Új hozzászólás Aktív témák

• #50523 #71562240 törölt tag

  Új Válasz 2014-04-26 18:01:09 #50523

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  #71562240

  törölt tag

  Tessék, ezennel folytatom a topik elidegenítését a földi valóságtól. Negyedik dimenziós sorozat következő rész. Továbbhaladunk a beltikumi áramlatok vizein, lesz szó a páros-páratlan szabályról, "réz és egész" viszonyáról, és persze a szeánszok során megmutatkozik, hogy mennyire különbözőek vagyunk...
  Kedvcsináló idézet: "...Ezen az estén végső és teljes bizonyságot szereztem róla, hogy a
  PWB-effektus egyáltalán nem elektroakusztikai, hanem igenis
  fiziológiai jelenség. A rézkarkötő a hús-vér zenészek muzsikáját is
  elváltoztatta, éspedig pontosan abban az irányban, mint odahaza a
  hangszóróból hallható zenét!..." Hahhhhh!

  Előzmények:
  (#49702) kammerer
  (#49705) kammerer
  (#49706) kammerer
  (#49708) kammerer
  (#49814) kammerer
  (#49963) kammerer
  (#50145) kammerer
  (#50201) kammerer
  (#50203) kammerer
  (#50333) kammerer

  -------------------------

  Negyedik Dimenzió: Réz volna karika

  Alább a Szerkesztő számol be a Negyedik Dimenzióban tett
  utazásairól, a High Fidelity "megmagyarázhatatlan" jelenségeiről.
  Mivel ezek részben vagy egészben kívül esnek a klasszikus
  elektroakusztika érvényességének körén, Olvasóinkban idegenkedést
  ébreszthetnek, s csökkenthetik lapunk műszaki tesztjeinek hitelét.
  Nyomatékkal leszögezzük, hogy az ehelyütt közölt írások teljes
  mértékben függetlenek a lap műszaki részétől. Mérnök munkatársaink
  csakis azzal járulnak hozzá ezekhez a cikkekhez, hogy részt vesznek a
  szeánszokon és borzadoznak. A Szerkesztő egymagában vállalja
  munkájának minden ódiumát.

  *

  (...) A Ló, látván, hogy meg nem értik,
  Fejét búsan lehajtja térdig,
  S szelíd mosollyal, mint a vértanúk
  Indul a lépcsőn lefelé.

  Tabló. - Keresvén e tünet okát,
  Tanár úr összehúzza homlokát,
  S szól megfontoltan: "Véleményem ez -
  A dolog merőben valószínűtlen."

  CRHISTIAN MORGENSTERN: LÓ
  (KARINTHY FRIGYES FORDÍTÁSA)

  *

  Tanár úr most is össze fogja húzni a homlokát, mert ma megint
  sokkal többről lesz szó, mint High Fidelityről. És sokkal többről,
  mint holmi rézkarikákról meg rézkampókról - melyek, mindazonáltal, mai
  transzcendens értekezésünk fő témáját képezik. Ugye, mindenki tudja,
  miféle rézkarikáról beszélek? Nem? Persze! Mert nem olvassátok a
  Negyedik Dimenziót! Sose lesz belőletek igazi, becsületes sarlatán!
  (Mint az egyszeri plébános a misén. "Sosem jártok templomba!", így
  korholj a a gyülekezetet - vagyis éppen azokat, akik történetesen
  járnak templomba...)

  I. Karikacsapás

  Az Olvasó tehát (legalábbis ennek a rovatnak az olvasója) már
  értesült a brit Peter W. Belt felfedezéséről, miszerint létezik az
  elektromágneses térnek egy olyan megjelenési formája, amelyet a fizika
  eddig nem definiált. Egész lakókörnyezetünket átszövi ez az ismeretlen
  mező, erőtér vagy töltés, nevezzük bárminek; az a lényeg, hogy káros a
  hallásmechanizmusunkra (s talán egész szervezetünkre is). Védekezésül
  meg kell változtatnunk e kellemetlen erőtér polaritását, s ezt meg is
  tehetjük a Peter W. Belt varázseszközeivel.

  SZÁMMISZTIKA

  Sőt, azok nélkül is. Hogy hitelt szerezzen szavainak (és
  áruinak!), a Nagy Mágus önként felfedte némely titkát. E titkok között
  a legfontosabb a középkori számmisztikára emlékeztető Páros/Páratlan
  szabály: ha valamely objektum páros dominanciát mutat (páros számú
  sarka/karj a/lába/elágazása/stb. van), akkor a körülötte kiépülő
  erőtér káros az emberre. Ha viszont "blokkoljuk" a szóbanforgó
  objektum egyik sarkát/elágazását/stb., akkor páratlan élményben lesz
  részünk...
  A Páros/Páratlan szabályból kiindulva magam is felfedeztem egy
  hamisítatlan PWB-trükköt. A 6. kötet lapszemléjében már elmeséltem,
  honnan jött az ötlet: láttam, hogy babonás emberek rézkarikát húztak a
  csuklójukra, "reuma ellen", "magas vérnyomás ellen" - de hátha ők is a
  Páros/Páratlan szabályra találtak rá véletlenül-öntudatlanul?! Tehát
  karkötőt készítettem vastag, szigeteletlen rézdrótból (6-7 menetet
  tekertem belőle), és azt tapasztaltam, hogy drasztikusan
  megváltoztatja a hangképet, éspedig nemcsak akkor, ha én húzom fel a
  csuklómra, hanem akkor is, ha más személy veszi fel a közelemben.
  Hasonlóképpen: vendégeim többsége is érzékelte, ha rajtam volt a
  karperec. Hogy mit érzékeltek, azt eddig elhallgattam, mert nem
  akartam befolyásolni a kísérletező kedvű Olvasót. Nehéz is szavakba
  önteni. Fogalmazzunk úgy, hogy a karika visszhangossá, izgalmassá,
  keménnyé, élessé teszi a hangképet. Meglehetősen drasztikus effektus,
  az emberek többsége (tíz férfi közül 7-8, tíz nő közül 8-9)
  vaktesztben is igen gyorsan felismeri.* (* Legalábbis szimpla
  vaktesztben. Á1dozataim ugyan mit sem tudnak a rézkarikáról (a hátuk
  mögött mampulálok!), de mindig jelzem nekik, hogy éppen az A vagy a B
  "kapcsolóállást" hallják-e. Kettős vaktesztben, amikor is a
  hallgatóságnak kell kitalálnia, hogy most éppen melyik
  "kapcsolóállást" hallja, az effektus csaknem kimutathatatlan. Jómagam
  is belezavarodom. Ha másvalaki manipulál a hátam mögött, tíz-tíz
  próbálkozásból (ami borzasztóan fárasztó!) mininum 4-6, maximum 8
  "találatot" érek el, a statisztikai eredményem nem szignifikáns.
  Sorozatban, tehát hibázás nélkül 6 találat a legtöbb, amit elértem,
  iszonyatos koncentrálás árán. Erre is kizárólag azzal a Proprius
  demólemezzel voltam képes, amelyen szopránhang szól egy templomban,
  minimálmikrofonos felvételről.)
  Ráadásul magam sem tudtam eldönteni, hogy a karkötő tényleg
  javít-e a hangképen. Lehet, hogy inkább ront rajta? Aminek, hogy saját
  magamat idézzem, a Páros/Páratlan szabály értelmében az volna a
  magyarázata, hogy az emberi állat nem négy-, hanem ötágú. Az ötödik a
  feje. Ha az öt elágazás közül az egyiket blokkoljuk, négy marad. És a
  négy páros szám! A spekuláció tehát nem segít, tapasztalati úton kell
  eldönteni, előnyös divat-e zenehallgatáshoz a fémkarkötő.

  GONDOLATOK A BÉKACOMBRÓL

  De hát el kell-e dönteni egyáltalán? És megéri-e ezt az egész
  cécót egy hitvány rézkarika? Válaszom: megéri, mert ellentétben a
  PWB-eszközökkel, amelyeket pénzért kell megvásárolni és amelyeknek
  gyártási technológiája s pláne a hatásmechanizmusa teljes mértékben
  ismeretlen, a rézdrót-karika bárhol, bármikor, bárki által
  reprodukálható, és mint ilyen, ideális kísérleti eszköz a PWB-effektus
  vizsgálatára! Ebből a szempontból még az is érdektelen, hogy a hatása
  előnyös-e avagy káros.
  Persze, én nagyon szurkoltam a rézkarikának, mert hát nagyobb
  dicsőség feltalálni valami jót, mint valami károsat s ennélfogva
  hasznavehetetlent. Habár az sem haszontalan dolog, ha kiderítjük, hogy
  fém óraszíjat vagy karkötőt viselni káros az egészségre, s ezért le
  kell beszélni róla az embereket (feltéve, hogy hagyják magukat
  lebeszélni).
  Azonkívül, ha a fémkarika beválna, akkor bizonyára egyéb célokra
  is lehetne használni - az újszerű dolgok kritikusai szívesen
  megfeledkeznek erről az eshetőségről! "Az a bolond Galvani doktor
  nekem is megmutatta a rángatózó békacombokat. Na és, ha rángatóznak -
  akkor mi van?!"
  Szóval, okvetlenül dűlőre akartam vinni a dolgot. Még mielőtt a 6.
  kötet megjelent volna, levelet írtam 25 olvasónknak a vállalkozó
  kedvűek közül, s roppant óvatosan megpendítettem nekik a dolgot.
  Kaptam összesen 17 válaszlevelet, hosszabb-rövidebb beszámolókkal;
  némileg rövidítve, de valamennyit közreadom e cikk végén ("I.
  jegyzőkönyv"). Láthatjuk, a többség nemcsak hogy érzékelte, de
  előnyösnek is ítélte a rézdrót karperec hatását.
  Természetesen bemutattam a trükköt a HFM "hivatalos" szeánszán is.
  Kollégáim azonnal felismerték az effektust, de nem egyformán
  minősítették. Sólymos Antal és Dankó Emil hajlott rá, hogy elfogadja,
  Szalai Márti viszont a lehető leghatározottabban elzárkózott a
  rézkarkötő-viseléstől, mondván, hogy visszhangzik tőle az egész feje.
  Később is, akárhány alkalommal próbálta, mindig ez maradt a véleménye.

  AZ OPERAHÁZ FANTOMJA (ÉS A VIGADÓÉ)

  Egyszer, egy váratlan ötlettől vezéreltetve, magammal vittem a
  rézkarperecet az Operába. Szavamra, nem hittem, hogy a rézkarkötő
  élőzenén is működne, éppen csak nem zártam ki ennek a lehetőségét sem,
  ugyanis állítólag az egész PWB-jelenséget az elektromos hálózatból
  szóródó energia idézi elő, márpedig egy színházépület még sokkal
  jobban át van szőve kábelekkel, mint egy polgári lakás. A hattyúk
  tavát adták; számomra Csajkovszkij tényleg inkább csak hifi-zene annak
  viszont elsőrangú.
  Ezen az estén végső és teljes bizonyságot szereztem róla, hogy a
  PWB-effektus egyáltalán nem elektroakusztikai, hanem igenis
  fiziológiai jelenség. A rézkarkötő a hús-vér zenészek muzsikáját is
  elváltoztatta, éspedig pontosan abban az irányban, mint odahaza a
  hangszóróból hallható zenét! Némi túlzással azt mondhatnám: szinte
  belökte az embert a zenekar közepébe - minden csengeni-bongani
  kezdett! Minthogy az operazene a zenekari árokból, ennélfogva mindig
  egy kicsit fedetten szól, a karkötő hatását itt lelkesítően jónak
  ítéltem. Legközelebb viszont a Vigadóban, egy koncerten azt
  tapasztaltam, hogy a karperec okozta csengés-bongás majd szétrepeszti
  a fejem. Ezt akkor a Vigadó hírhedten rossz akusztikájának
  tulajdonítottam.
  Másokat is felkértem, próbálják ki a karika hatását élőzenén.
  Volt, aki észlelte, volt, aki nem. Elhatároztam, a
  legilletékesebbekhez fordulok, magukhoz a zenészekhez, sőt: egy egész
  zenekarhoz. Visszaélvén a barátsággal, amely néhány művészemberhez
  fűz, sikerült rávennem a legnevesebb magyar kamaraegyüttest, hogy
  egyik próbáján szánjon egy félórát rám és a karikáimra.
  A történelmi jelentőségű szeánszhoz, amely a Vigadóban zajlott le
  1989. január 7-én, a Liszt Ferenc Kamarazenekar 16 vonóssal, jómagam
  16 rézkarikával, 16 jegyzettömbbel és ugyanennyi golyóstollal, Mozart
  pedig egy hegedűversennyel járult hozzá. Kostyál Kálmánt leszámítva,
  akinek a karikavarázslatot már High Fidelityn is bemutattam, senki nem
  tudta, mire számítson; talán fölösleges is mondanom, hogy
  rézkarikáimat mindnyájan megmosolyogták. Az idő nagyon szűkös volt,
  ezért a zenekar csak apróbb, kb. 3 perces részleteket ismételt meg A-B
  teszt formájában (tehát egyszer eljátszotta karpereccel, egyszer meg
  anélkül). A 16 zeneművész közül nem észlelték a hatást négyen,
  észlelték vagy legalábbis észlelni vélték tizenketten.
  Tudományos értelemben, persze, effajta kísérleteknek nincs
  bizonyító erejük. Elsősorban azt lehet felhozni ellenük, hogy amikor
  odaadjuk a zenészeknek a karikát, ezzel már eleve azt sugalljuk, hogy
  hallani fognak valami különbséget. Azt viszont semmiképpen sem
  sugalltuk, hogy ezt a különbséget milyen szavakkal jellemezzék, Vessük
  össze a zenészek jegyzeteit ("II. jegyzőkönyv", lásd a cikk végén) a
  hifisták jegyzeteivel. Úgy vélem, van köztük korreláció. Más kérdés,
  hogy a zenészek közül a többség már nem minősítette előnyösnek az
  Effektust. Nevezetes ellenszavazat a Rolla Jánosé; a
  hangversenymestert, mint később elmondta, fölöttébb zavarta, hogy
  egyszercsak túlságosan a saját hegedűjét kezdi hallani, s kevésbé tud
  koncentrálni az összjátékra...
  Tizenhat zenész közül tizenkettő - ez éppen 75 százalékos
  eredmény. Se nem jobb, se nem rosszabb annál, amit High Fidelityvel
  szoktam elérni, laikus hallgatóság körében. Ezért úgy gondolom, a
  PWB-effektusnak semmi köze a muzikalitáshoz. Nincs szégyellnivalója
  annak, aki nem észleli. Nem a füle rossz. Feltehetőleg csak kevésbé
  érzékeny egy káros erőtérre. Tekintse szerencséjének.
  Mindenesetre kínos dolog, hogy a High Fidelity etalonjának
  tekintett élőzenét a PWB-effektus éppúgy manipulálni tudja, mint
  otthonunkban a gépzenét.

  AKADÉMIKUS KÉRDÉS

  Többször leírtam már, hogy a PWB-effektus "nem fér bele a
  tankönyvbe". Kollégáim kezdettől fogva tiltakoznak ez ellen a
  kijelentésem ellen, s őszintén szólva, magam is úgy vélem, hogy a
  PWB-effektus bizonyára beleférne a fizikakönyvbe, ha akadna fizikus,
  aki "felvállalná", felkutatná, analizálná és végül megértené. Csakhát
  Belt szerint a PWB-jelenség magyarázatáért egészen a
  kvantummechanikáig kéne leásni. (Ezzel persze végképp elásta magát az
  elektroakusztikusok előtt.) Egyelőre tehát bele kell nyugodnom, hogy
  amivel foglalkozom, merő sarlatánság.
  A rend kedvéért még véleményeztettem is a dolgot, nem is akárhol:
  a Magyar Tudományos Akadémián, persze csak "nemhivatalosan".
  Körlevelet küldtem 20 neves akadémikusnak (10 fizikusnak és 10
  biológusnak) azzal, hogy véleményüket szeretném kérni egy "fél- avagy
  áltudományos elmélet megítélésében". Néhány sorban leírtam a
  Páros/Páratlan szabály lényegét, hozzátéve, hogy e szabály
  előrejelzése szerint másmilyennek fogjuk hallani a zenét, ha
  rézdrótból készített karikát húzunk a magunk vagy a mellettünk álló
  személy csuklójára, illetve a szék lábára stb. Kértem, válaszoljanak
  igennel/nemmel a következő három kérdésre:

  1. Ellentétben áll-e mindez a jelenlegi tudományos ismeretekkel?
  2. Elképzelhetőnek tartja-e Ön, hogy mindez a valóságot tükrözi?
  3. Feltéve (de meg nem engedve), hogy mindez a valóságot tükrözi:
  lehet-e ennek bármiféle tudományos jelentősége?

  Találgattuk, hányan fognak reagálni erre a kissé provokatív
  felhívásra: hárman? öten? Tudósaink becsületére szóljon, hogy nem
  kevesebb, mint 9 válaszlevelet kaptam. Némelyek nem voltak hajlandóak
  igen/nemmel válaszolni (szerintem ez a rossz lelkiismeret jele!), ők
  szóban fejtették ki véleményüket, a többség azonban belement az
  igen/nem játékba. Akár így, akár úgy, kivétel nélkül mindegyiküknek az
  volt a véleménye, hogy az általam megfogalmazott elmélet tökéletesen
  ellentétben áll a jelenleg elfogadott tudományos ismeretanyaggal. (És
  természetesen nem is hisznek benne.)
  Társszerkesztőm, Sólymos Antal ugyan kétségbe vonta, hogy bármit
  is irracionálisnak kéne tartanunk, csak mert az akadémikusok annak
  mondják. Én viszont azzal érveltem, hogy máskor is fordultunk már
  külső lektorokhoz, szaktekintélyekhez, ha nem voltunk biztosak a
  dolgunkban, és szó nélkül belenyugodtunk az ítéletükbe. Pedig sohasem
  volt egyszerre 9 (és ennyire tekintélyes) lektorunk! Tehát nyugodtan
  elfogadhatjuk, hogy a PWB-effektus "nem fér bele a tankönyvbe" -
  egyelőre...
  Az én begyemet más nyomja; nem az, hogy az Akadémia ennyire
  szkeptikus. Tudósnak nem is szabad hinnie ennyire abszurd dolgokban;
  elvárom tőle, hogy ne higgyen bennük. De ott van az a bizonyos
  harmadik kérdés, amelyet most már imígyen is megfogalmazhatunk:
  "Lehet-e tudományos jelentősége egy olyan jelenségnek, amely
  ellentétben áll tudományos ismereteinkkel, és még is sikerül róla
  kimutatni, hogy létezik?" Véleményem szerint ez nem is kérdés, hanem
  közönséges szószaporítás. Valami egészen magától értetődő dolog,
  éspedig mind a Magyar Tudományos Akadémia, mind pedig a józan emberi
  ész mércéjével mérve egyaránt. Az én akadémikusaim többsége azonban
  erre is nemet mondott. Csupán ketten válaszoltak igennel.
  Ők válaszoltak úgy, ahogy tudóshoz illik.
  A többiek pedig úgy, ahogy akadémikushoz illik.

  II. Rézkorszak

  Akár négyágúak vagyunk, akár (a fejünket is ideszámítva) ötágúak,
  az a lényeg, hogy a rézpánt igenis működik, csak éppen nem biztos,
  hogy a csuklónkra kell húzni. De hátha találunk a számára valami más
  helyet?! Bizony találunk - az én szobámban akár negyvenet is! Mielőtt
  azonban megjelölném ezeket a "stratégiai pontokat", tisztázni
  szeretném, mi a célom.
  Nem akarok senkit rábeszélni, hogy rézkarikákkal és hasonlókkal
  rakja tele a lakását. Én ezeket mindenekelőtt kísérleti eszköznek
  tekintem: segítenek megismerni a valóságot. De az audiofil, aki
  egy-egy jobb hangszedőért, erősítőkapcsolásért, dómsugárzóért, más
  nyelven megfogalmazva: néhány decibelért vagy kilohertzért úgyszólván
  gyilkolni képes, nagyon jól tenné, ha mielőtt magához venné a
  konyhakést, előbb megtanulná, mi az, amit decibelek és kilohertzek
  árán sohasem fog megszerezni. (Vigyázat! A rézkarikák
  "interferálhatnak" a PWB-eszközökkel! Ha tehát "beltezünk", időnként
  ellenőrizzük a rézkarikák hatását, nehogy meglepetés érjen bennünket!)

  KIVÁGOM A REZET

  A rézdrót-karika időközben hosszabb fejlődésen ment keresztül. Az
  Effektust ugyan bármiféle, fémből készült karkötővel elő lehet idézni,
  még fém óraszíjjal is, de hatékonyabb a rézdrót karika, s még
  hatékonyabb a vörösrézből készített fémpánt, úgy 1mm vastag és 25mm
  széles - ez még éppen kezelhető méret. A vas és a sárgaréz kevésbé
  válik be, mint a vörösréz. (Ugyanezt tapasztalta Járai Péter Pál
  budapesti olvasónk is. Ő még nemesfémekkel is kísérletezett, és azt
  találta, hogy az ezüst "működik", az arany viszont nem. Figyelmet
  érdemel, hogy a fentemlített összes fém közül éppen a vörösréznek és
  az ezüstnek a legjobb a vezetőképessége.)
  Mulatságos, de még a karperec alakja is számít! Ha a rézpánt egyik
  végén lecsapjuk a sarkokat (1. ábra), újra megváltozik a hangkép. Itt
  jogot formálok egy kis spekulációra. Eszerint a rézkarkötő, akárhány
  sarka legyen is, mindenképpen betölti elsődleges funkcióját, ti.
  "blokkol egy elágazást". Lévén azonban maga is egy objektum, neki is
  megvan a maga PWB-tere, és ebből a szempontból már korántsem mindegy,
  hogy 4 sarka van-e, avagy csak 3. A Páros/Páratlan szabály itt is
  könyörtelenül érvényesül!
  Olyannyira, hogy ha a pánt túlságosan hosszú vagy túlságosan
  rövid, akkor az Effektus kissé alábbhagy. Körcikkben számolva,
  elegendő 50-60 fok hiány vagy többlet, és a karperec elmozdul a
  Páratlan (1) irányból a Páros (0 vagy 2) felé. De ehhez már nagyon
  figyelni kell, hogy észrevegyük.

  SZÉKFOGLALÓ

  Nézzük először is a széklábakat, pontosabban a negyedik
  széklábakat, tehát azokat, amelyek alá a Páros/Páratlan szabály
  értelmében papírlapot tettem. Mi lenne, ha inkább rézpántot húznék a
  bokájukra? Kipróbáltam: a karika lényegesen jobb a papírlapnál.
  Érdekes, hogy ha a "bilincs" egyszer fenn van a fotelek lábán, a
  papírlap már csak rontani tud a közállapotokon. Ez egyébként teljesen
  logikus, mert a Páros/Páratlan szabály értelmében egyvalamit csak
  egyszer és egyhelyütt szabad kezelni. (Vagy háromszor, vagy ötször -
  de semmiképpen sem kétszer.)
  Bármilyen furcsa, de az én rusztikus foteljeimnek és zsámolyaimnak
  nemcsak bokájuk van, de csuklójuk is, mint ezt világosan ki lehet
  venni a 2. ábrán. A rézpánt a foteleknek nemcsak a bokáján, de a
  csuklóján is kitűnően működik - és ez még nem minden. Evidens, hogy a
  négy felfelé és a négy lefelé néző láb külön-külön alkot egy-egy
  "páros" rendszert, vízszintes elrendezésben. Mellesleg azonban a le-
  és felfelé néző lábak oldalról nézve is páros rendszert mutatnak,
  függőleges elrendezésben. Logikusnak látszik, hogy a felül, illetve
  alul "blokkolt" végződések éppen átellenben feküdjenek egymással, hogy
  minden irányból 3-3 szabad lábat lássunk. És a hangkép tényleg
  ilyenkor a legjobb. Igaz, a szabad lábak összege így is 6 marad (páros
  szám), de hát minden nem stimmelhet.

  HÉTFÁNFÜTYÜLŐ RÉZKARIKÁK

  Másképp áll a dolog egy másik 8 sarkú objektummal: a
  hangszóródobozzal (Spendor BC1, Heybrook HB1). Ennek is minden
  irányból 4 sarka van, de úgy látszik, ezek másféle töltésmintázatot
  adnak, mint a bútorlábak. Azt tapasztaltam, hogy a 8 sarok közül itt
  csak egyet kell blokkolni (lehetőleg az előlap egyik felső sarkát!),
  így 1 szabad sarok marad, és a hangminőség várakozáson felül javulni
  fog (3. ábra). Ha viszont a túlsó, átellenben fekvő sarkot is
  "blokkoljuk", a hangkép visszafelé, a rossz irányban mozdul el. Itt
  tehát a sarkok össz-száma (8 vagy 6) adja a domináns töltésmintázatot,
  nem pedig az egy-egy oldal mentén fekvő sarkok száma.
  Nehéz rá magyarázatot találni, hogy miután a nagy rézkarikát
  felhelyezem, utána miért lehet tovább manipulálni a hangképet egy
  újabb, kisebb rézhengerrel, amelyet pontosan a tetőlap közepén
  helyezek el. (Még jobban bevált ugyanitt egy esztergált réztüske!)
  Hasonlóképpen 7 sarkú szeretne lenni a PM Systems
  lemezjátszó-asztalka is: megköszöni, ha egy parányi karikával vagy
  hengerrel "megszüntetjük" a nyolcadik sarkát (4. ábra). Ez azonban
  csak az egyik óhaja az asztalkának. A lefelé, illetve felfelé álló 4-4
  tüskéje közül egyet-egyet szintén "blokkolni" kell, PWB tanácsa
  szerint úgy, hogy pénzdarabot csúsztatunk alul a tüske és a padló,
  illetve felül a tüske és a fedőlap közé. Nos, az érméknél ismétcsak
  jobban beválnak a rézkarikák, rézhüvelyek!
  A 6 ágú csillár persze magától értetődően páros dominanciát mutat.
  Megpróbáltam blokkolni az egyik karját, előbb csak vékony rézdróttal
  az üvegbúra alján (a PWB-effektus már ekkor is azonnal fellépett!),
  majd drasztikusabb eszközzel: rézpánttal a búra legtetején (5. ábra).
  Ugyanígy blokkoltam a két falikar közül is az egyiket. Hálás
  varázslat, "hagyja magát" demonstrálni.
  Végül, de nem utolsósorban ismét egy élőlény, amely jól reagál a
  rézkarikára: szeánszaim állandó résztvevője, szobám egyetlen dísze,
  egy jókora diffenbachia (6. ábra). Valószínű ugyan, hogy itt már nem a
  Páros/Páratlan szabály érvényesül, hanem Peter Beltnek az a tétele,
  miszerint a cserepes növény tere káros az egészségünkre. Félreértés ne
  essék: a növény bizonyára igen hasznos sok egyéb szempontból -
  éppencsak a PWB-effektus szempontjából nem az. De ezen is segíteni
  lehet a rézkarikával. (Érdekes, kivételesen a szimpla, vastag rézdrót
  működött jobban; a rézpánt itt kevésbé hatékony.) Szóval, az én
  közérzetem feltétlenül jobb, legalábbis zenehallgatás közben, ha a
  diffenbachián rajta van a rézkarika. Hogy a diffenbachia mit szól
  hozzá, azt tőle kéne megkérdezni. Nem tréfálok. Sokat adnék érte, ha
  megtudhatnám, másképp nőnek-e a palánták, ha rézdrótot csavarnak a
  tövük köré. (Nem valami költséges kísérlet: 100 palánta elegendő,
  ebből 50-et kéne körüldrótozni, a másik 50 a kontrollcsoport. Sajnos,
  nekem semmi kapcsolatom az agrárvilággal.)

  RÉZKARC

  Ha jól számolom, az erősítőnek, a lemezjátszónak, az
  illesztőtranszformátornak és a többi készüléknek 8-8, tehát páros
  számú sarka van. Mégis, ezek a jószágaim nem úgy viselkednek, mintha
  nyolcsarkúak volnának: nemigen reagálnak az egyik sarkukon átvetett
  rézkarikára. Viszont hálásan fogadják az előlap egyik felső sarkára
  tett L-idomot, azaz egy kb. 40 mm hosszú, félbehajlított rézszalagot (
  1. ábra). Elég gyönge effektus. Ha demonstrálni akarjuk, "halmozni"
  kell a hatást: egyszerre 3-4 készülékre kell felrakni a pántocskákat.
  Ezzel a varázslattal, ha jól értem, a készülékek előlapjának
  "parallelogrammáját" blokkoljuk. Ilyen parallelogrammát aztán többet
  is találtam a szobában. Az L-idomokkal elő tudom idézni a
  PWB-effektust egyebeken kívül a lemezjátszó-asztalka pozdorja-lapján
  és a (Linn Index) hangszórólábazatok fém tetőlapján, a falon függő
  kerámia-képeken, az ajtók és ablakok tokján stb. A fotókon jól
  látszik, hogy minden rézpántnak lecsaptam két-két sarkát az egyik
  végén. Nem nyertem vele sokat. A 3-, illetve 4-sarkú L-idomok auditív
  hatása között roppant csekély a különbség; csak akkor tudom érzékelni,
  ha 8-10 darabbal manipulálok egyszerre.

  A RÉZ ÉS AZ EGÉSZ

  Tartozom még a válasszal arra a kérdésre, miszerint az emberi
  állat vajon négy-, avagy ötágú-e. Jelenlegi véleményem szerint
  (amellyel a többség nem fog egyetérteni!) ötágú. A fémkarkötő párosat
  csinál a páratlanból, következésképpen káros. De miért vagyok ennyire
  bizonytalan a véleményemben?
  Arra gyanakszom, ugyanaz a fajta torzítás téveszt meg bennünket,
  amelyet a telefonkészülék aktivitása okoz, és amelyet a telefondugó
  kihúzásával lehet ha nem is megszüntetni, de legalább csökkenteni. Ezt
  a csalóka jelenséget így jellemeztem a 4. kötet Köz- és magánvarázslat
  című kísérletsorozatában:
  "A két hangkép főleg abban tér el, hogy az egyik valóban teres,
  levegős, a másik viszont elszínezi és visszhangossá teszi a szólista
  hangját, mégpedig úgy, hogy ez a visszhang a prezensz-tartományban
  jelentkezik. Sokan ez utóbbit érezték teresnek... Egy-két órai
  zenehallgatás után ezek a félreértések minden bizonnyal tisztázódtak
  volna." Hát nem, nem tisztázódnak olyan könnyen. Nekem például egy fél
  esztendő sem volt elegendő, hogy kitanuljam! Mentségemre szóljon, hogy
  a rézkarkötővel nem valami külső tárgy, hanem a saját személyünk terét
  manipuláljuk, és ez a hatás annyira szokatlan, hogy szinte sokkolja az
  embert. A legtalálóbban egy neves zenész (Pongrácz Péter oboaművész, a
  Zeneakadémia rektorhelyettese) fogalmazta meg: "az emberen valamiféle
  bizsergés vesz erőt". Arra gyanakszom, hogy ez a bizsergés egyfajta
  irritáció.
  A PWB-varázslat, ezt már tudjuk, nem mindig ugyanazt a hatást:
  váltja ki. Feltehetően azért nem, mert káros töltésmintázat nem
  egyféle van, hanem nagyon is sokféle, s ezeket nem teljesen egyformán
  érzékeljük. A változás tendenciáját azonban meg lehet határozni. Ha a
  helyes irányban manőverezünk, a hangkép általában lágyabbá, puhábbá
  válik, elveszíti agresszivitását. Gyakran dinamikát kölcsönöz a
  zenének, de ez a dinamika nem a prezensz-tartományban, hanem a
  sávszéleken érvényesül. Ugyanez vonatkozik a visszhangosságra: nemcsak
  maguk a szólamok visszhangzanak, hanem a felharmomkusaik is! A
  térhatás sem abban jelentkezik, hogy pregnánsabban különválnak a
  szólamok. Inkább azt érezzük, hogy a tér kitágul, s benne minden
  szólam megtalálj a a maga helyét. Gyakran azt is érzem, hogy eltűnik a
  zenéből a komorság, s helyét valami kellemes, nyugodt derű foglalja
  el.
  Hát ez történik, valahányszor a rézkarikákkal megszüntetjük
  valamely objektum páros dominanciáját. Ha viszont mi magunk húzzuk fel
  a csuklónkra a fémkarikát - akkor, érzésem szerint, nem ez történik.
  És a többi rézkarika? Azoknak vajon biztosan előnyös a hatásuk?
  Erről sem vagyok meggyőződve. Legfeljebb annyit mondhatok, hogy
  manipulációim eredménye a többségnek tetszik. Kezdetben nekem is
  feltétel nélkül tetszett, de mióta ezer más ("igazi") PWB-varázslatot
  csináltam, a rézkarikákkal egyre kevésbé vagyok elégedett. Lehet, hogy
  megint egy "tetszetős" torzításfajtának estem áldozatául, amely
  mintegy ellensúlyozza a hifi-berendezésem többi torzítását,
  "sajáthangját". Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy maga a beavatkozás
  indokolt ugyan, de az eszközök, amelyeket használok (a réztárgyak)
  másodlagos torzításokat okoznak. A varázslat eredménye semmiképpen sem
  egyenesen előre vagy hátra mutat. Egy viszont halálbiztos: az általam
  megjelölt helyek stratégiai pontok, amelyeken be lehet avatkozni a
  hangminőségbe jobban mondva a lakás "töltésállapotába".

  I. JEGYZŐKÖNYV:

  HIFISTÁK TAPASZTALATAI A FÉMKARKÖTŐVEL

  1. Dr. Á. L. (Szerep): senki a családból nem hallott semmiféle
  különbséget.
  2. B. J. (Debrecen): Hallani vélek különbséget, de nem merek
  megesküdni rá. Ha a karperecet felveszem, mintha egy fokkal
  hangosabban játszana a zenekar, és egy lépéssel minden zenész közelebb
  lépne hozzám. Ugyanezt éreztem, amikor egyik családtagom húzta fel a
  karperecet. Ő szerinte egy picit nyíltabbá vált a hangzás, mintha a
  függönyt kissé félrehúzták volna.
  3. Cs. M. (Békéscsaba): Van különbség, ha nem is lényeges. A
  karpereces változat nyugodtabban szólt, kevésbé rikoltozott. A zongora
  hangja természetesebbnek hatott. A térhatás is jobbnak tűnt. A próbát
  három különböző napon elvégeztem, és mindhárom esetben ugyanazt az
  eredményt kaptam. Gyanakodtam, hogy csak beképzelem az egészet - a
  háromszori próba azonban cáfolni látszik ezt. A húgom is kipróbálta,
  és hasonlókat hallott, mint én.
  4. F. Gy. (Bp.): A különbség minden alkalommal észlelhető, azonos
  jellegű. A feleségemet is bevontam, ő is hallotta, és kb. ugyanazt,
  mint én, függetlenül attól, hogy ki viselte az "ékszert". Karperec
  (egyikünkön): simább, nem sziszeg, térből szól, kellemes, sokáig
  hallgatható, lejön a hangszóróról, dinamikusabb, testesebb, tisztább
  magasak, feljebb megy, a cintányér tovább szól, rezesebb. Egyszóval
  természetesebb. Nélküle: érdesebb, sziszegőbb, hangszórósabb,
  tranzisztorosabb, "hifibb", vékonyabb, hátrábbról szól, szőrösebb
  magashangok, cintányér csattog, alumíniumos, a teteje hiányzik.
  5. G. L. (Bp.): A színpad kiszélesedik, az énekesek előjönnek egy
  vékony függöny mögül. Az "s"-ek és a "c"-k jobban kivehetők a
  kórusműveken. A hegedűhúrok rezgései kitisztulnak. A mélytartományban
  nem érzek változást. Operafelvételnél a teremhatás (visszhang) cseng,
  szinte betölti az egész szobát - jobbról is, balról is hallom! Ezek a
  különbségek csak hosszabb zenehallgatás után vehetők észre, rá kell
  hangolódni! Könnyűzenénél már sokkal észrevehetőbb a karperec hatása:
  a cinnek és az összes magashangú hangszer, az effektek stb.
  élénkebbek, jobbak, kicsengenek, hifibbek.
  6. G. Z. (Kemecse): Nem jutottam egyöntetű, megmásíthatatlan
  véleményre. Amit hallani VÉLEK: a karperec viselésével szélesebbnek
  érzem a sztereó színpadot, jobban elkülönülnek a hangszerek. De ezt
  csak egyetlen alkalommal éreztem (Händel: Tűzijáték-szvit), akkor is
  csak árnyalatnyinak. Kipróbáltattam a feleségemmel is, az eredmény nem
  értékelhető, illetve, ami mégis van: szerinte az egész színpad
  távolabb kerül, legalább 4-5 méternyit.
  7. G. I. (Bp.): Körülbelül 1 perces A-B tesztben: talán hallottam,
  talán csak akartam hallani a különbséget. Bebeszéltem magamnak, hogy
  picikét nőtt a magas, szóval cinnesebb lett, s talán szélességében
  nőtt a tere.
  8. Dr. G. I. (Békéscsaba): nyolc ember hallgatta meg a karperec
  hatását. A tesztek átlagosan másfél-két órásak voltak. Valamennyien
  érezték a különbséget, már az első félórában is, és mivel itt még
  "vakon" működtek közre, semmi kétség, hogy egyetlen karkötő
  felhelyezése akár több személy számára is észlelhető. A nyolc közül
  kettőnek nem tetszett a hatása. A többiek mind jobbnak tartották a
  "rezes" változatot: nyíltabb, definiáltabb, szebb magasak, tisztább
  mélyek és mélyebbek (a felső basszus kiemelése nélkül), hosszabb
  lecsengések, szólamtisztaság, jobb tér. Magam többhetes kísérletezés
  után a karperecre szavazok, habár nem mindig voltam képes meghallani a
  hatását.
  9. Dr. H. G. (Bp.): A hangkép tisztább lett, a magasak jobban
  csengtek, a mélyek definiáltabbá váltak és erőteljesebben szóltak,
  nőtt a dinamikájuk. Összességében kedvezőbb hangkép. Talán csak fél
  "orto". Tartós zenehallgatásnál mégis felveszem a fémszíjat, mert 1-2
  órás zenehallgatásnál már érzékelhető a különbség.
  10. J. P. P. (Bp.): Nem tudom, mit vártam, de elég váratlanul
  tudatosodott bennem, mi is történt. Valami megváltozott a levegőben. A
  zene plasztikus, szinte érinthető tömbként jelent meg a térben. A
  húrok zengtek, a hangszerek életre keltek. Levéve a karperecet, minden
  egy kicsit összemosódott, minden egy kicsit torz lett. Egy
  hangjátékban az emberi hang karpereccel érthetőbb lett, de már
  természetellenesen puha és plasztikus. A konyhában, egy zsebrádión
  ugyanilyen irányú változást észleltem, Estére azután, ha nem is tűnt
  el a varázs, de alig-alig észlelhetővé vált. (Második levél egy hónap
  múlva): Időközben rájöttem, miért nem tetszik igazán nekem ez a
  karkötősdi. Zenehallgatás közben szeretem elengedni magam. Gondolataim
  elkalandoznak (szétfolynak?), sokszor csak azt veszem észre, vége a
  zenének. A karperec ezt nem engedi meg. Valahogy összefog, kénytelen
  vagyok koncentrálni, s bár az objektív kép javul, mégis csak rajtam
  tesz erőszakot, (így van! A szerk.) szemben a többi hifi-varázslattal.
  11. K. B. (Sopron): Egyértelmű különbség, bár nehezen
  definiálható. Feleségem, ha felteszi, szintén hallja: "így jobban
  szól", de nem lenne hajlandó karpereccel zenét hallgatni. Én magam is
  csak akkor, ha más nem látja. Ha a másik személyen volt a karperec,
  nem hallottuk a hatását.
  12. K. Gy. (Kaposvár): Az eredmény csak ennyi: lehet, hogy
  hallottam valamit...
  13. L. J. (Zirc): Talán csak bebeszélem magamnak. Apróbb eltérések
  a zenében: mintha a hangerőt valaki egy hajszállal feltekerte volna. A
  basszus mintha puhább, lágyabb, nagyobb mélységérzetet keltett volna.
  A zene igen apró, finom részletei mintha jobban előtérbe kerülnének,
  ezáltal mintha javult volna a sztereókép.
  14. S. T. (Makó): Előrebocsátom, hogy 1. Sötétben végeztem a
  szeánszot. Az eredmény az, hogy a Bach Magnificat (Proprius) annyira
  megdöbbentő jelenlétérzetet keltett, hogy szinte hűvös templomillattal
  telt meg a szoba. 2. Maximális szkepticizmussal fogtam a szeánszhoz,
  biztos voltam benne, hogy nem fogok semmi változást hallani. Még aznap
  kísérletet tettem a feleségemmel és másokkal is. Ezek a próbák mind
  negatív eredményt hoztak. Én sem éreztem a hatást, mikor más csuklóján
  volt a karperec.
  15. Sz. J. (Pásztó): Semmi különbséget nem észleltem.
  16. V. G. (Bp.): Semmi eredmény.
  17. V. Gy. (Bp.): Előbb semmi. Aztán jött egy olyan érzés, hogy
  talán nem jól hallok?! Megvan minden abban a zenében, de a
  részletekből - mellékzöngék - eltűnt valami. (Ez az! A szerk.) Ne
  tarts közönségesnek, de fület pucoltam. Komolyan. A jelenséget azonban
  nem tudtam sokszor visszatéríteni, úgyhogy nem biztos, hogy helyesen
  észleltem.

  II. JEGYZŐKÖNYV:

  A RÉZKARIKA HATÁSA ZENÉSZEKRE ZENEKARI JÁTÉK KÖZBEN

  1. Ugyanaz a hatás, mint otthon. (Kostyál Kálmán jegyzete; ő volt
  az egyetlen, ak1 a hatást már ismerte. A szerk.)
  2. Karikával összpontosítottabb a hangzás (ércesebb).
  3. A hangszínt nagyon befolyásolta a karperec! Mintha feltekerték
  volna a hangszínszabályzót. Nem tetszik. (Rolla jegyzete. A szerk.)
  4. Lényeges különbség nincs. Talán egy kicsit szálkásabb
  karikával, mint anélkül.
  5. Csak érzés: mintha valami erősítőt kapcsoltak volna be a
  hangszerbe vagy mintha egy más teremben játszottunk volna,
  megváltozott a hangzás... Valahogy fémesebb, zizegőbb lett.
  6. A karkötő használata kissé mintha "felerősítette", konkrétabbá
  tette volna a zenekar hangzását, avagy a Vigadó nem igazán szerencsés
  hangzását.
  7. Karpereccel sokkal nehezebb játszani. A hangszer szárazabban
  szól.
  8. Kicsit olyan, mintha sztereóban hallanám, amit játszunk, és
  középről.
  9. A karperec felvétele után úgy éreztem, hogy hangszínváltozás
  történt. Karperec nélkül jobban tetszett a hang.
  10. A rézkarikával kicsit jobban zeng (rezonál) a hangszer.
  11. A karpereccel való játék nehezebb, a hangzás fémesebb, de
  lehet, hogy ennek pszichikus oka van.
  12. Mintha egy kicsit jobb hangszerem (nagybőgő. A szerk.) lenne,
  és a terem puhább és zengőbb lenne.

  Darvas László

  

  1. Réz volna karika, ha kivágnák és körbehajlítanák
  2. Négy meg négy, az sokféleképpen négy

  

  3. Nekem nyolc! (De a hangdoboznak csak 7!)

  

  4. Rézkarika a tüskén és az asztalka csücskén

  

  5. Lámpacsoda

  

  6. Egy muzikális növény

  

  7. L-idom erősítőn, CD-játszón, kerámia képen

Új hozzászólás Aktív témák