Hirdetés

Samsung ATIV Book 9 Lite notebook AMD után Intel CPU-val is

A Samsung még tavaly ősszel nyitott egyet az AMD irányába, aminek eredményeképpen született meg a gyártó házon belül legmagasabb besorolású ATIV Book 9 notebooksorozatának "olcsósított", kizárólag AMD APU-val szerelt változata, a Lite, melyet megjelenés után mi is leteszteltünk. Úgy tűnik azonban, hogy az ATIV Book 9 Lite háza 2014-ben már nem csak az AMD rendelésre gyártott, módosított APU-jának adhat otthont, hanem az Intel Haswellnek is. Egészen pontosan a Core i3-4020Y típusnak, ami szintén nem egy felsőkategóriás darab, akárcsak az AMD A6-1450, így az inteles konfiguráció árban nem száll el nagyon az AMD-s modellhez képest, miközben a váltás nem jár a fogyasztás drasztikus növekedésével sem (11,5W vs. 8W – és a gyártói adatok szerint az üzemidő egyforma).

Arról egyelőre nincsenek konkrét információk, hogy a Samsung miért döntött az Intel processzoros modell bevezetése mellett. Mivel az AMD-s modellek továbbra is elérhetőek lesznek, így valószínűleg nem az eladásokkal volt probléma, hanem csupán a modellpaletta bővítése a cél, ami hiánypótló döntés a cég felhozatalát elnézve. A fő technikai paramétereket mindazonáltal a váltás nem befolyásolja, így továbbra is kedvező, 1,44 kilogrammos tömeg párosul majd a 324 x 224 x 16,9 mm-es méretekhez. A felszereltség sem fog eltérni az inteles verziónál (4 GB RAM, 128 GB SSD, IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.0, Gigabit Ethernet stb), de úgy tűnik, hogy az érintőkijelzős opció most elmarad, csak a matt felületű, 1366x786 pixeles hagyományos TN+film panellel lesz elérhető.


[+]

Ami pedig az árat illeti, az Intel processzorral 100 euróval kell többet fizetni, mint az eddig ismert AMD-sért, ami most 599 euróba kerül egy német webshop árlistája szerint.

Előzmények

Hirdetés