mégsem írták ki a Tescora, hogy eladó, vagy be van zárva... szenved, de ittak rá hideg vizet, hogy ez nem jött be... ennél azért egy ekkora ISP-nek bevállalni egy kis fejlesztést, hogy tovább húzza a kábelt pár tíz vagy százméterrel bagatell dolog lenne, aztán meg kiderül, hogy nem, mert nem csinálja.

    Az egyetlen STB volt számomra, ami nem vett le a sávszélből (technológiai sajátosság)

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5715 üzenetére

    Vannak bonyolító tényezők, engedélyek. Például ahonnan elköltöztem, az utóbbi 10 évben építették át az egész környéket de úgy, hogy a légkábeleket leszerelték, nem is lehet kitenni, csak földkábel. Ami persze nagyon jó, esztétikus, biztonságos, csak ha új szolgáltató kerül a képbe akkor nem egyszerű neki, és főleg nem olcsó áthúzni ott.
    A légkábelezést összességében gyorsabb, könnyebb kivitelezni. Nem kell ásni stb... de ott meg az oszlopokkal lehetnek különböző problémák. Van, hogy pl a Telekom saját oszlopot használ.
    Japan Optic Fiber Internet (dannychoo.com) Pedig ez optika és Japán :D

    " Kb. első mondat az, hogy lenéznek, mint ha egy 80 éves néni lennék..."
    Igen, mert sajnos sok abszolút noob is betelefonál. A király az amikor a Callcenteres sincs képben, meg teljesen feleslegesen küld ki szerelőt házhoz. Telekomnál eléggé nagy divat volt nyáron a diákok alkalmazása CC-nek... Lényegében semmit sem tudtak :D

    "De a telekomot nem tudom hibáztatni, mert itt látom rajtuk, hogy tényleg akarnak fejleszteni, csak megy az idiotizmus és a korrupció a polgármesteri hivatalban, ami nem jelent pénzt a polginak az nincs engedélyezve és ezt mindenki tudja a városban... és ezt most pártpolitika nélkül mondom, engem nem érdekel melyik párthoz tartozik,"

    Ez egyébként eléggé kontraproduktív hozzáállás, mert az egy dolog, hogy a nyugdíjas választókat nem érdekli, ha ilyen a netje, mint szomszédomnak volt a mikrós:


    Ami egyébként Inviteltől kapta :D A ping is betyár volt, a fia meg CS-ezett volna, de ha nála volt, akkor nem igen tudta tolni :D

    De... egyrészt vannak 65 körül is már olyanok, akik igényesebbek, meg technokratábbak.... másfelől 18-65 között meg főleg... szóval előbb lehet pénzt nem kap, utána meg szavazatot sem azoktól a 18-65 közöttiektől akik érzékelik, hogy DIGITÁLIS nyomor van és nem jólét.

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • Winnie The P

    őstag

    válasz rekurzio #5709 üzenetére

    Köszi! De inkább egyelőre akkor maradok a mikrohullámúnál, akar milyen is.

    Gigabyte B450M S2H|Ryzen 5 5500|Arctic Freezer12|G. Skill 2*8 Gb 3000Mhz|MSI RX 570 8Gb|Kingston A400 240Gb SSD|SP Nvme 512 Gb|Seagate 2TB|FSP Hexa+ 500W|Zalman Z3|Philips 243V7|W11|

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5718 üzenetére

    Az előfordulhat, hogy extra aknákat is létesíteni kell.
    Példa:

    Ez pedig a belvárosban volt, ahol elvileg eleve voltak aknák, mégis kellettek extrák szép számmal. Ahhoz tényleg kell az önkormányzat építési hatóságától is engedély:

    Azt nem tudom, hogy a meglévő aknákat miért kellett kiegészíteni újabbakkal, de szükséges volt. Lehet a rézhálózat miatt nem volt kivitelezhető, hogy a szolgáltatás folyamatos maradjon, és nem fért be mellé... Persze mikor készen lett az optika a réz már feleslegessé vált, de addig azon ment a kommunikáció.

    "Attól félek amúgy hogy az optikázásoknak az új nemzeti szolgáltató is alá fog rakni, mert ha kiadja a királyunk parancsba az NMHH-nak, hogy ahol csak az van oda nem rak semmit a Telekom, mert még a végén nem ők tennék el a pénzt, hát ezt sem tartom kizártnak innentől."

    Szerintem az állam csak azért nem magától vásárolta fel a DIGI-t és a Vodafone-t - ha jól rémlik a 4iG is állami hitelt kapott - , mert adtak a látszatra, ezért van a szokásos 49-51%-os bohózat.

    Innentől kezdve csak a rossz és a kevésbé rossz opció volt. Ugye ha visszaemlékezünk régen még a kormányzat szegény falvakban ingyenes WIFI-vel segítette a legszegényebb családokat ... Most ilyesmiről szó sincs! Sőt! A kvázi állami szolgáltató emelt a legnagyobb mértékben. Mert a kisebbik rossz verzió az lett volna, ha lefele szorítják az árakat, de legalábbis szinten tartják. Nem voltak illúzióim, ezt pár évig tartottam elképzelhetőnek, addig ameddig a Telekomot ki nem csinálják, ha már nem tudták felvásárolni, mert rögtön az elején - ugyanis a Vodafone helyett a Telekom volt, sőt még a DIGI előtt is a célpont - ,csak rájöttek, hogy az bizony másik kávéház.
    Tehát lehetett volna még pár jó évünk.

    Minden szolgáltatónak vannak mostohán kezelt területei. Anno amikor az Invitelt felvásárolta a DIGI vagy a UPC-t felvásárolta a Vodafone, sokan abban reménykedtek, hogy ahol ED2.0 volt, oda áttelepítik az ED3.0-t, ahol ED3.0 volt, ott pedig ED 3.1 lesz vagy optika. Háááátt.... nagyon nem így lett, pedig az nem is volt logikátlan gondolat. ED2.0 ment volna a levesbe, ott ugye koaxot is cserélni kellett volna, az E3.0-s rendszereknél csak fejállomást kellett volna korszerűsíteni, a kinti eszközöket meg bekérik az Efiktől, kapnak új ED 3.1-es végponti berendezést, és mindenki előrébb lépett ... hát nem így történt.

    Ezen nem segít semmilyen szolgáltatói váltás :(

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5720 üzenetére

    Internet terén minden patent. Stabil, gyors mint amilyennek papírforma szerint is lennie kell, nyújtja a maximumot.

    TV: van TV előfizetésem, de egyrészt anyum nézi, másrészt ott is ATV HD megy, meg RTL GOLD (SD, mondjuk azon láttam, hogy vacak, de az eleve SD :D, szóval lehet nem a szolgáltató sara, meg ugye M5-ön magyar filmek, tegnap valami 1939-es felújított Semmeweis-es film volt :D, szóval az sem referencia alap :D )

    DE: DIGI kábel TV - PROHARDVER! Hozzászólások #66846

    Telefon: Ha én hívok valakit akkor egymástól független emberek panaszkodnak rá, hogy "rossz a vonal", érdekes mert ha meg minket hívnak akkor nem. Ráadásul három készülék is van itthon, és Vodafone esetében a Telefonnal nem volt baj.

    Viszont nekem az Internet a mindennél fontosabb, és ahogyan azt írtam, arra egy rossz szavam sem lehet a jelen állapot szerint!

    Friss, NMHH hivatalos mérési eredményeim:

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • KROK640

    veterán

    válasz rekurzio #5720 üzenetére

    Ezt sajnos én is valós veszélynek látom.
    ígyis már a Digi ami eddig messze felhúzta az átlagot, várhatóan nem lesz jobb, maximum tarja a színvonalat

    Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

  • makoss

    addikt

    válasz rekurzio #5749 üzenetére

    Nem is kell annyiban hagyni, én már a facebookon is vitatkoztam erről ismerősökkel, nade majd pislognak ha bannolom őket, nem érdekel, egy Telekomos admin is kitiltott a csoportjából egy időre, mert lényegretörően zaftosan mindent beleadva elküldtem őket a tályogba, szídva az édesanjukat. :U
    De könyörgöm! Meg kell nézni a térképet, ilyen sehol nincsen, hogy a környék településein mindenhol van optika csak nálunk nincs, beteszem már mégegyszer mert egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen van, ilyen szerencsétlen semmirevaló cég legyen mint ez a Telekom:
    :W

    Külföldről nem rendelek semmit, csak itthoni boltból! Vagy újat, vagy semmit! "A kötözködés a bunkóság melegágya!"

  • makoss

    addikt

    válasz rekurzio #5780 üzenetére

    Nem értem én sem a hozzáállásukat :F
    Ki kell vágni a túróba az Északnetet, vagy hagyni tönkre menni, és jöhetne a Telekom.

    Külföldről nem rendelek semmit, csak itthoni boltból! Vagy újat, vagy semmit! "A kötözködés a bunkóság melegágya!"

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5786 üzenetére

    Attól tartanak a németek, az Orbán-kormány a Telekomot is ki akarja szorítani a magyar piacról | Media1

    Lassan már mindenki egy szolgáltatónál lesz... Egyébként azt én is tapasztaltam ,hogy a UPC megvásárlása után, beesett a színvonal. Itt meg 3 évig kínlódtam velük, leadtam hibára stb... nem tudták a névlegest sokszor meg sem közelíteni. Lehe azóta sem tudják, bár a DIGI elég nagy kapacitást szabadított fel náluk... extrém esetben, jól jöhet a konkurens a konkurenciának a szolgáltatásminőség biztosításban :D

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • woodworm

    veterán

    válasz rekurzio #5837 üzenetére

    Az utóbbi két hét nálam is csendes volt, de előtte keserves volt a délután és az este. Egy sorozatrészt nem lehetett végignézni vagy két újraindulás nélkül.
    Az a baj, hogy a T nálunk ugyanúgy koaxos és hasonlóan panaszkodnak. Az elérhető optika pedig ugyan szimetrikus, de elég aránytalan a megadott szokásos sebesség, viszont aranyáron mérik.

  • Lajosnagy17

    senior tag

    válasz rekurzio #5780 üzenetére

    Értesítés építési engedélyezési eljárás szüneteltetéséről – CS/7982-4/2023. számú végzés: Balatonfüred, GPON-hálózat, II. és V. terület optikai ellátása, I. ütem
    Közzétéve: 2023. április 26.

  • Lajosnagy17

    senior tag

    válasz rekurzio #5844 üzenetére

    Biztos vagyok benne, hogy hamarosan lefedik, mert felénk is erősen dolgoznak( Keszthely, Balatongyörök közötti szakasz).
    Mellesleg nem sok Balaton parti település maradt az Északi parton, ami nincs kész vagy ne dolgoznának rajta.

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5891 üzenetére

    Érdekes ez a közmű térkép... mert kiválasztottam, hogy csak a Magyar Telekomot mutassa...
    Ez alapján a társasházamban is van:

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • makoss

    addikt

    válasz rekurzio #5891 üzenetére

    Sosem hallottam róla :F
    De gagyi egy valami!

    Külföldről nem rendelek semmit, csak itthoni boltból! Vagy újat, vagy semmit! "A kötözködés a bunkóság melegágya!"

  • makoss

    addikt

    válasz rekurzio #5904 üzenetére

    Így van.
    Nem kell nekik békét hagyni! :((

    Külföldről nem rendelek semmit, csak itthoni boltból! Vagy újat, vagy semmit! "A kötözködés a bunkóság melegágya!"

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5943 üzenetére

    Nagyon szépen kihozzák a maximumot az infrastruktúrából Apple módra... de attól még az xDSL 2023-ban elavult technológia, mely ha a letöltési értéket vesszük nem képes tartani még az ED 3.0 szintjét sem, nemhogy az ED 3.1-ét. Feltöltés szempontjából viszont jobb mint nálunk az ED 3.1.

    Az osztrák és a német, de mondhatjuk akár az angol vagy a francia Internetet is, régebben azt mondták ,hogy Angliában nincs is korlátlan Internet, de az osztrákoknál és a németeknél még mindig az xDSL volt elterjedve amikor nálunk már optikáztak sok helyen. Pedig ezek az országok sokkal gazdagabbak mint Magyarország. Tehát meglenne a vásárlóerő is, meg a beruházás sem olyan megterhelő egy nyugati ISP-nek. Mégis ragaszkodnak a rézdróthoz...

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5946 üzenetére

    "De Füreden mondta a szerelő, hogy nem valószínű az ED3.1 fejlesztés sem, mert valami 8 értéknek kell megfelelni, ami ha nincs meg, akkor ki se építik."

    Házon belüli saját, DIGI FTTH nincs a településen, a Telekom szintén zenész:

    Kényelmes helyzetben van az ISP, megteheti, hogy marad mindenki ED3.0-n. Totál mint Hajdúszoboszló - lenne -, de itt azért jobb a helyzet, mert legalább NER-en belül itt az FTTH. Azért kíváncsi lennék, hogy:
    1. Mennyi kapacitás szabadult fel az itteni ED3.0-n, pl hogy megvan e már mindenkinek az elméleti maximum közeli élmény lefele irányba, mert felfele mindig megvolt.
    2. Mikor kezdik el majd leválasztani őket, és átterelni FTTH-ra (vélhetően csak azután, hogy a két cég ténylegesen összeolvadt, és közös márkanév alatt fut, ez legalább 1 év saccra, de inkább 2)
    3. Vajon mi lesz a leszerelt fejállomásokkal, CMTS-sel stb... eladják, vagy valahol frissítenek ED2.0-ról 3.0-ra...

    Azért remélem frissítenek majd más, elmaradottabb részeken. Mert olvastam itt olyat, hogy valaki még most is 10K-ért van 10/5-ös ADSL-en, szóval ED2.0-n is nyilván sokan vannak.

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #5948 üzenetére

    Nekem is úgy dereng, hogy ott cserélik árnyékoltabbra a kábeleket. Akkor pedig már tényleg az FFTH lenne a logikus.

    "Füredre meg minek jönnön optika ha már így is van ott One. Nagyon nem így képzeltem, hogy Digis leszek. Bár tény az utóbbi időben elég stabil a helyzet."

    Arra én sem sok sanszot látok ,hogy a majdani One rövid időn belül FTTH-zna, de talán a Telekom megléphetné, hogy egyértelmű előnybe kerüljön. Bár már régen időszerű lett volna. Az a terület is olyan, mintha tiltott gyümölcs lenne...

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • molnarpeter

    nagyúr

    válasz rekurzio #5943 üzenetére

    Itthon ilyesmi sebesség-alapúról nem tudok, de az e-közmű térképen meg oszlop szinten fent van a teljes hálózat :D

  • GURUlok

    újonc

    válasz rekurzio #5910 üzenetére

    Erre gondolsz?
    https://nmhh.hu/cikk/238540/Ertesites_epitesi_engedelyezesi_eljaras_szunetelteteserol__CS780252023_szamu_vegzes_Balatonalmadi_2_utem_GPON_optikai_halozat

    Csak "2. ütem" felfüggesztéséről írnak. Sajnos ezekből a határozatokból semmi érdemi nem derül ki: miért, kinek a kérésére, egyáltalán mit takar a 2. ütem.
    Azt biztosan tudom állítani, hogy a kábelek, dobozok Almádiban már 2020 óta megvannak. Még a zártkerti részekre is kiépítették.
    PR-nek elvileg már elég kevés lefedetlen régiója van. Részükről Füred le van tudva:
    https://pr.hu/doc/Befejezodott_a_balatonfuredi_fejlesztes_20230331.pdf

    Nekem szülők ott laknak, és a mai napig egy 5 megás ADSL-el szenvednének, de tavaly rábeszéltem őket a mobilnetre. Így legalább van valami használható sávszélesség, még ha a késleltetés nem is a legjobb.

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #6016 üzenetére

    Egyedi hiba lehetséges azért... Próbáltad már, hogy a CB-t legalább addig próbálod használni, mint az eddigi leghosszabb hibamentes intervallum volt a Mikrotikkel? Ha azon túl sem szakad a CB-vel, akkor lehet mégis a másik a ludas.

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #6018 üzenetére

    Nem fognak, tapasztalatból mondom, mert 2019 óta lakom Hajdúszoboszló fürdőnegyedében, és sosem volt meg a névleges 500 szinte. DS-bol volt 15 csatorna, US-bol meg 6

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #6020 üzenetére

    A PUMA 6 sztori több szempontból is döbbenet.
    1. Miután kiderült, hogy még a UPC jól bevásárolt belőle, és sebezhető, sérülékeny, ugyanúgy kint hagyta a szolgáltató az előfizetőknél mintha szoftveresen megoldhatóak lettek volna a hardveres gondjai.
    2. Nemcsak kint hagyta, de már Vodafone néven még újat is rendelt belőlük, csak már más dobozba pakolta...
    3. Az Intelt tehát nemhogy nem perelte a UPC, de még rendelt is belőle a Vodafone...

    A PUMA 7-nél már gondolom javítottak, meg az ED 3.1- miatt erősebb is, de ugye hiába, ha még a kiépített hálózat is gyenge...

    "Megjött az Arris jó volt örültem, hogy megoldódott, aztán jött a meleg ugyanolyan szar."

    Sajnos a jó fekete színű légkábel miatt meg is szívja magát meleggel a DOCSIS meg eleve érzékeny a környezeti hőmérsékletre.

    Ezzel egyébként volt gondom Berettyóújfaluban is, mert jó hosszú volt ott is a légkábelem, de ritkán volt az adásim 50-et elérő. Ja ott még ugyanazon a légkábelen az Invitel kezdett nálam szolgáltatni, majd a UPC.

    Cisco EPC3208 volt a kábelmodemem. 8 DS 4 US. Annyiban különbözött az abszolút csak kábelmodem CISCO EPC3008-tól, hogy a 3208-on volt két TEL port.

    Annak megvolt az az előnye, hogy csak kábelmodem volt.

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • makoss

    addikt

    válasz rekurzio #6102 üzenetére

    Én úgy tudom az alapoknál a felsőkategóriásaknál tudja a 10Gbites netet kezelni, de ott sem mindegyik, no meg azok már nagyon zsebbenyúlós kategória! ;)
    Itthon megnézném hol van olyan net, lehet sehol :DD

    Külföldről nem rendelek semmit, csak itthoni boltból! Vagy újat, vagy semmit! "A kötözködés a bunkóság melegágya!"

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #6109 üzenetére

    "A másik a feltöltés azért ez már 2023 nehogy 20 megás legyen a feltöltés etalon, mert ez "technológiai korlát". Svájcban is volt szerencsém próbanapom alatt ED3-hoz az Airbnbmben és hatalmasat néztem a 60-as feltöltésen és ott sem ED3-as a visszirány, de azért azzal már lehet valamit kezdeni."

    Magyarországon is van egy két hely a Telekomnak is, ahol ED3.x-en nem sajnálták ki a fejlesztést, ott kiadják a 200-at is felfele irányba koaxon!

    "Dehogy technológiai sajátosság. Költeni kellett volna a D3.1 visszirányra, de hát az pénzbe került volna.... Azon a nagyon kevés területen ahol megcisnálták ott 1000/300 van DOCSIS-on és nagyjából hasonló arányok vannak más D3.1 visszirányra képes nyugati szolgáltatóknál is."

    Idézet DChard-tól.

    #6108KROK640: Igazából itt arról van szó, hogy csak a havidíj ami érdemleges eltérést mutathat, de ott van,hogy mondjuk nem sokkal drágább... Ha elég Neked a szolgáltatói eszköz is, a Telekom ad egy elég komoly ONT-ot HGW-nek amin nemcsak sima Gbps-os portok vannak. De egyébként meg 20K-ért is lehet kellemes Gbps-os router kapni.

    Nálam a 62K-s csoda eléggé overkill :D

    [ Szerkesztve ]

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #6111 üzenetére

    Régen a UPC-nel volt rá mód, hogy saját Cisco kabelmodemet használj.

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #6117 üzenetére

    Szolgáltatói WIFI-t szerintem csak ez a pár réteg használ:
    1. Akiknek abszolút nem fér bele a keretbe egy saját router
    2. Akiknek 1000+ Mbps-os Internetjük van, olyan ONT-tal amelyen 2,5 Gbps-os WAN-LAN portok vannak, és nem tud, vagy nem akar 120-130E Ft-ért routert venni hozzá
    3. Aki abszolút beéri a fapaddal. Nem is tud róla, hogy mennyi pluszt kaphatna egy harmadik féltől származó routerrel, és nem érdekli, hogy a szolgáltatói eszköz az nem éppen privát, hiszen a szolgáltató hozzá tud férni. :D

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • GoodSpeed

    addikt

    LOGOUT blog (1)

    válasz rekurzio #6120 üzenetére

    Ausztriában, Németországban, Svájcban de még Franciaországban is, a DSL reneszánszát éli. Viszonylag kevés az optika.

    Aminek két oldala van.
    1. Nyilván nem most kezdték el kimaxolni, tehát vélhetően gyorsabb volt náluk a DSL 2010-ben is mint nálunk most... Ennek van a technológiai optimalizálás miatt egy olyan pozitív hozománya is, hogy aki megrendelte mondjuk 20 éve az xDSL-t nem kellett átkábeleznie a lakását.
    2. Vélhetően még évekig marad. Hiába gazdagabb a lakosság ott mint itt, Internet terén nemhogy 1000/300, de még az 500-as net is ritka. Ott elégedettek az emberek ezzel, vagy legalábbis elfogadják. Nálunk meg mindenki FTTH-t akarna, és nem az xDSL, DOCSIS területeken a reálisabb célt, hogy az ISP fejlessze, optimalizálja az xDSL-t olyan szintre, mint Svájcban, hanem lője le a rézdrótot, vagy szedje fel, és húzzon optikát. Persze a legjobb az optika, de azért el kellene gondolkozni azon, ha a gazdag nyugatiaknak elégséges a rézdrót, akkor nálunk miért nem, amikor ott még az Internet drágább is mint itt.

    be quiet! Pure Base 500DX || be quiet! Pure Power 12 M 750W 80+ Gold || BQ! DARK ROCK PRO 5 || ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI || AMD AM5 Ryzen 7 7700X, Corsair 32GB KIT DDR5 6000MHz Vengeance || XFX Speedster SWFT 319 RX 6800 CORE || SAMSUNG 980 PRO 1 TB || ASUS Xonar U5 ||Windows 11 Pro FPP

  • KROK640

    veterán

    válasz rekurzio #6136 üzenetére

    MO előre megy, nem hátra.

    Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

  • KROK640

    veterán

    válasz rekurzio #6685 üzenetére

    Mint írtam, ahogy elnézem mostanság csak az árakat fogják emelni, mást nem :(

    Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

Új hozzászólás Aktív témák