-
Gyorsít a száguldó cirkuszon az új AMD Software
A 22.6.1-es – WHQL aláírással rendelkező – szoftvercsomag pár hibajavítást is eszközölt.
Hír 0
-
Csúnya árat kaphatnak az új Ryzen Threadripper PRO CPU-k
Kínában már elérhető mindhárom, DIY-piacra szánt modell, és egyik sem lett olcsóság – bár utóbbi nem meglepetés.
Hír 40
-
Kihagyja az 5 nm-es node-ot a Xilinx Versal termékcsaládja
Azt nem tudni, hogy ennek mennyi köze van az AMD által megejtett felvásárláshoz.
Hír 0
-
Egyelőre nem kapták meg az új DirectX 11 és 12 implementációt a régebbi Radeonok
A 22.6.1-es Legacy szoftvercsomag a GCN első, második és harmadik generációjához érkezett, és főleg biztonsági frissítéseket tartalmaz.
Hír 7
-
Megkapták az Xbox konzolok a FidelityFX Super Resolution 2.0-t
A Microsoft az eljárást az Xbox Series X és S, illetve az Xbox One konzolcsalád GDK-jába integrálta.
Hír 0
-
Nem tudnak az alaplapgyártók Socket AM4-es Zen 4 CPU-król
A WCCFtech által közölt pletykáról senki sem hallott, és nem is olyan könnyű megcsinálni, ha esetleg az AMD mégis gondolkodna rajta.
Hír 30
-
APU-kat párosít CPU-kkal a készülő legerősebb szuperszámítógép
Eddig nem látott konfigurációt alkalmaz az El Capitan, de bizonyos szempontból logikus döntést hoztak a tervezők.
Hír 21
-
Elérhető a FidelityFX Super Resolution 2.0 forráskódja
Az AMD a bejelentéssel párhuzamosan az Unreal Engine támogatását is belengette.
Hír 13
-
A Vulkan SDK része lett az AMD-féle VMA
A Vulkan Memory Allocator mostantól opcionálisan telepíthető a Vulkan fejlesztőkörnyezetével.
Hír 0
-
Kisebb frissítést eszközölt a beágyazott rendszerek piacán az AMD
A Ryzen Embedded R2000 sorozat kiterjeszti a célzott piacon az ügyfelek lehetőségeit.
Hír 2
-
Már nem csak a Lenovo játékszere az új Ryzen Threadripper PRO
Az AMD a dobozos verziókon is dolgozik, de a két legolcsóbb modell nem jön a DIY-piacra.
Hír 1
-
Nevet vált a Radeon Pro Software
Az AMD bejelentésének egyelőre formai változása van csak, de később ez megváltozhat.
Hír 0
-
Dobozos kiadást kapott a Radeon RX 6700
Az régi-új ismerős energiaigénye ugyanakkor eltér az OEM verziótól.
Hír 5
-
Nem titkolja tovább az AMD a 2022-es Raise the Game promóciót
A vállalat az összes elérhető játékot leleplezte, bár ez jelen esetben csak egy nem megerősített címet jelent.
Hír 4
-
Helyrehozta az egyes Ryzeneken akadozó Windows problémáját az AMD
Az AGESA V2 ComboPI 1.2.0.7-es mikrokód a Ryzen 7 5800X3D tuningolását is bevezeti.
Hír 34
-
AMD Radeon RX 6650 XT: csere a középkategóriában
A májusban érkezett „Radeon Refresh” trió legkisebb tagját vettük szemügyre tesztünkben.
Teszt 52
-
A TSMC harmadik legnagyobb megrendelője lehet jövőre az AMD
Ezen túlmenően a vállalat 5 nm-en mindenkit megelőzhet a waferre leadott megrendelések tekintetében.
Hír 49
-
Sok fejlesztésben alkalmazza az RDNA 3-at az AMD
A vállalat a nemrég felvásárolt Xilinx technológiáját is gyorsan beépíti az APU-kba.
Hír 11
-
Alaposan meglöki a Zen magok szekerét az AMD
A vállalat erőteljes letámadásba kezd a szerverpiacon, amit egy APU koronáz meg.
Hír 30
-
Itt az aranykor? Grafikában lett igazán erős az AMD Rembrandt
Az új IGP-t és Zen 3+ magokat használó APU rendszerchipet egy nagyon vékony ASUS Zenbookkal teszteltük.
Teszt 151
-
Kiderült mit tud a Lenovo egyedi paraméterezésű Ryzenje
A Ryzen 7 PRO 6860Z jelzésű SoC kategóriája leggyorsabbja, és még a fogyasztása is kedvező.
Hír 12
Percről percre
it A kreativitás szimbólumait zúzták be egy iPad-reklámban, ez pedig hatalmas felháborodást okozott.
it Meggondolta magát a Ford, a helyzetre való tekintettel 2030 után is kínálhat Európában hibrid és benzines autókat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Dead Island 2 - Túl a 7 millió játékoson
gp Továbbra is érkeznek majd frissítések, a készítők nem engedik el a kezünket.
Már elérhető Steamen a klasszikus Marathon
gp A közkinccsé tett alkotás eddig is ingyen játszható volt, de nemrég végre bekerült a Valve áruházába is.
Steet Fighter 6 - Így harcol Akuma
gp A sorozat legútóbbi részének DLC karaktere alig több mint egy hét múlva érkezik a játékba.
Stray Gods - Orpheus központú DLC érkezik jövő hónapban
gp A musical játék hamarosan egy új kiegészítőt kap heteken belül.
Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 országban elérhetetlen lesz
gp Hasonlóan a Helldivers II-höz, ahol nincs PSN regisztrációra lehetőség, ott nem lehet megvenni a programot.
Homeworld 3 - Amit a játéktól várhatunk
gp Akik a drágább verziót vették meg, már játszhatnak a teljes változattal.
Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re
ma Gyorsan rendbe szedte a frissítést a Samsung, Dél-Koreában újra elérhető, itthon pedig először.