Ráadás
Ha a család, a szomszédok, tömbtársak már nyugovóra tértek, már nem lehet bömböltetni a hangfalszetteket, ilyenkor érdemes felvenni egy fejhallgatót, amelyekből szintén bőséggel válogathatunk a Creative kínálatában. Különösen akkor, ha jól pozícionált, szimulált térhatású hangot akarunk hallani a fejhallgatóból, érdemes úgynevezett circumaural rendszerű példányt venni (ilyenkor az egész fület „körülölelik” a hangszórók).
Ilyen fülhallgató a Creative HQ-1300, melyhez hasonló kialakítású egységek szép számmal kaphatók más gyártók kínálatában is. A HQ-1300-at kipróbálva lényegében arról győződhettünk meg, hogy a Creative megoldása teljesen beleveszik a középmezőnybe, tulajdonképpen semmi olyan tulajdonsággal vagy extrával nem szolgál nekünk ez a füles, amilyent más gyártó kínálatánál ne tapasztalhatnánk meg. Az egység ugyan alapvetően hallgathatóan szól, de sajnos egy, az alsó-középkategóriás fülhallgatókra jellemző betegség itt is jelen van, nevezetesen a dinamikatartomány hagy némi kívánnivalót maga után, így sem a basszus, sem a magas tartomány nem élvezhető teljes pompájában, ám mint említettük, ez nem feltétlenül a Creative hibája; ennyi pénzért ilyen minőséghez lehet hozzájutni.
A Creative HQ-1300 egyébiránt kényelmes, jól használható füles, a hangerő-potméter időnként jó szolgálatot tesz, kellően hosszú a kábel is, úgy összességében tehát ergonómiai szempontból megfelelőnek tartjuk. Az ár/minőség arány meghatározása már kissé keményebb dió, úgy gondoljuk, a Creative megoldása itt határesetet képez, így végső soron a megfelelő kompromisszumok megkötése mellett, alkalmankénti használatra érdemes lehet megfontolni egy HQ-1300 füles beszerzését, ám az állandó fülhallgató-használatot előnyben részesítőknek inkább ajánlott valamilyen drágább, nagyobb tudású modell felé kacsintgatniuk.
Adatlap | |
Termék megnevezése | Creative HQ-1300 |
Hangcsatornák száma | 2.0 |
Sugárzók mérete | 50 mm |
Frekvenciatartomány | 20 Hz – 20 kHz +/-5 dB |
Érzékenység | 102 dB |
Vezérlés | hangerő |
Kábelhossz | 3 méter |
Tömeg | 251 gramm |
Gyártó honlapja | Creative |
Bruttó kiskereskedelmi ár | kb. 7 000 Ft |
Ami tetszett:
- kényelmes viselet hosszú távon is,
- aranyozott végű csatlakozóval, hangerőszabályozóval ellátott kábel.
Ami nem tetszett:
- a dinamikája lehetne jobb.
Renwick
A cikkünkben szereplő Creative hangszórókat és fejhallgatót a gyártó biztosította számunkra.