Hirdetés

Samsung turistakamera

A kamera

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Samsung a tradicionális kameragyártók közé tartozna, ám, mint annyi más termékcsoport esetén is, a koreai vállalat láthatóan rengeteg pénzt, időt és energiát öl abba, hogy ebben a szegmensben is stabilan megvesse a lábát. Ma ott tartunk, hogy a régi nagy márkákhoz hasonló gyakorisággal dobják piacra újabb és újabb termékeiket, amelyek között megtalálhatóak a YouTube kameráknak nevezett kicsi, könnyű eszközök, és természetesen a némiképpen bonyolultabb kamkorderek is.

Jelen tesztünk alanyát, a HMX-H200 típusjelzésű, Full HD felbontást kínáló modellt a januári Las Vegas-i International Consumer Electronics Show-n mutatták be a nagyközönség előtt. A magyar piacon március eleje óta elérhető, tehát mondhatjuk, hogy abszolút a tavaszi, nyári szezonra szánt kameráról van szó.

Tenyérbemászó

A Samsung HMX-H200 kialakítása teljes mértékben hagyományosnak mondható. A tervezők szem előtt tartották a jelenlegi trendeket, láthatóan törekedtek arra, hogy minél kisebb méretű készülék kerüljön ki boszorkánykonyhájukból. A kamkorder mindössze 27 dekagrammot nyom, így kellően könnyű ahhoz, hogy ne fáradjon el az ember keze a használat során.

A szín- és formavilág, valamint az alkalmazott tipográfiai elemek eleganciát sugallnak. Szerencsére ebben az esetben mellőzték a rikító, túlságosan figyelemfelkeltő megoldásokat, melyek annyi esetben járnak gyászos, megmosolyogtató végeredménnyel. Így talán nem meglepő, hogy a készülékház sem silányminőségű, kopogós műanyagból készült. Mindent összevetve nyugodt szívvel állítható, hogy egy olyan modellről van szó, amely első, második és harmadik pillantásra is minőséget sugall.

A termék elülső részén, oldalt található egy kapcsoló, amely a Schneider Kreuznach lencséket védeni hivatott zárszerkezetet működteti. Ez egyre elterjedtebb megoldás, jó, hogy nem a hagyományos védősapka mellett döntöttek. Így nem kell attól tartani, hogy elvész a kupak, meglehetősen sebezhetővé téve a kényes lencsét.

E kapcsoló alatt kapott helyet a kártyanyílás. A készülék nem rendelkezik sem beépített memóriával, sem merevlemezzel, tehát csak memóriakártyára (SD, SDHC) rögzíthetünk. Ennek fedőlemeze megfelelően stabilnak tűnik, még a hevesebb, durvább kezű felhasználóknak sem kell attól tartaniuk, hogy egy óvatlan pillanatban letörik, így kiszolgáltatva a kártyaolvasót a káros környezeti hatásoknak. A készüléken található egy komponens, egy HDMI és egy mini USB-csatlakozó is, amelyeket szintén masszívan záródó fedél rejt.

Termék megnevezése Samsung HMX-H200
Adattárolás SD, SDHC kártya
Szenzor 1/4.9" 3,32 MP (effektív 2,07 MP) BSI CMOS
Zoom 20x optikai, 200x digitális
Kijelző 2,7"-os érintőképernyő, 230 000 képpont
Képstabilizátor Smart OIS
Videofelbontása Full HD (1920x1080i/60 fps), HD p (1280x720p/60 fps), SD (720x480p/60 fps)
Állókép felbontása 4,7 megapixel (interpolált)
Video formátuma H.264 MPEG-4
Állókép formátuma JPG
Interfész - mini USB 2.0,
- komponens audio/videokimenet,
- HDMI (C típusú)
Egyéb képességek iScene témameghatározás, auto/manuális fókusz, expozíció és fehéregyensúly, digitális effektusok, önkioldó, segédvonalak, macro, Intelli Studio szoftver
Akkumulátor üzemidő 120 perc
Méret 58 x 59 x 112 mm
Tömeg 271 g
Gyártó honlapja www.samsung.hu
Termék honlapja Samsung HMX-H200
Fogyasztói ár kb. 105 000 Ft

Felvétel indul!

A fogantyú igen könnyen méretre igazítható egy karabiner és a tépőzár segítségével. Az alap vezérlőeszközök a készülék hátulján kaptak helyet, így nagyjából mindegyik elérhető a jobb kéz mutatóujjával. Itt állíthatjuk be a zoom mértékét, lőhetünk állóképeket, választhatunk a lejátszás és rögzítési mód között, valamint indíthatjuk a felvételt.

A zoom gomb sajnos meglehetősen érzékenyre sikerült, jó néhány esetben kaptuk azon magunkat filmezés közben, hogy felnagyítottuk a képet, pedig az ujj csak leheletfinoman érintette azt a részt. Erre megoldás lehet, ha a felhasználó eltartja mutatóujját a készüléktől, ám erre egyszerűen nem figyel oda az ember, mikor azzal van elfoglalva, hogy megörökítse a pillanatot az örökkévalóság számára. A felvételindító tökéletesen hüvelykujjra áll, látható, hogy gondos tervezés előzte meg a gombok elhelyezését, nemcsak hebehurgyán egymásra dobálták azokat.

Menürendszer és kijelző

Minden az LCD-kijelző kihajtásával kezdődik. Sajnos ez nem tűnik túl stabilnak, az az ember érzése, hogy bármikor elkezdhet lifegni. Maga a megjelenítő 2,7 hüvelyk képátlójú, és 230 000 képpont megjelenítésére képes. Valóban alkalmas arra, hogy épkézláb minőségben nézzük vissza, amit felvettünk, sajnos azonban napfényben alig látszik a kép, ami egy ilyen kamera esetében több, mint baj. Megoldást jelenthetett volna talán egy árnyékoló fedél bevetése, ám ezt sajnos lespórolták róla.

A képernyőn található különféle jelölések megmutatják, hogy a kártya tárolókapacitása az adott felbontás esetén még milyen hosszú felvétel és hány fénykép elkészítését teszi lehetővé, emellett információt szolgáltat az akkumulátor töltöttségi szintjéről (sajnos arról nem, hogy körülbelül hány percig, óráig működőképes még a termék), az állókép és a mozgókép felbontásáról, az élesség fokáról, illetve hogy milyen felvételi módot állítottunk be.

Érintőképernyőről lévén szó legegyszerűbben a kijelző tapogatásával navigálhatunk a menüpontok között vagy indíthatjuk el a lejátszást. Ez egyrészt kényelmes megoldás, másrészt viszont az ember egy idő után azon kapja magát, hogy ujjlenyomatok alkotnak absztrakt mintát a képernyőn, ami kimondottan csúful fest.


A készülék menürendszere kimondottan intelligens. Kellően sekély, szinte minden fontosabb paramétert megtalálhatunk pillanatok alatt. Külön főkönyvtárban foglalkozhatunk a képrögzítésre vonatkozó beállításokkal, és külön a kártyával (mennyi hely van még rajta stb.), az időzónával, módosíthatunk a dátum kijelzésének formáján, aktiválhatjuk az automata kikapcsolást, kiiktathatjuk az idegesítő hangjelzést, megnézhetjük, hogy kapcsolódunk-e, és ha igen, milyen formában más eszközökhöz, valamint változtathatunk a menü nyelvén is.

Sokoldalú

Mozgókép

Háromféle felbontás közül választhatunk, a legjobb minőséget a 1920x1080i/60fps kínálja, de emellett rögzíthetünk 1280x720p/60fps, illetve 720x480p/60fps felbontásban is. A készülék lehetővé teszi, hogy az adott felbontáson belül eldöntsük, hogy a hangzatos “Szuperfinom”, “Finom” vagy a pórias “Normál” opciók közül eldöntsük, hogy melyik számunkra a legszimpatikusabb. Hogy ezek között mi a különbség, arra egyszerűen nem tudtunk rájönni, rögzített kép minőségében semmilyen eltérést nem tapasztaltunk.

Emellett kedvünkre módosíthatunk a kép keménységén (Lágy, Normál, Éles), beállíthatjuk, hogy milyen fényviszonyok uralkodnak éppen (Napfény, Felhős, Fénycső, Izzólámpa, Egyedi), amennyiben ezt nem kívánjuk az automatikára bízni. Szintén variálhatunk manuálisan az expozíciós idő hosszúságán, a felvétel fényerején, illetve a fókuszt is rögzíthetjük egy állandó értéken.

Ha viszont nincs kedvünk, időnk és energiánk, hogy mindennel egyesével vacakoljunk, akkor természetesen hagyatkozhatunk a készülék által felkínált lehetőségekre. Egyrészt létezik egy teljesen automata funkció, amelynek aktiválása során a gépet terheli az összes beállítással kapcsolatos felelősség. Másrészt amennyiben a felhasználó hajlandó legalább azt kiválasztani, hogy milyen jellegű tartalmat szeretne rögzíteni, illetve milyenek nagyjából a külső körülmények, akkor nyilván jóval nagyobb esélye van, hogy jó minőségű felvételek kerüljenek a kártyára.

Ennek értelmében az iScene menüpont alatt megtalálhatóak a Sport, Portré, Reflektor, Strand/hó, Étel, Gyertyafény, Beltéri névre hallgató kategóriák, melyek önmagukért beszélnek. Ezek egyébként meglepően jól használhatóak, nyilván olykor sikerült lyukra futni, de alapvetően nagyon hasznosnak bizonyult ez a szolgáltatás.

Egy-egy ilyen jellegű készülék kiismerése, legyen szó kameráról vagy fényképezőgépről, igen sok időbe telik. Sok használat után persze rá lehet jönni, hogy mikor, milyen körülmények között, milyen pontos értékeket kell beállítani, de addig, illetve ha valakinek ehhez nincs kedve vagy ideje, akkor ezek az előzetes beállítások nagyon jól jöhetnek.

A fényképezőgépeknél már bevett szokás, ám a kamkordereknél egyelőre nem túl gyakori, hogy különféle speciális effektusokkal bolondítható meg a felvétel. A HMX-H200 négy ilyet kínál fel, a Fekete-fehér mellett választhatjuk a Szépia hatást, a Negatív képet, illetve a hangzatos Művészi névre keresztelt opciót. Alapvetően vicces kis filmek hozhatóak létre ezekkel, ám használatukkal mégis csínján kell bánni, hiszen egy idő után azért meglehetősen fárasztóvá válnak természetellenes mivoltuk miatt.


A Macro opció erről a kameráról sem maradt le, aktiválása akkor javasolt, ha közelről szeretnénk videózni tárgyakat, állatokat, és fontosnak tartjuk a mélységélesség kihangsúlyozását.

Lehetőségünk van beállítani különféle grafikai segédjelölések, így célkereszt vagy kisebb, illetve nagyobb méretű négyzetháló megjelenítését. Ez is a fényképezőgépek világából ismert megoldás, és bár ott talán némiképp fontosabb, elképzelhető, hogy lesz valaki, aki egy kamera esetében is hasznát veszi. Mi inkább kikapcsoltuk, mert úgy éreztük, többet zavart, mint segített.

A kijelzőn az összes módosított beállítás azonnal megjelenik. Tehát, ha például a speciális effektusok közül kiválasztjuk a Szépia hatást, ráküldünk egy célkeresztet, majd beállítjuk a makrót, akkor az LCD-kijelzőn látható kép is ennek megfelelően alakul.

Állókép

A készülék, mint annyi más társa, már lehetővé teszi fotók elkészítését is. Kétféle felbontás 1920x1080 képpont, illetve 2880x1620 közül választhatunk. Ez utóbbi egyébként 4,7 megapixelnek felel meg, azaz akár gondolhatjuk azt is, hogy van egy majdnem öt megapixeles fényképezőgépünk. Hát, ha így gondoljuk, akkor bizony nagy csalódások fognak még minket érni az életben! Ez ugyanis kamera, és nem fényképezőgép, például vaku sincs rajta….

A beállítások ugyanúgy vonatkoznak a fényképekre, mint a mozgóképtartalomra, de az is tény, hogy azokat az utóbbiakhoz optimalizálták. Ráadásul kicsit kényelmetlen a fényképkészítés, annyira nem esik jól az ember ujjának, ha egymás után több képet szeretne lőni. A HMX-H200 segítségével készített fotók minősége egyszerűen nem nagyon versenyezhet egy közepes fényképezőgép által készítettekével. Tehát akkor hasznos lehet, ha nincs kedvünk magunkkal hurcolni egyszerre több eszközt, vagy ha épp nincs nálunk fényképezőgép, de nagy csodát azért ne várjunk tőle.


Csatlakoztathatóság, akkumulátor, tárolókapacitás

Első körben a HMX-H200 nem varázsolt el, ugyanis az eszköz nem volt hajlandó az USB-porton keresztül csatlakozni a számítógéphez, pedig több próbát is tettünk. Lehet, hogy amiatt, hogy egy tesztkészülékről van szó, de elképzelhető, hogy a probléma mélyebben gyökeredzik. Emellett persze ott van még a HDMI, ami viszont C típusú, tehát gyaníthatóan azokban a háztartásokban sem ez pihen a fiókban, ahol már beruháztak egy ilyen jellegű adatátviteli eszközre, a készülékhez pedig nem mellékelnek ilyen kábelt. A komponens csatlakozóval nem volt semmi grimbusz, a tévén pillanatok alatt lejátszhatóak a felvett anyagok.

Mivel az USB-kapcsolatot nem sikerült megteremteni, ezért magától értetődően a hangzatos Samsung Intelli Studio névre hallgató szoftver sem indult el, amellyel könnyedén menedzselhetjük a felvételeinket, és amelynek használatához nem kell külön telepítőlemez, hiszen a gyártó állítása szerint azonnal játszhatunk vele, mihelyt összekötöttük a PC-t a termékkel. Remek.

Mivel memóriakártyán tárultuk az anyagokat, így nem kellett más, csak egy kártyaolvasó, és annak segítségével már pikk-pakk sikerült feltölteni a gépre a kisfilmeket. Nem a legelegánsabb megoldás, de azért megoldás, és ez a lényeg.

Aztán egy kiadós idegbaj, jó ideig tartó netes keresgélés után, minden mindegy alapon tettünk még egy próbát, és láss csodát! Mint a kisangyal, úgy csatlakozott USB-n keresztül a számítógéphez a termék, az Intelli Studio is gond nélkül elindult. Boldog ember az, aki megérti a gépek lelkét! Az alkalmazás használata egyébként pofonegyszerű, akinek már volt dolga ehhez hasonló programmal, akár vakon is elboldogulhat vele, de aki most találkozik vele először, az is minden bizonnyal hamar beletanul a kezelésébe.

Az egy gigabájt tárolókapacitású SD-kártyára egyébként hétpercnyi Full HD felbontású videó fér rá, 720p (1280x720 pixel) esetén már tíz perccel gazdálkodhatunk, ha pedig megelégszünk a 720x480 képpontos felbontással, akkor kerek fél óránk van. Ebből kikövetkeztethető, hogy egy nyolcgigás kártya minimum kell a normális használathoz, annak nagyjából ötezer forintos költségét így hozzá kell csapnunk az árhoz. 4,7 megapixeles fotóból 596 darab fér egy egygigás kártyára, ám ha a kisebb felbontást választjuk, akkor akár 1118 képet is ellőhetünk egyhuzamban, persze elég valószerűtlen, hogy a kamerát erre akarnánk használni.

A Samsung HMX-H200 lítiumion akkumulátora kétórányi folyamatos működést biztosít, és körülbelül öt-hat óra szükséges a teljes töltöttség eléréséhez. A modell kedvesen figyelmeztet arra, ha lemerülőben van az akku, de sajnos csak egy másodperccel a klinikai halál beállta előtt. Többször is előfordult, hogy egy fantasztikusan érdekes anyag rögzítése közben állt le az eszköz, ilyenkor pedig az ember nem tehet mást, minthogy fancsali képpel néz a világba. Esetleg, ha van nála egy tartalék akkumulátor, akkor gyorsan kicserélheti, ez mintegy tíz másodpercet rabolt el átlagosan az időnkből. A készülék tölthető USB porton keresztül is, így a töltőkábel hurcolása megspórolható.

Értékelés

A készülék meglehetősen kicsi, de annyira azért nem, hogy könnyedén zsebre vághassa az ember, szóval egy táska mindenképp szükséges a használatához. Tok vagy egyéb hordozó eszköz nem jár a termékhez, ami némi hiányérzetet okozott, hiszen az ember nem szívesen dob bele a hátizsákjába csak úgy egy ilyen árkategóriájú készüléket.

A kialakítása jónak mondható, bár a szuperérzékeny zoom némiképp zavaró volt, a gombok kézre állnak, tehát ilyen szempontból meglehetősen felhasználóbarát kameráról van szó. A kezelésről gyakorlatilag ugyanezt mondhatjuk el. Az érintőképernyő jól működik, a menübe igen hamar bele lehet tanulni, az egyes paraméterek módosításához sem kell sok idő. Az USB-s csatlakoztatással kapcsolatos mizéria keserű szájízt okozott, és a C típusú HDMI port sem túlságosan jó megoldás. A kétórás üzemidő első hallásra kicsit kevésnek tűnik, és talán másodikra is. Az a legjobb megoldás, ha az ember beszerez hozzá egy pótakksit, és akkor nem kell emiatt aggódnia.

Egy kamkorder esetében nyilván a legfontosabb a kép minősége. Mivel a Samsung HMX-H200 alapvetően egy turistakamera, dőreség lenne azt várni, hogy professzionális minőségű felvételek készíthetőek a segítségével. Városnézésre, eseményekre, családi pillanatok megörökítésére találták ki. Az automatikus, előre eltárolt beállítások tapasztalataink szerint kifejezetten jól funkcionáltak. Bár a vállalat kommunikációjában kiemeli az Smart OIS intelligens képstabilizátort, az biztos, hogy ezen a területen a jövőben biztosan számíthatunk még hasznos újdonságokra. Ami nagyon tetszett, hogy ha olyan témával találkozunk, amelynek megörökítése nélkül nem tudjuk elképzelni az életünket, akkor gyakorlatilag öt másodperc alatt indíthatjuk is a felvételt.

Mindent összevetve egy alapvetően barátságos kamkorderrel hozott össze minket a sors a Samsung HMX-H200 esetében, de az is tény, hogy a tökéletes szintet még ez a készülék sem érte el.


Samsung HMX-H200

elefant

A Samsung HMX-H200 kamerát a Samsung magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés