Hirdetés
-
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
-
Megvásárolható a legolcsóbb kagylótelefon
ma A Blackview elérhető áron kínál összecsukható képernyős élményt, három Android főverzió támogatással.
-
Kínos ügy lett az OpenAI Scarlett Johansson-botránya
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Kernel
nagyúr
A MindigTV-matricával rendelkező gépeknél szokott lenni PVR-korlátozás, sőt PVR-tiltást is láttam már. Miközben előfordul, hogy gyártó hivatalos honlapján elérhető a PVR-funkciós verzió is, legfeljebb az nem olyan friss. Ezért inkább az gyárit érdemes feltenni, nem pedig az Antenna Hungária letöltési helyét használni.
Ezt általában azzal indokolják, hogy a PVR-funkciót nem teszteli az AH, nem érdekli őket, mert műsorszórás szempontjából közömbös funkció.
Vagyis a gyártó és a vásárló magánügye, hogy a PVR-funkció hibáit egymással megvitassák.
Utána következik ez az érdekes korlátozás, a Panasonic plazmáknál is szokott lenni, hogy megjelöli az adatfolyamot, méghozzá gyári számhoz kötve, kódolva és titkosítva, így még hasonló TV-n sem tudod lejátszani, nemhogy PC-n.
De ezen még nem gondolkodtam eddig, hogy pontosan miért szemétkednek az emberrel, majd hátha kitalálom egyszer... :-) A felvételi korlátozás lehetősége ugyanis a DVB-T-szabványban is benne van, tehát a csatorna maga is korlátozhat már adóoldalon, ha akar.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
addikt
Pedig ez mindig is így volt, egy márkás drága videóval nem lehetett átmásolni a gyári kazettákat, egy noname-el meg igen mert abban nem volt védelem. Vagy pl az elején sokáig divat volt az is hogy egy csomó márkás drága asztali dvd nem vitte az írott lemezeket, nem rakott be divx támogatást, az olcsó bóvlik meg a pizzát is lejátszották.
Ryzen 7 5700G, 32 GB, RX6600XT, Windows 11
-
addikt
Az hogy rájöttek így mindenki a noname-eket veszi és ők meg lehúzhatják a rolót ha nem változtatnak.
Na hát akkor ezek szerint már náluk is elindul a változás , Telefunken-t kerülni ha bármilyen funkció is lényeges nem csak a csupasz tv-nézés.[ Szerkesztve ]
Ryzen 7 5700G, 32 GB, RX6600XT, Windows 11
-
csendes
őstag
"Ez azt jelenti, hogy pl. egy Aldi-s Medion akár jobb vétel lehet, mint egy brand gyártó tv-je?"
Szerintem a tévénél, mint a multimédia rendszer kimenő felhasználói interfészénél, a kép és hangminőség a döntő (meg még néhány apróság is fontos lehet persze, mint a csatlakozók). Tehát a válasz az, hogy nem. Persze az okostévék nem csupán az ilyen korlátozások miatt, hanem Magyarországon a megfizethető áron elérhető fizetős tartalmak hiánya miatt is lassan fognak terjedni. A vételt és felvételt meg rá lehet bízni a kínai STB-re vagy a HTPC-re és onnan áttenni a márkás tévére a képet és hangot.Ki állította meg az órát? Néha az az érzésem, hogy Magyarországot is Kínában gyártották.
-
Zirowe
nagyúr
A tányért vagy 14évvel ezelőtt szaki állította be, azóta mozdulatlan, csakis a hotbirdre van állítva, sose volt vele gond.
10992-re nem ad semmit, többi kettőre igen, de ugyebár az első három nincs benne, ami a legfontosabb lenne.
Többi beállítás is stimmel.We've jumped way beyond the Red Line. Limited supplies. Limited fuel, and now no hope! But I promise you one thing. On the memory of those lying here before you, we shall find it. And Earth will become our new home. So say we all!
-
kennystyle
tag
No kigubancoltam az antennát, jelenleg SmartDVB 86%-ot ír a jelminőségre meg valami 98%-ot másra.
A jelet közvetlen a TV és a gépes tuner előtt ketté osztom. A TV-n tökéletes (az is majdnem maxra írja a jelszintet), a gépen 5-10 másodpercenként szétesik, ciccen egyet. Ha megcserélem a két kábelt a helyzet ugyanaz, a TV-n továbbra is tökéletes, gépen szar.Feltettem a korábban javasolt codec packot, az sem segített.
Amúgy SmartDVB valami 5-10% közti proci terhelést ír, tehát az sem hiszem hogy probléma lehet hogy csak egy 2,3ghz-s X2-es proci van a gépben.
Mit javasoltok, mivel próbálkozzak ?
Kezdésnek rakjam vissza a Win7-t ? 64bit OK ? -
kennystyle
tag
Gubancolás alatt annyi történt, hogy volt egy (jelenleg) felesleges osztás ott ahol bejön a lakásba a kábel, azt kivettem.
próbáltam már hogy nincs bedugva TV, sőt, ahol bejön a kábel, onnan külön egy új kábelen ideiglenesen átvezettem direktbe a gépbe, helyzet ugyanaz.Tuning nincs, megpróbálom a másik portos javaslatot, meg kipróbálom még másik gépben is, ha ez nem segít, akkor utánanézek a garinak.
kösz a segítséget , tartók tőle jelentkezek még.
[ Szerkesztve ]
-
kocsis102
csendes tag
aszt akartam mondani hogy van egy tv amin elmegy a kép ha tv nézek rajta coaxon de pl hdmin d-subon vagy scarton nem megy el és aszt akrtam kérdezni hogy nem lehet megkerülni a coaxot egy külső tv tuuner pl ha scarton nézem tv és a vevőn váltogatom a csatornát és én erre a vevőre gondoltam : [link]
szerinted?meglehetne oldani igy valahogy ? -
Watt25
veterán
Még véletlenül se értsd úgy, hogy kötözködni akarok, de az, hogy ki kell csomagolni a stream-et még nem jelenti azt, hogy ne tehetné meg egy célhardver. (Sőt!) Szerintem legalább is.
Elhiszem, hogy nincs ilyen, csak nem értem, hogy miért nincs.Itt a válasz: http://sablonvalasz.blogspot.hu/
-
zhagyma
őstag
Vélhetően a szolgáltató a műholdról származó adást remultiplexeli DVB-C-re. Akkor már a DVB-T-ről származó stream-kkel is ezt teszi. Ez lenne a legolcsóbb megoldás számára. Szerintem DVB-C tuneres cucc kéne ...
kocsis102: Azt azért érdemes lenne tudni, hogy milyen a két TV pontos típusa. Sokat segítene. Például lehet hogy nem is rossz a TV-d, hanem koax hálózat probléma van. A "jó" TV típusából kideríthető lenne a kábeltv szolgáltatód által sugárzott jel típusa, stb ...
[ Szerkesztve ]
-
zhagyma
őstag
A digitális csomagok (például: B+) 538 MHz / 546 MHz. Az analóg adások xxx,25 MHz végűek (szabvány). A remultiplexerelés során leveszik a kódolást (bitsorrendet visszaállítják), majd újrakódolják (bitsorrendet elrontják). A kikódoláshoz elég a műholdas szolgáltatótól egy kártya és szabad a pálya.
-
Plasticbomb
addikt
Mindkettőt, a kábleset kilőttem, miután olvastam fórumon hogy dvb-c van digin és upcn meg nincs semmi, csak ha van előfizetve stb-vel.
11kerben lakom, de közben sikerült végre működésre bírni, és nemcsodálkozom. cirka 10%ot sem éri el a minőség szal kuka í mindigtv szobai témákkal...am egy másik tuner sokkal nagyobb antennáját dugtam bee... csak sajna nagyon rossz helyen van a gép és a lakás( Földszint és kb az adó ra csak minden közbeeső panelházon keresztül látok rá... szal dvb-c tunerre van szükségem...Ez az analóg tuner ( http://www.kephost.com/images4/2011/8/15/9a5lrqea0b576fnf48ud.jpg , e mellé kéne....
[ Szerkesztve ]
ArchLinux, Star Citizen, Subnautica+BZ, ASTRONEER, Grounded, DRAG, VOLCANOIDS, Space Engineers, Elite:Dangerous, Beyond Blue (TK-Glitch Proton)
-
zhagyma
őstag
A linkelt antennában fix erősítésű kis zajú erősítő van:FUNKE ODSC-100 specification. Az nem jó jel, hogy nem specifikálják az erősítő által termelt zajt.
-
csendes
őstag
A Strong tepsi antennával semmi jel nem jött a DVB-T-ről. Nem állítható az erősítés, valószínűleg telítésbe vitte a jelet az analóg adás, de az is lehet, hogy kifogtam egy hibás darabot. Az antennakábelbe dugott gemkapocs sokkal jobb volt, bejött az adás, de nagyon szakadt. A nyakkendős-hálós, szabályozható erősítős szobaantennával viszont megy a DVB-T azóta is, pedig itt 802 MHz-en jön a MUX C.
Ki állította meg az órát? Néha az az érzésem, hogy Magyarországot is Kínában gyártották.
-
zhagyma
őstag
Az erősítő termikus saját zaja csak akkor fontos ha távol van a vételi hely az adótól. Ha viszont közelben van az adótorony, akkor sokkal fontosabb az nonlinearítás (torzítás) és "túlvezérelhetőség". Az ezekből származó felharmonikusok zajt eredményeznek. Ezek a cuccok szerintem közepes adótávolságra lehetnek jók. Akkor működnek ideálisan.
-
cantus
tag
Szia!
Igen próbáltam szobaantennával, mégpedig egy Thomson 42 db-s ketyerével. Az erősítést maxra tekerve szépen behozott mindent, csakhát sokszor hajlamos a kép megmerevedni, vagy épp szétesni. Ezért gondolom, hogy külső antenna hatásosabb lenne. Jelerősséget nem tudtam mérni, mert se a tv-m nem jelez ki ilyet, se a médialejátszóm, amire rákötöttem a szobaantennát.
Arra gondoltam még, hogy mivel a nappaliban hatalmas ablakfelület van, ezért kültéri antennát is lehetne bent használni, az ablak felé irányítva, mivel az adó is arra van. Talán így nem kellene a panel oldalán annyit szerelni, meg kábelezni. -
GBogyó
tag
Két dolog miatt javul(hat).
A közszolgálati MUX leköltöztetése alacsonyabb frekvenciára, nagyobb teljesítménnyel (Bp. Ch38 100kW!) és a GI 1/8-tól 1/4-re történő változtatása.
Pécs se indul, nekem is szívfájdalmam, de itt legalább abban sem vagyok biztos, hogy hónapok múlva elindul.
-
azbest
félisten
Én meg szentest fájlalom, még nem találtam dátumot sem, hogy mikortól lesz.
#8943: szerintem a FEC más, az inkább olyasmi, hogy plusz adatok küldésével hibatűrővé teszik a rendszert. Mint a memóriánál az ecc, ami 1 bit hibát tud javítani, de cserébe 9/8 helyen tárol 1 egységnyi adatot. [link]
A GI meg ha jól értem a jelek közti kihagyás, vagy a jelek hossza. Ami ha pici, akkor a különböző helyekről jövő jelek / visszaverődések már nem ugyanarra az időszeletre esnek és zavarják egymást. Ha nagyobb az időszelet akkor esélyesebb hogy beleférnek és egymást erősíthetik a különböző forrásból / visszaverődésből jövő jelek. [link] De ez nagyon pongyola megfogalmazás.[ Szerkesztve ]
-
GBogyó
tag
Itt az a furcsa helyzet állt elő, hogy ki tudja miért, de a készülékgyártók nem hajlandóak beletenni a kódolt adások rögzíthetőségét a szoftverekbe. De lehet, hogy úgy kellene fogalmaznom, hogy letiltják ezt. Szoftver oldalról tekintve szerintem utóbbi a felállás.
Ellenben a DVB-S és combo vevők esetén ezt valóban alapfunkciónak tekintjük, ott az a természetes, hogy kódolt adásokat is kódolás nélkül vesz fel a PVR. Kunszt csak az, hogy egyszerre több kódoltat is tud-e.
Fura az egészben az, hogy a DVB vevőket én egy kalap alá veszem, hogy éppen milyen tuner van benne, milyen paraméterekkel megy, az egy apró, de ilyen szempontból jelentéktelen különbség. Ezért is nem értem a helyzetet. -
addikt
Wayteq, Alcor, stb 1000 éve tudja a pvr adók felvételét, a felvett anyag nincs lekódolva gépen is nézhető, timeshift, stb. A Telefunken nem tud semmit csak olyan vegye meg akit semmilyen funkció nem érdekel a tv nézésen kívül, most ennyi idő után jött ki hozzá egy firmware mikor a többi már 4.nél tart kb az szánalmas.
GBogyó nem tudom honnan veszed, ezek szerint csak pár ilyen gagyival találkoztál te is. Persze a mindigtv-sek korlátozzák tőlük nem szabad firmwaret letölteni, de a normálisabb gyártók felteszik a honlapjukra a tiltásmentest, vagy pl itt is vannak [link].
Ryzen 7 5700G, 32 GB, RX6600XT, Windows 11
-
Kernel
nagyúr
Nekem úgy tűnik, a MinDigTV-matrica elnyerésével is összefüggésben van a dolog, és nem feltétlenül kell azt hackelni, csak célszerű tartózkodni frissítés letöltésétől az Antenna Hungária webhelyéről (vagy OTA), amíg a gyártó / forgalmazó webhelyéről elérhető a korlátozás nélküli verzió is. Még akkor is, ha utóbbi nem olyan friss. Ez persze főleg STB esetében járható út.
Más jellegű eset, amikor egy AH-verzióban csak azért tiltották le a PVR-t, mert teszteletlen funkciónak tekintették, majd későbbi firmware-ben újból megjelent.
TV-nél egyébként az a helyzet, hogy a TV mellett úgyis érdemes tartani egy DVB-T boxot, pusztán videómagnó célra. A független tuner így lehetővé teszi azt is, hogy egyik adót nézem, közben a háttérben egy másikat rögzítek pendrive-ra vagy merevlemezre.
Miután átrendezték az adókat, most már nem lehet megtenni azt sem, hogy például nézem az m1 vagy m2-t, közben rögzítem az RTL Klubot (hogy azt később a reklámok átugrásával visszanézzem). Ezek eddig ugyanis közös multiplexen voltak, így egy készülék (egy tuner) megoldotta a kérdést. Most már ehhez is kettő kell. De egy ilyen kacat már 10 ezer körül kapható, és nagyon jól pótolja az öreg VHS-t, hiszen annál sokkal praktikusabb.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
GBogyó
tag
-
zhagyma
őstag
" ... A közös test esetén még az USB kábel is antennaként funkcionál. ..."
Igen. De ez mennyiben befolyásolja az USB kábelen átvitt digitális értékek detektálását az USB porton? Szerintem legfeljebb a Széchenyi hegyi adótorony tövében lehet ekkora térerő.
" ... Esetleg egy 10cm-es fém lapra cuppantsd rá az antennát. (Gondolom maga az antenna, kis mágnestalpas pöcök). Az sem mind1, hogy vízszintesen ál, vagy függőlegesen. ..."
Ezeknek a megoldásoknak a tapasztalt 5%-nyi jelszintváltozás sokszorosát kellene okozniuk.
UI.: Azért a tuner az USB port által szolgáltatott 2,5W-nyi energiból gazdálkodik. Bizonyos esetekben ez kevés lehet. Például a Hauppauge HVR 930c tuner bizonyos szériái képtelenek DVB-C üzemmódba kapcsolni a multistandardos demodulátort (többször kell próbálni). Ez csak hibás empia 28xx chipek esetén van meg. Ki van hegyezve rendesen ...
[ Szerkesztve ]
-
ragesz
csendes tag
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen