ASUS Transformer Pad Infinity: jobb kijelző, és gyorsabb, erősebb SoC

Úgy tűnik az ASUS felhagyott az Eee márkanévvel, már ami a Transformer tableteket illeti, hiszen legújabb fejlesztésük szimplán ASUS Transformer Pad (Infinity) névre hallgat. A 10,1"-es kijelzőmérettel rendelkező, Android 4.0-t futtató masina szinte majdnem minden porcikájában megegyezik a tavalyi év végén bemutatott Transformer Prime-mal, ami nem véletlen, hiszen lényegében az Infinity a Prime felturbózott változata (vagyis inkább utódja), melyhez az opcionális dokkoló továbbra is beszerezhető lesz.


[+]

Az Infinity és Prime között az első lényeges eltérés, hogy hozzányúltak a gép lelkét jelentő SoC-hoz, de a helyzet ezen a ponton bonyolódik. A Wi-Fi-s verzióba továbbra is az NVIDIA Tegra 3 SoC kerül, mely a 4-PLUS-1 architektúrára épül. Utóbbi nem új dolog, csupán a vállalat mostantól hivatalosan is kiemeli, hogy a lapkában a négy főmag mellett található egy segédmag is, hogy ez a vásárlók számára nyilvánvaló legyen. Érdekesség, hogy az ASUS nem hagyta érintetlenül az referenciaparamétereket, így a chip órajelét 1,6 GHz-re emelték a tervezők, ami teljesítménybeli előnyt jelent a Prime-hoz képest. Ezzel szemben a 3G/4G LTE változatnál a Qualcomm kétmagos, 28 nm-es gyártástechnológiával készülő, Snapdragon S4 szériás MSM8960-as SoC rendszere teljesít majd szolgálatot, melynek processzormagjai az új Krait architektúrára épülnek, az IGP szerepét pedig az új Adreno 225-ös fejlesztés tölti be. Ez a lapka gyorsabb minden aktuális megoldásnál, így a Tegra 3-nál is, ráadásul a memóriavezérlője is két darab 32 bites csatornát kínál, szemben az NVIDIA egycsatornás megoldásával.

Az NVIDIA és Qualcomm SoC-okhoz egyaránt 1 GB rendszermemóriát párosított az ASUS, míg a felhasználók rendelkezésére álló tárhely 16, 32, vagy 64 GB lehet.


[+]

A másik változás a kijelző terén történt: a képátló ugyan maradt, de a Super IPS+ panel 1920x1200 pixel megjelenítésére lesz képes. Ez és a nagyobb órajel minden bizonnyal megdobja majd a fogyasztást, ennek megfelelően a gyártó a korábbi 22 Wh-s helyett egy 25 Wh-s akkumulátorral készül a bevetésre, ami várhatóan sikeresen tudja majd a megnövekedett étvágyat ellensúlyozni.


[+]

A készülék szélessége és hosszúsága a Prime-hoz hasonlóan 264 x 180,8 mm, de a vastagság 8,3-ról 8,5 mm-re nőtt. Szerencsére sem ez, sem pedig az erősebb akkumulátor nincs hatással a tömegre, így változatlanul 586 grammra számíthatunk. A Prime-ot sújtó GPS és Wi-Fi probléma is várhatóan a múlt homályába vész az új változat esetében, az ASUS ugyanis azt az egyszerű megoldást alkalmazza, hogy az alumínium hátlapon az antennát burkoló részt műanyagra cseréli.

Az ASUS Transformer Pad Infinity ára egyelőre nem hivatalosan és verziótól függően 600-800 dollár között várható.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés