Hirdetés

Színes notebookok fiatal felnőtteknek

Külső

Alaposan belelendült a színes notebookok gyártásba az MSI. Már tavaly, az Expert Computer Kft. partnernapján hangsúlyozta a vállalat képviselője, hogy különös figyelmet szentelnek az egyre szélesedő vásárlóközönség azon részének, mely nem elégszik meg a szokásos fekete, szürke, esetleg fehér megoldásokkal. Valljuk be, még ha sokaknak nem is tetszenek az új színek, lehet – sőt van – létjogosultságuk. Miért ne választhatnánk meg notebookunk színét ugyanúgy, ahogyan mobiltelefonunkét vagy autónkét? Persze nem kötelező rikító színűt választani, maradhatunk a szokásos sémánál, hiszen a rózsaszín, hupikék, bíborvörös és társai nem a fekete helyett, hanem mellett szerepel a kínálatban.

Az MSI színes modelljeit a tömegből kitűnni vágyó fiatal felnőtteknek (Young Adults) szánt YA Edition csoportba sorolja. Ebből megnéztük már korábban az EX600 YA-t, amely kék színe ellenére is elég unalmas gépnek bizonyult. Most a kisebb PR200 YA Editionnel ismerkedünk meg, melyet 2007 őszén mutattak be. Alapja a Red Dot formatervezési díjjal elismert fekete-ezüst PR200-as. Az MSI típusnévrendszerét ismerve könnyen kikövetkeztethető, hogy egy professzionális felhasználásra szánt (P), integrált videokártyás (R), 12,1 colos kijelzővel ellátott (2) noteszgépről van szó, amely az Intel platformra (0) épülő széria első tagja (0). Háromféle színben – kék (denim blue), zöld (wasabi green) és rózsaszín (coral pink) – kapható.

Mindhárom színt felajánlotta a forgalmazó, mi a zöldet választottuk. A fedél közepén ott virított a szokásos MSI logó, a kissé kiemelkedő fémkörben. Illik a világos zöld színhez az ezüst díszítés, lágyabbá teszi az alsó rész feketévé válását. Ez a semleges árnyalat gyártás szempontjából is hasznos, mert mind a három színhez passzol, nem kell külön festés – lényegében csak a fedlapok különböznek.

A notebook dobozából pár füzet, telepítő CD, mikroszálas törlőkendő, táp, elég nagy akkumulátor és egy kis egér került elő.

A kis notesz külső védelme érdekében kapunk egy zöld notebook skint is hozzá. Természetesen a többi színhez is megfelelő tok jár.

A PR200 elejére csak a mikrofon és a fülhallgató jack aljzata került, a hátsó részre pedig a teljes szélességet elfoglaló akkumulátor. Emiatt az összes többi csatlakozót kétoldalra osztották szét. A jobb alsó négy kis LED a gép, az akku, a Wi-Fi és Bluetooth adapterek, valamint a merevlemez állapotáról tájékoztat.

Egymás alá került a ExpressCard és a memóriakártya-olvasó slotja, utóbbi SD, MMC és MS kártyákkal boldogul. Nehéz kivenni a vakdugókat, ráadásul az ExpressCardnak kinyomó pöcke sincs. Az egyre ritkábban használt RJ-11-es modemcsatlakozó a két USB 2.0 aljzat közé ékelődött be. Jó megoldás ez a szétválasztás, így elfér egymás mellett két testesebb USB-s eszköz is. Ezeket követi a HDMI, majd az opcionális digitális tévétuner MCX antennacsatlakozója. A sort a hűtőventilátor széles rácsa és a tápcsatlakozó zárja.

Baloldalt, a monitor tartópántjához közel kapott helyet a Kensington zár, nem zavarva a mellette lévő D-Sub kimenetet. Az RJ-45-ös Gigabit Ethernet aljzat és a harmadik USB utáni helyet a DVD-író tölti ki. Az író tálcafedelén egy parányi zöld LED-et és a nehezen kitapintható, mélyre süllyesztett kiadógombját találjuk. Amit esetleg hiányolhatunk, az a FireWire port.

A nagyobb akku a notebook hátuljából ferdén lóg ki, kissé megemelve azt. De megvannak a gumilábak magán a gépen is, hogy akku nélkül vagy a kisebbet használva stabilan álljon. Alul pár szellőzőn, az akkumulátor kioldóján és zárján kívül egy kis fedett bővítőhelyet találhatunk (elöl középen), ide valószínűleg vagy HSDPA modemet, vagy tévétunert tehetünk. Az utóbbi formailag jobban illene oda, de semmiféle információt nem találtunk róla az MSI oldalán.

Ha már kívül ilyen vidám színek vannak, a belső rész sem lehetett komor fekete, így a fedélen látható díszítőcsíkok szürke gyöngyházfényéből jutott bőven a belső részre is, a billentyűzet pedig törtfehér színű lett.

A képernyő felett középen helyezkedik el az 1,3 megapixeles webkamera, mellette a beépített mikrofon. A billentyűzet felett, kétoldalt vannak a hangszórók. A 7 mm vastag kijelzőt nem lehet teljesen hanyatt dönteni, körülbelül 120–130°-ig hajtható ki. Kicsit furcsa a monitortartó zsanérok kialakítása, de elég erősen tartják a fedelet, felnyitáskor az alsó részt le kell fogni. Mechanikus nyitóreteszt hiába keresünk, az MSI elegánsabban oldotta meg a lezárást, mágnesekkel. Kettő-kettő van belőlük a kijelző fölött, illetve a csuklótámasz alatt. A gép 30,3 x 23,1 cm alapterületű, vastagsága 1,6 és 3 cm között változik, tömege körülbelül 1,8 kg akkumulátorral.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

  • Nagy notebook jó áron

    Az MSI ER710 „tepsikomputer” akár ki is végezhetné az asztali személyi számítógépeket, de mégsem teszi.

  • ThinkPad X300 - a legújabb legenda?

    Legalábbis ezt kódolja a Lenovo név. Kiderítjük, rászolgált-e a ThinkPadek legvékonyabbika.

  • Penryn-alapú Asus notebook tesztje

    45 nm-es gyártástechnológiával készülő processzor, friss GeForce 9500M GT és megannyi érdekesség jellemzi az Asus M51S jelű laptopját.

  • Processzordömping közeleg!

    Startra készek az AMD és az Intel új termékei, ezért notebookok, kiegészítőik és egyéb érdekességek mellett összefoglaljuk a CPU-piac jelenlegi állását.

Előzmények

Hirdetés