Színre lép az NVIDIA GeForce GTX 660 Ti

Itt a legújabb GeForce!

A márciusban leleplezett, igencsak jól sikerült GeForce GTX 680 után az NVIDIA a GTX 670-nel is egy egyértelműen ajánlott videokártyát alkotott a tavaszi szezon során – ennek ellenére sokan nem engedhették meg maguknak ezeket az olykor bőven 100 000 forint fölé árazott modelleket. Az AMD a tavalyi év legvégén leleplezett HD 7970-e után viszonylag gyorsan kiterítette az összes kártyáját, amivel gyakorlatilag áprilisra már le is fedte új sorozatával a piacot. Ebből szerintünk a HD 7800-as széria sikerült a legjobban – azonban az NVIDIA-tól számított válaszra meglehetősen sokáig kellett várni.

A várakozásnak minden bizonnyal ebben az esetben is a TSMC szűkös 28 nanométeres gyártókapacitása volt az oka, ami információk szerint legkorábban már csak jövőre érheti el a kívánt szintet. Ennek tükrében teljesen érhető, hogy a gyártósorokról leguruló lapkákat az NVIDIA először a drágábban értékesíthető modellekhez használta fel. Ez természetesen a Santa Clara-i vállalat mellett a potenciális vásárlóknak sem volt a legjobb hír, hisz ezzel valamelyest korlátozódott az árverseny is.

A gyártósorokról lekerülő lapkák szűkös száma miatt ismét időre volt szükség, hogy összegyűljön kellő mennyiségű chip, mely a GTX 660 Ti hiányzó hozzávalója volt. Ebből talán néhányan már sejthetik is, hogy a GTX 680 és GTX 670 után a most megérkezett GTX 660 Ti is GK104 kódnevű GPU-ra építkezik. Akik ismerik az NVIDIA elmúlt években alkalmazott stratégiáját, azoknak talán elsőre kissé furcsán hangozhat, hogy a legnagyobb – asztali felhasználásra szánt – lapkát most a GTX 670 alá is beeresztik, de ez csak a megváltozott stratégiára vezethető vissza. Mindez röviden annyit jelent, hogy a Kepler mikroarchitektúrára épülő GK110 kódnevű csúcsterméket most nem hozzák le az asztali kártyák piacára, ebből fakadóan külön ebbe a szegmensbe a GK104 személyében egy némileg átgondolt, és emiatt a korábbiakhoz képest jóval kisebb lapka született. Ezzel a közép-felsőkategória mezsgyéjére is a már említett megoldás került.


GK104 – pirossal a letiltott részek [+]

Ahogy korábbi cikkünkben már részletesen taglaltuk, a GK104 összesen nyolc darab, meglehetősen komplex SMX (streaming multiprocesszor) modulból épül fel. Mindegyik ilyen egység 192 darab, úgynevezett CUDA magot tartalmaz. Emellett az egyes streaming multiprocesszorok négy darab textúrázó blokkal rendelkeznek, melyekben egyenként négy textúracímző és textúraszűrő található, és ezekhez csatornánként négy mintavételező tartozik. A korábban bemutatott GTX 670-re felkerülő lapka verzióját az NVIDIA annyiban korlátozta, hogy letiltott egy teljes SMX modult, amivel a CUDA magok száma 1536-ról 1344-re, míg a textúrázók száma 128-ról 112-re csökkent. Az L2 cache méretéhez, a ROP-ok számához, valamint a memóriacsatornákhoz ebben az esetben még nem nyúltak a tervezők. A GTX 660 Ti esetében már utóbbiakat is megpiszkálták némileg, ergo a letiltott egy SMX modul mellett kiiktatásra került a memóriabusz negyede, valamint ezzel párhuzamosan 8 ROP is. A Kepler esetében ezt nem lehet különválasztani, így tervezők 192 bit mellett már mindenképpen csak 24 ROP-pal kalkulálhattak.


[+]

Ahogy a fenti diáról leolvasható, a GPU órajeleit a GTX 670-hez képest érintetlenül hagyták, így az 915 MHz maradt 980 MHz-es Boost frekvencia mellett. A memóriák órajeléhez sem nyúltak, de a maximális sávszélesség 25%-a így is odalett a 8 ROP-pal egyetemben. Az utóbbi karcsúsítások ellenére a memória teljes mérete maradt 2 GB. Mindezek mellett a TDP a maga 150 wattos gyári értékével meglehetősen jól hangzik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés