Hirdetés

Cedar Trailre alapoznak az új HP Mini netbookok

Az Intel még az elmúlt év vége előtt bejelentette az új generációs Atom platform mobil variánsát, mely pár hónappal követte az asztali verzió bemutatását. A Cedar Trail rendszerek tehát formálisan megjelentek, de még nem kaphatók, sőt egyetlen független teszt sem készült a platform képességeiről. Valószínű, hogy idén már lesznek tesztek is, már csak abból kiindulva, hogy egyre több gyártó jelent be egy vagy több a Cedar Trail platfomra épülő netbookot. A Lenovo ezen már túl van az IdeaPad S110 mini notebookkal, mely valójában egy netbook, csak az elnevezés álcázott. A HP azonban nem takargat semmit, így a Mini 110 és 210 név szerint is netbookok, a forgalmazásuk pedig hamarosan megkezdődik.

Mindkét masina a már említett Cedar Trail platfomra épül, ezen belül is Mini 110 az Atom N2600-as, a Mini 210 pedig az Atom N2800-as termékre. A netbookok tehát kétmagos processzorral dolgoznak, de az előbbi termék esetében a magórajel 1,6 GHz, míg az utóbbinál 1,83 GHz lesz. Az IGP és az energiaigény is különbözik, hiszen a Mini 110 a 400 MHz-en üzemelő GMA 3600-at kapta, és a lapka TDP fogyasztása is 3,5 watt körül alakul, szemben a Mini 210-zel, melynek chipje 6,5 wattos TDP keretből gazdálkodik, illetve a GMA 3650-es grafikus vezérlő 640 MHz-en ketyeg. Utóbbi azért előny, mert ekkora órajel már elég a Blu-ray filmek lejátszásához, ami a kisebbik modell esetében nem lehetséges.

A 10,1 hüvelykes LED-es háttérvilágítást használó netbookok 1, vagy 2 GB-os DDR3 szabványú rendszermemóriát kapnak, továbbá a részegységek szempontjából mindkét megoldás tartalmaz gigabites Ethernetet, IEEE 802.11b/g/n-es Wi-Fi modult, webkamerát és Bluetooth adaptert. A Mini 110 esetében a kijelző 1024x600 pixeles felbontással dolgozik, emellett a termékbe 320 GB-os merevlemez kerül. A Mini 210 már 1366x768 képpontos felbontással operál, és 500 GB-os HDD-t kap.

A hatcellás akkumulátorral operáló termékek esetében az előtelepített operációs rendszerről még nincs adat, de az már biztos, hogy a Microsoft megoldásaiból csak a 32 bites Windows 7 alkalmazható, mivel más Windowsra egyelőre nem készít grafikus drivert az Imagination Technologies. Természetesen netbookokról lévén szó a Starter verzió telepítése lehetséges. A HP a Mini 110-ért 329, míg a Mini 210-ért 350 dollárt kér majd. A megjelenés az év első negyedévében esedékes.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés