Interjú: BaluC – hal és szörny a számítógépben

Bevezetés a moddingba

Téved az, aki úgy gondolja, hogy kifogytunk nagyszerű modderekből! Ezúttal Szabó Balázst mutatjuk be, akit a PROHARDVER! és a hazai modder közösség BaluC néven ismer. Legutóbb a tavalyi DCMM (Deutche Casemod Meisterschaft) nemzetközi modder verseny kapcsán hallhattak róla olvasóink, ahol az Avatar című filmből megismert Pandora bolygó dzsungelébe öltöztetett konfigurációjával megszerezte a leglátványosabb kreáció (lényegében a közönségdíj) második helyét. Aki jól figyelt, az idei Veletechen is láthatta BaluC-t akcióban, mert aktívan részt vett a helyszínen átalakításra került Cooler Master házon folytatott munkálatokban.

PH: Hogyan kezdődött nálad a modding?

BaluC: Lényegében úgy, hogy nem is tudtam, mit csinálok. Az első számítógépemet középiskolás koromban kaptam, a 90-es évek közepén. Rajzolni és barkácsolni szerető gyerek voltam, és mivel nem szerettem, ha a dolgaim úgy ugyanúgy néznek ki, mint másoké, ezért ha csak tudtam, kicsit módosítottam őket. A nagy, krémszínű számítógépdoboz tipikusan ilyen volt: előbb pár matrica, aztán még több matrica került rá, majd az egészet letéptem, egy bútorlapra mintát rajzoltam, beleégettem, és az került a matricák helyére, azután jöttek a fóliák, némi festés, belül a ventilátorok, fénycsövek, később némi vágás, lépésről lépésre.

PH: Mit jelent az, hogy nem tudtad, mit csinálsz?

BaluC: Csak 2003-ban, valamilyen számítógépes magazinban olvastam róla először, hogy ezt a fajta tevékenységet moddingnak hívják. Ráadásul azt is megtudtam, hogy belőle rendeznek hazai versenyt, így lelkesen bele is vágtam. Akkoriban meglehetősen egyedi, úgynevezett kültéri kalapácslakk festése volt a házamnak, ami ugyan sokak számára talán nem olyan mutatós, mint a magas fényű, lakkozott megoldások, de rendkívül strapabíró, jól ellenáll a környezeti hatásoknak. Ezért is választottam ezt, mert akkoriban még aktívan jártam LAN-partikra.

Ezért került két fogantyú is a nem éppen kicsi Codegen 7002 ház tetejére, és a belsőt is alaposan kezelésbe vettem. Az egész masina átalakításáról részletesen írtam a Logouton. A verseny zsűrijének nem teszett túlzottan a festés, dehát mi tagadás, ekkor még nem volt túl nagy gyakorlatom benne. Abban az időszakban ismerkedtem meg a modding alapfogásaival éppen ezen a házon, ekkor gyűjtöttem össze a szükséges eszközöket, és rengeteg, a témával foglalkozó emberrel találkoztam – különösen a versenyen.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés