Képminőség
A kijelzőbe 31,5 hüvelykes, 16:9 képarányú Samsung SVA panel került, amelynek felbontása 2560x1440 képpont, így a pixelsűrűség 93,24 ppi. Szokás szerint a kijelzőt itt is bevonták olyan speciális anyaggal, amely mattá teszi és jó hatásfokkal csillapítja a tükröződést, illetve eloszlatja a zavaró külső fényeket.
A döntéshozók ezúttal is a már számtalanszor bizonyított WLED háttérvilágítási eljárást alkalmazták, úgy, hogy a fényerő beállítását nem PWM-mel oldották meg, tehát a fénysűrűség érdekében az elektronika nem villogtatja a képernyőt. A maximális fénysűrűség 450 cd/m², a HDR módban elérhető maximum: 550 cd/m². A modell így tehát támogatja a nagy dinamikatartományú tartalmak megjelenítését, és bár nem ez a világ legnagyobb fényerejű monitora, de azért a HDR hatás érzékelhető és látható. A legkisebb mért fénysűrűség 15,09 cd/m², ami ragyogó érték, és ez azt jelenti, hogy annak is jól jöhet, aki szeret sötétben kifejezetten kis fényerő mellett játszani vagy dolgozni.
Az ASUS ROG Strix XG32VQ támogatja az AMD FreeSync 2 technológiát, a maximális frissítési frekvencia pedig 144 Hz. A változtatható frissítési frekvencia vizsgálatához az AMD demóját, illetve egy-két játékot próbáltunk ki. A tapasztalatunk az, hogy az FreeSync gond nélkül működött.
Betekintési szög
Az ívelt képernyő egyik hátránya, hogy a betekintési szög terén nem teljesít olyan jól, mint amit a hagyományos, sík képernyőknél megszokhattunk. Ez az állítás ezúttal is igaznak bizonyult, hiszen azt tapasztaltuk, hogy 145-150 fok környékéről már kezdenek enyhén fakulni az árnyalatok, viszont invertálódástól egyáltalán nem kell tartani. Emellett az is igaz, hogy minél tágabb szögből nézzük a kijelzőt, annál inkább azt érzékeljük, hogy torzulnak az egyenesek.
Válaszidő és homogenitás
A maximális válaszidő 20 ms, ami több fokozaton keresztül gyorsítható egészen 4 ms-ig, mindezt ráadásul úgy, hogy a zavaró túllövés effekt egyáltalán nem tapasztalható. Az input lag méréseink szerint 14,2 ms, ami a világcsúcs értéktől távol van, de ettől függetlenül még kellemesen alacsonynak számít. A keretbe épített LED-ek által szolgáltatott háttérvilágítás eloszlása műszeres méréseink szerint ezúttal sem tökéletesen egyenletes; az egyes képernyőtartományok között akár 20 százalékos eltérés is előfordulhat, ami azért elég sokkoló adat. De az is igaz, hogy a felhősödés, foltosodás a mindennapi használat során nem igazán tűnik fel.
Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!