Hirdetés

Samsung M8: ezt várhatjuk a friss okosmonitortól

Megnéztük, kipróbáltuk a smart szolgáltatásokkal kitömött, 4K felbontású, 32 hüvelykes megjelenítőt.

Samsung M8

Az okostévérendszerek fejlesztésében és elterjesztésében aktív szerepet játszó Samsung 2020-ban döntött úgy, hogy smart szolgáltatásait megpróbálja bevezetni a monitoros szegmensbe is. Így született meg a Samsung M7 okosmonitor, amelyet mi is kipróbáltunk, és a jelek szerint a fogadtatás megfelelő volt, hiszen a vállalat a közelmúltban bejelentette, hogy érkezik a folytatás. Ez a Samsung M8, amely már befutott hazánkba is, mi pedig lehetőséget kaptunk rá, hogy kipróbáljuk.

Samsung M8
Samsung M8

Dizájn

Az ívelt kialakítás még tartja magát ebben a termékcsaládban, de a Samsung M8 elődjéhez hasonlóan a sík készülékek táborát erősíti. Dekorációs LED-ek nincsenek rajta, ami egyáltalán nem baj, az viszont érdekes, hogy négy színben is elérhető: fehér mellett kék, zöld vagy rózsaszín változatban is megvásárolható. A káva a mai trendekhez illeszkedően igen keskeny, és mivel egy síkban van a kijelzővel, így kikapcsolt állapotban láthatatlan.


[+]

A VESA konzolok révén a falra is egyszerűen felakasztható képernyő magassága az állványon 12 centiméteres tartományban mozgatható fel és le. Előre 2, hátra 15 fokban dönthető, azonban jobbra és balra nem forgatható, és a pivot módról is le kell mondani. A csatlakozókínálatot nem vitték túlzásba, hiszen mindössze két darab USB Type-C és egy micro HDMI kimenet kapott rajta helyet. Szerintünk ezzel az volt a cél, hogy minél letisztultabb, elegánsabb irányba vigyék el a megjelenést, ám ez a funkcionalitás rovására ment. Mindenképp tettünk volna még HDMI, DisplayPort, fejhallgató és hagyományos USB (Type-A) portot is a termékre. Ez utóbbi azért lett volna fontos, mert egérrel és billentyűzettel is képes együttműködni a monitor.


[+]

Az igaz, hogy már kaphatóak USB-C csatolóval ellátott vezérlő perifériák is, azonban még a hagyományos USB-ben (Type-A) végződő megoldások az elterjedtebbek. Természetesen egy rádugott, külső USB hubbal ez a probléma orvosolható, de ez nem túl kifinomult módszer. Az itt érdemes megjegyezni, hogy a modell támogatja a Bluetooth használatát, így vezeték nélküli úton is csatlakoztathatóak hozzá vezérlőperifériák. Még egy pillanatra vissztérve az USB-C csatolókhoz: ezekkel a portokkal tölthetőek eszközeink, illetve a DP-ALT Mode támogatású notebookok képe és hangja is továbbítható rajtuk keresztül. Ezt kipróbáltuk egy kompatibilis laptoppal és teljesen jól működött a dolog.

[+]

Főbb paraméterek
Monitor típusa Samsung M8
Technológia 10 bites (8 bit + FRC) VA LCD
Háttérvilágítás típusa Edge-LED, nem PWM-es
Kijelző mérete 32 hüvelyk, 16:9 képarányú, sík
Felbontás 3840x2160 pixel (137,66 ppi)
Képfrissítési ráta 60 Hz
Válaszidő 2ms (G2G)
Input lag 12,2 ms
Kontrasztarány kb. 3300:1
Fényerő 406,6 cd/m²
Betekintési szögek 178°/178° (névleges adat)
Megjelenített színek száma 1,07 milliárd
Színtérlefedettség 129,5% sRGB
Extrák smart rendszer, médialejátszó, elérhető appok, Bluetooth támogatás, távirányító
Csatlakozók micro HDMI, 2 db USB Type-C
Teljesítményfelvétel 56 watt, készenléti módban: 0,2 watt, külső tápegység
Gyártó honlapja www.samsung.hu
Termék honlapja Samsung M8
Fogyasztói ár kb. 295 000 forint
Garancia 3 év

Képminőség

A Samsung M8 monitorba egy 32 hüvelykes képátlóval bíró, 3840x2160 képpont megjelenítését szavatoló, azaz 4K-s,VA LCD panel került. Így a pixelsűrűség 137,66 ppi, ami az átlagosnál lényegesen jobb értéknek minősül. A szokásoknak és elvárásoknak megfelelően a kijelzőt bevonták valami olyan speciális anyaggal, amely hatékonyan nyeli és oszlatja el a külső fényeket, így zavaró tükröződéstől nem kell tartani.


[+]

A termék Edge-LED háttérvilágításra épül, és méréseink alapján a homogenitásra nem lehet panasz. Az egyes képtartományok fényereje közötti maximális eltérés 7,4 százalék, ami manapság igen jó értéknek számít. Ennél is fontosabb, hogy a zavaró felhősödés jelenségbe nem is futottunk bele. A fényerő változtatását nem PWM-mel oldja meg, azaz nem villogtatja a képernyőt, ami remek.

A készülék támogatja a nagy dinamikatartományú tartalmak kezelését, de mivel a maximális fénysűrűsége a vizsgálataink alapján csak 406,6 cd/m², ezért a HDR effektus nem annyira látványos. A legkisebb fényerő 10,2 cd/m²  ami elég alacsony érték ahhoz, hogy az is tudja használni, aki szeret sötétben kifejezetten kis fényerő mellett játszani vagy dolgozni. Az alkalmazott VA paneltechnológiának köszönhetően a valós kontraszt elérheti a 3300:1 értéket, ami teljesen rendben van. Amennyiben valaki nem elégedett a kontrasztossággal, akkor a dinamikus kontrasztjavítás segítségével markánsabbá teheti a különbségeket a világos és sötét részek között, azonban ez azzal jár együtt, hogy a finom átmenetek egyszerűen eltűnnek.

Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett
Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]

A kijelző maximális képfrissítési frekvenciája 60 Hz, és nem támogatja a dinamikusan változó képfrissítési ráta technológiák (FreeSync, G-Sync) használatát. A válaszidő 4 ms (G2G), az input lag a Leo Bodnar eszközzel végzett méréseink szerint 12,2 ms, tehát mindent összevetve azt mondanánk, hogy kifejezetten játékra azért ma már akad ennél alkalmasabb monitor is a piacon. A vállalat által előnyben részesített VA paneltechnológia hátránya, hogy elméletileg nem annyira jó a betekintési szög, viszont az M8 e téren meglepően jól teljesít, hiszen csak 165 fok környékéről kezd érezhetővé válni a kontrasztvesztés, a tónusok enyhe fakulása, és invertálódástól sem kell tartani.

Előzetes és ideális beállítások

A Samsung okosmonitora a profilok szempontból meglehetősen érdekes, hiszen öt előre programozott képmóddal rendelkezik alapesetben (Kiemelt, Normál, Film, Játék, Filmmaker). Azonban ha PC-re csatlakoztatjuk, akkor ebből az ötből mindössze kettő lesz, melyek a Szórakoztatás és a Grafika névre hallgatnak. Egyszerűen nem értjük, hogy erre mi szükség, miért kényszerítik ilyen korlátok közé a felhasználót, ha számítógéppel használja a monitort. Nyilván öt profil sokkal nagyobb választási lehetőséget biztosít, és ezáltal sokkal pontosabban lefedhetőek lennének a felhasználói igények is.

Profil/beállítás Grafika Szórakoztatás
Fényerősség (fehérpont) 359,8 cd/m² 285 cd/m²
Fényerősség (feketepont) 0,1013 cd/m² 0,1015 cd/m²
Kontrasztarány 3552,9:1 2807,9:1
Legnagyobb delta E 4,47 10,24
Átlagos delta E 2,33 4,03
Színhőmérséklet 7300 K 12 500 K
Gamma 2,3 1,9

Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az említett beállításokat. Sorrendben ezek a következők tehát számítógépes használat esetén: Grafika és Szórakoztatás. A többit értelemszerűen nem tudtuk vizsgálni, hiszen azok csak akkor választhatóak ki, ha semmit vagy nem PC-t dugunk az eszközre. Hiába próbálkoztunk, nem sikerült megkerülni a rendszert, amint a csatlakoztatott eszközt PC-nek érzékelte, máris automatikusan váltott. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt, a színhőmérsékletet, illetve a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül; minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.


[+]

Ezt követően a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk belőni, illetve a legnagyobb színpontosságot elérni, ami remekül sikerült.  Az átlagos delta E 0,15, a maximális delta E pedig 0,65 lett, amelyek kiváló értéknek számítanak. A beállításainkkal a fényerő 193,5 cd/m², a feketeszint 0,0585 cd/m², a kontrasztarány pedig így 3310:1 lett. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes alakzatok a mért színteret ábrázolják. Eszerint a kijelző 129,5 százalékban fedi az sRGB színteret, de ezen belül a számottevő pontosság 99,7%, ami monitorok esetében remek teljesítménynek számít.


[+]

Ideális beállítások
Samsung M8
Kép üzemmód Grafika
Fényerő 23
Kontraszt 45
Élesség 10
Szín 25
Árnyalat 0
Kontrasztjavító Ki
Színtónus 1. meleg
Gamma 2.2
Részletárnyékolás 0
Színközbeállítások Natív
Fehéregyensúly P-nyereség 1
Fehéregyensúly Z-nyereség 6
Fehéregyensúly K-nyereség 1

Okosmonitor, kezelés

Smart platform

A Samsung M8 nagy extrája a Tizen-alapú smart platform, amely a vállalat televízióból ismert rendszer idei változata. A magyar nyelven is kommunikáló grafikus kezelőfelület a viszonylag nagyméretű ikonoknak és a logikus struktúrának köszönhetően felhasználóbarát. A sebesség megfelelő, hiszen kellően gyorsan reagál a kiadott parancsokra, és a stabilitással sincs probléma, nem futottunk bele akadásba, fagyásba vagy újraindulásokba.

[+]

A monitorok mellé általában nem pakolnak távirányítót, de az okosmonitorok mellé igen. Az M8 mellé a tévék mellől már ismert, dizájnos, ám kevés gombot tartalmazó periféria került. Jobban örültünk volna egy funkcionálisabb darabnak sok gombbal, mert így csak néhány szolgáltatás érhető el közvetlenül a távvezérlőről. A kijelző képes együttműködni a Bluetooth-on vagy USB-n keresztül csatlakoztatott egérrel és billentyűzettel, illetve a távvezérlő kiváltható egy mobil eszközre ingyenesen letölthető appal is.


[+]

Netes tartalmak

A smart platform egyik nagy extráját jelentik a közvetlenül elérhető internetes alkalmazások, amelyekhez tehát nem szükséges semmilyen egyéb külső eszközt csatlakoztatni a termékhez. A kínálat nagyjából kétszáz darabból áll, amelyek között természetesen ott figyelnek a manapság igen népszerűnek számító tartalomszolgáltató szoftverek, tehát például az Apple TV, a Twitch, a Filmbox, az HBO Max, az Amazon Prime vagy a Netflix, hogy csak néhány példát említsünk. Nézhetünk élőben tévé dásokat és sportközvetítéseket is, valamint nem hiányoznak a hírszolgáltatással, szórakoztatással kapcsolatos applikációk sem. Akad néhány játék is, azonban ezek sajnos annyira egyszerűek, hogy még rövid ideig sem szórakoztatóak.

[+]

A monitorból nem hiányzik a beépített böngésző sem, amellyel bármilyen weboldal felkereshető. Emellett a terméken keresztül elérhető közvetlenül a Microsoft 365 felhőszolgáltatása, és az ott tárolt dokumentumok, levelek és chat előzmények is elérhetőek, valamint a dokumentumok szerkesztésére is mód nyílik. Ez nagyon hasznos szolgáltatás, hiszen így gyakorlatilag önálló munkaeszközként is bevethető a monitor. A Samsung M8 csatlakoztatható okosotthon-rendszerbe, ilyenkor a többi eszköz állapota is ellenőrizhető, illetve módosítható, így a termék egy smart home központjaként is funkcionálhat.

Meg kell említeni még a MultiView funkciót, aminek révén akár négy részre is felosztható a kép, amin négy külön forrás képe mehet. Tehát nézhetünk az egyik ablakban YouTube videót, a másikon futhat a böngésző, a harmadikon a HDMI-s forrás képe, a negyedik akár lehet a telefon tükrözött kijelzője is. Ugyanis a Miracast technológia támogatása révén ezt is lehetővé teszi a termék. Az eszközök gyorsan megtalálták egymást, a párosításhoz mindössze egyetlen érintésre van szükség, a kapcsolat végig stabil maradt, a késleltetés mértéke pedig minimális.

[+]

Médialejátszó

Az eszköz rendelkezik gyárilag előzetesen telepített médialejátszó applikációval, amelyre az USB porton keresztül csatlakoztatott adattároló eszközről vagy a helyi hálózatról juttathatóak el az állományok. A szoftver kellően felhasználóbarát, az alkalmazott tipográfiai elemek a PC-s fájlkezelőket idézik, és a kezelése szerintünk senkinek sem okozhat komolyabb problémát.

[+]

Hanganyagok közül a kötelező MP3 mellett a WMA, WAV és FLAC típusú állományok megszólaltatása lehetséges. Az ID3 tageket többé-kevésbé felismeri, azonban a fájlokba metaadatként kódolt dalszövegeket nem tudja a kijelzőre varázsolni. A képek esetében a JPG, BMP és PNG formátumokkal boldogul, de a fotókkal kapcsolatos részletes információkat tartalmazó úgynevezett EXIF adatok feldolgozása nem megoldott. Diavetítés elindítható, akár aláfestő zenével is, és a képváltást színesítő effektek sem hiányoznak.

[+]

Videós tesztcsomagunkkal is kipróbáltuk, és arra jutottunk, hogy a DivX, a 10 bites, a Killa sample és a 4K HDR Dolby Vision állományok áthághatatlan akadályok elé állították. A surround állományok közül csak 5.1 Dolby Surround szabványok kezelése biztosított, tehát a szoftver a formátumtámogatás terén komoly kihívásokkal küzd. A külső feliratokat sem tudtuk a képernyőre varázsolni, ez pedig igen komoly hiba.

Hang, kamera, értékelés

Integrált hangrendszer

Az M8 2.2 csatornás integrált hangrendszerrel rendelkezik, ami két, egyenként 10 wattos középtartományú hangszórót, illetve, két darab 5 wattos magassugárzót tartalmaz. A hangerőre nem lehet panasz, viszont a basszusok gyakorlatilag hallhatatlanok, érzékelhetetlenek, ebből fakadóan a hangzás meglehetősen természetellenes, steril. Zenehallgatásra az eszköz használhatatlan, de azért játékoknál vagy filmeknél elfogadható, amit nyújt. Persze annak már magában örülni kell, hogy legalább kapott integrált audiorendszert, de az tény, hogy ha valakinek fontos a megszólalás minősége, az nem fogja megúszni egy külső hangeszköz csatlakoztatását.


[+]

A termék dobozában megtalálható még egy érdekes extra, ez pedig az egyszerűen, mágnesesen a hátlapra rögzíthető mikrofonos, Full HD felbontású kamera, amely egy speciális porton keresztül csatlakozik a készülékhez. Ennek segítségével nézegethetjük magunkat, akár úgy is, hogy egy másik ablakban közben edzős videó megy a YouTube-on. Viszont fotót vagy videót közvetlenül nem tudtunk vele készíteni, ami meglehetősen furcsa korlátozás. Emellett ez az eszköz bevethető videótelefonálás, például Skype vagy Google Duo használata során. A gyakorlati próba során azt állapítottuk meg, hogy a kép- és hang minősége is rendben volt.

Vélemény

A Samsung M8 egy érdekes, és meglátásunk szerint abszolút életképes koncepció. Az okos funkciók beemelése ebbe a termékcsaládba igazából magától értetődő gondolat, és a megvalósításra sem lehet túl sok panasz. A korábban a cikkben említett smart szolgáltatások egyértelműen hozzáadott értéket jelentenek, legyen szó szórakozásról vagy munkáról. Az alkalmazáskínálat megfelelő, a kezelés remek, a médialejátszó lehetne jobb ugyan, viszont a mellékelt kamera hasznos extra.


[+]

Az integrált hangrendszer nem valami nagy szám, de igazából már az magában pozitívum, hogy egyáltalán gondoltak erre. A kép minősége kifejezetten jó: a felbontás, a színpontosság és a színtér lefedettsége is remek, betekintési szög és a homogenitás terén átlagon felüli teljesítményt nyújt, és a HDR támogatás is dicséretes.

A dizájn megítélése mindig szubjektív, de nekünk tetszik a letisztult vonalvezetése, viszont a csatlakozókínálat terén volt némi hiányérzetünk, és az is fájó egy picit, hogy a képernyő forgatására nincs mód, de ezt azért túl lehet élni. A Samsung M8 jelenleg 280-300 000 forint körüli áron kapható, amivel a 32 hüvelykes, 4K felbontású monitorok között egyértelműen a drágábbak közé tartozik, viszont az, hogy okostévérendszerrel is rendelkezik, olyan extra, amivel alig akad versenytársa a piacon.


Samsung M8 smart monitor

elefant

A Samsung M8 monitort a Samsung magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés