Elérhető a hitelesített grafikus driver az új generációs Atomhoz

Megtört a jég! Az Imagination Technologies végre sikeresen előállt egy olyan grafikus driverrel az új generációs Atomhoz, mely már rendelkezik WHQL aláírással, és feltételezhetően stabilan működik (ezt egy későbbi blogbejegyzésben elemezzük). A Cedar Trail platformmal az őszi megjelenés óta szoftveres problémák vannak, mely odáig vezetett, hogy máig nem látni egyetlen tesztet sem a rendszerről, noha a bejelentés értelmében a platform asztali variánsa szeptember végén vált elérhetővé.

A 8.14.8.1065-ös verziójú, WHQL aláírással rendelkező drivercsomaggal a rendszerek forgalmazása is megkezdődhet. A meghajtóprogram, ahogy korábban már írtuk csak 32 bites Windows 7 operációs rendszereket, és a GMA 3600-as, illetve 3650-es IGP-ket támogatja. Az eszközillesztő a Atom D2500 és D2700, valamint az N2600 és N2800 processzorokhoz telepíthető, de már támogatást kínál az érkező N2100-as termékhez is, melyet a hírek szerint a gyártók erőszakolhatnak ki.

A drivercsomag sajnos közel sem tud annyit, amennyire a hardver képes lenne, de tekintve, hogy milyen problémák voltak az összerakásával, ez elfogadható így is. A meghajtó a DirectX 9.0c API-t támogatja, azaz a WDDM 1.1-es felület alatt a Direct3D 10-es platform úgynevezett Feature Level 9 módját. Ezzel az Imagination Technologies megoldotta az alapszintű Direct2D és DirectWrite gyorsítást, melyek közül az előbbi teljes értékű módban Direct3D 10.1-et követel, ami nyilván tovább gyorsítaná a feldolgozást. Csak megjegyezzük, hogy a hardver technikailag képes erre, de a dolgok jelenlegi állása szerint ez a funkció kihasználatlan marad.

Az OpenGL driver az API 3.0-s verzióját támogatja a GLSL 1.3-mal egyetemben, és 75 kiterjesztést kezel a driver. Alapvetően nem mondhatni, hogy ez ne elégítené ki az alap igényeket, de az AMD (Brazos) és az NVIDIA (Ion) hasonló szintre szánt platformjai több mint 200 kiterjesztést támogatnak. A WebGL kezelése alapvetően rendben van, de az Imagination Technologies számára ez az Androidon is kiemelt igény, így meglepődtünk volna, ha itt problémák adódnak. Az OpenCL támogatásában a driver fejlesztői egyelőre nem gondolkodnak, de a hardver elméletben képes az 1.0-s profilt kezelni. Van azonban WiDi támogatás, ami természetesen működik is.

A multimédiás képességek tekintetében az új GMA 3600-as sorozatú IGP-knek nem lesz gondja a Full HD felbontású, H.264-es és VC-1-es kódolású, de maximum 20 Mbps-os bitrátájú filmek akadásoktól mentes lejátszásával. A Blu-Ray 2.0-s tartalom támogatásánál sajnos vegyes a helyzet. A GMA 3600-as IGP-k nem támogatják majd a lejátszást, így ilyen igények mellett olyan Atomot kell választani, mely GMA 3150-es IGP-t tartalmaz. Ezt az Intel driver szintjén tiltja a HDCP kikapcsolásával, ami elfogadható korlátozás, mivel úgy sem lenne megfelelő a lejátszási sebesség a GMA 3600-as IGP-ken. Komoly negatívum az Adobe Flash 11 esetében a hardveres gyorsítás teljes hiánya. A félreértések elkerülése végett megemlítjük, hogy a Flash 10.2 működik, szóval a webes videók gyorsítása megoldott.

Az Intel és az Imagination Technologies drivercsomagjának futtatható verziója az alábbi linkeken érhető el. A driver mobil és asztali konfigurációkra is telepíthető. A dokumentáció nagyon hiányos, így szinte csak a javításra váró hibák vannak benne részletezve.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés