Asus és MSI P67-es alaplapok

Asus

Az Intel a jövő év elején egy új processzorcsaládot fog bemutatni. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, felkészülhetünk az új chipsetek bemutatkozására is, a helyzet érdekessége azonban az, hogy bár a paramétereket az online sajtó már egy ideje nyílt titokként kezeli, a hivatalos megjelenésig mégsem írhatunk róla. Nem írhatunk sem a processzorról, sem a lapkakészletről, teljesítményteszteket sem futtathatunk, sőt még az új processzorfoglalatot sem mutathatjuk meg, így hát a most következő bemutatónk témája igencsak leszűkült maguknak az alaplapoknak a bemutatására. Sejthető, hogy az új chipsetek köré épülő típusokról van szó, a típusjelzésekből az is kiderül, hogy a P67-es chipsetről van szó. Meglehetősen szokatlan, hogy a lapkakészlet bemutatkozása előtt a chip köré épülő típusokról írunk, viszont mivel az alaplapok már itt vannak, kaphatóak, vetettünk hát rájuk egy gyors pillantást. Az már egy más kérdés, hogy processzor hiányában idén ezeket még senki nem fogja megvásárolni...

A következőkben öt alaplapot ismerhetünk meg, három az Asus, kettő pedig az MSI műhelyéből származik. Önmagukban az alaplapok az esetek többségében nem számítanak különösebben izgalmas témának, de most van miről írni, mert a gyártók egy-két újdonsággal készültek az újévre.


Asus P8P67 és P8P67 Deluxe

Az Asustól először a P8P67 és a P8P67 Deluxe érkezett meg hozzánk. A korábbi generációkat ismerve már sejthető, hogy az alaptípus, a P8P67 készül a tömegeknek, míg a Deluxe jobban felszerelt, drágább, és a többre vágyók igényeit elégítheti ki. A két P8P67-es az Asustól megszokott csomagolásban lesz kapható, mindkettőhöz jár leírás, driver CD, hátlapi takarópanel, SATA kábelek és egy hátoldali USB, illetve eSATA portot tartamazó kivezetés. A Deluxe mellé több SATA kábel jár, és a dobozban találunk még egy SLI-hidat illetve az eSATA-portos hátsó kivezetés helyett egy USB 3.0 portokat kínáló, a számítógépház elejébe szerelhető dobozka jár.


Asus P8P67 és P8P67 Deluxe

A két Asus külsőre nagyon hasonló, a fekete NYÁK-on kék színű bővítőportok sorakoznak. Ami a képekről egyértelműen leolvasható, az az, hogy az új processzorok kétcsatornás memóriavezérlővel fognak rendelkezni (2 x 2 db memóriafoglalat), és támogatják majd az SLI-, illetve CrossFire-kapcsolatot de csak 2 x 8 sávos módban. A Deluxe-ra épített külön vezérlőnek (PLX chip) köszönhetően az USB 3.0-s portok, a SATA 6 Gbps portok (amelyekből összesen négy van) és a hálózati portok forgalma nem szenvedhet sávszélességhiányban. A harmadik PCIe x16-os foglalat valójában csak négy sávon csatlakozik a chipsethez, tehát PhysX-kártyát vagy hangkártyát érdemes benne használni. A Deluxe-on találunk még bekapcsológombot, újraindító gombot és egy ledes diagnosztikai kijelzőt is, ami meghibásodás esetén lehet a segítségünkre. A MemOK! gomb már egy ideje visszaköszön ránk az Asus alaplapjairól, ezzel életre kelthető egy olyan rendszer, amely a memóriabeállítások miatt instabil.

Az Asus esetében az igazán érdekes dolgokat az új és a felújított funkciók kínálják. A Dual Intelligent Processors 2 az EPU és a TPU processzorok második verziójára utal. Az Asus alaplapok esetében az EPU felelős az energiahatékony működés szabályzásáért; ennek második verziója már nem csak a CPU és a CPU feszültségellátásáért felelős alkatrészeket vezérli, hanem az alaplap összes fogyasztó komponensét. A TPU chip az úgynevezett automata túlhajtásért felel, ezt irányíthatjuk BIOS-ból vagy Windows alól is az AI Suite II program TurboV EVO moduljával, sőt az alaplapon találunk hozzá egy kapcsolót is. Érdemes még megemlíteni a Digi+ VRM-et is, amely a 12+2 fázisú CPU-ellátó részlegre utal, illetve a BT GO!-t, ami az Asus Extreme alaplapjairól már ismert. Ennek használatával Bluetooth-on keresztül érhetjük el a számítógépet egy smartphone segítségével.


Asus P8P67 és P8P67 Deluxe

A P8P67-en két PS2-es portot, hat USB 2.0 portot, két USB 3.0 portot, LAN és Firewire-csatlakozót, illetve egy Realtek ALC892-es chipnek köszönhetően audioportokat találunk (optikai SPDIF és hat audioport), ez az Asus terminusában "DTS Surround Sensation Ultra PC" hangzást biztosít... A Deluxe-ra csak egy megosztott PS2-es portot építettek, viszont nyolc USB 2.0-t, két USB 3.0-t, két eSATA-t (a zöld power eSATA-t), egy Firewire-t, két Ethernet-aljzatot és egy Clear CMOS gombot kínál fel. A hang átvitelére egy koaxális és egy optikai SPDIF-kimenet és a szokásos hat audioport szolgál.

Az új funkciókon felül az újonnan megjelenő alaplapok talán legérdekesebb fejlesztése a BIOS megújulását megcélzó EFI kezelőfelület. Az EFI (Extensible Firmware Interface) a közhiedelemmel ellentétben nem váltja le a BIOS-t, csak úgymond "rátelepül", gyakorlatilag egy új kezelőfelületet ad neki (ahogy az a nevében is szerepel, ez csak egy interface). Míg a BIOS szöveges módban jeleníti meg az információkat és csak billentyűzettel vezérelhető, addig az EFI-vel "szerelt" alaplapok beállításait már grafikus környezetben akár egérrel is elérhetjük. Hogy ez a kezelőfelület mennyiben más, mint az eredeti BIOS, az csak az alaplapgyártótól függ, az Asus esetében például csak a bejelentkezőképernyő új (lásd feljebb), de maguknak a beállításoknak a menüpontjai pont úgy festenek (illetve szemre picit tetszetősebbek), mint szöveges módban. Az EFI azon kívül, hogy szebb, mint a BIOS, jobban felkészült a jövőre is, ugyanis már támogatja a GPT (GUID Partition Table) fájlrendszert, így képes a 2,2 x 1012-en bájtnál (2,2 TB) nagyobb méretű merevlemezek kezelésére is (maximum 9,4 ZB azaz 9,4 x 1021). A P8P67 és a P8P67 Deluxe BIOS-ának menüpontjai megöröklődtek a "szimpla" BIOS-os alaplapokról, tehát nem szenvedünk majd semmiben hiányt.




Asus P8P67 (Deluxe) EFI BIOS

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés