Hirdetés

Nikon 1 AW1 – egy igencsak strapabíró MILC

Működés II.

Mivel a Nikon 1 AW1 alapjában véve egy strapabíró fényképezőgép, ezért a gyártó olyan funkciókkal igyekezett teletömni, melyek a „szabadidő, sport, extrém környezet” fogalmak körül mozognak. Önmagában már az is nagyon hasznos funkció, hogy a masinát akár 15 méteres mélységig is magunkkal vihetjük búvárkodáskor. Bár első olvasásra nem tűnik soknak ez az érték, sokak még a két méteres mélységet sem fogják vele megjárni. Ezen túl pedig a csúcskategóriás strapakompaktok is legfeljebb 10-12 méteres mélységig vízállóak. Akinek pedig mégis kevés lenne, az megvásárolhatja a Nikontól a WP-N2 búvártokot, amivel 40 méteres mélység is abszolválható.

Mivel – szerintünk - igazából a vízhatlan felépítés a legfontosabb tulajdonsága a masinának, ezért az ütés- és a fagyállóság csak hab a tortán (két méteres magasságból leejtve nem lesz baja az AW1-nek, ha épp nem az objektívre érkezik, illetve a -10°C sem árt meg neki, legfeljebb az akkut kell majd gyakrabban cserélni). Nagyon hasznos szolgáltatás a digitális iránytű, amit a „DISP” gomb megnyomásával a kijelzőre tehetünk (legfelül középen jelenik meg) és a GPS egység nyújtotta funkciók, amivel egyrészt a fényképeink EXIF adataihoz a képek készültének koordinátáit is hozzáfűzhetjük, másrészt – például egy kirándulás során – útvonalunkat is naplózhatjuk.

A GPS pontossága megfelelő volt, tapasztalataink szerint legfeljebb 5-10 métert tévedett a modul. A helymeghatározó rendszer feléledési ideje is elég fürge volt, „hidegindítás” után körülbelül egy percen belül megvolt a megfelelő mennyiségű műhold a koordináták összegyűjtéséhez. A Nikon AW1 magasság- és mélységmérő érzékelőkkel is rendelkezik, ezek pontosságát referenciaeszköz hiányában nem tudtuk letesztelni.

Mivel az AW1-ben csakis elektronikus zár található, ezért a gép működése teljesen hangtalan. A záridőt 1/16 000-30 mp között lehet beállítani, a 30 másodpercet követően bulb módba vált a készülék. A kézenfekvő előnyök mellett ennek a zárnak azonban hátrányai is vannak, mint például a minimum 1/60 mp-es vakuszinkron, illetve a mozgó témák fotózásánál fellépő „szétcsúszás”.

A Nikon 1 AW1 autofókusz rendszere ugyanaz, mint például a J3, V2 gépekben megismert; a hibrid rendszer itt is támaszkodik a fázis- és a kontrasztérzékeléses eljárásokra. Összesen 135 AF mező áll rendelkezésünkre, melyekből 73 képes fázisérzékeléses módon működni. A késő őszi/kora téli napfény mellett szobában alábbi módon teljesített a rendszer a 11-27,5 mm-es kitobjektívvel:

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nikon

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés