Hirdetés

Módosítható nForce4

Nemrégiben, amikor beszámoltunk a DFI különböző nForce4 lapkakészletekre épülő LanParty sorozatú alaplapjairól, már sejthető volt, hogy az NVIDIA új alaplapi vezérlői minimálisan térnek csak el egymástól. A hivatalos adatok alapján az nForce4 Ultra és nForce4 SLI lapkák között mindössze egy különbség van; míg az Ultra változat egyszerre egy PCI Express csatolóval ellátott videokártyát kezel, addig „nagyobb tudású” – és drágább – testvére a 16 PCIe vezetéket kettéosztva párhuzamos üzemre tud bírni két grafikus vezérlőt is.

Mint ismeretes, a DFI mérnökei az NVIDIA által kiadott, és a többi gyártó által mindeddig hűen követett referenciára fittyet hányva az év legelején olyan alaplappal jelentkeztek, amelyik annak ellenére volt képes üzemelni egyszerre két videokártyával, hogy az alaplapra csak egy nForce4 Ultra vezérlő került. Ez a megoldás ugyan némileg eltér az SLI rendszerek 2 x 8 rendszerű PCIe vezeték-elosztásától (mint később kiderült, ennél az alaplapnál az egyik videokártya 16 vezetéket, míg a másik 2-t kap a vezérlőtől), az eddigi tesztek alapján azonban a kétfajta elosztás között a grafikus teljesítményt tekintve minimális a differencia.

A lapkakészletet gyártó NVIDIA időközben piaci érdekeinek hatékonyabb érvényesítése végett szoftveres úton letiltotta az SLI üzemmódot minden olyan lapkakészletet használó alaplap esetében, amelyik hivatalosan nem támogatja ezt a működési formát, vagyis minden olyan alaplapnál, amelyik nem az nForce4 SLI lapkára épül. Ez a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy az új ForceWare meghajtók csak a megfelelő vezérlő jelenléte esetén engedélyezik a kétkártyás üzemmódot, így a DFI LanParty UT nF4 Ultra-D alaplappal rendelkező felhasználók hiába vásárolnak két videokártyát, nem tudják kiaknázni velük a párhuzamos működés nyújtotta teljesítménytöbbletet. A megoldás vagy a régebbi ForceWare meghajtók használatában, vagy az AnandTech munkatársai által felfedezett egyszerű módosítás elvégzésében rejlik.


Felül az nForce4 Ultra, alul az eredeti és a módosított SLI lapka. Forrás: AnandTech

A neves internetes tesztoldal ugyanis nem volt rest, és utánajárt a rejtélynek; miként fordulhat elő az, hogy a gyártó ilyen könnyedén kiiktat bizonyos funkciókat szoftveres úton? A vizsgálódás viszonylag hamar eredményt hozott: egy nForce4 Ultra és egy SLI lapka fizikai összehasonlítása során fény derült arra, hogy a két áramkör a felületet tekintve mindössze egyetlen ponton különbözik, míg a mag mindkét lapkánál megegyezik. A képeken látható, hogy az nForce4 SLI vezérlő esetében eggyel több felületi csatlakozó van zárva, mint az Ultra lapkánál. A hiányzó összeköttetés könnyen előállítható megfelelő vezetőanyag (a Athlon XP processzorok szorzózárának feloldásánál széles körben alkalmazott ezüstlakk például ilyen) óvatos felhordásával, így a rendszer máris nForce4 SLI lapkának detektálja az átalakított vezérlőt.

Ez a „kísérlet” természetesen sokkal kevésbé gyakorlati haszna, mint inkább az eset tanulsága miatt érdekes. Kérdéses, hogy a DFI után más gyártók is előrukkolnak-e két PCI Express x16 csatolóval ellátott nForce4 Ultra alaplappal, ugyanakkor az sem teljesen egyértelmű, hogy a DFI ezzel a megoldással mennyire vált saját maga ellenségévé. Az egyszerű módosítás révén létrejött „ingyen” teljesítménytöbblet – hiába a garanciális aggályok – általában azonnali cselekvésre sarkallja a legtöbb hardcore felhasználót (márpedig a DFI ezt a vásárlói réteget célozza meg), így a cég saját SLI-rendszerű alaplapjának piaci esélyei jelentősen romolhatnak. Santa Clarában sem lehet felhőtlen az öröm az eset miatt, bár a „lelepleződéssel” alighanem a kezdetektől fogva kalkulált az NVIDIA, így a PCI Express technológia rugalmasságára építő nForce4 SLI lapkakészlet eddigi töretlen diadalmenetét aligha fogják jelentősen befolyásolni a történtek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés