Elhozza a Mini LED a tévéforradalmat?

Több gyártó is színre lépett Mini LED tévéjével. De mi ez, és miért lehet jó?

Mini LED

A tévégyártók jellemzően az év első két hónapjában mutatják be az adott esztendőre szánt újdonságaikat, tehát azokat a modelleket és technológiákat, amelyekkel le kívánják gyalulni a piacot. E prezentációkra, termékbemutatókra általában nagy tech kiállításokon, illetve exkluzív konferenciákon kerül sor, azonban 2021-ben ezek a globális koronavírus-járvány miatt hagyományos formájukban nem kerültek megrendezésre, ám el nem maradtak, csak átköltöztek a virtuális térbe. A gyártók a különféle online fórumokat, kommunikációs csatornákat használták fel erre, így pandémia ide vagy oda, már látjuk, hogy mire is készülnek idén, mire számíthatunk tőlük.

Az már biztosan látszik, hogy idén sok cég helyez nagy hangsúlyt az úgynevezett Mini LED televíziókra. A Samsung, az LG, a TCL és a Philips is bejelentette többek között, hogy piacra dob ilyen tévéket, amelyekről csupa csodálatos dolgot állítottak a termékkommunikációban, például, hogy sokkal szebbek lesznek a színek, nő a kontraszt, valósághűbb lesz a végeredmény.

Forradalmi technológia

A felületes szemlélő a mainstream média tech híreit vagy a vállalatok közleményeit olvasgatva könnyen hiheti azt, hogy egy újabb forradalmi eljárásról van szó, amely egyenrangú a LED LCD, OLED vagy Micro LED technológiával. Erre az is ráerősíthetett, hogy például az LG külön nevet kreált az ilyen típusú készülékeinek, amelyeket QNED-nek nevez, vagy említhetnénk a TCL-t is, amely OD Zero-nak hívja ezt az eljárást. Ám az igazság az, hogy teljesen új, a korábbiaktól eltérő megoldásról szó sincs: a Mini LED televíziók a már jól bevált LED LCD készülékek módosított változatai, amelyeknél a háttérvilágítást változtatták meg, de azt sem radikálisan.

Mi a Mini LED?

A Mini LED televíziókban a korábban használt fénykibocsátó diódáknál jóval kisebb LED-eket alkalmaznak. Ezeket rács alakzatban helyezik el, mint a Direct-LED készülékek esetén, csak a kisebb méret miatt ezekből már jóval több fér el a panel mögött. Amíg korábban maximum 3-5000 darab fénykibocsátó dióda kaphatott helyet egy televízióban, addig most, az új Mini LED készülékekben ez a szám elérheti a 30-35 000-et is. Ebből fakadóan sokkal sűrűbben pakolhatják egymás mellé a LED-eket, és azokat minden korábbinál több, egyedileg vezérelhető csoportba oszthatják. Ezek száma a Philips Mini LED tévékben 1024, de az LG például 2500 ilyen külön-külön szabályozható fényerejű (akár ki is kapcsolható) LED csoportot hozott létre QNED készülékeiben.

Az LG Mini LED technológiája
Az LG MiniLED technológiája [+]

Mivel csak a háttérvilágítást babrálták, ezért maga a panel bármilyen lehet. A Samsung és a TCL például a kvantumpontos QLED kijelzőket egészítette ki ezzel az eljárással, az LG a nanokristályokat alkalmazó Nanocell panel mögé pakolta be a Mini LED háttérvilágítást, a Philips pedig a jelen állás szerint a hagyományos LCD képernyőket ötvözi a technológiával.

A TCL az elsők között kezdett Mini LED technológiával foglalkozni
A TCL az elsők között kezdett Mini LED technológiával foglalkozni

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés