Acer TimelineX 3830 - erőgép 13,3 hüvelyken

További részletek

Először kapott szigetes billentyűzetet az Acer TimelineX sorozata – szerintünk egészen jól sikerültet. A szürke háttéren jól mutatnak a fekete gombok, de ami ennél is lényegesebb, korrekten járnak. Bár a nyomáspont lehetne kicsit határozottabb, illetve járhatnának a gombok hosszabb úton, de ezektől a hiányosságoktól szinte minden szigetes billentyűzet – még a Macbookoké is – szenved, talán csak a Sony drágább modelljein oldották meg nekünk tetszően. Kicsit a spórolásra utal a magyar billentyűzet í és ű gombjainak kialakítása. Előbbi a bal Shifttel, utóbbi az Enterrel közös „lyukba” került. Nem éppen elegáns megoldás, de sejtjük, miért csinálták. Így elég egyféle szürke panelt gyártani a billentyűzet alá, az kiszolgálja az összes regionális kiosztást. Ettől a részlettől eltekintve a gombok kiosztása szokásos, legfeljebb a feles kurzormozgatók és fölöttük a csúf nagy jobb Shift ad okot némi szemöldökráncolásra.

Multi-touch rendszerű, az optimálisnál valamivel kisebb, de egészen jól használható tapipadot kapott az Aspire TimelineX 3830TG. Gombjai szerencsére nem kattognak túlságosan, függőleges gördítősávja és a többérintéses vezérlés is flottul működött rajta. Kis mérete mellett egyetlen bajunk az volt vele, hogy valami fűti alulról; intenzívebben meghajtva a vasat nem túl zavaróan, de érezhetően melegedett.

Összesen egy darab csavar és néhány pöcök tartotta helyén a TimelineX hátlapját. Ez a kialakítás kényelmes szerelést biztosít, és a notebook fenéklemeze jobban mutat így, mint két-három kisebb ajtócskával. Eltávolítva a fedelet kiderült, miért éreztük a vártnál stabilabbnak a kis Acert. A vékony burkolat alatt még egy merevítő réteg – valami vázféle – van, így minden bizonnyal kevésbé terhelődik az alaplap, amiből szinte semmi nem látszott, csak a második memóriamodul és a kiépítetlen Mini PCI Express foglalat helyén kandikált ki.

Mivel a 13,3 hüvelykes ház kicsi, a kék TimelineX-nek pedig a Sandy Bridge processzor mellett GeForce GT 540M grafikus magja is lehet, komoly hűtést kellett építeni bele. Nem egy, hanem két feketére festett hőcső szállítja a meleget a méretes szellőzőnyílással ellátott bordához. Érdekes, hogy az akku jól láthatóan elkülönül a hátsó traktusban, mégsem lehet kivenni. Kár érte, mert egy-két évnyi használattól biztosan lenullázódik az élettartama, így nehezebb lesz cserélni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés