Hirdetés

Minden eddiginél kevesebb Intel Atom került értékesítésre

Haldokló piac ide, stagnáló PC eladások oda, rekordévet zárt az Intel. Nem csak a tavalyi negyedik negyedév, hanem az egész év remekül alakult a gyártó számára, és jobban megvizsgálva a statisztikákat, az Atom processzorok eladása, pontosabban az abból származó bevétel is rekordot ért el – csak a skálán nézve nem éppen a jó irányban. Az Intel netbookokba és kisméretű PC-kbe szánt alacsony fogyasztású platformja nem muzsikált túl jól a negyedik negyedévben, ami számokkal kifejezve mintegy 167 millió dollár árbevételt hozott az Intel számára. Ez 38 százalékkal kevesebb, mint a harmadik negyedéves eredmény, a tavalyi év ugyanezen időszakához mérve pedig már 57%-os az elmaradás.

Intel Atom árbevétel negyedévekre lebontva
Intel Atom CPU árbevétel negyedévekre lebontva (forrás: X-bit Labs)

A csökkenő tendencia nem észrevehetetlen, hiszen roppant messze jár a 2009. negyedik negyedévében elért, eladások csúcsát jelentő 438 millió dollártól, de már a debütálásnál mért 200 milliótól is jelentősen elmarad. Az X-bit Labs által közölt grafikonon jól látszik, hogy a lassú csökkenés 2011. második negyedévétől fogva rendkívül meredeken zuhan. Az Intel az Atom microarchitektúrából származó bevétel visszaesését a netbookok, valamint általánosságban véve az olcsó, kisméretű, de erősen limitált teljesítményű hordozható gépek iránti alacsony kereslettel magyarázza. Valamint emellett ott van még a tabletek iránti kereslet erős növekedése, ami még inkább aláásta a netbookok piacot, és sajnos az x86-os tabletek még nem tudják ellensúlyozni a netbookból kieső bevételt – sem a fejlődő, sem pedig a fejlett országokban nem olyan sikeres az olcsó gépekre kidolgozott stratégia, mint korábban.

Ennek ellenére nem valószínű, hogy itt és most megszakad az Atom menetelése. Bár az üzleti eredmények bejelentésekor, és azt követően az Intel nem kommunikálta az Atom márkanévvel kapcsolatos jövőbeni terveket, ám egyelőre korai lenne a termékkategória temetését megszervezni. Minden bizonnyal a vállalat tarja magát a korábban bejelentett ütemtervhez (érkezik majd a 22 nm-es Silvermont, majd ennek 14 nm-es utódja az Airmont) és megfelelő formátumváltással, valamint egy teljesen más piaci szegmens megcélzásával képes lesz leküzdeni az előtte álló akadályokat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés