Hirdetés

Samsung ATIV Book 9 Lite – notebook AMD-alapokon

Megjelenés

Az Intel által létrehozott könnyű és vékony notebookok, vagyis Ultrabookok kategóriájának egyik nagyszerű képviselője a Samsung Series 9 modell, melyet egy ideje ATIV Book 9 néven ismerhetünk. Az idén ősszel piacra kerülő változatok között van egy olyan, ami vékonysága ellenére sem nevezhető Ultrabooknak. Ugyanis az ATIV Book 9 Lite-ban nem Intel, hanem nagy meglepetésre egy AMD processzor dolgozik, mégpedig a Temash családba tartozó A6-1450, sőt annak is egyedi, a Samsung igényei szerint testre szabott változata. Maga a gépház is „lájtos”, a korábbi modellekkel ellentétben teljesen műanyagból készült.

A fényes fedél kivételével matt a borítása, és mentes az olyan díszítőelemektől, mint a krómozott műanyag berakás vagy a domború, felületi minta. Nálunk a fehér verzió járt, és úgy tudjuk, hogy pillanatnyilag csak ebben a színben érhető el a hazai piacon, de létezik belőle sokkal praktikusabb fekete is. A vékony, mindössze 16,9 milliméteres gépház stílusában az előző ATIV Book 9-et (amit még Series 9-nek hívtak) követi, oldalai csak hátul szélesednek ki, hogy néhány csatlakozó odaférjen.

Mindkét oldalra egy-egy USB csatlakozót kapunk, a bal oldali gyors, 3.0-s. Mellé került a vékony tápcsatlakozó, egy micro HDMI monitorkimenet és egy hasonló méretű, apró csatlakozó, amibe a mellékelt Ethernet átalakítót dughatjuk. A másik oldalon is van egy ilyesmi kimenet, ebbe dugható a D-Sub monitorkimenet, átalakítót viszont nem adnak a Lite verzióhoz. Világos, hogy a hang ki- és bemenetet összevonták, hogy maradjon hely a Kensington zár felfogatójának. Trükkös helyre, a vékonyodó bal oldal közepére tették az SD kártyaolvasót, amit rugós fedél tesz szinte láthatatlanná.

Belül tovább folytatódik a fehér szín. Az általunk tesztelt, nem érintésérzékeny kijelzővel szerelt modellünknél a 13,3 hüvelykes monitor körüli káva is fehér, az érintős verzió viszont fényes, üveg védőfelületet kap, ami egyúttal merevíti is a felső részt. Jellegzetes, oldalra kitolt zsanérok kötik össze a felső részt az alsóval, ahol burkolatba integrált, szigetes billentyűzet és a széles csuklótámaszban nagyméretű, rejtett gombos touchpad terül el. Az egész fehérséget csak a négymagos processzorra utaló, kék matrica töri meg, amit mi azonnal leszednénk, csak a Samsung készülékek közötti együttműködést biztosító SideSync és HomeSync Lite diszkrét logóját hagynánk meg.

Túlzó elvárás lenne egy ilyen vékony notebooktól a bővíthetőség. Alján csak két hangszórónyílást (az első részen) és néhány szellőzőt találtunk. A tíz csavarral tartott fenéklemezt eltávolítva minden bizonnyal hozzáférhetünk az összes belső komponenshez, de ezúttal inkább nem bolygattuk a belsőt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés