Acer Iconia A1 tablet: reszkess, "Noname"!

Bevezetés, külső

Az Acer nem nevezhető friss versenyzőnek az androidos tabletek piacán, de eddig nem tudta beverekedni magát a legjobbak közé. A probléma forrása több helyről fakadt, így lényegében nem sikerült érdemi szeletet kiharapnia a felső és közép-felsőkategória tortájából. De ne bolygassuk a múltat, hiszen azóta a tabletpiac átalakult; a kifejezetten olcsó és a megfizethető tabletek piaca egyaránt megerősödött, ráadásul ebben a szegmensben is egyre jobb minőséget mutatnak fel a gyártók, a SoC-ok fejlődésével pedig a számítási teljesítmény is megüti azt az ingerküszöböt, amire a kisebb költségvetésből gazdálkodók mindig is vágytak.

A nagynevű gyártók ezt a piacot többé-kevésbé kiaknázatlanul hagyták, de az idei évben a fent említett változások következtében fordult a kocka. Erre bizonyíték például az Acer Iconia B1 tablet megjelenése év elején, ami nálunk akkor nem aratott nagy sikert, de ezt főként árának köszönhette. Sejthető volt, hogy ezután nem lesz megállás, és az Acer újabb köveket fog megmozgatni annak érdekében, hogy sikeresebb legyen az Iconia család. Ezért jó időzítéssel újabb versenyzőt dobtak a hihetetlen tempót diktáló piacra, így született meg az Iconia A1, amit neve ellenére is a B1 fölé pozicionáltak.

Vagy ha úgy nézzük, ez lett az A kategóriás modell, ami jelen esetben most nem a felső-, hanem a masszív "mainstream" kategóriát jelenti. A gyártó szerencsére nem erőltette a szélesvásznú kijelzőt, helyette a sokak szerint (és szerintünk is) jobban használható 4:3 képarány mellett döntöttek, így a képátló s 8"-re (egészen pontosan 7,9"-re) hízott. Amikor kivesszük a dobozból, igényes külsőt tapasztalhatunk: a kicsit kopogós, de jó fogású, nem ragadós-fényes, hanem matt fehér, enyhén csúszós műanyag házat körben sorjától mentes, alumíniumhatású szegély dísziti.

A 11 milliméteres vastagság és 410 grammos tömeg révén nem okoz majd problémát a tablet egy kézben fogása sem. Nincs probléma az összeszereléssel és a masszivitással sem, recsegés-ropogás enyhe nyomorgatásra nem jelentkezett, de ha tényleg nagyon keményen bánunk vele (de miért tennénk?), akkor csavarható a kasztni. A minimáldizájnra jellemzően a gombok és az egyes csatlakozók nem kaptak feliratot, de szerintünk minden egyértelmű helyre került, így aki látott már tabletet, annak nem lesz része meglepetésben.

A felső él jobb oldalán a ki- és bekapcsolásra szolgáló gomb kapott helyet, a jobb oldalra a hangerőszabályzó gombja, a microSD aljzat, a mikrofon nyílása és a microHDMI kimenete került. A bal oldal üres, alul pedig a micro USB és a 3,5 mm-es jack hangkimenet került. A dobozba egyébként a töltőn kívül más nem került, így ha a felsoroltakból bármit használni szeretnénk, akkor ahhoz külön kell beszereznünk a kiegészítőket. A doboz kapcsán egyébként hatalmas plusz pont az Acernek, hogy részletesen feltüntették a technikai paramétereket, így nem zsákbamacskát veszünk – már amennyiben ezek az adatok mondanak valakinek bármit is, hiszen a tabeteket nem csak hozzáértők vásárolják, akik fejből vágják az összes SoC és IGP képességét.

Belső és teljesítmény

Főbb paraméterek
Termék megnevezése Acer Iconia A1-810
Operációs rendszer Google Android 4.2.2
SoC MediaTek MT8125
CPU 4 x 1,2 GHz Cortex-A7
GPU PowerVR SGX544MP
RAM 1 GB DDR3
Háttértár 8 GB vagy 16 GB eMMC
Kijelző 7,9 hüvelykes, kapacitív IPS érintőpanel LED háttérvilágítással és 1024x768 pixel felbontással
Kamera 5 MP hátlapi
0,3 MP előlapi
Hangszórók 1 watt, mono
Kommunikáció IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.0, GPS
Interfész - micro USB
- audiokimenet
- microSD kártyahely (max. 32 GB)
- microHDMI
Szenzorok - gyorsulásmérő
- giroszkóp
- iránytű
Méret 208,7 x 145,7 x 11,1 mm
Tömeg 410 g
Akkumulátor kétcellás lítiumion, 4960 mAh
Extrák -
Termék honlapja Acer Iconia A1-810
Fogyasztói ár 54 900 Ft (8 GB), 59 900 Ft (16 GB)
Garancia 1 év

Ahogy a B1-ben, az Acer az A1-ben ismét a MediaTek SoC mellett döntött, ami ezúttal négy darab ARM Cortex-A7 maggal bír, frekvenciája pedig legfeljebb 1,2 GHz. Memóriából épp elegendőt tettek bele, mert ebben a kategóriában 1 GB-nál alább már nem szabad adni. Tárkapacitásból 8 vagy 16 GB áll rendelkezésre attól függően, hogy mely változatot vásároljuk meg, ám a microSD foglalatnak köszönhetően a bővítés gyerekjáték a későbbiekben.

A felszereltségre egyébként nem lehet rosszat mondani; a kötelezőnek mondható Wi-Fi mellett jelen van a Bluetooth 4.0-s vezérlő, sőt még a GPS-t sem spórolták ki belőle, ha valakinek éppen erre lenne szüksége. Utóbbi egyébként nem valami gyors, nagyjából 3-4 percbe telt, mire megtalálta pontos pozíciónkat. 3G, vagyis mobil adatátviteli lehetőség nincs, és az A1-ből nincs is ilyen változat (Frissítés: most kaptuk a hírt, hogy előreláthatólag két hét múlva érkezik a 3G-s verzió).  

SoC típusa MediaTek MT8125 Boxchip
Allwinner A13
Rockchip RK3066 AmLogic AML8726-MX
AnTuTu 12697 3235 9317 9767
Geekbench 2.4 1314 298 1009 986
Quadrant 4035 1935 3608 4120
Smartbench 2012
Productivity
3661 387 2587 2228
Smartbench 2012
Game
2024 1376 1633 1750
AnTuTu 3D rating
on-screen
2901 1828 3169 2499
AnTuTu 3D rating
off-screen
2018 1038 1882 1581
Epic Citadel fps érték on-screen, High 57 - 23,2 26,8
GLBench 2.51 Egypt
HD C24Z16 on-screen
1758 - - 995
GLBench 2.51 Egypt
HD C24Z16 of-screen
1134 - - 1162
Futuremark Pacekeeper 599 198 - 344
WebVizBench 2830 2650 2860 2670
- : nem indult vagy hibásan működött

Ez a konfiguráció összességében jól mozgatja az operációs rendszert, az ablakok közötti váltás, a görgetés mind rendben van, a tablet soha nem állt le "hosszabb időre gondolkodni". Apróbb döccenés, röcögés csak ritkán adódott, ilyennel főként akkor kell számolni, ha a háttérben komolyabb dolgok is történnek, mint például egy program telepítése, de szó szerinti akadásra nem volt példa. A gépen lefutott az összes általunk használt teszt, és tulajdonképpen a teljesítménnyel sem volt probléma, de a a relatív alacsony, 1,2 GHz-es órajelű MediaTek SoC nem tud kétszeres teljesítményt felmutatni a táblázatban szereplő nagyobb órajelen működő kétmagosokhoz képest. Ugyanakkor a több magból tudtak profitálni a programok, két kivételtől eltekintve mindenhol tarolt a gép.

Az IGP a PowerVR SGX családból kerül ki, teljesítménye persze nem csúcskategóriás, de a rendelkezésre álló felbontással könnyedén megbirkózott. Az Epic Citadel is jól mutatja, hogy a grafikus részleg milyen teljesítményre képes, mely programot Ultra High fokozatba kapcsolva is 27 fps-t tudott elérni. Ezenkívül számos más játékot kipróbáltunk (Angry Birds, Beach Buggy Blitz stb.), egyikkel sem akadt teljesítményt érintő problémánk. Hozzátennénk, hogy hosszabb játékmenetek után sem melegedett fel különösen a burkolat, a legmelegebb ponton 36 Celsius-fokot mértünk.

Kijelző, akku, hangzás

Kijelző

Az A1 7,9"-es, 1024x768 pixel megjelenítésére képes IPS kijelzőt választott, ami mögé természetesen LED háttérvilágítás került, mely akkuról legfeljebb 220 cd/m2 fényerősséget tud magából kipréselni. Ez sajnos nem túl sok, kültéren szinte biztosak lesznek gondjaink, ha nem találunk egy árnyékos helyet – ahol maximum a tükröződéssel és az ujjlenyomatokkal kell megküzdenünk, mint minden tablet esetében. Minimum beállításon 30 cd/m2 értéket mértünk, ami biztosítja, hogy éjjel se égjen bele retinánkba a látvány. Kár, hogy az automatikus fényerőszabályzó nem része az A1-nek, de ez a kategóriában annyira nem is jellemző tudás. A kontrasztaránnyal nem volt probléma, hozta az elvárt 1000:1 értéket minimum és maximum fényerősség-beállítás mellett is. Szintén elégedettek voltunk a betekintési szögekkel, hála az IPS panelnek.

Akku

A 18,6 Wh-s akku természetesen nem cserélhető, töltése pedig micro USB-n keresztül történik a mellékelt töltő segítségével. Erre azonban nem lesz olyan sűrűn szükség, mint elsőre sejtettük. A gyártó 7 órát ígér, ami kis óvatoskodással teljesíthető, de átlagos használat mellett (böngészés, e-mail, YouTube stb.) 6 óra kihozható belőle. Ez első látásra ugyan nem kiugró, de nem is rossz, ha nem a drágább tabletekhez hasonlítjuk.

Hang, hangzás

Az A1-ben összesen egyetlen darab hangszórót üdvözölhetünk, aminek mérete és elhelyezése hasonló a B1-en látotthoz, és sajnos most sem kapunk a Dolby hangzásból. Ebből már sejthetjük, hogy az átütő hangélmény most elmarad, de úgy általánosságban véve a hangminőség jó, a hangok tisztán szólalnak meg, nincs torzítás, recsegés, igaz, a hangerő sem jelentős és mély tartomány nincs.

Szoftver, multimédia

Szoftver

A neves gyártók egyik nagy előnye a kevésbé ismertekkel szemben a terméktámogatás lehet, már amennyiben akarnak és tudnak élni ezzel a lehetőséggel. Az Acer nem bízta a véletlenre: az Android operációs rendszerből az éppen elérhető legfrissebb (4.2.2) verziószámot kapjuk már a dobozból kibontva, és a további kisebb-nagyobb frissítésekkel sem lesz probléma. Erre kiváló példa, hogy a mi bolti példányunk is azonnal talált frissítést, amit gond nélkül telepítettünk.



A gyári szoftver nem bővelkedik extrákban, nincs egyedi felület, sem pedig ötujjas érintésre elővarázsolható Acer Ring. Van viszont helyette más, amit úgy hívnak: Touch WakeApp. A beállítások közé ékelt új opció két módot kínál a tablet felélesztésére anélkül, hogy a bekapcsolásra szolgáló gombot kéne keresgélnünk. Az egyik az ötujjas, a másik a kétujjas lehetőség. Az első nem csinál mást, mint alvó állapotban (azaz kikapcsolt kijelzőnél) öt ujj egyidejű érintésére felébreszti a tabletet, feloldja a képernyőzárat és a kezdőképernyőre dob minket. Azt nem állítjuk, hogy a hagyományos úton nem lehet gyorsabban feléleszteni a tabletet, de bizonyos körülmények között ez egy használható kényelmi funkció. A másik opcióhoz (ami csak a tablet álló helyzetében működik) két hüvelykujjunkra lesz szükség, amelyek egyidejű érintésével ugyanúgy megtörténik a felébresztés, de emellett egy tetszőleges programot is elindít (alapbeállításnak a kamera van megadva).

Plusz programokból nincs nagy választék; alapból megkapjuk az Astro fájlmenedzsert, az AcerCloud felhőszolgáltatást, kapunk víruskeresőt, AccuWeather időjárás-előrejelzőt, pár játékot, Skype-ot, és egy nem túl erős médialejátszót. A választék kimerül ennyiben, ám bármire szükségünk van, csak fel kell csapnunk a Play áruházat. Apropó, azt megemlítenénk, hogy az A1 alapból nem rendelkezik Adobe Flash támogatással, így a korábbi Android verziókhoz valót utólag nekünk kell felraknunk az Adobe weboldalának eldugott szegletéből, ha szükségünk van rá. A tablet ereje egyébként elegendő a Flash anyagok futtatásához.

Multimédia

Az A1 multimédiás része szoftveres oldalról nem túl ütős, lényegében az alapvető multimédiás fájlokkal birkózik meg, vagy egyes esetekben még azokkal sem. Zenékből megeszi a FLAC, M4a, OGG és MP3 kiterjesztést, de APE és WMA formátumú muzsikákhoz alternatív lejátszó után kell nézni. A mozgóképeknél alapesetben rosszabb a helyzet. Hacsak nem érjük be a Youtube-bal, az ugyanis gond nélkül fut HD-ben is, akkor itt gyakorlatilag nélkülözhetetlen egy jó program, ami papíron elboldogul mindennel. Ha ez megvan, akkor jók az esélyeink. Tesztvideós csomagunkból a DivX, XVID, Quicktime és H.264 kódolású MKV-k (1080p is) szépen futottak, csak a TS és M2TS kiterjesztésű állományok, valamint a gyilkos killa_sample állomány esetében volt kevés a másodpercenkénti képkocka. A videók hangjával addig nincs probléma, amíg nem DTS-t kell dekódolni, ez ugyanis nem támogatott.

Videófelvételi képesség

A hátoldali kamera lehetővé teszi videók rögzítését 720p és 1080p módban. Az eredmény az alábbi videón látható. Sajnos az ilyen kisméretű érzékelőkre és optikákra jellemző hátrányoktól itt sem menekülünk, amihez hozzájönnek a képzaj elnyomásából és a tömörítésből fakadó hiányosságok. Az eredmény persze nem nézhetetlen, de jónak nem mondanánk – de tulajdonképpen ezen sem csodálkozunk ebben a kategóriában.

Fotózás, értékelés

Fotós képességek

Ha megvesszük az Iconia A1-et, rögtön két kamerával gazdagodunk: egy 0,3 megapixeles előlapi és egy 5 megapixeles, autófókuszos, vakuként szolgáló segédfény nélküli hátoldali példánnyal.

A hátoldali kamerával készült tesztképek:



Sajnos az elkészült képek minősége átlag alatti. A fotók kissé homályosak, részletgazdagságról nem igazán beszélhetünk, szűk a dinamikatartomány és a zajszűrés is túl erősre sikeredett, ami meglátszik a képeken. Az utolsó három kép éjszakai módban készült, ami vaku hiányában az érzékenység növelésével világosítja a képet, amihez extra erős zajszűrést társít. A kameraszoftver egyetlen komolyabb extrája a panorámafotó készítése. Kiválasztásakor nincs más dolgunk, mint a kijelzőn látható instrukciók alapján megfelelő sebességgel fordulni 180 fokot, míg a masina exponál. Miután végeztünk, a program automatikusan összepakolja és megvágja a képet:

Értékelés

Az Acer Iconia A1 ígéretes darab, ha nem fotózási céllal vásároljuk, de egy tablet nem is kifejezetten arra való. Véleményünk szerint, ha a gyártó elhagyta volna a hátoldali kamerát, akkor sem történik nagy baj, keveseknek hiányozna ebben a kategóriában, viszont pár ezer forinttal lejjebb tudták volna nyomni az árat. Igaz ez a GPS-re is, ami nem árt, ha van, de jelen esetben kicsit lassúcska darabbal akadt dolgunk, ráadásul sok navigációs alkalmazáshoz adatkapcsolat is kellhet, ezt 3G hiányában pedig körülményes biztosítani, ha nincs Wi-Fi a közelben. Ugyanakkor pozitívum, hogy ebben a kategóriában nem jellemző, hogy egyáltalán van beépített GPS. Az imént felsorolt negatívumok mind olyan extrák, amelyeket nem feltétlenül vár el a vásárló ebben az árkategóriában, viszont tény, hogy ha már ott vannak, akkor hátrányaik félig-meddig joggal bökhetik a tulaj csőrét.

Mindettől függetlenül az Iconia A1 véleményünk szerint egy igen jól sikerült, középkategóriás tablet, ami nem akar többet mutatni magából, mint ami. Kategóriájának megfelelő anyagokból és összeszerelési minőségben készül egészen kellemes külsővel, és teljesítménye alapján tudja azt, amire a tabletet hobbiból használó többségnek szüksége van; a beépített GPU elég erős a kijelző felbontásához, akár 3D-s appoknak is neki lehet fogni vele – a kétmagos modellekhez képest érezhető az A1 előnye. Akkumulátorára azt kell mondanunk, hogy nem okozott sem jó, sem pedig kellemetlen meglepetéseket. A hangszóró lehetne picivel ütősebb, viszont legalább nem torzít, és az egyébként jó kijelző tudhatna valamivel nagyobb fényerősséget. A szoftvereken is lenne mit csiszolni, ám a zöld robotos világban a szoftveres hiányosságoknál könnyebben semmi sem orvosolható.

Az Acernek nincs könnyű dolga a kevésbé nagynevű gyártókkal szemben, akik mindenféle hasznos extrával csábítják a vásárlókat ebben a szegmensben, mint például 2 év garancia, védőtok vagy esetleg pár ezressel többért már 3G modem. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy az A1-ben hasonló áron már négymagos, bizonyíthatóan nagyobb teljesítményre képes SoC van, az operációs rendszer is fejlettebb, és nem kell "ki tudja mennyi időt" várni az újabb verzióra, ráadásul egyszerű a frissítés. Véleményünk szerint az Acer Iconia A1 kifejezetten versenyképes minőséget és szolgáltatásokat kínál saját kategóriájában, vállalható áron (ami sokszor nem jellemző a márkás cégekre), ami ajánlott vétellé teszi. Teszi mindezt egy rendezett háttérrel rendelkező cég nevével fémjelezve, így nem kell tartanunk attól, hogy egyik napról a másikra eltűnve oda a terméktámogatás, és frissen megvásárolt eszközünk már semmit sem ér.


Acer Iconia A1 tablet

Daywalker

Az Acer Iconia A1 tabletet Acer hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés