Bevezetés, külső specifikáció

Nagy örömünkre tiszteletét tette szerkesztőségünkben egy Kingston A1000-es sorozatú adattároló, amelynek csomagolása meglehetősen puritán jellegű: az SSD-n, egy kis információs füzetecskén és egy Acronis True Image HD aktivációs kulcson kívül nem tartalmaz egyebet – de ezt nem is szándékozzuk a szemére vetni. A rögzítéshez szükséges csavar mellékelésének hiánya csak akkor okozhat gondot, ha alaplapunké valamilyen oknál fogva nincs meg, ezt talán még betehette volna a gyártó a pakkba.

Maga az SSD egyoldalas és M.2-2280-as szabvánnyal készült, ami annyit tesz, hogy 22 mm széles, illetve 80 mm hosszú (valamint 3,5 mm vastag), interfészként pedig x2-es PCI Express 3.0-t használ, így az elméleti maximum sávszélesség 2 GB/s környékén alakul. Azt fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy bár az eszköz két PCI Express sávot sajátít ki magának (a legtöbb NVMe SSD négy sávjával ellentétben), az alaplapi M.2 slot fixen négy sávot "foglal el" – vagyis a csatolóba applikálás után nem marad két extra sáv a raktárban. Az A1000-es háromféle méretben vásárolható meg; 240 GB-os, 480 GB-os, illetve 960 GB-os modellek egyaránt elérhetők. Tesztpadunkon a középső, 480 GB-os verzió várt csendben megülve a bírálatra.

Mióta az IDE-től átvette a stafétát a SATA, az adatátvitel terén folyamatos sebességnövekedést tapasztalhattunk a mindennapok során. Az SSD-k megjelenésével ez a tendencia csak tovább fokozódott, olyannyira, hogy a mozgó alkatrészeket mellőző adattárolók már egy ideje a SATA sávszélességét is bőven feszegették, mi több, aztán meg is feszítették. Ekkor lépett a porondra a PCI Express interfészt használó M.2 szabvány, ami az AHCI-t leváltó NVMe vezérlő bevezetésével egészen új dimenziókba emelte az írási és olvasási sebességeket. Persze mint mindennek, ennek is megvan a maga hátulütője, ami a picivel borsosabb áron kívül jelen esetben nem más, mint az üzemi hőmérsékletek szignifikáns emelkedése.

Néhány gyártó manapság ezt úgy próbálja kompenzálni, hogy alumíniumból vagy jobb esetben rézből készült hűtőbordákat applikál M.2-es SSD-ire, és bár ez egy kicsit javít a melegedési helyzeten, a legtöbb esetben önmagában még nem nevezhető elégséges megoldásnak, szükség lehet direkt hűtésre is a jól szellőző ház mellett. Tesztalanyunk esetében kénytelenek vagyunk mellőzni a gyárilag szerelt bordát, a NYÁK-on elhelyezkedő négycsatornás Phison PS5008-E8 kontroller, a négy, Toshiba által gyártott 256 gigabites BiCS TLC NAND chip és DDR3 cache a "szabad ég" alatt tanyázik. A Phison E8 révén van AES-256 bites titkosítás és LDPC (low-density parity-check) hibakorrekció is, írási buffer gyanánt pedig igen szerény, mindössze 4 GB-nyi SLC áll rendelkezésünkre.

Az SSD-k esetében a „strapabíróságot” TBW-ben (total bytes written) mérjük, és ez az érték változik a meghajtó tárhelyméretének függvényében; a 240 GB-os A1000 150, a 480 GB-os 300, a 960 GB-os pedig 600 TB írt adatra van hitelesítve. Ebből kiindulva, átlagfelhasználással számolva (játék, böngészés, esetenkénti videóvágás) a várható élettartam legalább 5 évre becsülhető. Mivel a Kingston gyárilag 5 év garanciát vállal a termékre, azt hisszük, hogy joggal érezhetjük: be vagyunk biztosítva a belátható jövőt illetően.

Tesztkörnyezet, kiolvasható információk

A tesztgép nem sokat változott a Samsung 860 EVO/PRO próbatétel óta, a különbség mindössze annyi, hogy a GeForce GTX 1050 Ti-től időközben egy GTX 1060 6 GB Founders Edition vette át a stafétabotot, valamint a DDR4-es Kingston HyperX modulokat ADATA XPG-k váltották le. A processzorhűtő pedig mindig más... A konfig továbbra is egy Cooler Master testbenchen nyugodott, így az iroda levegője közvetlenül érintkezett a masina elemeivel, és az SSD számára semmilyen extra hűtést nem biztosítottunk.

A Hard Disk Sentinelt és a CrystalDiskInfot beizzítva ezeket az info- és S.M.A.R.T. képernyőket kaptuk:

[+]

[+]

Mint látható, a meghajtón E8FK11.L firmware van. A teszt idején a Kingston SSD Manager programját használva nem találtunk újabb verziót, így ezt ennyiben is hagytuk.

AIDA64, HD Sentinel, CDM

A méréseket a jól bevált szokáshoz híven a szintetikus tesztekkel kezdtük. A meghajtót elsőként a HD Sentinellel vettük górcső alá.

[+]

Az A1000-es induláskor egy hirtelen, ~820 MB/s-os teljesítménytüskét követően, 20 GB-tól csökkenő lendületet mutatott, majd szépen beállt körülbelül 600-610 MB/s-os tempóra, ami végül konzisztensnek bizonyult. A kezdeti 30 °C-ról három és fél perc után a higanyszál felkúszott 39 °C-ra, majd öt perccel később 40 °C-ra, amit aztán az olvasási teszt végéig tartott is a kicsike.

[+]

Írás esetében az első 30 GB-on megint látható egy nagy pozitív kilengés, ahol sebesség megközelíti a 800 MB/s-ot, aztán mélyrepülésbe kezd. Ezután az írási teszt előrehaladtával vissza-visszatérő teljesítménytüskék mutatkoznak, melyeknek átlaga 610-620 MB/s tájékán alakul. A közbenső mélypontokon körülbelül 410-430 MB/s-ot jegyezhetünk fel. A start újra 30 °C-os nyugalmi állapotról indult, ami mintegy öt perc elteltével 46 °C-ra emelkedett, újabb öt perc után pedig 48 °C-ra, majd mikor a stopper újfent öt percnél járt, ismét emelkedett 1 °C-ot a hőmérséklet, de ez végül a teszt utolsó szakaszára állandósult.

A sort az AIDA64 lineáris és véletlenszerű olvasási, illetve írási tesztjeivel folytattuk.

[+]

[+]

A lineáris olvasás során 670 és 1134 MB/s között fluktuált az iram, s végül 934 MB/s-os átlagot kaptunk, míg a véletlenszerű olvasás 1069 és 1306 MB/s között váltakozott, 1161 MB/s-os középértékkel – ami azért elmarad a gyári specifikációktól, de még így is bőségesen a SATA csatolót használó, konvencionális SSD-k feletti tartományban vagyunk. Az olvasás melletti adatelérés átlagideje 0,28 ms.

[+]

A lineáris írás 332 és 931 MB/s között mozgott, rapszodikusan jöttek a teljesítménytüskék, és a tesztprogram 465 MB/s-os átlagot állapított meg. A véletlenszerű írás mélypontja 197 MB/s, zenitje pedig 1024 MB/s volt, 440 MB/s átlag kíséretében. Ezek NVMe-fronton kifejezetten konszolidált értékek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy belépőszintű termékkel van dolgunk.

[+]

Természetesen a már jól bevált CrystalDiskMark mérései sem maradhattak el. Itt is ragaszkodtunk a megszokott dolgokhoz, így a szokásos öt tesztfutást és 16 GiB-os tesztméretet forszíroztuk. Ahogy az előre várható volt, 4K-s lemezműveleteknél tapasztaltunk lényeges lassulást, de ez nem okozott különösebb meglepetést, ahogy a lineáris írás és olvasás tesztje sem.

AS SSD, Anvil's Storage, PCMark 8, Windows-másolás

A CrystalDiskMark után a sokak által kedvelt AS SSD tesztjei kerültek napirendre.

[+]

Mint látható, a lineáris írás-olvasás nagyjából összecseng a CDM-mel mértekkel, és a 4K-s műveletek lassuló tendenciája is világosan tetten érhető. Kis extra gyanánt besuvasztottuk az IOPS eredményeket is, bár ezeket meglehetősen nehézkes egy szimpla, otthoni PC esetén felhasználói élményre átszámolni – így inkább csak érdekesség.

[+]

Lefutott még a fájlok másolását végző benchmark is. Az ISO egy darab nagy fájlt, a Program sok aprót, a Game pedig kis- és nagyméretű fájlokat másol vegyesen, minek végeztével a másolási időt is prezentálja számunkra. Számításainkat igazolta, hogy a sok apró állomány jelentősen lassabban vándorol A-ból B-be, mint nagyobb testvéreik.

Az AS SSD-t magunk mögött hagyva a Bootracert váltó Anvil’s Storage Utilities következett. Ez a freeware program már egy ideje közkézen forog, és nem csak az írási-, illetve olvasási műveletek sebességét méri, de adatokkal szolgál az I/O műveletekről, valamint tartalmaz egy meghajtó integritását vizsgáló próbát is, emellett pedig a WMI (Windows Management Instrumentation) révén alapvető partíció- és kötetinformációkat szintúgy képes rendelkezésünkre bocsájtani. Előnye még, hogy a hordozható kivitelnek köszönhetően futtatható pendrive-ról, memóriakártyáról, bármi egyébről is. A vizsgálódást 12 GB-os tesztmérettel végeztük.

[+]

Látható némi szórás a korábban mértekhez képest, de az értékek így is beleillenek a képbe, a 4K-s lassulás pedig megint csak remekül megfigyelhető: az Anvil esetében olvasásnál akár 23,5 MB/s-ig, írásnál pedig 73,5 MB/s-ig is lecsökken a sebesség.

A szintetikus teszteket követte a már korábban is alkalmazott, valós, Windows-környezetben történő másolás (most némileg átvariálva), minek során egy batch fájl segítségével SSD-ről RAM diszkre, majd RAM diszkről SSD-re mozgattunk egy 13 GB-os (13 315 MB) ZIP fájlt (mely négy Windows 10 ISO-t tartalmazott), amit kiegészített a Batman: Arkham Origins nevezetű játék 3897 darab állományának otthont adó, 12,1 GB-os (12 411 MB) mappája. A szintidők a következőképpen alakultak:

Kis fájlok (3897 elem, Batman: Arkham Origins mappa):

• SSD -> RAM diszk, olvasás: 28,43 másodperc
• RAM diszk -> SSD, írás: 32,5 másodperc

Image copy (13 GB *.zip fájl):

• SSD -> RAM diszk, olvasás: 13,4 másodperc
• RAM diszk -> SSD, írás: 26,43 másodperc

Tovább folytatva a nem szintetikus méricskélést, terítékre került a PCMark 8 is. A program szimulálja a lemezaktivitást, mégpedig úgy, hogy visszajátssza egy korábbi, valós felhasználás során az Adobe Creative Suite-ból, Microsoft Office-ból és néhány népszerű játékból rögzített háttértároló-eseményeket. A v2-es tesztek annyi újítást tartalmaznak az eredeti verzióhoz képest, hogy a lemezmeghajtó felé küldött írási I/O többé nem rendelkezik engedélyezett Force Unit Access flaggel. Ez a flag általában nincs hatással a régebbi tárolókra, de teljesítménycsökkenéshez vezethet néhány modern NVMe-s meghajtó esetében. A másik változás, hogy az lemezeseményeket visszajátszó motor most már minden I/O-t 4096 bájtos határokhoz igazít; ez növeli a tesztkompatibilitást a kortárs eszközök halmazában.

A teszt 1 óra 13 perc 59 másodperc alatt végzett [+]

Házon belül a Samsung 860 EVO-val és PRO-val tudjuk összevetni a kapott eredményeket, hiszen jelenleg ezen két SSD tesztje során használtuk a PCMarkot, mint tesztplatformot.

[+]

Az A1000-es gyakorlatilag pariban van a Samsung üdvöskékkel, minimális eltérés van csupán (negatív irányban) az eredményeik között. Az Excel és Powerpoint teszteket nem vettük be a grafikonba, mivel a 860 EVO és PRO esetében nem rendelkezünk releváns terméssel ezügyben.

A Storage Consistency Test rész már jóval komplexebb és hosszadalmasabb. A program lineárisan teleírja a meghajtót véletlenszerű adatokkal (írási méret: 256 x 512 = 131 072 bájt), majd ezt megteszi mégegyszer. Ezután a degradation rész során a szoftver tíz percig véletlenszerű offszeteken végez 8 x 512 és 2048 x 512 közötti bájtméretekkel véletlenszerű írásokat. A következő lépcsőben egy egyszeri teljesítményteszt következik, melynek folyománya a másodlagos eredmények közt kerül mentésre (degrade_result_X prefixszel, ahol az X a tesztek számát jelöli). Végül az előbb említett két lépés még nyolcszor megismétlésre kerül, és minden egyes futás további öt perccel növeli a véletlenszerű írások időtartamát.

A steady rész ugyanazokat az írási műveleteket végzi el, mint a degradation, csak futási időnek annak a legutolsó, kilencedik szintidejét használja. Ennek végeztével, csakúgy mint a degradation esetében, egyszeri teljesítményteszt következik, prefixes mentéssel (steady_result_X), végül az eddig végbement steady események még ötször lefutnak.

A recovery rész öt percig pihenő állapotban (idle) tartja a meghajtót, majd egy teljesítménymérést foganatosít, s a prefixes mentés (recovery_result_X) végeztével megismétli az általa végrehajtottakat újabb öt alkalommal. Végül következik a clean up ("takarítási") fázis, amely során az applikáció ismételten teleírja lineárisan a lemezmeghajtót, ezúttal azonban zero data-val.

A PCMark8 Storage Consistency Test verdiktje [+]

A legkomolyabb terhelés az Adobe Photoshop Heavy tesztje során történik, így ezeket a számadatokat tekintettük leginkább összehasonlítási alapnak. Miután minden lefutott, háromféle eredménycsoportot kapunk: a Disk Busy Time az alkalmazás meghajtóra történő várakozási időtartamát, a Total Bandwidth az írási-olvasási átlagsebességeket, a Total Service Time pedig egy-egy teszt szintidejét számszerűsíti.

Ahogy a grafikonokon is jól látható, egyértelmű a belépőszintű NVMe előnye (két PCI Express sáv ide vagy oda) a korrektebb SATA-s SSD-khez képest, az pedig külön figyelmet érdemel, hogy a degrade és steady eredményei mennyire konzisztensek.

Hőmérsékletek, konklúzió

Hőmérsékletek:

A tesztek után a gépet egy rövidke pihenő után újraindítottuk és papíron rögzítettük a terhelés nélküli hőfokokat, mind a HD Sentinellel, mind pedig egy infra hőmérőt applikálva közvetlenül a vezérlőre. A Sentinel 31 °C-ot olvasott ki a belső szenzorból, a hőmérő pedig 36,1 °C-ot mutatott.

[+]

Ezután ismét lefutott a Sentinel írástesztje, aminek során a belső hőmérsékletek végig egy kifejezetten kiszámítható sémát követtek. Fél percen belül mintegy 5 °C-ot emelkedett a "láz", és az elkövetkező öt percben 35 °C-on ácsorgott a mutató, majd hirtelen megtoldotta magát 11 °C-kal. A 46 °C ismét stabil volt újabb öt percig, és innen már csak elenyésző 1-1 °C-ot nőtt ez az érték a soron következő tíz percben, majd a próba utolsó harminc szekunduma alatt 48 °C-ról 47 °C-ra süllyedt vissza a higanyszál. A futam befejezése előtt néhány másodperccel aztán ismét megragadtuk a hőmérőt: a végszó hallatán a belső szenzor 48 °C-ot, a fizikai mérés pedig 61,8 °C-ot mutatott.

[+]

Hőfokok terén azt kaptuk, amit vártunk, sőt talán még annál is többet (bár az adott vonatkozásban kevesebbet). A hűtőborda hiányának ténye máris nem fáj annyira, hiszen nem szembesültünk throttlinggal, a meghajtó tette a dolgát, ahogy kell, és a tükörtojás elkészítésének okán mégiscsak a konyhába kellett magunkat száműznünk; az NVMe-s konkurenciát gyakorlatilag lemossa ezen a téren a pályáról, és már-már SATA-s éghajlati övben leledzik ez az SSD. Néhány fokot le tudtunk volna még faragni a kapott eredményekből egy aktív hűtés hadrendbe állításával, de erre nem került sor – mint kiderült, igazából annyira szükség sem volt rá, és a lényegen sem változtatott volna. Azt is vegyük hozzá, hogy az eszköz egy testbenchen, a "szabad ég" alatt tanyázott – egy jól szellőző ház esetében is lehetségesnek tűnik még egy-két-három fokot redukálni a végeredményből.

Érdemes észrevenni, hogy ahogy a benchmark ette a GB-okat, úgy az írási sebességek némileg magasabbra kúsztak, mint a korábbi Sentinel írásteszt alatt, és a kezdeti, 900-950 MB/s-os "robbanó" starttól eltekintve is gyakran elérték a 800 MB/s-os határt, esetleg még kicsit fölé is húzódzkodtak – a 400 MB/s körüli minimum értékek ellenben maradtak.

Konklúzió:

Összességében jó benyomást tett ránk a Kingston A1000-es. Bár a kétszeres PCIe sávhasználat és a csupán 4 GB-os SLC buffer miatt a sávszélesség és a sebességi mutatók elmaradoznak a négyszeres buszt használó NVMe-s "nagytestvérektől", cserébe az ár is mérsékeltebb – és még így is magunk mögött hagyjuk a SATA csatolóval érkezett elődöket, olvasásban pláne. A melegedéssel nem tapasztaltunk problémát, és ahogyan írtuk is, a hőfokokat még tovább lehetett volna mérsékelni egy aktív hűtés és/vagy egy jól szelelő kalyiba segítségével – a külön megvásárolható NVMe SSD hűtőbordákról már ne is beszéljünk. Az agresszív árazás, az öt év garancia és az ajándékba adott Acronis True Image HD nagyon is valós opcióvá avanzsálja a belépőszintű NVMe-s meghajtók szegmensében a kaliforniai gyártó fiókáját.

Kingston A1000 M.2 SSD

Synthwave

A Kingston A1000 SSD-t a Kingston bocsátotta rendelkezésünkre.