Hirdetés

Asus U32V notebook: Ultrabook helyett

Megjelenés

Mostanában notebookok kapcsán az Ultrabook és a vékony szavakat hallani a legtöbbet. Az Intel óriási energiát (és állítólag pénzt) öl a szerintünk nem is annyira szükségszerű, bár kétségtelenül látványos laposításba. Valahol a normál notebookok és Ultrabookok határán kezd kialakulni egy egészen érdekes kategória, amit úgy is definiálhatnánk, hogy a notebookok racionális, nem Intel által gerjesztett laposodási üteme. Pár éve még ezek a gépek csak energiatakarékos (rendszerint drága vagy lassú) processzorokkal és integrált vagy kis teljesítményű különálló (tehát lassú) grafikus kártyákkal jöttek, most viszont itt van előttünk az Asus U32V, ami egyszerre vékony és erős, sőt fém is. Igaz, csak egy vékony burkolati réteget húztak a fedelére, de a kitűzött célt eléri: mutatós, tapintásra kellemes, nyomásra meg körülbelül annyit horpad, mint a legjobb Ultrabookok tömör alumíniumfedele.

Alul a zsanérnál fekete műanyagba vált a szerintünk tetszetős sötétszürke fém. A pántok látszatra nem valami bizalomgerjesztőek, de szépen teszik dolgukat, minimális holtjátékkal mozgatják a kijelzőpanelt, viszont a fedél kinyitása közben az alsó rész elemelkedik az asztalról. Ugyan nem ultrabookos szinten, de az átlagnál vékonyabb az Asus U32V, legvastagabb pontján 22,5 milliméter; a hatalmas, nyolccellás akkumulátorral sem nehezebb 1,75 kilónál, négycellás – mondhatni ultrabookos – akkuval pedig másfél kilogrammot nyom.

Belülre, a billentyűzet köré is került vékony fémburkolat, de itt simábbat kapunk a fedélénél, enyhébb a szálcsiszolt hatás. Az egyes billentyűk szépen a burkolat nyílásain magasodnak ki, sokkal nagyobb mértékben, mint az Ultrabookoknál, ráadásul az alapjuk is kifejezetten masszív, szinte alig horpad. A billentyűzetes szakasz és a kijelző találkozásánál újra a fekete műanyag veszi át a fém helyét – szerencsére matt, akárcsak a 14 hüvelykes kijelző. Hangszórónyílások nincsenek, azokat a gép elejébe rejtették, így borítékolható a nem éppen Hi-Fi hangzás.

Kézbe kapva, kicsit megforgatva, nyomorgatva kimondottan igényes masina benyomását kelti az Asus U32V. Természetesen nem olyan látványos, mint a legkomolyabb Ultrabookok, például a márkatárs Zenbookok, de legalább olyan masszívnak és merevnek éreztük, mint a legjobb unibody alumíniumházas ultrát. Az utóbbi időben nálunk járt vékony gépeknél valamivel vastagabb az Asus versenyzője, cserébe viszont sokkal kevésbé rugózik, nem éreztük, hogy mindjárt megadja magát az alaplap a nagy meghajlás miatt, vagy hogy átnyomjuk az Entert a számítógépházon. Egyáltalán nem bántuk azt az extra fél centimétert, amivel több gép került a kezünk alá, mert érzésre is több volt ez a laptop az Ultrabookoknál, pedig a belepakolt hardverről és a brutális, 84 wattórás akkuról még nem is nagyon beszéltünk.

Használat közben

Használhatóság szempontjából fontos a notebook csatlakozóinak kínálata és elrendezése. Mivel a vékony Asus U32V-ből kihagyták az utóbbi években háttérbe szoruló optikai meghajtót, nemcsak masszívabb ház építésére, hanem a konnektorok elosztására is több hely maradt. Balra kártyaolvasó indít, majd szokatlanul előre tolva követi a termetes szellőzőnyílás, utána egy USB 3.0, Ethernet és analóg D-Sub monitorkimenet jön. Jó hír, hogy a másik oldalon található két USB is 3.0-s, itt vannak a hangkimenetek, a mára szinte kötelezővé vált HDMI, a tápcsatlakozó és a Kensington zár felfogatója. Szerintünk jó ez az elrendezés, esetleg a kártyaolvasót tehették volna jobbra előre, és kerülhetett volna a helyére még egy USB 3.0.

Ha már bővítésről van szó, meg kell említeni az Asus U32V alját. Az Ultrabookok és egyéb vékony laptopok többségével ellentétben itt szépen hozzáférünk a merevlemezhez és a memóriamodulokhoz, sőt az akkumulátorhoz is. No, nem mintha tesztgépünkben érdemes lett volna bármit is cserélni, hiszen kétszer 4 GB memóriával, 750 GB-os merevlemezzel és nyolccellás akkuval kaptuk. Bárcsak egy SSD-hez való szabad mSATA aljzat is elfért volna a RAM foglalatok jobb oldalán!

Már az első szemrevételezéskor láttuk, hogy ez a vékony Asus billentyűzetben kenterbe fogja verni az Ultrabookokat. Gombjait szépen beledolgozták a burkolatba, de ennél is fontosabb, hogy jól érzékelhető nyomásútjuk és nyomáspontjuk van, a legjobb pedig a nagyon stabil alapzat, ami alájuk került, így sokkal kellemesebb volt a szövegbevitel, mint a vékony megoldásokon.

Szerencsére touchpad terén sokat fejlődött az Asus az elmúlt időszakban. Végre kezdenek megszabadulni a rémes, krómhatású egybeszabott gombtól, ami képes volt bármilyen formatervből kilógni. Az U32V esetében azért a kattogós hang megmaradt, de a hatalmas, sima érintőfelület alsó részébe integrált gombok minden bizonnyal bekopnak majd egy kicsikét.

Ahogy számítottunk rá, az Asus U32V nem remekelt hangzás terén. A vékony notebookokba amúgy is elég problémás jó hangzást varázsolni, de itt az Asus nem is nagyon erőltette meg magát. Kaptunk két mezei csipogót a csuklótámasz alá, melyek gyenge maximummal, minimális, de azért magasabb szinten recsegős basszusokkal és kezünkkel leárnyékolt magasakkal szólaltak meg szükségesen elégséges szinten – egy füles vagy külső hangszóró erősen ajánlott.

Monitor kapcsán legelőször a matt felületnek örültünk, de nagyon. Aztán kicsit elszomorodtunk a legfeljebb átlagosnak mondható TN+film panel szerény betekintési szögein és 204 cd/m²-es maximális fényerején, ami a 0,8 cd/m²-es minimummal 255:1 kontrasztarányt ad. A matt felületnek köszönhetően azért így is jól használható maradt akár szabadtéren, erős fényben, kalibrálással pedig a szokásosan pontatlan árnyalatokat sikerült rendbe hozni. Az Asus U32V processzorba integrált grafikus magjához való színprofil innen tölthető le, maximális fényerőn adja a legjobb árnyalatokat.

Teljesítmény

Az Asus U32V ugyan elég vékony notebook, mégis meglehetősen komoly hardverrel szerelték fel. Bár elsőre azt gondoltuk, alacsony fogyasztású, 17 wattos, harmadik generációs Core i processzort kap, de egy sima 35 wattosat találtunk benne. A Core i5-3210M-hez egyelőre még nem volt szerencsénk, de két Hyper-Threadinget támogató magja alap 2,50 GHz-es órajelén is komoly, hát még a turbós 3,10 GHz-en. A CPU-magok mellé az Intel eddigi legerősebb IGP-je, a 16 számolóegységes HD Graphics 4000 került, melyet korábban a négymagos Core i7-3610QM elemzése kapcsán már kipróbáltunk.

Tesztgépünkbe 2 x 4 GB memóriát tettek, viszont a hazai forgalomban lévő konfiguráció csak egy modullal jön, ugyanakkor nem nagy mutatvány a bővítése. Bár nem SSD, de a beépített, percenként 7200-at pörgő, 750 GB-os merevlemez elég pörgős adattár, és a grafikáért felelős GeForce GT 630M sem egy elveszett megoldás, korábban GeForce GT 540M néven az egyik legjobb középkategóriás alternatíva volt. A csomagot szinte kiapaszthatatlan, 84 wattórás akku, három USB 3.0 csatlakozó, HDMI, n-es Wi-Fi és a szokásos tételek teszik teljessé, így az Asus U32V két év garanciával és Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel nagyjából 250 000 forintba kerül.

Termék megnevezése Asus U32V
Processzor Intel Core i5-3210M 2,50/3,10 GHz
Lapkakészlet Intel HM76
Memória 2 x 4 GB DDR3-1600
Kijelző 14"-os, 1366x768 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással,
matt felülettel, AUO B133XW03 V5
Grafika GeForce GT 630M 2 GB DDR3 RAM
Intel HD Graphics 4000 – integrált
Hang nyolccsatornás Realtek ALC269
Merevlemez 2,5"-os Hitachi 750 GB HDD, 7200 rpm
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció Intel IEEE 802.11b/g/n, Atheros Ethernet, Bluetooth 4.0
Interfész - 3 db USB 3.0,
- HDMI és D-Sub monitorkimenet,
- Ethernet (átalakítóval),
- audio ki- és bemenetek
Extrák webkamera, kártyaolvasó
Akkumulátor 8 cellás – 84 Wh
Méret 328 x 238 x 22,5 mm
Tömeg 1,75 kg
Operációs rendszer Windows 7 Home Premium
Gyártó honlapja www.asus.hu
Fogyasztói ár kb. 250 000 forint
Garancia 2 év

Ugyan még nem teszteltük, de minden bizonnyal a legkisebb és egyben legolcsóbb Core i5, az i5-3210M lesz az egyik legkedveltebb processzor a harmadik generációs Core i, vagyis Ivy Bridge alapú megoldások sorában. Egyelőre i3-as gépek még nincsenek a piacon, így jelenleg a 35 wattos, normál modellek között a leglassabb is csak a nála alacsonyabb órajelen járó 17 wattosakat előzi meg. A kérdés, hogy mennyivel, és még érdekesebb kérdés, hogy az előző generációs Core i5-öknél mennyivel gyorsabb az új?

Processzor megnevezése Intel Core
i5-3210M
Intel Core
i5-2430M
Intel Core
i5-3317U
Intel Core
i7-3610QM
CPU órajele 2,50/3,10 GHz 2,40/3,00 GHz 1,70/2,60 GHz 2,3/3,3 GHz
Magok/szálak száma 2/4 2/4 2/4 4/8
Gyorsítótár 3 MB L3 cache 3 MB L3 cache 3 MB L3 cache 6 MB L3 cache
AIDA64 v2.30 – CPU Queen 20 384 19 549 16 919 39 067
AIDA64 v2.30 – CPU PhotoWorxx 28 381 18 921 20 873 48 064
AIDA64 v2.30 – CPU Zlib (kB/s) 119,4 110,5 98,1 249,6
AIDA64 v2.30 – CPU AES 323 559 194 601 222 232 362 333
AIDA64 v2.30 – CPU Hash (MB/s) 1169 1015 969 2502
AIDA64 v2.30 – FPU VP8 1869 1745 1549 3206
AIDA64 v2.30 – FPU Julia 7622 7357 6428 16 311
AIDA64 v2.30 – FPU Mandel 4043 3900 3349 8647
AIDA64 v2.30 – FPU SinJulia 1946 1865 1612 4164
Renderelés – Cinebench 10 1 CPU 5311 4778 3027 5581
Renderelés – Cinebench 10 x CPU 10 862 10 096 6427 21 273
Tömörítés – 7-zip benchmark (MIPS) 8215 7205 5123 17 603
Kitömörítés – 7-zip benchmark (MISP) 8303 7916 4947 17 790
Videókonvertálás – AGknot 2.55 (s) 52 55 61 37
Memóriatesztek – AIDA64 2 x 4 GB
DDR3-1600
4 GB
DDR3-1333
4 GB
DDR3-1600
2 x 4 GB
DDR3-1600
AIDA64 v2.30 olvasás (MB/s) 16 647 9973 11 666 16 798
AIDA64 v2.30 írás (MB/s) 16 929 10 397 12 234 16 654
AIDA64 v2.30 másolás (MB/s) 18 480 9697 11 459 17 998
AIDA64 v2.30 késleltetés (ns) 52,5 57,9 55,6 53,8

Mivel a második és harmadik generációs Core i5 lapkák CPU részlege között minimális a különbség, az új i5-3210M nem sokkal múlta felül elődjét, de szerencsére árban nincs eltérés. Cserébe viszont az új a 22 nm-es gyártástechnológia révén kevesebbet fogyaszt, ami notebookoknál nem elhanyagolható tényező, és egyes részfeladatokon, mint az AES kódolás sokat csiszoltak. Érdemes azt is megnézni, hogy a 17 wattos, 1,70 GHz-ről csak 2,60 GHz-ig felpörgő i5-3317U sem sokkal lassabb 35 wattos testvérénél, miközben lényegesen kevesebbet fogyaszt.

Játéktesztek – 1366x768 HD Graphics 4000
i5-3210M
HD Graphics 4000
i7-3610QM
GeForce
GT 630M
i5-3210M
GeForce
GT 540M
i3-2330M
Far Cry 2 – DX9 közepes 44 47 50 53
Far Cry 2 – DX10 magas 31 32 39 49
Dirt 3 – noMS közepes 36 36 39 45
Stalker – DX11 alacsony 34 35 53 58
Starcraft 2 – közepes 32 32 38 51
Mass Effect 2 – maximális 37 39 52 51

A grafikus alrendszereknél egy papírforma és egy meglehetősen fura eredmény született. A központi processzorba integrált Intel HD Graphics 4000 nagyjából ugyanazt a teljesítményt hozta, mint korábban a kettővel több magos Core i7-3610QM mellett, vagyis a két extra CPU.magnak nincs igazán befolyásoló hatása a játékok futtatására. A GeForce GT 630M-nek viszont valahogy nem tett jót az átkeresztelés. Korábban GeForce GT 540M néven sokkal jobb köröket futott, pedig most még frissebb driverrel és erősebb processzorral próbáltuk, továbbá a GPU-, illetve videomemória-órajeleket is ellenőriztük, és lényegében azonosak voltak a GT 540M paramétereivel. Mindenesetre a GT 630M a mai modern játékokat is elviszi 1366x768 pixelen közepes beállítások mellett, az Intel HD Graphic 4000 pedig ugyancsak közelíti ezt a szintet, bár ott sok esetben inkább az alacsony beállítást javasolnánk.

A fürge, percenként 7200-at pörgő, nagy adatsűrűségű merevlemeztől pontosan olyan teljesítmény vártunk, amilyet mutatott: még minimális sebessége is 60 MB/s fölötti volt, ami pár éve még átlagsebességnek is jó lett volna. Frissen telepített, tiszta operációs rendszerrel pattogósan teljesített a winchester, de egy SSD vagy hibrid merevlemez szintjét azért nem hozta, ahogy pedig teleszemeteljük az operációs rendszert, hátránya csak nőni fog.

Melegedés, fogyasztás

Jó kérdés, hogyan boldogul a vékony Asus U32V hűtése a 35 wattos TDP értékkel bíró processzorral és a 35-40 watt környékén fogyasztó VGA-val? Kíváncsian vártuk, hogy az optikai meghajtó elhagyása és a nagy szellőzőnyílás elég lesz-e az üdvösséghez. Nyugalmi állapotban, 24 °C-os szobahőmérsékleten elég volt. Ekkor a gépháznak csupán az alsó része melegedett a langyos 35 °C-os érték fölé, a hűtés pedig szép csendben, az Ultrabookok magas hangszínétől mentesen, 20 dB környékén duruzsolt.

Megterhelve a processzort nem csak a központi egység környéke, hanem a szintén megjáratott merevlemez és a memória területe is szépen 40 °C fok fölé melegedett, ami ölbe véve már nem éppen kényelmes, de legalább a billentyűzet nem érte el a 40-es értéket. A merevlemez viszont egészen veszélyesen, 47 °C-ig hevült, nem tagadhatta le extra fordulatszámát. Hangban átlagos notebookos vagy annál kicsit magasabb, 29 dB-es maximumot mértünk, ezúttal is elfogadható, nem sivítós hangszínnel, de az összhatás szerintünk egy vékony notebooktól elfogadható volt.

Játék közben tovább melegedett a rendszer, alul már 45 °C-ot mértünk, és a billentyűzet is megközelítette ezt az értéket, a zajszint pedig 35 dB-ig emelkedett, ami már nagyon hangos. Annak ellenére, hogy a CPU-n 90 °C-ot mértünk, thermal throttling jelét nem tapasztaltuk. Egy ilyen meleg gépen szerintünk kényelmetlen huzamos ideig játszani a hő- és zajterhelés miatt, egy szellőztető alátét minden bizonnyal javíthat a helyzeten, de egy 17 wattos processzornak jobban örültünk volna.

Akkumulátor terén biztosra mentek az Asus U32V esetében: a 84 wattórás, nyolccellás példány óriási. Nem is csoda, hogy nyugalmi állapotban brutális, több mint 12 órás elektromos hálózat nélküli létet biztosított a hardvernek. Videót is sokáig nézhetünk ezzel a géppel, a mi HD anyagunk hét óráig pörgött. Még teljes terhelésben is viszonylag jól bírta a masina, pontosan másfél óra lövöldözésre és közben letöltésre volt elég az akku. Az üzemidőkből és a 84 wattórás kapacitásból arra jutottunk, hogy nyugalomban 6,8 wattot, videózás közben 12 wattot, teljes terhelésen pedig 56 wattot igényel a hardver. A nyugalmi fogyasztás úgy másfél vattal volt magasabb a vártnál, minden bizonnyal a pörgősebb merevlemez és a nem teljesen kikapcsoló GeForce miatt.

Értékelés

Szerintünk az Asus U32V kiváló kontrasztja az Ultrabookoknak. Pont egy ilyen notebookra várunk, amin szemléltetni tudjuk az erőltetetten vékony gépek logikai bukfencét. Ugyanis ez az Asus gép értelmes keretek között vékony és könnyű, úgy, hogy közben megmaradt normális billentyűzete, normális hűtése, normális tárkapacitása, normális akkumulátora és normális grafikus teljesítménye, nem kellett mindezt feláldozni egyetlen tétel, a pengevékonyság oltárán.

Mindemellett az U32V nagyjából ugyanannyiba – 250 000 forintba – kerül, mint egy Ultrabook. Processzora viszont erősebb, van egy óriási merevlemeze, ami szépen teljesít, akkumulátora közel duplája az ultrabookosoknak, matt kijelzőjén viszi a játékokat és nem sivít. Számunkra talán a ház merevsége, az „ultrabookrugó” hiánya és a vékonysághoz mérten kiváló billentyűzet volt a legnagyobb pozitívum.

Persze azért vannak itt mínuszok is, mint a legfeljebb közepes, 1366x768 pixeles kijelzőpanel, a gyenge hangzás, és ami leginkább zavart minket, a terhelés alatt elfogyó hűtés. Utóbbit egy 17 wattos processzorral ki lehetne küszöbölni, akkor simán rácsapnánk az Asus U32V-re a különösen ajánlott plecsnit, de azért az ajánlottat így is megkapja.


Asus U32V notebook

rudi

Az Asus U32V notebookot az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés