Olcsóbb AMD X570-es alaplapok tesztje

Kicsit közelebbről is megnéztünk négy, 60 000 forint alatt kapható, X570-es deszkát.

ASRock X570 Pro4

Az AMD júliusban megjelent Ryzen 3000-es processzorai mellé új lapkakészlet is érkezett, konkrétan a PCI Express 4.0 támogatással felvértezett AMD X570 (melynek lélektanát a korábbiakban már kielemeztük). Szerencsére a vörös óriás volt olyan kedves, és lehetővé tette, hogy régebbi chipsetes (B350/X370/B450/X470, sőt hellyel-közzel még A320 is) alaplapokban is működjenek a 7 nanométeres újdonságok, persze némi korlátozás mellett. Ilyen például az esetlegesen alacsonyabb boost frekvencia, az alacsonyabb órajelen működő memóriák (bár ezek a hiányosságok igazából nem indokolják az új chipsetre való áttérést), de a leglényegesebb a már említett PCI Express 4.0 teljes mellőzése. Ebből komolyabb hátrányunk nem származik, ha a videokártyákat vesszük alapul, az új interfésznek egyelőre inkább az SSD-k esetében van kézzelfoghatóbb előnye – ám azt hozzátennénk, hogy ha nem másolunk, tömörítünk vagy gyártunk tartalmat állandó jelleggel, még itt sem feltétlenül érett meg az a váltás.

Ettől függetlenül az bizonyos, hogy hosszabb távra, teljesen nulláról építkezve, már csábítóbb lehet az X570, de sokakat eltántorít a magas ár (valamint a tény, hogy az ilyen alaplapok zöme aktív hűtést használ a chipseten). Ahogy teltek a hónapok, elkezdtek szállingózni a kevésbé fullos, költséghatékonyabb modellek, és szerkesztőségünkben is tiszteletét tette négy példány, melyek 60 000 forint körüli áron kaphatóak, egy kicsivel közelebb hozva a felhasználókhoz a modern idők naprakész zöngéjét.

Tesztünk első szereplője az ASRock műhelyéből került ki: név szerint az ATX formátumban tetszelgő, nyolctűs EPS csatlakozóval szerelt X570 Pro4-ről van szó, mely széria (Pro4) tagjai a múltban már bizonyítottak abból a szempontból, hogy decens teljesítményt és szolgáltatásokat kínálva visszafogottabb árcédulákat viseltek dobozaikon, ezért sok árérzékeny vásárló választása esett rájuk. A doboz tartalma nincs túlspilázva: mindössze két SATA kábelt, három M.2-es csavart és egy M.2-es bakot, illetve a szokásos felhasználói kézikönyvet és a (hasznavehetetlen) driveres kompakt lemezt, no meg egy beépítési gyorstalpalót találunk a karton belsejében.


[+]

Jobban szemügyre véve az X570 Pro4-et, a VRM-et fedő borda meglehetősen combosnak tűnik, bár az alatta elterülő, 8 fázisos valóság nem számít a krémek krémjének. Ryzen 9 túlhajtás mellett másfelé nézelődnénk, de ha nincsenek ilyen extrém igényeink (tehát beérjük Ryzen 5-tel/7-tel vagy a Ryzen 9 alapórajeles üzemével), megfelelő megoldásnak tekinthető, nyilván az ár is azért annyi, amennyi.


[+]

Memóriából legfeljebb 128 GB DDR4 modult lapátolhatunk be a négy, üresen álló DIMM slotba, a vonatkozó órajel teteje pedig 4066 MHz. Mindegyik tesztelt lapra igaz (ezért többször nem fogjuk leírni), hogy ezek a magasabb frekvenciák csak Zen 2-es CPU-val érhetők el, ha Zen+-ban (Ryzen 2xxx Raven Ridge, esetleg Picasso APU) gondolkodunk, be kell érnünk szolidabb értékekkel.


[+]

Két darab, x16-os PCI Express 4.0-s sín pihen a NYÁK-on (ezek értelemszerűen 100 százalékosan kompatibilisek a 3.0-s eszközökkel), és az elsődleges slot fém megerősítést kapott. Többkártyás rendszerek közül az AMD CrossFireX és Quad CrossFireX technológia támogatott, ám a másodlagos x16-os PCI Expressünk csak x4-es módban fog működni. Egyéb bővítőkártyák részére további két, x1-es slot szerepel a jelenléti íven.

[+]

[+]

Háttértárolóink számára két darab, PCI Express 4.0/3.0-s M.2 port áll rendelkezésre (melyek közül a felsőt egy hűtőborda fedi, az alsó meg tud SATA protokollt is) a nyolc darab SATA3 aljzat társaságában, továbbá egy E key Type 2230-as bővítőhely szintén szolgálatunkra áll, ha Wi-Fi vagy Bluetooth modullal egészítenénk ki repertoárunkat. A hálózati kapcsolódás egy gigabites Intel I211AT Ethernet chip segítségével történik, míg a hangkeltésről egy ELNA audió kondenzátorokkal és némi izolációval megtámogatott, nyolccsatornás Realtek ALC1200-as CODEC gondoskodik.

[+]

Ha APU-val operálunk, egy HDMI és egy DisplayPort kimenet is található az I/O pajzson, ami dícséretes dolog, de a legnagyobb megelégedést talán a meglévő USB Type-C megléte okozta, ami kényelmesen megfért a 6 darab USB 3.2 Gen1 Type-A és a magányos USB 3.2 Gen2 Type-A portok szomszédságában. Kis adalék még a történethez, hogy delikvensünk 256 Mbites BIOS-a (tesztünk résztvevői közt egyedüliként) 1920x1080-as felbontással büszkélkedhet, és a szinkronizálható Polychrome RGB is a csomag részét képezi.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés