Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • #71562240

    törölt tag

    Tessék, ezennel folytatom a topik elidegenítését a földi valóságtól. Negyedik dimenziós sorozat következő rész. Továbbhaladunk a beltikumi áramlatok vizein, lesz szó a páros-páratlan szabályról, "réz és egész" viszonyáról, és persze a szeánszok során megmutatkozik, hogy mennyire különbözőek vagyunk...
    Kedvcsináló idézet: "...Ezen az estén végső és teljes bizonyságot szereztem róla, hogy a
    PWB-effektus egyáltalán nem elektroakusztikai, hanem igenis
    fiziológiai jelenség. A rézkarkötő a hús-vér zenészek muzsikáját is
    elváltoztatta, éspedig pontosan abban az irányban, mint odahaza a
    hangszóróból hallható zenét!..."
    Hahhhhh!

    Előzmények:
    (#49702) kammerer
    (#49705) kammerer
    (#49706) kammerer
    (#49708) kammerer
    (#49814) kammerer
    (#49963) kammerer
    (#50145) kammerer
    (#50201) kammerer
    (#50203) kammerer
    (#50333) kammerer

    -------------------------

    Negyedik Dimenzió: Réz volna karika

    Alább a Szerkesztő számol be a Negyedik Dimenzióban tett
    utazásairól, a High Fidelity "megmagyarázhatatlan" jelenségeiről.
    Mivel ezek részben vagy egészben kívül esnek a klasszikus
    elektroakusztika érvényességének körén, Olvasóinkban idegenkedést
    ébreszthetnek, s csökkenthetik lapunk műszaki tesztjeinek hitelét.
    Nyomatékkal leszögezzük, hogy az ehelyütt közölt írások teljes
    mértékben függetlenek a lap műszaki részétől. Mérnök munkatársaink
    csakis azzal járulnak hozzá ezekhez a cikkekhez, hogy részt vesznek a
    szeánszokon és borzadoznak. A Szerkesztő egymagában vállalja
    munkájának minden ódiumát.

    *

    (...) A Ló, látván, hogy meg nem értik,
    Fejét búsan lehajtja térdig,
    S szelíd mosollyal, mint a vértanúk
    Indul a lépcsőn lefelé.

    Tabló. - Keresvén e tünet okát,
    Tanár úr összehúzza homlokát,
    S szól megfontoltan: "Véleményem ez -
    A dolog merőben valószínűtlen."

    CRHISTIAN MORGENSTERN: LÓ
    (KARINTHY FRIGYES FORDÍTÁSA)

    *

    Tanár úr most is össze fogja húzni a homlokát, mert ma megint
    sokkal többről lesz szó, mint High Fidelityről. És sokkal többről,
    mint holmi rézkarikákról meg rézkampókról - melyek, mindazonáltal, mai
    transzcendens értekezésünk fő témáját képezik. Ugye, mindenki tudja,
    miféle rézkarikáról beszélek? Nem? Persze! Mert nem olvassátok a
    Negyedik Dimenziót! Sose lesz belőletek igazi, becsületes sarlatán!
    (Mint az egyszeri plébános a misén. "Sosem jártok templomba!", így
    korholj a a gyülekezetet - vagyis éppen azokat, akik történetesen
    járnak templomba...)

    I. Karikacsapás

    Az Olvasó tehát (legalábbis ennek a rovatnak az olvasója) már
    értesült a brit Peter W. Belt felfedezéséről, miszerint létezik az
    elektromágneses térnek egy olyan megjelenési formája, amelyet a fizika
    eddig nem definiált. Egész lakókörnyezetünket átszövi ez az ismeretlen
    mező, erőtér vagy töltés, nevezzük bárminek; az a lényeg, hogy káros a
    hallásmechanizmusunkra (s talán egész szervezetünkre is). Védekezésül
    meg kell változtatnunk e kellemetlen erőtér polaritását, s ezt meg is
    tehetjük a Peter W. Belt varázseszközeivel.

    SZÁMMISZTIKA

    Sőt, azok nélkül is. Hogy hitelt szerezzen szavainak (és
    áruinak!), a Nagy Mágus önként felfedte némely titkát. E titkok között
    a legfontosabb a középkori számmisztikára emlékeztető Páros/Páratlan
    szabály: ha valamely objektum páros dominanciát mutat (páros számú
    sarka/karj a/lába/elágazása/stb. van), akkor a körülötte kiépülő
    erőtér káros az emberre. Ha viszont "blokkoljuk" a szóbanforgó
    objektum egyik sarkát/elágazását/stb., akkor páratlan élményben lesz
    részünk...
    A Páros/Páratlan szabályból kiindulva magam is felfedeztem egy
    hamisítatlan PWB-trükköt. A 6. kötet lapszemléjében már elmeséltem,
    honnan jött az ötlet: láttam, hogy babonás emberek rézkarikát húztak a
    csuklójukra, "reuma ellen", "magas vérnyomás ellen" - de hátha ők is a
    Páros/Páratlan szabályra találtak rá véletlenül-öntudatlanul?! Tehát
    karkötőt készítettem vastag, szigeteletlen rézdrótból (6-7 menetet
    tekertem belőle), és azt tapasztaltam, hogy drasztikusan
    megváltoztatja a hangképet, éspedig nemcsak akkor, ha én húzom fel a
    csuklómra, hanem akkor is, ha más személy veszi fel a közelemben.
    Hasonlóképpen: vendégeim többsége is érzékelte, ha rajtam volt a
    karperec. Hogy mit érzékeltek, azt eddig elhallgattam, mert nem
    akartam befolyásolni a kísérletező kedvű Olvasót. Nehéz is szavakba
    önteni. Fogalmazzunk úgy, hogy a karika visszhangossá, izgalmassá,
    keménnyé, élessé teszi a hangképet. Meglehetősen drasztikus effektus,
    az emberek többsége (tíz férfi közül 7-8, tíz nő közül 8-9)
    vaktesztben is igen gyorsan felismeri.* (* Legalábbis szimpla
    vaktesztben. Á1dozataim ugyan mit sem tudnak a rézkarikáról (a hátuk
    mögött mampulálok!), de mindig jelzem nekik, hogy éppen az A vagy a B
    "kapcsolóállást" hallják-e. Kettős vaktesztben, amikor is a
    hallgatóságnak kell kitalálnia, hogy most éppen melyik
    "kapcsolóállást" hallja, az effektus csaknem kimutathatatlan. Jómagam
    is belezavarodom. Ha másvalaki manipulál a hátam mögött, tíz-tíz
    próbálkozásból (ami borzasztóan fárasztó!) mininum 4-6, maximum 8
    "találatot" érek el, a statisztikai eredményem nem szignifikáns.
    Sorozatban, tehát hibázás nélkül 6 találat a legtöbb, amit elértem,
    iszonyatos koncentrálás árán. Erre is kizárólag azzal a Proprius
    demólemezzel voltam képes, amelyen szopránhang szól egy templomban,
    minimálmikrofonos felvételről.)
    Ráadásul magam sem tudtam eldönteni, hogy a karkötő tényleg
    javít-e a hangképen. Lehet, hogy inkább ront rajta? Aminek, hogy saját
    magamat idézzem, a Páros/Páratlan szabály értelmében az volna a
    magyarázata, hogy az emberi állat nem négy-, hanem ötágú. Az ötödik a
    feje. Ha az öt elágazás közül az egyiket blokkoljuk, négy marad. És a
    négy páros szám! A spekuláció tehát nem segít, tapasztalati úton kell
    eldönteni, előnyös divat-e zenehallgatáshoz a fémkarkötő.

    GONDOLATOK A BÉKACOMBRÓL

    De hát el kell-e dönteni egyáltalán? És megéri-e ezt az egész
    cécót egy hitvány rézkarika? Válaszom: megéri, mert ellentétben a
    PWB-eszközökkel, amelyeket pénzért kell megvásárolni és amelyeknek
    gyártási technológiája s pláne a hatásmechanizmusa teljes mértékben
    ismeretlen, a rézdrót-karika bárhol, bármikor, bárki által
    reprodukálható, és mint ilyen, ideális kísérleti eszköz a PWB-effektus
    vizsgálatára! Ebből a szempontból még az is érdektelen, hogy a hatása
    előnyös-e avagy káros.
    Persze, én nagyon szurkoltam a rézkarikának, mert hát nagyobb
    dicsőség feltalálni valami jót, mint valami károsat s ennélfogva
    hasznavehetetlent. Habár az sem haszontalan dolog, ha kiderítjük, hogy
    fém óraszíjat vagy karkötőt viselni káros az egészségre, s ezért le
    kell beszélni róla az embereket (feltéve, hogy hagyják magukat
    lebeszélni).
    Azonkívül, ha a fémkarika beválna, akkor bizonyára egyéb célokra
    is lehetne használni - az újszerű dolgok kritikusai szívesen
    megfeledkeznek erről az eshetőségről! "Az a bolond Galvani doktor
    nekem is megmutatta a rángatózó békacombokat. Na és, ha rángatóznak -
    akkor mi van?!"
    Szóval, okvetlenül dűlőre akartam vinni a dolgot. Még mielőtt a 6.
    kötet megjelent volna, levelet írtam 25 olvasónknak a vállalkozó
    kedvűek közül, s roppant óvatosan megpendítettem nekik a dolgot.
    Kaptam összesen 17 válaszlevelet, hosszabb-rövidebb beszámolókkal;
    némileg rövidítve, de valamennyit közreadom e cikk végén ("I.
    jegyzőkönyv"). Láthatjuk, a többség nemcsak hogy érzékelte, de
    előnyösnek is ítélte a rézdrót karperec hatását.
    Természetesen bemutattam a trükköt a HFM "hivatalos" szeánszán is.
    Kollégáim azonnal felismerték az effektust, de nem egyformán
    minősítették. Sólymos Antal és Dankó Emil hajlott rá, hogy elfogadja,
    Szalai Márti viszont a lehető leghatározottabban elzárkózott a
    rézkarkötő-viseléstől, mondván, hogy visszhangzik tőle az egész feje.
    Később is, akárhány alkalommal próbálta, mindig ez maradt a véleménye.

    AZ OPERAHÁZ FANTOMJA (ÉS A VIGADÓÉ)

    Egyszer, egy váratlan ötlettől vezéreltetve, magammal vittem a
    rézkarperecet az Operába. Szavamra, nem hittem, hogy a rézkarkötő
    élőzenén is működne, éppen csak nem zártam ki ennek a lehetőségét sem,
    ugyanis állítólag az egész PWB-jelenséget az elektromos hálózatból
    szóródó energia idézi elő, márpedig egy színházépület még sokkal
    jobban át van szőve kábelekkel, mint egy polgári lakás. A hattyúk
    tavát adták; számomra Csajkovszkij tényleg inkább csak hifi-zene annak
    viszont elsőrangú.
    Ezen az estén végső és teljes bizonyságot szereztem róla, hogy a
    PWB-effektus egyáltalán nem elektroakusztikai, hanem igenis
    fiziológiai jelenség. A rézkarkötő a hús-vér zenészek muzsikáját is
    elváltoztatta, éspedig pontosan abban az irányban, mint odahaza a
    hangszóróból hallható zenét! Némi túlzással azt mondhatnám: szinte
    belökte az embert a zenekar közepébe - minden csengeni-bongani
    kezdett! Minthogy az operazene a zenekari árokból, ennélfogva mindig
    egy kicsit fedetten szól, a karkötő hatását itt lelkesítően jónak
    ítéltem. Legközelebb viszont a Vigadóban, egy koncerten azt
    tapasztaltam, hogy a karperec okozta csengés-bongás majd szétrepeszti
    a fejem. Ezt akkor a Vigadó hírhedten rossz akusztikájának
    tulajdonítottam.
    Másokat is felkértem, próbálják ki a karika hatását élőzenén.
    Volt, aki észlelte, volt, aki nem. Elhatároztam, a
    legilletékesebbekhez fordulok, magukhoz a zenészekhez, sőt: egy egész
    zenekarhoz. Visszaélvén a barátsággal, amely néhány művészemberhez
    fűz, sikerült rávennem a legnevesebb magyar kamaraegyüttest, hogy
    egyik próbáján szánjon egy félórát rám és a karikáimra.
    A történelmi jelentőségű szeánszhoz, amely a Vigadóban zajlott le
    1989. január 7-én, a Liszt Ferenc Kamarazenekar 16 vonóssal, jómagam
    16 rézkarikával, 16 jegyzettömbbel és ugyanennyi golyóstollal, Mozart
    pedig egy hegedűversennyel járult hozzá. Kostyál Kálmánt leszámítva,
    akinek a karikavarázslatot már High Fidelityn is bemutattam, senki nem
    tudta, mire számítson; talán fölösleges is mondanom, hogy
    rézkarikáimat mindnyájan megmosolyogták. Az idő nagyon szűkös volt,
    ezért a zenekar csak apróbb, kb. 3 perces részleteket ismételt meg A-B
    teszt formájában (tehát egyszer eljátszotta karpereccel, egyszer meg
    anélkül). A 16 zeneművész közül nem észlelték a hatást négyen,
    észlelték vagy legalábbis észlelni vélték tizenketten.
    Tudományos értelemben, persze, effajta kísérleteknek nincs
    bizonyító erejük. Elsősorban azt lehet felhozni ellenük, hogy amikor
    odaadjuk a zenészeknek a karikát, ezzel már eleve azt sugalljuk, hogy
    hallani fognak valami különbséget. Azt viszont semmiképpen sem
    sugalltuk, hogy ezt a különbséget milyen szavakkal jellemezzék, Vessük
    össze a zenészek jegyzeteit ("II. jegyzőkönyv", lásd a cikk végén) a
    hifisták jegyzeteivel. Úgy vélem, van köztük korreláció. Más kérdés,
    hogy a zenészek közül a többség már nem minősítette előnyösnek az
    Effektust. Nevezetes ellenszavazat a Rolla Jánosé; a
    hangversenymestert, mint később elmondta, fölöttébb zavarta, hogy
    egyszercsak túlságosan a saját hegedűjét kezdi hallani, s kevésbé tud
    koncentrálni az összjátékra...
    Tizenhat zenész közül tizenkettő - ez éppen 75 százalékos
    eredmény. Se nem jobb, se nem rosszabb annál, amit High Fidelityvel
    szoktam elérni, laikus hallgatóság körében. Ezért úgy gondolom, a
    PWB-effektusnak semmi köze a muzikalitáshoz. Nincs szégyellnivalója
    annak, aki nem észleli. Nem a füle rossz. Feltehetőleg csak kevésbé
    érzékeny egy káros erőtérre. Tekintse szerencséjének.
    Mindenesetre kínos dolog, hogy a High Fidelity etalonjának
    tekintett élőzenét a PWB-effektus éppúgy manipulálni tudja, mint
    otthonunkban a gépzenét.

    AKADÉMIKUS KÉRDÉS

    Többször leírtam már, hogy a PWB-effektus "nem fér bele a
    tankönyvbe". Kollégáim kezdettől fogva tiltakoznak ez ellen a
    kijelentésem ellen, s őszintén szólva, magam is úgy vélem, hogy a
    PWB-effektus bizonyára beleférne a fizikakönyvbe, ha akadna fizikus,
    aki "felvállalná", felkutatná, analizálná és végül megértené. Csakhát
    Belt szerint a PWB-jelenség magyarázatáért egészen a
    kvantummechanikáig kéne leásni. (Ezzel persze végképp elásta magát az
    elektroakusztikusok előtt.) Egyelőre tehát bele kell nyugodnom, hogy
    amivel foglalkozom, merő sarlatánság.
    A rend kedvéért még véleményeztettem is a dolgot, nem is akárhol:
    a Magyar Tudományos Akadémián, persze csak "nemhivatalosan".
    Körlevelet küldtem 20 neves akadémikusnak (10 fizikusnak és 10
    biológusnak) azzal, hogy véleményüket szeretném kérni egy "fél- avagy
    áltudományos elmélet megítélésében". Néhány sorban leírtam a
    Páros/Páratlan szabály lényegét, hozzátéve, hogy e szabály
    előrejelzése szerint másmilyennek fogjuk hallani a zenét, ha
    rézdrótból készített karikát húzunk a magunk vagy a mellettünk álló
    személy csuklójára, illetve a szék lábára stb. Kértem, válaszoljanak
    igennel/nemmel a következő három kérdésre:

    1. Ellentétben áll-e mindez a jelenlegi tudományos ismeretekkel?
    2. Elképzelhetőnek tartja-e Ön, hogy mindez a valóságot tükrözi?
    3. Feltéve (de meg nem engedve), hogy mindez a valóságot tükrözi:
    lehet-e ennek bármiféle tudományos jelentősége?

    Találgattuk, hányan fognak reagálni erre a kissé provokatív
    felhívásra: hárman? öten? Tudósaink becsületére szóljon, hogy nem
    kevesebb, mint 9 válaszlevelet kaptam. Némelyek nem voltak hajlandóak
    igen/nemmel válaszolni (szerintem ez a rossz lelkiismeret jele!), ők
    szóban fejtették ki véleményüket, a többség azonban belement az
    igen/nem játékba. Akár így, akár úgy, kivétel nélkül mindegyiküknek az
    volt a véleménye, hogy az általam megfogalmazott elmélet tökéletesen
    ellentétben áll a jelenleg elfogadott tudományos ismeretanyaggal. (És
    természetesen nem is hisznek benne.)
    Társszerkesztőm, Sólymos Antal ugyan kétségbe vonta, hogy bármit
    is irracionálisnak kéne tartanunk, csak mert az akadémikusok annak
    mondják. Én viszont azzal érveltem, hogy máskor is fordultunk már
    külső lektorokhoz, szaktekintélyekhez, ha nem voltunk biztosak a
    dolgunkban, és szó nélkül belenyugodtunk az ítéletükbe. Pedig sohasem
    volt egyszerre 9 (és ennyire tekintélyes) lektorunk! Tehát nyugodtan
    elfogadhatjuk, hogy a PWB-effektus "nem fér bele a tankönyvbe" -
    egyelőre...
    Az én begyemet más nyomja; nem az, hogy az Akadémia ennyire
    szkeptikus. Tudósnak nem is szabad hinnie ennyire abszurd dolgokban;
    elvárom tőle, hogy ne higgyen bennük. De ott van az a bizonyos
    harmadik kérdés, amelyet most már imígyen is megfogalmazhatunk:
    "Lehet-e tudományos jelentősége egy olyan jelenségnek, amely
    ellentétben áll tudományos ismereteinkkel, és még is sikerül róla
    kimutatni, hogy létezik?" Véleményem szerint ez nem is kérdés, hanem
    közönséges szószaporítás. Valami egészen magától értetődő dolog,
    éspedig mind a Magyar Tudományos Akadémia, mind pedig a józan emberi
    ész mércéjével mérve egyaránt. Az én akadémikusaim többsége azonban
    erre is nemet mondott. Csupán ketten válaszoltak igennel.
    Ők válaszoltak úgy, ahogy tudóshoz illik.
    A többiek pedig úgy, ahogy akadémikushoz illik.

    II. Rézkorszak

    Akár négyágúak vagyunk, akár (a fejünket is ideszámítva) ötágúak,
    az a lényeg, hogy a rézpánt igenis működik, csak éppen nem biztos,
    hogy a csuklónkra kell húzni. De hátha találunk a számára valami más
    helyet?! Bizony találunk - az én szobámban akár negyvenet is! Mielőtt
    azonban megjelölném ezeket a "stratégiai pontokat", tisztázni
    szeretném, mi a célom.
    Nem akarok senkit rábeszélni, hogy rézkarikákkal és hasonlókkal
    rakja tele a lakását. Én ezeket mindenekelőtt kísérleti eszköznek
    tekintem: segítenek megismerni a valóságot. De az audiofil, aki
    egy-egy jobb hangszedőért, erősítőkapcsolásért, dómsugárzóért, más
    nyelven megfogalmazva: néhány decibelért vagy kilohertzért úgyszólván
    gyilkolni képes, nagyon jól tenné, ha mielőtt magához venné a
    konyhakést, előbb megtanulná, mi az, amit decibelek és kilohertzek
    árán sohasem fog megszerezni. (Vigyázat! A rézkarikák
    "interferálhatnak" a PWB-eszközökkel! Ha tehát "beltezünk", időnként
    ellenőrizzük a rézkarikák hatását, nehogy meglepetés érjen bennünket!)

    KIVÁGOM A REZET

    A rézdrót-karika időközben hosszabb fejlődésen ment keresztül. Az
    Effektust ugyan bármiféle, fémből készült karkötővel elő lehet idézni,
    még fém óraszíjjal is, de hatékonyabb a rézdrót karika, s még
    hatékonyabb a vörösrézből készített fémpánt, úgy 1mm vastag és 25mm
    széles - ez még éppen kezelhető méret. A vas és a sárgaréz kevésbé
    válik be, mint a vörösréz. (Ugyanezt tapasztalta Járai Péter Pál
    budapesti olvasónk is. Ő még nemesfémekkel is kísérletezett, és azt
    találta, hogy az ezüst "működik", az arany viszont nem. Figyelmet
    érdemel, hogy a fentemlített összes fém közül éppen a vörösréznek és
    az ezüstnek a legjobb a vezetőképessége.)
    Mulatságos, de még a karperec alakja is számít! Ha a rézpánt egyik
    végén lecsapjuk a sarkokat (1. ábra), újra megváltozik a hangkép. Itt
    jogot formálok egy kis spekulációra. Eszerint a rézkarkötő, akárhány
    sarka legyen is, mindenképpen betölti elsődleges funkcióját, ti.
    "blokkol egy elágazást". Lévén azonban maga is egy objektum, neki is
    megvan a maga PWB-tere, és ebből a szempontból már korántsem mindegy,
    hogy 4 sarka van-e, avagy csak 3. A Páros/Páratlan szabály itt is
    könyörtelenül érvényesül!
    Olyannyira, hogy ha a pánt túlságosan hosszú vagy túlságosan
    rövid, akkor az Effektus kissé alábbhagy. Körcikkben számolva,
    elegendő 50-60 fok hiány vagy többlet, és a karperec elmozdul a
    Páratlan (1) irányból a Páros (0 vagy 2) felé. De ehhez már nagyon
    figyelni kell, hogy észrevegyük.

    SZÉKFOGLALÓ

    Nézzük először is a széklábakat, pontosabban a negyedik
    széklábakat, tehát azokat, amelyek alá a Páros/Páratlan szabály
    értelmében papírlapot tettem. Mi lenne, ha inkább rézpántot húznék a
    bokájukra? Kipróbáltam: a karika lényegesen jobb a papírlapnál.
    Érdekes, hogy ha a "bilincs" egyszer fenn van a fotelek lábán, a
    papírlap már csak rontani tud a közállapotokon. Ez egyébként teljesen
    logikus, mert a Páros/Páratlan szabály értelmében egyvalamit csak
    egyszer és egyhelyütt szabad kezelni. (Vagy háromszor, vagy ötször -
    de semmiképpen sem kétszer.)
    Bármilyen furcsa, de az én rusztikus foteljeimnek és zsámolyaimnak
    nemcsak bokájuk van, de csuklójuk is, mint ezt világosan ki lehet
    venni a 2. ábrán. A rézpánt a foteleknek nemcsak a bokáján, de a
    csuklóján is kitűnően működik - és ez még nem minden. Evidens, hogy a
    négy felfelé és a négy lefelé néző láb külön-külön alkot egy-egy
    "páros" rendszert, vízszintes elrendezésben. Mellesleg azonban a le-
    és felfelé néző lábak oldalról nézve is páros rendszert mutatnak,
    függőleges elrendezésben. Logikusnak látszik, hogy a felül, illetve
    alul "blokkolt" végződések éppen átellenben feküdjenek egymással, hogy
    minden irányból 3-3 szabad lábat lássunk. És a hangkép tényleg
    ilyenkor a legjobb. Igaz, a szabad lábak összege így is 6 marad (páros
    szám), de hát minden nem stimmelhet.

    HÉTFÁNFÜTYÜLŐ RÉZKARIKÁK

    Másképp áll a dolog egy másik 8 sarkú objektummal: a
    hangszóródobozzal (Spendor BC1, Heybrook HB1). Ennek is minden
    irányból 4 sarka van, de úgy látszik, ezek másféle töltésmintázatot
    adnak, mint a bútorlábak. Azt tapasztaltam, hogy a 8 sarok közül itt
    csak egyet kell blokkolni (lehetőleg az előlap egyik felső sarkát!),
    így 1 szabad sarok marad, és a hangminőség várakozáson felül javulni
    fog (3. ábra). Ha viszont a túlsó, átellenben fekvő sarkot is
    "blokkoljuk", a hangkép visszafelé, a rossz irányban mozdul el. Itt
    tehát a sarkok össz-száma (8 vagy 6) adja a domináns töltésmintázatot,
    nem pedig az egy-egy oldal mentén fekvő sarkok száma.
    Nehéz rá magyarázatot találni, hogy miután a nagy rézkarikát
    felhelyezem, utána miért lehet tovább manipulálni a hangképet egy
    újabb, kisebb rézhengerrel, amelyet pontosan a tetőlap közepén
    helyezek el. (Még jobban bevált ugyanitt egy esztergált réztüske!)
    Hasonlóképpen 7 sarkú szeretne lenni a PM Systems
    lemezjátszó-asztalka is: megköszöni, ha egy parányi karikával vagy
    hengerrel "megszüntetjük" a nyolcadik sarkát (4. ábra). Ez azonban
    csak az egyik óhaja az asztalkának. A lefelé, illetve felfelé álló 4-4
    tüskéje közül egyet-egyet szintén "blokkolni" kell, PWB tanácsa
    szerint úgy, hogy pénzdarabot csúsztatunk alul a tüske és a padló,
    illetve felül a tüske és a fedőlap közé. Nos, az érméknél ismétcsak
    jobban beválnak a rézkarikák, rézhüvelyek!
    A 6 ágú csillár persze magától értetődően páros dominanciát mutat.
    Megpróbáltam blokkolni az egyik karját, előbb csak vékony rézdróttal
    az üvegbúra alján (a PWB-effektus már ekkor is azonnal fellépett!),
    majd drasztikusabb eszközzel: rézpánttal a búra legtetején (5. ábra).
    Ugyanígy blokkoltam a két falikar közül is az egyiket. Hálás
    varázslat, "hagyja magát" demonstrálni.
    Végül, de nem utolsósorban ismét egy élőlény, amely jól reagál a
    rézkarikára: szeánszaim állandó résztvevője, szobám egyetlen dísze,
    egy jókora diffenbachia (6. ábra). Valószínű ugyan, hogy itt már nem a
    Páros/Páratlan szabály érvényesül, hanem Peter Beltnek az a tétele,
    miszerint a cserepes növény tere káros az egészségünkre. Félreértés ne
    essék: a növény bizonyára igen hasznos sok egyéb szempontból -
    éppencsak a PWB-effektus szempontjából nem az. De ezen is segíteni
    lehet a rézkarikával. (Érdekes, kivételesen a szimpla, vastag rézdrót
    működött jobban; a rézpánt itt kevésbé hatékony.) Szóval, az én
    közérzetem feltétlenül jobb, legalábbis zenehallgatás közben, ha a
    diffenbachián rajta van a rézkarika. Hogy a diffenbachia mit szól
    hozzá, azt tőle kéne megkérdezni. Nem tréfálok. Sokat adnék érte, ha
    megtudhatnám, másképp nőnek-e a palánták, ha rézdrótot csavarnak a
    tövük köré. (Nem valami költséges kísérlet: 100 palánta elegendő,
    ebből 50-et kéne körüldrótozni, a másik 50 a kontrollcsoport. Sajnos,
    nekem semmi kapcsolatom az agrárvilággal.)

    RÉZKARC

    Ha jól számolom, az erősítőnek, a lemezjátszónak, az
    illesztőtranszformátornak és a többi készüléknek 8-8, tehát páros
    számú sarka van. Mégis, ezek a jószágaim nem úgy viselkednek, mintha
    nyolcsarkúak volnának: nemigen reagálnak az egyik sarkukon átvetett
    rézkarikára. Viszont hálásan fogadják az előlap egyik felső sarkára
    tett L-idomot, azaz egy kb. 40 mm hosszú, félbehajlított rézszalagot (
    1. ábra). Elég gyönge effektus. Ha demonstrálni akarjuk, "halmozni"
    kell a hatást: egyszerre 3-4 készülékre kell felrakni a pántocskákat.
    Ezzel a varázslattal, ha jól értem, a készülékek előlapjának
    "parallelogrammáját" blokkoljuk. Ilyen parallelogrammát aztán többet
    is találtam a szobában. Az L-idomokkal elő tudom idézni a
    PWB-effektust egyebeken kívül a lemezjátszó-asztalka pozdorja-lapján
    és a (Linn Index) hangszórólábazatok fém tetőlapján, a falon függő
    kerámia-képeken, az ajtók és ablakok tokján stb. A fotókon jól
    látszik, hogy minden rézpántnak lecsaptam két-két sarkát az egyik
    végén. Nem nyertem vele sokat. A 3-, illetve 4-sarkú L-idomok auditív
    hatása között roppant csekély a különbség; csak akkor tudom érzékelni,
    ha 8-10 darabbal manipulálok egyszerre.

    A RÉZ ÉS AZ EGÉSZ

    Tartozom még a válasszal arra a kérdésre, miszerint az emberi
    állat vajon négy-, avagy ötágú-e. Jelenlegi véleményem szerint
    (amellyel a többség nem fog egyetérteni!) ötágú. A fémkarkötő párosat
    csinál a páratlanból, következésképpen káros. De miért vagyok ennyire
    bizonytalan a véleményemben?
    Arra gyanakszom, ugyanaz a fajta torzítás téveszt meg bennünket,
    amelyet a telefonkészülék aktivitása okoz, és amelyet a telefondugó
    kihúzásával lehet ha nem is megszüntetni, de legalább csökkenteni. Ezt
    a csalóka jelenséget így jellemeztem a 4. kötet Köz- és magánvarázslat
    című kísérletsorozatában:
    "A két hangkép főleg abban tér el, hogy az egyik valóban teres,
    levegős, a másik viszont elszínezi és visszhangossá teszi a szólista
    hangját, mégpedig úgy, hogy ez a visszhang a prezensz-tartományban
    jelentkezik. Sokan ez utóbbit érezték teresnek... Egy-két órai
    zenehallgatás után ezek a félreértések minden bizonnyal tisztázódtak
    volna." Hát nem, nem tisztázódnak olyan könnyen. Nekem például egy fél
    esztendő sem volt elegendő, hogy kitanuljam! Mentségemre szóljon, hogy
    a rézkarkötővel nem valami külső tárgy, hanem a saját személyünk terét
    manipuláljuk, és ez a hatás annyira szokatlan, hogy szinte sokkolja az
    embert. A legtalálóbban egy neves zenész (Pongrácz Péter oboaművész, a
    Zeneakadémia rektorhelyettese) fogalmazta meg: "az emberen valamiféle
    bizsergés vesz erőt". Arra gyanakszom, hogy ez a bizsergés egyfajta
    irritáció.
    A PWB-varázslat, ezt már tudjuk, nem mindig ugyanazt a hatást:
    váltja ki. Feltehetően azért nem, mert káros töltésmintázat nem
    egyféle van, hanem nagyon is sokféle, s ezeket nem teljesen egyformán
    érzékeljük. A változás tendenciáját azonban meg lehet határozni. Ha a
    helyes irányban manőverezünk, a hangkép általában lágyabbá, puhábbá
    válik, elveszíti agresszivitását. Gyakran dinamikát kölcsönöz a
    zenének, de ez a dinamika nem a prezensz-tartományban, hanem a
    sávszéleken érvényesül. Ugyanez vonatkozik a visszhangosságra: nemcsak
    maguk a szólamok visszhangzanak, hanem a felharmomkusaik is! A
    térhatás sem abban jelentkezik, hogy pregnánsabban különválnak a
    szólamok. Inkább azt érezzük, hogy a tér kitágul, s benne minden
    szólam megtalálj a a maga helyét. Gyakran azt is érzem, hogy eltűnik a
    zenéből a komorság, s helyét valami kellemes, nyugodt derű foglalja
    el.
    Hát ez történik, valahányszor a rézkarikákkal megszüntetjük
    valamely objektum páros dominanciáját. Ha viszont mi magunk húzzuk fel
    a csuklónkra a fémkarikát - akkor, érzésem szerint, nem ez történik.
    És a többi rézkarika? Azoknak vajon biztosan előnyös a hatásuk?
    Erről sem vagyok meggyőződve. Legfeljebb annyit mondhatok, hogy
    manipulációim eredménye a többségnek tetszik. Kezdetben nekem is
    feltétel nélkül tetszett, de mióta ezer más ("igazi") PWB-varázslatot
    csináltam, a rézkarikákkal egyre kevésbé vagyok elégedett. Lehet, hogy
    megint egy "tetszetős" torzításfajtának estem áldozatául, amely
    mintegy ellensúlyozza a hifi-berendezésem többi torzítását,
    "sajáthangját". Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy maga a beavatkozás
    indokolt ugyan, de az eszközök, amelyeket használok (a réztárgyak)
    másodlagos torzításokat okoznak. A varázslat eredménye semmiképpen sem
    egyenesen előre vagy hátra mutat. Egy viszont halálbiztos: az általam
    megjelölt helyek stratégiai pontok, amelyeken be lehet avatkozni a
    hangminőségbe jobban mondva a lakás "töltésállapotába".

    I. JEGYZŐKÖNYV:

    HIFISTÁK TAPASZTALATAI A FÉMKARKÖTŐVEL

    1. Dr. Á. L. (Szerep): senki a családból nem hallott semmiféle
    különbséget.
    2. B. J. (Debrecen): Hallani vélek különbséget, de nem merek
    megesküdni rá. Ha a karperecet felveszem, mintha egy fokkal
    hangosabban játszana a zenekar, és egy lépéssel minden zenész közelebb
    lépne hozzám. Ugyanezt éreztem, amikor egyik családtagom húzta fel a
    karperecet. Ő szerinte egy picit nyíltabbá vált a hangzás, mintha a
    függönyt kissé félrehúzták volna.
    3. Cs. M. (Békéscsaba): Van különbség, ha nem is lényeges. A
    karpereces változat nyugodtabban szólt, kevésbé rikoltozott. A zongora
    hangja természetesebbnek hatott. A térhatás is jobbnak tűnt. A próbát
    három különböző napon elvégeztem, és mindhárom esetben ugyanazt az
    eredményt kaptam. Gyanakodtam, hogy csak beképzelem az egészet - a
    háromszori próba azonban cáfolni látszik ezt. A húgom is kipróbálta,
    és hasonlókat hallott, mint én.
    4. F. Gy. (Bp.): A különbség minden alkalommal észlelhető, azonos
    jellegű. A feleségemet is bevontam, ő is hallotta, és kb. ugyanazt,
    mint én, függetlenül attól, hogy ki viselte az "ékszert". Karperec
    (egyikünkön): simább, nem sziszeg, térből szól, kellemes, sokáig
    hallgatható, lejön a hangszóróról, dinamikusabb, testesebb, tisztább
    magasak, feljebb megy, a cintányér tovább szól, rezesebb. Egyszóval
    természetesebb. Nélküle: érdesebb, sziszegőbb, hangszórósabb,
    tranzisztorosabb, "hifibb", vékonyabb, hátrábbról szól, szőrösebb
    magashangok, cintányér csattog, alumíniumos, a teteje hiányzik.
    5. G. L. (Bp.): A színpad kiszélesedik, az énekesek előjönnek egy
    vékony függöny mögül. Az "s"-ek és a "c"-k jobban kivehetők a
    kórusműveken. A hegedűhúrok rezgései kitisztulnak. A mélytartományban
    nem érzek változást. Operafelvételnél a teremhatás (visszhang) cseng,
    szinte betölti az egész szobát - jobbról is, balról is hallom! Ezek a
    különbségek csak hosszabb zenehallgatás után vehetők észre, rá kell
    hangolódni! Könnyűzenénél már sokkal észrevehetőbb a karperec hatása:
    a cinnek és az összes magashangú hangszer, az effektek stb.
    élénkebbek, jobbak, kicsengenek, hifibbek.
    6. G. Z. (Kemecse): Nem jutottam egyöntetű, megmásíthatatlan
    véleményre. Amit hallani VÉLEK: a karperec viselésével szélesebbnek
    érzem a sztereó színpadot, jobban elkülönülnek a hangszerek. De ezt
    csak egyetlen alkalommal éreztem (Händel: Tűzijáték-szvit), akkor is
    csak árnyalatnyinak. Kipróbáltattam a feleségemmel is, az eredmény nem
    értékelhető, illetve, ami mégis van: szerinte az egész színpad
    távolabb kerül, legalább 4-5 méternyit.
    7. G. I. (Bp.): Körülbelül 1 perces A-B tesztben: talán hallottam,
    talán csak akartam hallani a különbséget. Bebeszéltem magamnak, hogy
    picikét nőtt a magas, szóval cinnesebb lett, s talán szélességében
    nőtt a tere.
    8. Dr. G. I. (Békéscsaba): nyolc ember hallgatta meg a karperec
    hatását. A tesztek átlagosan másfél-két órásak voltak. Valamennyien
    érezték a különbséget, már az első félórában is, és mivel itt még
    "vakon" működtek közre, semmi kétség, hogy egyetlen karkötő
    felhelyezése akár több személy számára is észlelhető. A nyolc közül
    kettőnek nem tetszett a hatása. A többiek mind jobbnak tartották a
    "rezes" változatot: nyíltabb, definiáltabb, szebb magasak, tisztább
    mélyek és mélyebbek (a felső basszus kiemelése nélkül), hosszabb
    lecsengések, szólamtisztaság, jobb tér. Magam többhetes kísérletezés
    után a karperecre szavazok, habár nem mindig voltam képes meghallani a
    hatását.
    9. Dr. H. G. (Bp.): A hangkép tisztább lett, a magasak jobban
    csengtek, a mélyek definiáltabbá váltak és erőteljesebben szóltak,
    nőtt a dinamikájuk. Összességében kedvezőbb hangkép. Talán csak fél
    "orto". Tartós zenehallgatásnál mégis felveszem a fémszíjat, mert 1-2
    órás zenehallgatásnál már érzékelhető a különbség.
    10. J. P. P. (Bp.): Nem tudom, mit vártam, de elég váratlanul
    tudatosodott bennem, mi is történt. Valami megváltozott a levegőben. A
    zene plasztikus, szinte érinthető tömbként jelent meg a térben. A
    húrok zengtek, a hangszerek életre keltek. Levéve a karperecet, minden
    egy kicsit összemosódott, minden egy kicsit torz lett. Egy
    hangjátékban az emberi hang karpereccel érthetőbb lett, de már
    természetellenesen puha és plasztikus. A konyhában, egy zsebrádión
    ugyanilyen irányú változást észleltem, Estére azután, ha nem is tűnt
    el a varázs, de alig-alig észlelhetővé vált. (Második levél egy hónap
    múlva): Időközben rájöttem, miért nem tetszik igazán nekem ez a
    karkötősdi. Zenehallgatás közben szeretem elengedni magam. Gondolataim
    elkalandoznak (szétfolynak?), sokszor csak azt veszem észre, vége a
    zenének. A karperec ezt nem engedi meg. Valahogy összefog, kénytelen
    vagyok koncentrálni, s bár az objektív kép javul, mégis csak rajtam
    tesz erőszakot, (így van! A szerk.) szemben a többi hifi-varázslattal.
    11. K. B. (Sopron): Egyértelmű különbség, bár nehezen
    definiálható. Feleségem, ha felteszi, szintén hallja: "így jobban
    szól", de nem lenne hajlandó karpereccel zenét hallgatni. Én magam is
    csak akkor, ha más nem látja. Ha a másik személyen volt a karperec,
    nem hallottuk a hatását.
    12. K. Gy. (Kaposvár): Az eredmény csak ennyi: lehet, hogy
    hallottam valamit...
    13. L. J. (Zirc): Talán csak bebeszélem magamnak. Apróbb eltérések
    a zenében: mintha a hangerőt valaki egy hajszállal feltekerte volna. A
    basszus mintha puhább, lágyabb, nagyobb mélységérzetet keltett volna.
    A zene igen apró, finom részletei mintha jobban előtérbe kerülnének,
    ezáltal mintha javult volna a sztereókép.
    14. S. T. (Makó): Előrebocsátom, hogy 1. Sötétben végeztem a
    szeánszot. Az eredmény az, hogy a Bach Magnificat (Proprius) annyira
    megdöbbentő jelenlétérzetet keltett, hogy szinte hűvös templomillattal
    telt meg a szoba. 2. Maximális szkepticizmussal fogtam a szeánszhoz,
    biztos voltam benne, hogy nem fogok semmi változást hallani. Még aznap
    kísérletet tettem a feleségemmel és másokkal is. Ezek a próbák mind
    negatív eredményt hoztak. Én sem éreztem a hatást, mikor más csuklóján
    volt a karperec.
    15. Sz. J. (Pásztó): Semmi különbséget nem észleltem.
    16. V. G. (Bp.): Semmi eredmény.
    17. V. Gy. (Bp.): Előbb semmi. Aztán jött egy olyan érzés, hogy
    talán nem jól hallok?! Megvan minden abban a zenében, de a
    részletekből - mellékzöngék - eltűnt valami. (Ez az! A szerk.) Ne
    tarts közönségesnek, de fület pucoltam. Komolyan. A jelenséget azonban
    nem tudtam sokszor visszatéríteni, úgyhogy nem biztos, hogy helyesen
    észleltem.

    II. JEGYZŐKÖNYV:

    A RÉZKARIKA HATÁSA ZENÉSZEKRE ZENEKARI JÁTÉK KÖZBEN

    1. Ugyanaz a hatás, mint otthon. (Kostyál Kálmán jegyzete; ő volt
    az egyetlen, ak1 a hatást már ismerte. A szerk.)
    2. Karikával összpontosítottabb a hangzás (ércesebb).
    3. A hangszínt nagyon befolyásolta a karperec! Mintha feltekerték
    volna a hangszínszabályzót. Nem tetszik. (Rolla jegyzete. A szerk.)
    4. Lényeges különbség nincs. Talán egy kicsit szálkásabb
    karikával, mint anélkül.
    5. Csak érzés: mintha valami erősítőt kapcsoltak volna be a
    hangszerbe vagy mintha egy más teremben játszottunk volna,
    megváltozott a hangzás... Valahogy fémesebb, zizegőbb lett.
    6. A karkötő használata kissé mintha "felerősítette", konkrétabbá
    tette volna a zenekar hangzását, avagy a Vigadó nem igazán szerencsés
    hangzását.
    7. Karpereccel sokkal nehezebb játszani. A hangszer szárazabban
    szól.
    8. Kicsit olyan, mintha sztereóban hallanám, amit játszunk, és
    középről.
    9. A karperec felvétele után úgy éreztem, hogy hangszínváltozás
    történt. Karperec nélkül jobban tetszett a hang.
    10. A rézkarikával kicsit jobban zeng (rezonál) a hangszer.
    11. A karpereccel való játék nehezebb, a hangzás fémesebb, de
    lehet, hogy ennek pszichikus oka van.
    12. Mintha egy kicsit jobb hangszerem (nagybőgő. A szerk.) lenne,
    és a terem puhább és zengőbb lenne.

    Darvas László

    1. Réz volna karika, ha kivágnák és körbehajlítanák
    2. Négy meg négy, az sokféleképpen négy

    3. Nekem nyolc! (De a hangdoboznak csak 7!)

    4. Rézkarika a tüskén és az asztalka csücskén

    5. Lámpacsoda

    6. Egy muzikális növény

    7. L-idom erősítőn, CD-játszón, kerámia képen

Új hozzászólás Aktív témák