Kipróbáltuk a Samsung új 8K tévéjét, okos otthonát és hangrendszerét

A vállalat főhadiszállásán informálódtunk az újdonságokról, stratégiáról, irányvonalról.

Tévé: fókuszban a QLED és a 8K

A tavalyi évhez hasonlóan idén is meghívta a Samsung hazai képviselete a Prohardver stábját egy exkluzív találkozóra, hogy főhadiszállásukon próbálhassunk ki néhány új terméket, illetve hogy megosszanak vélünk némi információt a vállalat rövidtávú terveivel kapcsolatban.


[+]

A Samsung 2019-ben is kiemelt figyelmet fordít a televíziós szegmensre, hiszen idén is rengeteg új sorozattal lépnek színre, amelyekkel a lehető legszélesebb vásárlói réteget próbálják meg lefedni. Kínálatukban továbbra is fontos szerepet kapnak a felsőkategóriás modellek, viszont a cég továbbra sem adja be a derekát, és nem hajlandó nyitni az OLED képalkotási technológia felé. Ehelyett még mindig a QLED-ben látják a fantáziát, és gőzerővel fejlesztik a kvantumpontos LED LCD eljárást, tehát drágább, nagyobb tudású modelljeik erre a megoldásra épülnek.

A vállalat meg van győződve arról, hogy a 8K felbontásé a jövő, és óriási energiákat mozgósítottak annak érdekében, hogy az ilyen típusú készülékek piacán vezető szerepet tölthessenek be. Ennek köszönhetően léphetett színre igen korán, még tavaly a cég működőképes, kiskereskedelmi forgalmazásra is érett 8K televízióval, amit teszteltünk is korábban. Sőt, míg a nagy vetélytársak csak valamikor a jövőben dobják piacra első 8K tévéjüket, aközben a Samsung addig üti a vasat, amíg meleg, hiszen már a boltokba is küldték második szériájukat, a Q950R típusjelzésű modellek személyében. Ez hazánkban egyelőre 65, 75 és 82 hüvelykes változatban érhető el, és mi ez utóbbi, legnagyobbat nézhettük meg működés közben.

Samsung Q950R működés közben

A készülék tehát a QLED technológiára épül, és FALD típusú háttérvilágítással látták el, aminek lényege, hogy a LED-eket egyrészt rács alakban helyezték el a panel mögött, másrészt pedig több száz egyedileg vezérelhető csoportba osztották őket. Azaz ezen LED csoportok fényereje egyenként szabályozható, vagy akár ki is kapcsolható. A vállalat munkatársaitól azt az információt kaptuk, hogy valamit változtattak a panelen (a pontos részletek titkosak értelemszerűen), aminek köszönhetően minden korábbinál mélyebb a fekete.

Samsung Q90R
Samsung Q90R [+]

Szerencsére nem demó filmeket néztünk rajta, hanem "rendes" (többek között 8K) videókat, beleértve saját tesztfájljainkat is, és játékkal is kipróbálhattuk a készüléket a néhány óra alatt, amíg ott voltunk. A gyakorlati próba során azt tapasztaltuk, hogy tényleg nagyon meggyőző a fekete képtartalmak megjelenítése, és a betekintési szög a tavalyi 8K tévéhez hasonlóan kifejezetten jó. A mozgásmegjelenítésnél sem tapasztaltunk anomáliákat, és a HDR visszaadása is teljesen rendben van. A cég munkatársai egyébként arról tájékoztattak, hogy a Samsung maximálisan figyelembe veszi a játékosok elvárásait is, így a tévé input lagja Játék módban mindössze 14 ms.


[+]

A 8K felbontás továbbra is nagyon tetszik nekünk, szerintünk hozzáadott értéket jelent az extrém nagy részletesség. Persze továbbra is nagy probléma, hogy viszonylag kevés az elérhető 8K tartalom, amin a vállalat az AI felskálázásnak nevezett technológia révén próbál segíteni. A mesterséges intelligencia egyébként itt nem magukban a televíziókban kap helyet, hanem távoli számítógépeken fut folyamatosan egy önmagát fejlesztő technológia, amely időről-időre frissítés formájában küldi el a televíziókra munkájának eredményét. Ennek köszönhetően a mostani felskálázási eljárás már jobb, mint a fél évvel ezelőtti. Ez a funkció egyébként működik, hiszen képes feljavítani az alacsonyabb részletességű anyagokat, ám az is tény, hogy a végeredmény csak megközelíteni tudja azt, mint amit a "gyári", valós 8K videóknál látunk.

Okosságok, Dolby Atmos hangrendszer

Okostévé, okosotthon

A vállalat továbbra is kitart Tizen-alapú, saját fejlesztésű okostévérendszere mellett, amit, illetve aminek grafikus kezelőfelületét a közelmúltban sokat kritizálták. Mostani tapasztalataink szerint az új verziónál a sebességgel és stabilitással nincs gond, legalábbis a Q950R tévénél nem futottunk bele sem lassulásba, sem akadásba, sem fagyásba. Viszont a rendszer struktúrája változatlan maradt: azaz továbbra is kicsit átláthatatlan, túlzsúfolt, és egyes fontos paraméterek, menüpontok elérése még mindig viszonylag sokáig tart. Szerintünk már itt lenne az ideje egy komolyabb ráncfelvarrásnak, de erre biztosan várni kell legalább 2020-ig.


[+]

Távirányítófronton sem történt lényeges változás, hiszen ezúttal is a dizájnos, ám mindössze néhány gombot tartalmazó, így nem annyira funkcionális koncepció mellett tette le a voksát a cég. Természetesen a tévék mobil eszköz segítségével is vezérelhetőek, amelyhez a SmartThings nevű, ingyenesen elérhető alkalmazásra van szükség.

Samsung okos otthon eszközök
Samsung okosotthon eszközök [+]

Ez a SmartThings egyébként egy komplex szoftver, amely a Samsung által kifejlesztett okosotthonrendszer vezérlésére, kezelésére szolgál. E téren a Samsung is nyitott megoldásban gondolkodik, azaz más gyártók termékei is integrálhatóak a szisztémába. A vállalattól kapott információk értelmében ma már 16 különféle termékcsoport illeszthető be a rendszerbe, így például tévék, AV eszközök, okosizzók, nagy háztartási gépek, porszívók, mozgásérzékelők, kamerák stb.

Amellett, hogy a készülékek távolról is vezérelhetőek, illetve működésük ellenőrizhető (például bekukkanthatunk a hűtőbe, vagy megnézhetjük, hogy áll a sütőben az étel), létrehozhatóak különféle előre programozott "események is, amelyek során az okosotthon részét képező berendezések teljesen automatikusan teszik a dolgukat. Például ha a felhasználó elmegy otthonról, akkor kihuny az égők fénye, a porszívó pedig útra kél, hogy kitakarítsa a szobát. Ezt ki is próbálhattuk élőben, és tapasztalataink alapján teljesen jól működött a dolog. A magyarul is kommunikáló szoftver felépítése logikus, a párosítás egyszerű, és a kezelés is adja magát. Nagyjából egy negyed óra kellett ahhoz, hogy belerázódjunk, és innentől kezdve már viszonylag egyszerűen ment minden: működött a mobilról történő irányítás, és az automatizált folyamatok beállítása, elindítása is sikerült.

Soundbar-alapú hangrendszer

A Samsung központban tett látogatásunk során kipróbálhattuk a cég legújabb, objektumalapú hangszabványok megszólaltatását támogató hangrendszerét is. A Harman Kardon mérnökeivel közösen kifejlesztett HW-Q90R egy soundbarból, különálló mélynyomóból és két, hátsó szatellit hangszóróból áll. Az egyes komponensek vezeték nélküli úton csatlakoznak egymáshoz, ami nagyon elegáns és kényelmes megoldás, hiszen így nem kell a szobán átfutó vezetékekkel vacakolni.

Samsung HW-Q90R
Samsung HW-Q90R [+]

A rendszer központi eleme a hangprojektor, amely a médialejátszóhoz, tévéhez csatlakozik. A készülék támogatja a Bluetooth technológia használatát, viszont integrált médialejátszó alkalmazással nem rendelkezik, különféle netes alkalmazások közvetlen elérésére sem ad módot. A hangprojektor és a szatellit hangfalak is rendelkeznek felfelé állított hangszórókkal, amelyek a plafon felé sugározzák a hangokat, ezek pedig onnan visszaverődve teremtik meg az objektumalapú hangszabványok jellegzetességének számító 3D hangzást. Sikerült meghallgatnunk működés közben, és a végeredmény egész jó volt, tényleg mindenhonnan jöttek a hangok. A hatás nem annyira letaglózó, mint egy olyan rendszernél, ahol valóban a magasban találhatóak a hangfalak, de egyértelműen kijönnek az objektumalapú technológiák által kínált előnyök.

elefant

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés