Hirdetés

Asus variációk Intel CULV-re

Asus U20A

Lényegében az AMD rukkolt elő a klasszikus notebookok és a drága szubnotebookok közé illeszkedő, viszonylag kis fogyasztású, de cserébe könnyű és olcsó notebook ötletével, de úgy tűnik, az Intel valósította meg nagyobb lendülettel. Az idei Computex egyik főszereplője volt a vállalat CULV platformja, rengeteg neves gyártó vonultatta fel ilyen szívvel hajtott, rendszerint 13” körüli kijelzővel felszerelt gépét, míg az AMD standján csak a HP Pavilion dv2 árválkodott. Mai két tesztalanyunkkal, az Asus U20A és UX50V laptoppal is Tajvanon találkoztunk először. Némileg kilógnak a klasszikus CULV-s gépek közül, ugyanis előbbinek csak 12,1”-os, utóbbinak viszont 15,6”-os kijelzője van.

Első ránézésre az U20A inkább klasszikus szubnotebooknak látszik, mintsem könnyű és vékony, CULV-s gépnek. Alapterülete a szokásos 30 x 23 centiméter körüli, és majd 3 centiméteres vastagsága, valamint 1,9 kilogrammos súlya sem különleges. Formáját a zsanérnál végigfutó hengeres alakzat határozza meg, amihez hasonlót az Acer Gemstone Blue formatervénél láthattunk. A fekete laptop felső borítása fényes, közepén az elmaradhatatlan Asus márkajelzés díszeleg.

Elöl és hátul sem találtunk csatlakozókat. A homlokzatot csak a két hangszóró kimeneti nyílása töri meg, melyek az Altec Lansingtől származnak. Hátul, a hengeres zsanérok közötti részt a méretes, hatcellás akkumulátor tölti ki. Kapható az U20A-hoz kisebb, háromcellás, és nagyobb, kilenccellás telep is, utóbbi minden bizonnyal kilóg a fenekéből.

Talán az optikai meghajtó miatt lett viszonylag vastag az U20A, mert felső része a LED háttérvilágítású monitornak köszönhetően meglehetősen vékony. Jobbra, az optikai meghajtó mögé került az ExpressCard bővítőhely, az Ethernet csatlakozó, egy USB, a henger végére pedig a tápcsatlakozót tették. Balra hangcsatlakozókkal indul, majd kártyaolvasóval, digitális (HDMI) és analóg (D-Sub) monitorkimenettel, egy USB-vel, szellőzőnyílással, majd még egy USB-vel folytatódik a csatlakozók sora, a henger végén pedig ezúttal Kensington zárhely van.

Finoman nyílt fel a méretes zsanéron forduló kijelzőpanel. Az erős szerkezet zárt állapotban is stabilan egyben tartotta a két részt. Belül pontosan azt kaptuk, amit egy modern, enyhén villantós notebooktól elvárhatunk: fényes felületeket, külön szabott gombokkal ellátott billentyűzetet, egy kis krómozott műanyagot és egy ronda nagy matricát, amin a gép specifikációit tüntették fel. A fekete szín miatt kissé talán komornak, de egészen kellemesnek éreztük az összhatást. Mondani sem kell, hogy rövid idő alatt ujjlenyomatfesztivál alakult ki a csuklótámaszon és a monitor káváján.

Kellemesen nagy szögben nyílt a kijelző, amit minden helyzetben stabilan tartott a zsanér.

Meglehetősen kompakt fenéklemezt kapott az U20A. A kis fogyasztású, ezért alig melegedő CULV platform nem igényel túl sok hűtést, ezért szellőzőnyílást lényegében csak a két kis ajtón találtunk. Az egyik mögött a fémlemezzel védett merevlemez, a másik mögött egy memóriamodul rejtőzött.

Asus UX50V

Második tesztalanyunk, az Asus UX50V a notebookok legnépesebb mezőnyébe, a 15-16” hüvelyes monitorral szereltek közé tartozik. Ezért kissé furcsa lehet, hogy mégis a kicsi és könnyű modellekbe szánt CULV platformmal szerelték fel. De hát miért is kellene feltétlenül a nagyobb gépekbe izmos hardver? Hiszen nem mindenki akar renderelni, videót vágni vagy hasonló számításigényes feladatot végezni, de nagyobb monitorra attól még szüksége lehet. Mondjuk filmnézéshez, ami elég divatos notebookos tevékenység. Szintén divatos – mondhatni trendi – a UX50V külseje. Igyekszik minél kevésbé rút számítógépnek látszani, inkább lenne divatcikk. Felső borítása fényes, fekete, zsanérja végére kis sötét gombot tettek, oldalait ívesítették, belsejéről meg később szólunk.

Homlokzatán egy vékony, hangszórókat rejtő rács fut keresztbe. Hátul találjuk a csatlakozók többségét, a két hangosat, a két USB-t, a két monitorkimenetet (HDMI és D-Sub), és a két hálózati (Ethernet és elektromos) csatlakozót. A sort a gép méretéhez viszonyítva kicsi szellőzőnyílás zárja.

Felületes szemlélő számára üresnek tűnhetnek az oldalfalak. Azért pár érdekesség van rajtuk: egy ív a zsanérnál, valamint keskeny illesztés a felső és alsó rész között. Balra hátul van egy kis kapcsoló, ami a drót nélküli hálózati eszközöket kapcsolja fel-le, és egy kis ajtó is került ide. Jobbra köszönthetjük a tálca nélküli optikai meghajtót.

A kicsi ajtó mögött rejtőzik még egy USB port, és ide tették a kártyaolvasót. Ezzel az UX50V formás maradt, mégis kéznél vannak a legszükségesebb csatlakozók.

Ha kinyitjuk a laptopot, egy igazán trendi belsővel találkozunk. A hatalmas, numerikus pados billentyűzet még nagyobb, felületében textúrált mezőben terül el. Gombjai természetesen elkülönülnek egymástól, és még háttérvilágításuk is van. A csuklótámasz – szinte – tökéletes tükör. Nemcsak fényes szürke, ami visszaadja a környezetet, hanem ezüstös, igazi tükör, amiben akár sminkelni vagy borotválkozni is lehet.

Mondjuk ehhez a művelethez nem is kell a csuklótámasz fölé hajolni, elég belenézni a monitorba. Rengeteg notebookkal találkoztunk már a Prohardver sokéves fennállása alatt, de ennyire tükrös képernyőt még nem láttunk. A hatást a kijelzőpanel elé helyezett üveglap váltja ki, amit talán a gyárban elcseréltek egy tükörrel...

Sajnos az UX50V fedele csak elég kis szögben nyílik. Magasabb felhasználóknak görnyedniük kell majd, ha a billentyűzet tükörképén kívül mást is szeretnének látni.

Alulról nézve is szokatlan ez a laptop. Néhány szellőzőnyíláson és az akkumulátor előre helyezett bemélyedésén kívül mást nem találtunk itt, szóval a bővítés körülményes lesz. Összességében eléggé netbookos formatervezést láttunk notebookos méretben, ami mögé ráadásul a két kategória közé pozicionált hardvert telepítettek.

Platform - CPU, RAM, HDD

Kabátja alatt az Asus U20A és UX50V nagyon hasonlít egymásra. Mindkettőben az Intel CULV, vagyis Consumer Ultra Low Voltage platformja dolgozik. Ez nagyon alacsony feszültségű – jobbára egymagos – processzorokat jelent, melyek mellett az asztali GM45 északi híd alacsony fogyasztású válfaja, a GS45 dolgozik a kisebbre tokozott ICH9-SFF (Small Form Factor) déli híddal karöltve. Memóriát – DDR2-t – két foglalatba telepíthetnek, a 2,5”-os merevlemez mérete 250 és 500 GB között változhat. A többi felszerelés mondhatni teljes, van optikai meghajtó, Draft N-es Wi-Fi, Bluetooth, webkamera, HDMI monitorkimenet, az eSATA hiánya pedig megbocsátható.

Mindkét gépnek LED háttérvilágítású monitora van, az U20A-nak 12,1”-os, 1280x800 pixeles, 16:10 oldalarányú, az UX50V-nek pedig 15,6”-os, 1366x768 pixeles, 16:9 oldalarányú. Az utóbbi gép grafikájáért nemcsak az Intel GMA 4500MHD felel, hanem egy kis teljesítményű, de diszkrét GeForce G 105M-et is betettek mellé. A GeForce löket igény szerint, szoftveresen ki-bekapcsolható.

Sajnos elég komoly ára van az Asus U20A-nak és UX50V-nek. Eleinte mindkettő két konfigurációban érkezik a hazai piacra. Az U20A 1,20 GHz-es Celeron ULV 723 processzorral, 2 GB memóriával és 250 GB-os merevlemezzel is 246 900 forintba kerül, a Core 2 Solo SU3500-zal, 4 GB memóriával és 500 GB-os winchesterrel szerelt verzió pedig közelíti a háromszázezer forintot. Az UX50V érdekessége, hogy a potens kis kétmagos Core 2 Duo SU9400-zal olcsóbban adják, mint az egymagos SU3500-zal. Persze a 269 900 forintos ár is megrázó, hát még tesztgépünk 304 900 forintja.

A termék megnevezése Asus U20A Asus UX50V
Processzor Intel Pentium SU 2700 (1,30 GHz, 2 MB L2 cache, 800 MHz) Intel Core 2 Colo SU 3500 (1,40 GHz, 3 MB L2 cache, 800 MHz)
Lapkakészlet Intel GS45 + ICH9M-SFF
Memória 1024 + 2048 MB DDR2-800 2 x 2048 MB DDR2-800
Kijelző 12,1"-os, 1280x800 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással 15,6"-os, 1366x768 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással
Grafika Intel GMA 4500MHD Intel GMA 4500MHD és
NVIDIA GeForce G 105M
Hang Realtek ALC269
Merevlemez 2,5"-os Hitachi, 320 GB, 5400 rpm
Optikai meghajtó Matshita UJ862AS DVD-újraíró Matshita UJ867AS DVD-újraíró
Kommunikáció Intel IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi, Atheros Ethernet, Bluetooth v2.1 + EDR
Interfészek - 3 x USB 2.0,
- D-Sub és HDMI monitor kimenet,
- Ethernet,
- Express Card
- analóg audio ki- és bemenet
- 3 x USB 2.0,
- D-Sub és HDMI monitorkimenet,
- Ethernet,
- analóg audio ki- és bemenet
Extrák 1,3 megapixeles webkamera, kártyaolvasó, világító billentyűzet, Altec Lansing hangszórók
Akkumulátor kapacitása 3, 6 (60 Wh), 9 cellás 4 cellás - 41,44 Wh
Méret 298 x 225 x 22-29 mm 385 x 257 x 29-33 mm
Tömeg 1,9 kg (6 cellás akkumulátorral) 2,6 kg
Operációs rendszer Windows Vista Home Premium
Gyártó weboldala www.asus.hu
Termék weboldala U20A UX50V
Forgalmazó Expert Computer Kft.
Fogyasztói ár 295 900 Ft
(Core 2 Solo SU3500, 4 GB RAM, 500 GB HDD)
304 900 Ft
Garancia

2 év

Tesztgépeink konfigurációját elég szerencsésen állították össze. Korábban az MSI X-Slim 300 gépeiben láttuk a CULV család legkisebb tagját, az 1,20 GHz-es Celeron ULV 723-at, most megkaptuk az 1,30 GHz-es Pentium SU2700-et az U20A-ban és az 1,40 GHz-es Core 2 Solo SU3500-et az UX50V-ben. A három processzor nemcsak órajelben hanem másodszintű gyorsítótárban is különbözik. A Celeronnak 1 MB, a Pentiumnak 2 MB, a Core 2 Solónak 3 MB van. Az első két processzor TDP fogyasztási értéke 10 W, a harmadik beéri 5,5 wattal. További előnye az SU3500-nak, hogy támogatja a virtualizációt.

CPU-tesztek MSI X340
Intel Celeron ULV 723
(1 MB L2 cache)
Asus U20A
Intel Pentium SU2700
(2 MB L2 cache)
Asus UX50V
Intel Core 2 Solo SU3500
(3 MB L2 cache)
MSI X320
Intel Atom Z530
(512 kB L2 cache)
CPU-órajel (MHz) 1200 1300 1400 1600
FSB (MHz) 200 200 200 133
Everest v5.0
CPU Queen
2535 2738 2947 3757
Everest v5.0
CPU PhotoWorxx
3202 3402 3776 2264
Everest v5.0
CPU Zlib (kB/s)
7746 8346 8981 8213
Everest v5.0
CPU AES
2220 2407 2584 1802
Everest v5.0
FPU Julia
1068 1194 1281 772
Everest v5.0
FPU Mandel
572 618 665 142
Everest v5.0
FPU SinJulia
296 320 342 279
Renderelés
Cinebench 10 1 CPU
1246 1387 1509 539
Renderelés
Cinebench 10 x CPU
- - - 825
Videokódolás
AutoGK v2.45 MPEG2 -> XviD (s)
244 229 212 359
Tömörítés
7-zip benchmark (MIPS)
1233 1396 1568 1043
Kitömörítés
7-zip benchmark (MIPS)
1180 1299 1387 1486
Memóriatesztek 2048 MB DDR2-800 3072 MB DDR2-800 4096 MB DDR2-800 2048 MB DDR2-533
Effektív órajel (MHz) 400 400 400 266
Everest v5.0
memóriaolvasás (MB/s)
5151 5133 5143 3610
Everest v5.0
memóriaírás (MB/s)
4080 4132 4101 2426
Everest v5.0
memóriamásolás (MB/s)
3880 3931 3803 2151
Everest v5.0
memóriakésleltetés (ns)
94,1 105,0 93,9 124,1

Ahogyan az órajelükből következtetni lehetett rá, a három CULV processzor teljesítménye nagyjából 8%-os lépésekkel követte egymást. Hiába a két mag és a magasabb órajel, az Atom legfeljebb a Celeronnal tudott lépést tartani. Memóriakezelésben – azonos chipkészletük miatt – a CULV platformos gépek egyformán teljesítettek, messze felülmúlták a Centrino Atomot.

Valós alkalmazásokban nem éreztünk túl nagy különbséget az Atom és a Celeron között. Egy feladattal a Celeron tűnt jobbnak, ha több alkalmazást futtattunk párhuzamosan, akkor az Atom boldogult jobban. Még a Pentium 8%-os lökete is csak ritkán volt érzékelhető. Az Atomról vagy a Celeronról a Core 2 Solo SU3500-re váltva viszont már jól kivehető volt a gyorsulás.

Annyit hozzátennénk még a processzorteszthez, hogy a teszt után találkoztunk a CULV széria ászával, a kétmagos, 1,40 GHz Core 2 Duo SU9300-zal, ami porba alázta társait szintetikus mérésekben és használat közbeni érzetre is.


320 GB-os Hitachi az Asus U20-ben és UX50-ben

Annak ellenére, hogy a két Asus gépben ugyanaz a merevlemez és chipkészlet dolgozott, winchesteres mérésünkben volt köztük különbség. Az UX50V felülmúlta a szintén 320 GB-os tárral és CULV platformmal szerelt MSI X340-et, ami az U20A szintjét hozta. A régi chipkészlettel megtámogatott MSI X320 csak löketszerű csúcssebességben maradt le mögöttük.


320 GB-os Western Digital az MSI X320-ban és Toshiba az MSI X340-ban

Korábban már próbáltuk a GS45-ös északi hídba integrált GMA 4500MHD grafikus mag HD videolejátszási képességeit, ezért nem voltunk meglepődve, hogy 1080p felbontásig mindent szépen le tudott játszani a processzor terhelése nélkül. A GPU segítségének híján ezek az egymagos processzorok legfeljebb a 720p felbontással birkóznának meg.

Az Asus tesztgépekben Altec Lansing hangszórók dolgoztak ugyan, de nem túl szerencsés elhelyezésük kinyírta a magas tartományukat, középen egészen jól szóltak, méretük miatt viszont nem alkalmasak a mélyek korrekt visszaadására. Ebben a kategóriában sokkal jobbnak találtuk a Toshiba Satellite A300 billentyűzet fölé helyezett Harman/Kardonjait.

Megjelenítés

Mindkét tesztalanyunkban LED háttérvilágításos TN+film kijelzőpanel dolgozott, de itt vége is szakadt a hasonlóságnak. Az U20A-nak 16:10 oldalaránya és 1280x800 pixeles felbontása volt, míg az UX50V a mai divat szerint 16:9-es monitort kapott, 1366x786 pixellel. Tehát a nagyobb gépnek nagyobbak a képpontjai, több oszlopot, de picivel kevesebb sort tud megjeleníteni társánál.


Asus U20A

Szabad szemmel nézve, kellően sötét környezetben a két panel képe hasonló volt. Ha viszont felkapcsoltunk egy lámpát, vagy beszűrődött egy kis természetes fény, akkor az UX50V-nél máris megjelentek a bosszantó tükröződések. Közepesen tükrös az U20A is, de az UX50V után próbálva szinte mattnak tűnt.


Asus UX50V

Megvizsgáltuk színhelyesség szempontjából a két Asus notebookot. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro szoftverrel végeztük. A programok azt mérik, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.


Asus U20A

Beállítás előtt az U20A az optimálistól a megszokott mértékben, tehát átlagosan 10, legfeljebb durván 30 DeltaE értékkel tért el. Ezen kalibrálással mondhatni a szokásos mértékben sikerült javítani, vagyis az átlag 1, a csúcsérték 3 deltaE érték köré csökkent.


Asus UX50V

Kiinduláskor az UX50V jobb volt, telített színei mintha már átestek volna valamiféle optimalizáláson. Kalibrálással is valamivel közelebb került az optimumhoz, mint a 12,1”-os, de ennél is a sötétszürke és a piros maradt a leggyengébb.


Asus U20A

Notebookos viszonylatban egészen jónak számít az Asus U20A-nál tapasztalt homogenitás, ahol csak a jobb felső és alsó sarok volt 10% körüli mértékben gyengébb a középső résznél. Az átlagosnál jobbnak találtuk a fekete bevilágítását, a 273 cd/m²-es maximális fényerő pedig egyenesen nagyszerű. A 0,7 cd/m²-es minimummal közel 400:1 kontrasztarányt ad, így a notebook – tükrös monitora ellenére is – jól használható volt szabadtéren, közepesen erős napsütésben.


Asus UX50V

Bizony homogenitásban, bevilágításban és fényerőben is gyengébb volt az UX50V, ráadásul ott volt rajta az a fránya tükör. Maximális, 186 cd/m²-es fényereje és szintén 0,7 cd/m²-es minimuma 270:1 kontrasztarányt adott, de a tükör miatt szabadban esélyünk sem volt leolvasni a monitort.

Bevitel

Új, divatos billentyűzetet kaptak az U sorozatos Asusok. Közös bennük az elkülönülő, szigetszerű kialakítás, amit notebookokon először a Sony vetett be 2004-ben a VAIO X505-ön, de legtöbben az aktuális, alumíniumházas MacBookokról ismerik. Eltekintve az újfajta formától, az U20A klaviatúrája teljesen átlagos. Kiosztása olyan, mint a legtöbb szubnotebooké, szerencsére minden gomb a megszokott helyén van. Még a kurzormozgatókat sem kellett megnyomorítani.

Gépelés közben az U20A gombsorait átlagosnak éreztük. Valószínűleg az új kialakításnak köszönhető a masszív talapzat, de lehet, hogy éppen emiatt, a kívánatosnál rövidebb a gombok útja, és keményen járnak.

Nagyon érdekes érintőmezője van az új Asus szubnotebooknak. A Seashell formaterves netbookokhoz hasonlóan szemcsés a felülete, de oldalai el vannak határolva. A szemcsék az érintésnek megfelelő sorban világítanak, és ahogyan fel-le mozgatjuk az ujjunkat, úgy követik a fények. Szokatlan trükk, de hasznát nem látjuk. Milyen Asus notebook lenne az U20A, ha tapipadja egybeszabott gombjait krómbevonat nélkül hagyták volna?

Még egy, Apple gépeknél látott extra átkerült az U sorozatos Asusokra, a billentyűzetvilágítás. Nem a ThinkPadekhez vagy más vállalati szférába szánt gépéhez hasonló lámpát használnak, hanem pici fényforrásokat telepítettek a gombok alá. Ezek nemcsak az érintőfelületek feliratán – mint a MacBookoknál –, hanem a sorok között is kivillannak, ami szerintünk ront az összhatáson. Elvileg a világítás automatikusan kapcsol be, és több fokozatban erősödik. Nekünk pár nap alatt nem sikerült megfigyelnünk ezt a jelenséget, de kézzel három szint között válthattunk.

Elsőre nagyon látványos a az UX50V belseje. A „szigetes” billentyűzet alatt és környékén matt felületek uralkodnak, körben finom textúrával. Ezzel hatalmas kontrasztot teremtenek a csuklótámasz majdnem tökéletesen tükrös felületével. Látványos, de nem éppen praktikus.

Sajnos az UX50V-nél ismét találkoztunk azzal a jelenséggel, amit ki nem állhatunk a notebookos billentyűzeteknél. A klaviatúra kapott egy vékonyított numerikus részt, amire szétszórták a Home, End, PageUp, PageDown, Insert, Delete hatost, ráadásul beletolták a kurzormozgatókat is. Emellett ott vigyorog a billentyűzet két oldalán több centiméternyi üres hely, amit fel lehetett volna használni okosabb elrendezéshez. Azért dicséretet érdemel az Asus, hogy a numerikus padon a szétszórt hatos minden gombjából kettő van.

Óriási, szintén tükrös érintőmezőt vágtak az UX50V hatalmas csuklótámaszára. Alatta a hagyományosan krómos, egybeszabott gombot „UX Series” felirattal látták el. A tapipad és a gombok sima, fényes felülete is mágnesként vonzotta az ujjlenyomatokat, rövid használat után csúszós, zsíros réteg alakult ki rajtuk.

Hőmérséklet, zaj, akkumulátor

Adja magát, hogy a két Asus gép – különösen a nagyobb – az átlagosnál kevesebbet fogyasztó és kevésbé melegedő CULV platformmal szép hűsen és csendben teszi majd a dolgát. Akkor lepődtünk volna meg igazán, ha az U20A a 24 fokos szobahőmérsékletnél nem úgy viselkedik, ahogyan tette. Szépen csendben, 20 dB környékén duruzsolt, miközben felülete csak a bal alsó sarkában lépte át a 35 fokot.

Megterhelve a kis egymagos processzor 44 fokról 47-re melegedett, majd jó negyedóra alatt alaphangon elment 55 fokig. Ekkor szépen fokozatosan felhangosodott a hűtés, de csak 26 dB-ig, ami még mindig inkább netbookos, semmint notebookos érték. Ennél melegebb már nem lett a CPU, sőt hűlt két fokot. A jó félórás melegítés alatt a winchester 37 fokról 42-re hevült, ami még rendben van, jó 10 fokos tartalékot jelent a melegebb napokra. Hevítés közben a gépház egyetlen pontja sem érte el a 40 fokot, ez is nagyszerű.

Kezdetben még kellemesebben viselkedett az UX50V, ami méretét és kisebb étvágyú processzorát figyelembe véve nem olyan meglepő. Hátrafelé szellőző hűtése alig hallhatóan neszezett csak, amit a kijelzőpanel még le is árnyékolt. Nyugalmi állapotban a csuklótámaszon alig 30 fokot mértünk.

Megterhelve a kis egymagos hőmérséklete a nyugalmi 50 fokról 54-re ugrott, de a hang a második percig változatlan maradt. Ekkor szép fokozatosan erősödni kezdett, egy perc alatt érte el 23 dB-es maximumát, amit ezután már végig tartott. A CPU fél óra alatt 63 fokig melegedett, a winchester hőmérséklete pedig ezalatt 40 fokról 43 fokra kúszott fel. Dolgunk végeztével csak a hűtés környékén, hátul mértünk 38 fokot.

Akkumulátoros üzemidőben már a startnál eredményt tudtunk volna hirdetni. Hatcellás, több mint 60 Wh-s telepével az U20A egyértelmű favorit volt a nagyobb kijelzős, dupla VGA-s, csupán 41,44 Wh-val rendelkező UX50V-vel szemben. Arra viszont nem számítottunk, hogy az U20A nyugalomban több mint 8,5 órát bír majd. Emellett a nagyobb gép szintén korrekt, majd 5,5 órás eredménye gyengének tűnhet.

Videólejátszás (720p felbontás, h.264 kódolás) közben elég szégyenletes dolog derült ki. Ha bekapcsoltuk az UX50V kis GeForce-át, több mint 17%-kal jobb akkus üzemidőt értünk el, mint az integrált Intel GPU-t használva. Bizony, IGP terén az Intel alaposan le van maradva, talán csak az Atomok mellett dolgozó Poulsbót lehet fogyasztásban egy lapon említeni az NVIDIA vagy AMD megoldásaival, a 3D teljesítményt és képességeket (DirectX-támogatást) meg jobb nem is firtatni. Teljes terhelésnél szintén valamivel kevesebbet fogyasztott a GeForce, és sokkal gyorsabb volt, mint az Intel változat. Videóban az U20A közel 5 órát bírt, teljes teherrel nagyjából ennek a felét tudta, ami mindkét esetben szép eredmény.

Ismerve az akkumulátorok kapacitását, érdemes kiszámolni a gépek fogyasztását. Az U20A és az UX50V nyugalmi állapotban 7, illetve 7,8 wattot igényelt. Videózás közben ez a kisebb gépnél 12,4 wattra, a nagyobbnál Intel IGP-vel 15,4 wattra, NVIDIA-val viszont csak 13,1 wattra emelkedett, és ne feledjük, hogy emellett a lustálkodó Intel is megevett egy kis energiát. Teljes terhelésnél az U20A 21,8 wattot szippantott fel, az UX50V 24,9-et.

Értékelés

Nem rossz az alapfilozófia, de a megvalósítás szerintünk lehetne jobb is. Való igaz, hogy sokak számára fölösleges a hatalmas teljesítmény, sokkal szívesebben elcserélnék hosszú akkumulátoros időre vagy kisebb súlyra. Igaz az is, hogy nem mindenki szeretne pöttömnyi netbookot. Tehát az éppen elég erős, könnyű, de nem eltúlzottan kicsi gépeknek van – pontosabban lehet – létjogosultságuk.

Úgy gondoljuk, az Asus nem igazán találta el az arányokat az U20A-val, ami ugyan sokáig bírja elektromos hálózat nélkül, de súlyban maradt 2 kilogramm közelében, és majdnem három centiméteres vastagsága sem világszám. Ára viszont a klasszikus 12,1”-os szubnotebookok szintjén mozog, szóval rengeteg alternatív vetélytárssal kell megküzdenie. Velük szemben óriási a hátránya teljesítményben, mindenhol fényes felülete sem túl nagy előny. Ígéretes viszont az akkumulátoros üzemideje, hűvös és hangtalan üzeme, amik mind a gyengébb hardverből következnek. További jó pontokat érdemel a HDMI kimenet, a nagy fényerejű – bár tükrös – monitor és a világítós billentyűzet, ami gépelés szempontjából is egészen jó, mert nem horpad. Nekünk a visszafogott forma is bejött.

Van viszont egy kategória, ami szerintünk teljes mértékben ellehetetleníti az U20A-t. A 13,3”-os kijelzővel szerelt, szintén Intel CULV platformos gépekről van szó, például az MSI X340-ről, az Acer Aspire 3810T-ről vagy a közelgő Asus UX30-ról. Akkumulátorral úgy bírják, mint mai kisebb tesztgépünk, hasonló teljesítményűek, viszont könnyebbek és olcsóbbak, igaz, beépített optikai meghajtójuk nincs. Mi mégis inkább azok közül választanánk, ha kicsi, könnyű, nem túl erős, de mobil számítógépre lenne szükségünk.

Érdekes jószág az UX50V is. Elvileg vékony és könnyű, gyakorlatilag viszont mindkét paraméterében közel van a 15,6”-os méret átlagához. Alacsony fogyasztású – emiatt erőtlen – hardvere van, kis akkumulátora miatt viszont mégsem bírja sokáig. Egyedül formájával emelkedik ki az átlagból, de nem vagyunk benne biztosak, hogy jó irányban teszi. Csuklótámaszán még elmegy a teljesen tükrös felület, mint látványelem – csak pucoljuk elég gyakran –, a monitorán viszont meglehetősen idegesítőnek találtuk a mögöttünk lévő környezet látványát. A gépnek pedig a 300 000 forint körüli ár adja meg a kegyelemdöfést. Ennyi pénzért rengeteg jobb alternatíva található.

Pedig van potenciál a gépben. Két grafikus kártyás rendszere érdekes, összeszerelési minősége rendben van, világít a billentyűzete, egyedi a formája, halk, hűs. Ha tényleg vékony és könnyű lenne, valamint legalább úgy bírná akkumulátorról, mint az U20A, akkor tetszene.

További képek az Asus U20A-ról és UX50V-ről a galériában.

Asus U20V Asus UX50V
jellemzés Fényes, fénylő, nem túl erős szubnotebbok Nem könnyű, nem vékony, de tükrös és vérszegény trendi notebook
pro: + hosszú akkumulátoros üzemidő
+ halk és hűs
+ nagy fényerejű monitor
+ HDMI
+ világító billentyűzet
+ halk és hűs
+ HDMI
+ világító billentyűzet
kontra: - fényes felületek
- árához képest alacsony teljesítmény
- drága
- fényes, tükrös felületek
- erősen tükröződő kijelző
- árához képest alacsony teljesítmény
- drága
alternatívák MSI X340
Acer Aspire 3810T HP
Pavilion dv2 - Magyarországon még nem kapható
MSI X600 - Magyarországon még nem kapható

rudi

Az Aus U20A és UX50V notebookot az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés