Hirdetés

Kedvező árú Philips OLED televízió a tesztpadon

Kipróbáltuk az Android TV-s, Ambilighttal felvértezett Philips 55OLED806 4K HDR televíziót.

Képminőség

Mint minden eddigi Philips OLED televízió, ez is az LG Display által fejlesztett és gyártott panelre épül, amely ez esetben 55 hüvelyk képátlójú és 3840x2160 képpont megjelenítésére képes, azaz 4K felbontású. A panelből a Philips házon belül fejlesztett, P5 képfeldolgozó processzora hivatott kihozni a legtöbbet. Ez a komponens felel a színpontosságért, a mozgásmegjelenítésért, a fényerő vezérlésért, és tartalmaz pár képmódosító funkciót is. Ilyen például a felskálázás is, amely elméletileg képes arra, hogy a feljavítsa az alacsonyabb felbontású anyagokat egy hatalmas adatbázis és mesterséges intelligencia segítségével. Azonban ezt hiába kapcsoltuk be, nem tapasztaltunk a képvilágban érdemi változást, úgy tűnik, hogy a Philipsnek sem sikerült a semmiből pixeleket elővarázsolni, ami azért különösebben nem meglepő.


[+]

Az interpoláció viszont kifejezetten hasznos lehet, hiszen ha valami miatt akadozik a mozgás, akkor ennek bekapcsolását követően a processzor virtuális képkockákat számol ki, és ezeket illeszti be a valódiak közé, aminek eredményeként az agyunk folyamatosabbnak érzékeli a látványt. De azért ezzel a funkcióval érdemes vigyázni, mert túlságosan agresszívra állítva vagy indokolatlanul használva úgynevezett szappanopera effektust eredményezhet.

[+]

A mozgásmegjelenítés során egyébként csak ritkán futottunk bele szaggatásba, és csak akkor, ha valamilyen online streaming anyagot vagy médiaboxból érkező, gyenge minőségű tévéadást néztünk. Szellemképesedést, remegést nem tapasztaltunk, és hullámzó aura sem tűnt fel a képi objektumok körül. A panel maximális képfrissítési rátája 120 Hz, és támogatja a FreeSync dinamikusan változó képfrissítési ráta technológia használatát is, amelyet egy Xbox Series X-szel is kipróbáltunk, és teljesen jól működött. Az input lag a méréseink szerint 10,9 ms, ami remek érték, ezáltal a tévé játékra, a nextgen konzolok kiegészítőjeként is gond nélkül bevethető.

[+]

A OLED panelek sajátossága az egyenkénti pixelvezérlés, azaz, hogy minden egyes képpont fényereje külön-külön szabályozható, illetve akár ki is kapcsolható. Ebből fakadóan papíron mód nyílik a hibátlan, 0 cd/m² fényerejű fekete, és ezáltal a végtelen natív kontraszt megteremtésére, és ez műszeres méréseink alapján a Philips 55OLED806 esetében is így van. A színek megfelelő beállítások mellett szemre is szépek, fátyolosságnak nyomát sem lelni, a tónusok markánsak, még az olyan kritikus tartalmak visszaadásával sincs gond, mint az emberi arcbőr vagy hullámzó vízfelszín.

A modell támogatja a nagy dinamikatartományú tartalmak kezelését, a maximális fényerő (vizsgálataink alapján 774 cd/m²) pedig elég ahhoz, hogy észlelhető legyen a HDR effekt. De tény, hogy ez látványosabban jelenik meg azoknál a televízióknál, amelyek fényereje ennél nagyobb.

Homogenitásvizsgálat: a fénysűrűség mértéke az egyes fényerő beállítások mellett
Homogenitásvizsgálat: a fénysűrűség mértéke az egyes fényerő beállítások mellett [+]

Az alkalmazott képalkotási technológia papíron lehetővé tenné a tökéletesen egyenletes fényerőt egyszínű képtartalmak esetén, de ez még sosem jött össze senkinek, és a Philips 55OLED806 sem lett kivétel: fénymérővel végzett tesztünk alapján az egyes képtartományok fényereje közötti különbség elérheti a 19 százalékot. Ez kifejezetten gyenge eredménynek számít, viszont szerencsére a hétköznapi használat során nem tapasztalható a zavaró felhősödés jelenség.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés