Bemutatkozik az asztali piacra szánt Trinity APU

Az AMD hamarosan útjára indítja az asztali piacra szánt, második generációs A szériás dobozos APU-kat, melyek a szintén érkező Socket FM2-es alaplapokba helyezhetők. A Trinity kódnevű lapkára épülő modellek annyira nem újak, mivel az AMD a chip képességeit már májusban leleplezte, amiről részletesen be is számoltunk egy cikk formájában. A startot azonban a vállalat több lépcsőben ejtette meg, így először a mobil megoldások, majd a beágyazott rendszerekbe szánt termékek, míg végül az OEM-eknek szánt APU-k kerültek piacra. Ebből látható, hogy a dobozos termékek startja maradt utoljára, de most már tényleg nagyon keveset kell aludni addig.

Még a specifikációk ismertetése előtt meg kell jegyeznünk, hogy az AMD némileg megkötötte a média kezét, így az érkező termékek ismertetésén túl a pontos megjelenés dátumáról és az árakról semmit sem mondhatunk, emellett ez a nap csak a játékosoké, így a teljesítménnyel kapcsolatban is csak a játékokban felmutatott értékekre lehet támaszkodni. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a készülő cikkünkkel megvárjuk a hivatalos startot, ami tényleg nagyon hamar itt lesz, és akkor már korlátok nélkül írhatunk bármit a termékről. Persze az információra éhes olvasóinkat nem akarjuk várakoztatni, így amiről be lehet számolni, arról jelen hírünkben írunk is.

Mivel a 32 nm-es SHP gyártástechnológiával készülő Trinity APU képességeit már májusban részleteztük, így ezt nem ismételjük meg újból. Éppen ezért csak az új adatokra koncentrálunk, így rögtön érdemes is egy táblázattal kezdeni, ami beszámol az érkező hat APU és három CPU paramétereiről:

AMD Trinity - A szériás Vision generáció asztali gépekbe
Típus Órajel / Turbó órajel
L2 cache Radeon HD típusa
Radeon magok száma
IGP magórajel
Fogyasztás (TDP)
A10-5800K (4 mag) 3,8/4,2 GHz
2 x 2 MB
7660D 384 800 MHz 100 W
A10-5700 (4 mag) 3,4/4 GHz 2 x 2 MB 7660D 384 800 MHz 65 W
A8-5600K (4 mag) 3,6/3,9 GHz 2 x 2 MB 7560D 256 760 MHz 100 W
A8-5500K (4 mag) 3,2/3,7 GHz 2 x 2 MB 7560D 256 760 MHz 65 W
A6-5400K (2 mag) 3,6/3,8 GHz 1 MB 7540D 192 760 MHz 65 W
A4-5300 (2 mag) 3,4/3,6 GHz 1 MB 7480D 128 723 MHz 65 W
Athlon X4 750K (4 mag) 3,4/4 GHz 2 x 2 MB - - - 100 W
Athlon X4 740 (4 mag) 3,2/3,7 GHz 2 x 2 MB - - - 65 W
Athlon X2 340 (2 mag) 3,2/3,6 GHz 1 MB - - - 65 W

A táblázatból látható, hogy vannak K-s termékek, melyek szokás szerint a szorzózár nélküli egységeket jelölik. A memóriavezérlő kétcsatornás, DDR3 szabványú modulokat fogadó megoldás, amely hivatalosan maximum 1866 MHz-es effektív órajelet támogat, de az A4-5300 és az Athlon X2 340 esetében ez az érték 1600 MHz-re csökken. Természetesen a tuning ebből a szempontból megengedett, így a nagyobb órajelen üzemelő memóriamodulok paraméterei beállíthatók, de csak saját felelősségre.

Az IGP esetében fontos megjegyezni, hogy a ROP blokkok száma a Radeon HD 7480D kivételével két darab, vagyis összesen 8 blending egység és 32 Z mintavételező vesz részt a grafika feldolgozásán. Az A4-5300-as APU IGP-je csak egy aktív ROP blokkot használ, így a blending egységek és a Z mintavételezők száma megfeleződik. A Dual Graphics lehetőség egyébként továbbra is adott lesz, és a különböző IGP-k mellé a Turks és a Caicos GPU-k társíthatók, azaz lényegében a Radeon HD 6400, 6500 és 6600 szériás VGA-k.

A vezérlőhidak szempontjából az AMD továbbviszi az A55-ös és az A75-ös lapkákat, ám ezek kiegészülnek az új Hudson D4 jelzésű chippel, mely A85X néven jelenik meg az alaplapokon. Az újdonság az A75-ös lapka képességeit egészíti ki RAID 5 támogatással, továbbá a 6 Gbps-os portok száma 6-ról 8-ra nő.

Sajnos a teljesítményt érintő összes adatról még nem lehet nyilatkozni, de az IGP sebességéről igen. Itt valószínűleg nem árulunk el nagy titkot, ha azt írjuk, hogy a Trinity APU Radeon HD 7660D jelzésű integrált grafikus vezérlője jóval gyorsabb az Intel HD Graphics 4000-es megoldásánál. Az AMD Full HD-s felbontáson 77 és 107 százalék közötti különbségeket mért a DiRT Showdown, a Sniper Elite V2, a Sleeping Dogs, a Syndicate, a Blacklight Retribution, az Alan Wake, illetve a még megjelenés előtt álló Medal of Honor Warfighter és Hitman: Absolution játékokban. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy csak Gaming Evolved partnerprogramon belül készült vagy készülő címekről van szó, vagyis az AMD aktívan részt vett a fejlesztésükben. Az Intelnek persze efféle partnerprogramja nincs, de az összehasonlítás erősen az AMD felé húz. A tesztünkben mi is értékeljük a sebességet más játékok alapján, de az előre borítékolható, hogy a Radeon HD 7660D az eddigi legfejlettebb IGP, így meglepetésre nem érdemes számítani.

Némi extra adat, hogy az A10-5800K APU a nemrég megjelent Torchlight II című játékot maximális részletesség mellett is jó sebességgel futtatja 5760x1080 pixeles felbontású Eyefinity konfiguráción. Szintén értékes tulajdonság, hogy a Catalyst driver feljavítja a Windows 8 operációs rendszer kijelzők kezelésével kapcsolatban beépített szolgáltatását, így Eyefinity mellett nem csak az elsődleges, hanem az összes csatlakoztatott kijelzőn futtatható grafikus vezérlővel gyorsított tartalom.

Az árazással kapcsolatban az AMD csak ennyit enged közölni, hogy az A10-es APU-k nagyjából az Intel Core i3-2120 és i3-3220 jelzésű termékek árszintjére érkeznek. Ebből lehet következtetni addig, amíg az összes adatra fény nem derül..

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés