Fogyasztás, hűtés, zajszint
Mint korábban kiderítettük, az Asus ROG G20-nak két tápja van összesen 410 wattos teljesítménnyel. Ahogy sejtettük, az egyik kifejezetten a bika grafikus kártya táplálását szolgálja, ugyanis nyugalomban csak 4 wattos érték jelent meg nála a fali konnektoros mérővel mérve, míg a másiknál ekkor 36 wattot regisztráltunk. Az így kapott 40 wattos összérték lényegesen magasabb az Asus által beígért nyugalmi 20 wattnál, de tekintve az izmos hardvert, szerintünk teljesen rendben van. Teljesen kiterhelve a CPU-t az egyik táp fogyasztása 114 wattra ugrott, a másik továbbra is 4 watton maradt. Játék közben viszont már ez is meglódult, ekkor mindkét tápon 165 wattos, összesen 330 wattos fogyasztást regisztráltunk. Irreálisan terhelő Furmarkot és Prime-ot futtatva a G20 energiaigénye a két tápon együttesen 369 wattra emelkedett.
Érdekes kérdés, hogy mennyire fűti fel ez a több mint 300 watt a meglehetősen kompakt és szokatlan hűtési elrendezésű gépházat? Nyugalomban, 22 °C-os szobahőmérséklet mellett a központi processzor 43 °C-os volt, a merevlemezen, SSD-n és GPU-n 33 °C-ot, a gépházon pedig 23-30 °C-ot mértünk, ami egyáltalán nem meleg. Mindeközben a hűtés nagyon kellemes, 20 dB alatti zajszinten duruzsolt, ez a notebookok vagy sokkal kisebb teljesítményű mini PC-k nyugalmi zajszintjének felel meg. Persze ekkor nem is fogyasztott (se nem fűtött) náluk sokkal többet a G20.
A processzort és az adattárolókat fél óráig hajtva előbbi 64 °C-ig melegedett, utóbbiak hőmérséklete viszont mindössze 1 °C-kal lett magasabb, ami nagyszerű szellőzésről tanúskodik. Ráadásul a hűtés sem hangosodott fel túl vészesen, bár a 33 dB-es szint már elég jól hallható. A zaj meghatározó részét mély tónusú szélzaj tette ki, ennél sokkal zavaróbb, magas hangszínű sivítást vagy egyenetlen morgást nem tapasztaltunk.
Hőmérséklet, zajszint (22 °C-os környezetben) |
Asus ROG G20 Core i7-4790 GeForce GTX 780 |
MSI Nightblade Core i7-4770K Radeon R9 290X |
---|---|---|
CPU nyugalomban | 43 °C | 31 °C |
CPU terhelve | 73 °C | 62 °C |
GPU nyugalomban | 33 °C | 30 °C |
GPU terhelve | 80 °C | 67 °C |
Gépház terhelve | 31-41 °C | 30-36 °C |
Zajszint nyugalomban | 20 dB alatt | 23 dB |
Zajszint terhelve | 38 dB | 30 dB |
Fogyasztás (konnektoron mérve) | ||
Nyugalomban | 40 W | 35 W |
CPU-t terhelve | 118 W | 110 W |
Teljes terhelésen | 330 W | 430 W |
Teljes terhelésen már megjött az Asus ROG G20 hangja, és belseje is szépen felhevült, bár kritikus értékek ekkor sem jelentkeztek. A CPU-nál 73 °C-os, a GPU-nál 80 °C-os maximumot mértünk, a merevlemez 36 °C-ig, az SSD 37 °C-ig jutott, a ventilátorok pedig 38 dB-es szinten süvítettek. A ház tetején még ekkor is legfeljebb melegnek nevezhető levegő áramlott kifelé elég nagy intenzitással, elöl és alul pedig jól érezhető volt a befelé szívás. A nagyjából 40 wattos extra fogyasztást produkáló Prime és Furmark hatására a processzor, HDD és SSD egy-egy Celsius-fokot melegedett, a GPU viszont már 87 °C-os maximumot mutatott. A gépházon ekkor 28-38 °C közötti értékeket mértünk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!