Exkluzív: Samsung EX1 teszt

Működés – második felvonás

Fontos update: tesztünk lezárása után derült ki a turpisság a manuális élességállítással kapcsolatban. Tisztelt olvasóink, VAN manuális fókusz az EX1-en, működik is, csak épp a módja kacifántos kissé. Az összes (PASM) üzemmódban azonos módon kell előcsalogatni: miután kiválasztottuk a kívánt módot (ez természetesen lehet M is), lépjünk be a fókuszmódok gyorsmenübe a multifunkciós tárcsa-gomb segítségével (lefelé nyomjuk meg), itt válasszuk ki az MF ikont, majd NE lépjünk ki ebből az almenüből, hanem húzzuk a zoomgyűrűt jobbra (mintha növelnénk a nagyítást). Ha mindent jól csináltunk, akkor most a virtuális tárcsa fölött megjelent egy jobbra és egy balra mutató nyíl. Most tekerjük el a kívánt irányba a hátsó paraméterező tárcsát a manuális élességállítás érdekében. Cikkünk további részében a manuális fókusz hibájára vonatkozó bejegyzések tárgytalannak tekinthetők.

  • Lassú memóriakártya kezelés: mivel „szuper finom” (Istenem, de hülyén hangzik ez így leírva...) szóval „super fine” JPEG + RAW módban voltunk, ezért eleinte nem csodálkoztunk azon, hogy 2-3 kép után folyamatosan a „Feldolgozás” üzenet fogadta ügyködéseinket. Ami már meglepőbb volt, hogy sorozatkép módba kapcsolva (szintén szuper finom JPEG + RAW) szépen kattogott a gép, rögzítette a fotókat. Hogy egy klasszikust idézzünk: és ezt így hogy?
  • „Memória megtelt”: az EX1 kerek 1 GB belső memóriával gazdálkodhat, egy RAW fájl pedig 23-25 MB közötti mérettel bír (tehát nem tömörített... ejnye!). Érthetetlen, hogy a belső memóriát használva (formázás után is) miért írja ki egyből a masina, hogy megtelt a memória, ha RAW-ra (illetve JPEG + RAW-ra) váltunk? Ha csak JPEG képeket akarunk rögzíteni, akkor nincs semmi baj.
  • Nuku intelligens szűrők RAW+JPEG esetén: az oké, hogy sima RAW fotózásnál nincsenek szűrők, de ha a RAW mellé a JPEG bármely formáját választjuk, akkor azon még ügyködhetne a gép, nem? Vagy nincs elég számítási kapacitása ilyen esetekre a képfeldolgozó rendszernek?
  • M módban nincs manuális fókusz: azaz van, csak épp nem használható, mivel a hátsó tárcsa fixen a rekeszt, az elülső pedig a záridőt állítja. A manuális fókusz pedig fixen a hátsó tárcsához van (volna egyébként) rendelve.
  • Nem működik a manuális fókusz: fenti probléma igazából nem is probléma, mert sehol sem működik a manuális fókusz.
  • A paraméterező tárcsák fix funkcióval rendelkeznek: jó és szükséges lenne, hogy ezeket a menüben szabadon hozzárendelhesse a fotós a kívánt funkcióhoz, így az M mód – manuális fókusz probléma is elkerülhető lenne. Lehetne fókuszálni például a fel/le kurzorokkal.
  • Túl kevés funkció paraméterezhető a menüben: a Samsung EX1 nem buta! Tessék ezt meg is mutatni úgy, hogy a menü kap egy plusz fő menüpontot, amit akár az Olympus E-P1/2 módjára külön ki-be lehessen kapcsolni (expert mód).
  • Furára szabott rekeszállítások: például nagylátón csak a F1.8, F2.1, F2.3, F2.5, F2.8, F3.1, F3.4, F3.9, F4.4, F5, F5.5, F6, F6.7 értékek érhetők el. Mibe került volna az egész értékeket (F2.0, F4.0, F5.6) belevenni, esetleg ugyanazt a harmadolós rekeszelést használni, mint bárki más?
  • Botladozó témakövető AF: nem túl hatékony egyelőre a témakövető AF, amely hajlamos hamar eldobni a témát.

A Samsung EX1 – amint az már cikkünkből kiderült – lehetőséget ad a veszteségesen tömörített JPEG-ek használata mellett a nyers RAW-ban történő fotózásra is. Az SRW kiterjesztésű adatállományokat a mellékelt Samsung RAW Converter 3 szoftver segítségével dolgozhatjuk fel kedvünk szerint. Mivel a programot már Samsung NX10 tesztünkben részletesen bemutattuk, ezért most ettől eltekintünk.

A fenti két kép közül az első eleve JPEG-ben, a másik RAW-ból konvertált módon készült. A sima JPEG képből csak nehézkesen, vagy komoly kompromisszumokkal hozható ki például a finoman beállított fehéregyensúly, vagy a részletesen paraméterezhető képélesség.

A Samsung EX1 persze kínál még ezeken túlmenően is szolgáltatásokat; ilyen például a Smart Range (High Dynamic Range) funkció, amely szélsőséges fényviszonyok mellett segít megtartani fotóinkon a sötét és a világos részekben megbúvó részleteket. A Smart Auto 2.0 (intelligens automata) mód a kezdőknek kíván segíteni fotózás közben: nem csak a megfelelő rekeszértéket és záridőt választja meg a gép, hanem az adott környezetnek, témának legjobban megfelelő sémát is. Az automatikus arcfelismerés használható normál módban, ilyenkor a masina felismeri portréalanyunk arcát és arra állít be minden paramétert, de élhetünk az önarckép, a mosolyfelismerés (mosolyra exponál), és a pislogás érzékelése adta lehetőségekkel is. Utóbbi módban a fényképezőgép automatikusan két képet készít egymás után, hogy garantáltan legyen olyan fotónk is, ahol alanyunk szeme nyitva van (kérdés, hogy ez miért meríti ki a pislogás felismerése megnevezést...).

A beépített vaku közepes erejű, közeli derítésre jól használható, kissé meleg tónust ad fotóinknak. Méréseink szerint a bekapcsolást követően 4,41 másodpercre van szüksége a gépnek, hogy elkészülhessen az első kép (JPEG), illetve két legnagyobb felbontású, legfinomabb minőségű fotó között 1,95 mp a türelmi idő. A teljes zoomtartományt 2,26 mp alatt járja be a lencserendszer. Utóbbi érték közepesen lassúnak mondható, azonban ennek ellenére néha túlszalad a rendszer a kívánt nagyításon.

Az EX1 nagyon okos gép, nagyon sok hasznos funkciót bocsát felhasználójának rendelkezésére. Annak ellenére azonban, hogy már a végleges géppel volt dolgunk, még mindig igen sok bosszantó hibával találkoztunk (szinte az összes megmaradt, ami már a bétában is jelen volt). Ezeket remélhetőleg a legközelebbi firmware frissítéssel javítani fogja a gyártó.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés