Hirdetés

Két bányachipje is van, illetve lesz az Intelnek

Az ISSCC-n a BZM1-ről beszélnek majd, míg a GRIID a BZM2-t vásárolja.

A tegnapi napon írtunk arról, hogy bányachipet fejleszt az Intel, az AnandTech pedig nemrég konkrét adatokat közölt az ASIC-ről, legalábbis annak első generációs változatáról.

Az Intel az ISSCC-n a BZM1-ről beszél majd, amely egy 14,16 mm²-es kiterjedésű, Intel 7 nevű 10 nm-es gyártási eljáráson készülő lapka. Ez másodpercenként 137 gigahash teljesítményre képes, miközben a fogyasztása 2,5 watt, és ebből 25-öt lehet egy node-on belül összekötni. A BZM1 energiahatékonysága egészen jónak tűnik, nyilván az a fontos, hogy egymás melletti működés során milyen hatékonyan történik a számítás, de az egy chipre levetített adatokból itt sok baj nem lehet.

A fentebb linkelt hírben megemlített GRIID nem a BZM1-et veszi majd, hanem a BZM2-t, de ennek a paraméterei még nem ismertek, viszont az AnandTech egy nem ellenőrzött forrásra hivatkozva azt írja, hogy a TSMC 5 nm-es eljárásán készül majd. Az Intel ezt nem erősítette meg, csak annyit mondtak, hogy később beszélnek a BZM2-es lapkáról.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés