Felnőtt az Eee PC

Kistestvérei után itt a legnagyobb Eee PC, az 1000H 10 hüvelykes kijelzővel, nagyobb billentyűzettel. – írta: rudi, 4 éve

Külső

Valahogy csak nem tud vége szakadni az Eee PC áradatnak. Az Asus önmaga annyiféle netbookot készített, mint konkurensei együttvéve. Kezdték a sort a kategória megteremtőjével, a pici, korlátozott, de első 701-essel, amelyet követett a nagyobb, használhatóbb méretű kijelzővel szerelt 900-as, majd a 901-es, amely nem csak az Intel modern Atom processzorát, hanem a korábbiaktól több ponton is eltérő külsőt kapott. Mindegyik Eee PC egy picivel nagyobb lett elődjénél, de még a 901-es is pár centiméterrel keskenyebb, mint konkurensei. Éppen ezt a pár centimétert hiányoltuk az Asus gépeiről, ennek „köszönhetően” lett számunkra, és sokak számára túl szűk a billentyűzete. Minden bizonnyal az Asusnál is felfigyeltek erre, mert a legújabb Eee PC, az 1000H már nem 22-23 cm, hanem majdnem 27 centiméter széles, ráadásul monitora is tíz – egészen pontosan 10,2 – hüvelykesre nőtt. Méretét tekintve tehát majdnem akkora, mint az MSI Wind.

Külsőre a 901-es Eee PC-re hasonlít az új modell. Ugyanolyan a formaterve, de pár centiméterrel szélesebb és egy kicsit mélyebb is lett. Tetején nem Asus, hanem Eee címke díszeleg, amihez a korábbinál felnőttesebb "Easy, Excellent, Exciting" szlogent találták ki.

Elölről és hátulról nézve az ezres szinte ugyanolyan, mint a 901-es, csak pár centiméterrel szélesebb. Tehát egyik oldalán sincsenek csatlakozók, elején a tapipad billentyűi kellően szélesnek tűnnek, tőlük jobbra pedig négy LED látható. A hátsó traktust az akkumulátor tölti ki, mely szemre keskenyebbnek tűnik, mint a 901-esé. Ez csak a szélesebb ház miatti optikai csalódás, ugyanis az 1000H és 901-es Eee PC akkumulátora ugyanaz.

Oldalról még ennyire sem különbözik a két legutóbbi Asus mininotebook. Az ezresnek is három USB-je van, szellőzőnyílása nagyobb, mint a kezdeti modellé, és lehagyták róla a vak modemcsatlakozót. Talán a többség feláldozta volna a Kensington zárhelyet még egy USB csatlakozóért, de az ilyen gépek felhasználási területén többnyire elég a három USB is. Nem csak az akkumulátor miatt emelkedik meg az Eee PC 1000H hátulja, hanem eleve ilyenre tervezték.

Kinyitva a legnagyobb kis Asust örömmel tapasztaltuk, hogy az extra szélesség miatt sokkal nagyobb billentyűzet fért el rajta. Ezzel a mérettel már nem lesz annyi gondja az átlagos, esetleg az átlagosnál vaskosabb ujjakkal megáldott felhasználóknak sem. Akárcsak a 901-esnél, most is 1,3 megapixeles webkamera kukucskál az ezúttal 10,2”-os, de továbbra is 1024x600 pixel felbontású kijelző fölött. Bár nem volt kéznél 901-es, hogy összehasonlítsuk vele, de úgy tűnik, hogy az 1000H is ugyanazt a touchpadet kapta.

Oldalról nézve az is látszik, hogy az ezres Eee PC sem nyitható ki teljesen vízszintesre, bár maximálisan kitárva eléggé hátradől a monitora. A dőlési szögből elvesz egy kicsit az alsó rész megemelt hátulja, de ölben vagy asztalon is nagyszerűen használható volt az 1000H. Nagyobb szögbe nyitva ez a modell is hajlamos volt a hátrabillenésre. Meg kell még említeni, hogy nagyobb, közel másfél kilogrammos súlya ellenére is stabilan megállt, nem nyílt tovább, ha kijelzőjének felső sarkánál fogva emeltük meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Eee PC érintőképernyővel

    Megérkezett az Asus első kiforgatható érintőképernyős netbookja, a T91.

  • Asus S121 – nem netbook!

    Hanem könnyű, akkumulátorról sokáig üzemelő, de nem valami erős szubnotebook az Asus új modellje.

  • Eee PC DVD-íróval

    Nálunk járt a felfrissített Centrino Atom platformmal, optikai meghajtóval és hatalmas akkumulátorral szerelt Asus Eee PC 1004DN.

Előzmények

  • Eee PC-k - a három kislegény

    Együtt tettük próbára a celeronos Eee PC 701-et és 900-at, valamint az új, Atom processzoros 901-et. Vajon melyik a nyerő?

  • Acer Aspire One netbook

    Az Asus és MSI netbookjához képest kisebb csinnadrattával érkezik nyár végén az Acer aprósága. Most egy előszériás példánnyal találkoztunk.

  • MSI Wind Atommal - nyerő kombináció?

    A múltkori rövid fotózás után másodszorra már alaposabban megvizsgálhattuk az MSI mini notebookját.