Még az év közepén írtunk arról, hogy mennyire bonyolulttá teszik az Alder Lake működését az eltérő magok. Mint ismeretes, a szóban forgó lapka nyolc kis és nyolc nagy magot keverne a Hybrid Technology részeként, amelynek az első képviselője, a jóval szerényebb képességekkel megáldott, Lakefield kódnevű processzor volt. Ez a hardver meglehetősen egyszerűen dolgoztatta az egy szem nagy teljesítményű magját, hiszen csak késleltetésérzékeny feladatokra fogta be, de az Alder Lake esetében már számos módosításra van szükség, és több munka is lesz vele, mint amennyiről az alábbi hírben írtunk.

Az operációs rendszer tekintetében a Microsoft dolgozik azon, hogy a Windows 10 ütemezője fejlődjön, és megpróbálja optimálisan, a nekik megfelelő erőforrásoknak kiosztani a szálakat. Ez fontos a programok működése szempontjából, de a régi alkalmazásokat nem fogják újraírni, így erre lesz majd egy manuálisan előhívható limitáció. Ez a gyártók szerint már része a szoftveres oldalnak, és maga funkció annyit tesz, hogy egy alkalmazás számára megtiltja, hogy hozzányúljon a kisebb teljesítményű processzormagokhoz. Úgy tudjuk, hogy a felhasználóknak csak ki kell választani azokat a programokat, amelyeket limitált erőforrás-kezelés mellett szeretnének futtatni, és ilyenkor nem szükséges a BIOS-ba kilépegetni, majd manuálisan letiltani a kisebbik processzorklasztert, hanem egyszerűen a Windows 10 operációs rendszeren belül megoldható a probléma. Fontos azonban, hogy ez a megoldás a kisebb magokat nem tiltja le, tehát az Alder Lake nagyobb magjai által támogatott AVX-512 és TSX-NI utasításkészlet, illetve az FP16-os adatformátum nem lesz elérhető, csak egy adott alkalmazás futtatását rákényszeríti a nagy magokra. Információink szerint ennek leginkább a játékokban lesz haszna, ugyanis a valós idejű és konstans teljesítményt igénylő programok nem mindig reagálnak jól a kisebb magok elérhetőségére. Ezektől a képkockasebesség erős fluktuálása is bekövetkezhet, rosszabb esetben pedig nagyobb akadások jelentkezhetnek. A kisebb magok kiütésével azonban a potenciális gondok megszűnnek, igaz az adott alkalmazás el lesz vágva a processzorba épített erőforrások egy részétől.

Hosszabb távon maguk a játékfejlesztőknek szánt eszközök fognak fejlődni. Készül egy olyan profilozó, amely képes lesz olyan adatokkal ellátni a programozókat, hogy az egyes, nagy és kis teljesítményű processzorklaszterek mennyire futtatják optimálisan az adott kódot, hol keletkeznek limitek, a klaszterek közötti váltás mennyire sűrű, milyen gyorsan valósul meg, és hogy limitációt jelent-e az adott programra nézve. A Hybrid Technology tehát nem működik mindig automatikusan jól, és főleg a játékfejlesztőknek kell számos optimalizálást bevetni, hogy az Alder Lake-ben a nagyobb magok mellett a kisebb társak is úgy lássák el a feladataikat, hogy közben nem okoznak játékélményt jelentősen rontó anomáliákat.

A jó hír, hogy az Androidon belül már működik egy hasonló rendszer, és eleinte ugyan az ARM Big.Little koncepciójával is voltak problémák, de nagyjából két évvel az első bevetése után már igen jó fejlesztőkörnyezetek voltak rá, és a programok is optimálisan kezelték ezt. Valószínűleg ugyanez lejátszódik majd az Intel Hybrid Technology kapcsán is. Persze időt kell adni neki, hogy ez működjön, hiszen a megfelelő programfuttatás direkt optimalizálást igényel, amit csak a fejlesztők tudnak elvégezni, őket pedig el kell látni a szükséges fejlesztőeszközökkel.

Az Intel ezzel a jövőképpel ténylegesen a jövőre tervez, és ezt a jövőt akarniuk kell a programfejlesztőknek, hiszen nélkülük, konkrétan a célirányos optimalizálásaik nélkül a Hybrid Technology egy félkarú óriás lesz. Nyilván rövidebb távon nem baj, ha eleinte bukdácsolnak, erre jönnek majd a platformba a manuális korlátozások, mint például a kisebb magok teljes kikapcsolása a BIOS-ban, vagy egy alkalmazás nagy magokra dedikálása az operációs rendszeren belül. Viszont ezt az Intel is egy átmeneti időszakként foghatja fel, de ha a fejlesztők nem mutatnak hajlandóságot a kisebb magok optimális kihasználására, akkor ezek haszontalanná válnak, és végeredményben többet ér a helyükre pár nagyobb teljesítményű magot építeni. Van tehát a koncepcióban egy erős kockázati tényező, viszont azt jó látni, hogy több évnyi biztonsági játék után a Santa Clara-i óriáscég végre egy bevállalós ötlettel áll elő.

A Hybrid Technology koncepciójában egyébként annyira hisz az Intel, hogy a mobil és az asztali fejlesztéseket erre viszik majd el, ami egy elég erős üzenet a fejlesztők felé is, miszerint olyan programokat szeretnének látni a jövőben, amely ezeken a dizájnokon jól futhat.