Hirdetés
-
LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
-
A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
it Hiába a nagy tüntetések, a helyi önkormányzat rábólintott a Tesla német gyárbővítésére.
-
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Aktív témák
-
BlackSeven
aktív tag
A telefon beszélgetés nagyon érdekesen alakult/kezdődött. (Ha már OFF akkor legyen OFF
Azzal kezdődött, a bemutatkozás után, hogy a technikai supportos kolléga jelezte, hogy ugye megkapták az e-mailemet és eléggé meglepődve olvasták a benne írottakat, mert ezzel a problémával még nem találkoztak és nem is volt még ilyen visszajelzésük a felhasználók felől. Ám végére akartak járni, hogy mi is az igazság és néhány tűzfallal - amiket példának én hoztam fel - Ők is megpróbálták ezt az AVG AV telepíthetőséget, de valóban, igazam van és nem működik így dolog valamiért. Nos ekkor telefonáltak nekem. A többi része meg már ismert. -
BlackSeven
aktív tag
válasz Szellem. #41966 üzenetére
Szia!
Pedig nálam így történt. (igaz ez az első reggel még így "ketten együtt")
Amikor megjelent az óra mellett a Vipre ikonja, szinte azonnal utána fel is dobott egy ablakot, hogy elindult a frissítése.
Kíváncsian várom, hogy mikor jön majd le a zónaidő eltolódás miatt (5 órával vagyunk előrébb) a mai első frissítés.
Megnéztem és naponta elég szépen és sokszor frissítenek. Klatty ide.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz HarryPotter #41968 üzenetére
Szia!
Valahol Kaliforniában van a székhelyük és ott vannak a frissítő szerverek is. Innen az 5 órás időeltolódás. (Nálunk a nyári időszámításkor még hozzá jön plusz 1 óra) Mi itt ennyivel előrébb járunk az időben, köszönhetően a Föld tengely körüli forgásiránynak. Ott jelenleg még hajnali fél hat sincsen.
[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
Egyébként Einstein elméleteinek egy jelentős része már kezdi érvényét veszíteni, vagy legalább is egyre jobban megkérdőjelezhető néhány törvénye.
Lásd: Egyetemes tömegvonzás Einstein szerint: A világmindenség minden tárgya vonzza egymást; ennek ereje arányos a két test tömegével, és fordítottan arányos távolságuk négyzetével. A gravitáció, más néven tömegvonzás egy távoli kölcsönhatás, amely bármilyen két, tömeggel bíró test között jön létre, és a testek tömegközéppontjainak egymás felé gyorsulását okozza. A gravitációs erő az az erő, amelyet az egyik test a másikra a gravitáció jelenségének megfelelően kifejt.
A mai modern, progressziv tudomány állítása szerint a tömegvonzás, már inkább a mai olvasatban a tömeg taszítás elve és null ponti energiának hívunk. Ugyan is az ezt okozó részecskék (neutrinok) a fény sebességénél gyorsabban haladnak és van tömegük is ami ezt a tömegtaszítást okozza.
Csak annyira elzárkózott és izolált ez a kutatási terület még, hogy sok évnek kell ahhoz eltelnie majd, hogy a tudományos élet el is fogadja ezt az új elméletet és ezzel természetszerűleg felülírva a régit.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
Hali mindenki!
Hát szó mi szó élhetek én akár még szexuális életet is a Viprevel, akkor sem frissít automatikusan.
Két gépen is fent van most már, egyiken a magyarosított másikon meg az angol. Mindkettő csak akkor frissít kizárólag, ha kézzel indítom el a Főablakban az Update-t.
Pedig már ma több frissítés is felkerült a szerverre.
Adok még 24 órát nekik aztán vége a dalnak. Kár értük mert egyébként eléggé jónak látom és ítélem meg ezt a szoftvert. De így felejtős. Az egyik legfontosabb szolgáltatás mondhatom azt is, hogy nem működik mert ez így ebben a formában valóban igen nagy hiba a Vipre részéről.. Akár mintha nem is lenne ilyen modulja.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
Jó reggelt mindenkinek!
A Vipre frissítése!!!
Nos állítólag legalább egy órán át be kell legyen ahhoz kapcsolva legyen a gép, hogy a Vipre Premium frissítsen is automatikusan. (írta itt valaki)
Én ma hajnalban kapcsoltam be fél 4 óra táján és azóta állandó a NET kapcsolat is. Ez testvérek között is lassan három óra már!
Tegnap az utolsó adatbázisa amire én frissítettem kézzel, mert magától nem tette az a 7207-es volt.
Azóta már a 7212-nél tart de még három óra elteltével sem frissít.
Kíváncsian várom, hogy mikor lesz hajlandó erre majd. Ma itthon vagyok egész nap és be leszek végig kapcsolva így majd figyelni fogom.
Gondoltam írok a Sunbelt supportnak egy mélt megint, de nem sok értelmét látom.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz 78zolika #42007 üzenetére
Szia!
Közben leszaladtam két emelettel lejjebb ahhoz az idősebb szomszéd házaspárhoz, akinek én telepítettem fel a Vipre Premiumot a lifetime licencel. Most kapaszkodj! Náluk az adatbázis a 7199-en állt! A mostani meg már a 7212
Naponta nagyon sokat megy a gép Náluk. Nem tehettem mást mint megmutatni, hogy hogyan kell kézzel frissíteni. De azért ez már több mint bosszantó szerintem.USA-ban ilyen nem teljesített szolgáltatással pert lehet nyerni.
[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Narxis #42013 üzenetére
Hát nem tudom ...
Mérgemben leszedtem közben az egyik Vipre Premiumot és feltoltam helyette a "sima" AntiVirust, az angol verziót. Hátha/talán ...
Feltelepült, ezzel nem is volt gond. Vártam vagy másfél órát, hogy mikor lesz hajlandó végre már majd frissíteni is, mert szinte minden modulja piros volt! De az istennek sem frissített pedig azonnal beírtam a kapott 30 napos licec kulcsot.
Még várok.
A remény hal meg utoljára. Csak hát ezzel az a nagy gond, hogy pénzt adsz ki érte és az egyik legfontosabb szolgáltatása (finoman fogalmazva is) akadozik. -
BlackSeven
aktív tag
Ez az Egyszerűsített (kínai) Han nyelv. A Hagyományos Han nyelv közel 40 ezer logogramot ismer, de ezt senki sem tudja megtanulni. Ez a fentebb említett "csak" mindössze két és félezerrel elmegy. Ezt beszélik a legtöbben és ezt is tanítják az iskolákban alapfokon és középfokon. A beszélt nyelv (átlagosan) alig 7-8 száz körülit használ, amivel már könnyedén megérteted magadat bárkivel az országban. Én magam, bár nem számoltam eddig össze úgy hatszáz körülit ismerek. Ez bőven elégséges. (nekem)
-
BlackSeven
aktív tag
Elég beírni egy 10 perces e-mailt is. (próbáltam)
Elfogadja de különösebb jelentősége amúgy sincs is, mert nem oda küldi a kulcsot hanem rögtön adja. -
BlackSeven
aktív tag
válasz Imi1981 #42063 üzenetére
Szia!
Nálam a helyzet jelen pillanatban is változatlan, pedig az angol nyelvűvel tolom.
#42062 GoodSpeed
2010 November 4.-e és december 3.-a között adják ezt ez az ingyenes kulcs igénylést és lehetőséget, de regisztrálják az igénylés dátumát és a hozzá adott kulcsot. Értelem szerűen ez azt jelenti, hogy amikor kérted a kulcsot onnantól kezdve ketyeg az egy hét a KIS beaktiválásig utána már invalid (érvénytelen) lesz az a kulcs.
Legalább is én ezt olvastam ki.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
Sziasztok!
Befejezem a Vipre frissítési témát, nehogy unalmassá váljak ezzel, hogy már másról nem is tudok beszélni, de nálam még mindig a 7212-es adatbázisa van. Pedig már van 7218-as is. Türelmesen várom, hogy mikor lesz végre hajlandó automatikusan is frissíteni. Szándékosan nem nyomok rá a kézzel indítható 'Frissítések indítására'. Csak várok és várok...
[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
Sziasztok!
Végszó a Viprehez.
Ma hajnali fél 3 óra óta be vagyok kapcsolva (kiszámolható, hogy mennyi idő telt el azóta) és az adatbázisa még mindig a 7214-esen áll, holott már a 7221 a legfrissebb. Eddig vártam, de mostanra elfogyott a türelmem és leszedem. Nuku automatic update.
Mondhat a magyar support bármit, hogy legalább egy órán be kell kapcsolva lenni a gépnek, meg ilyet, hogy rosszhelyrevanbeírvaazaktiválókulcs vagy éppen nem oda valót írtunk be. Ez mind csak rizsa és porhintés.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz 12-es csaj #42121 üzenetére
Én is kitartok mindig 1 védelmi program mellett. Mindig 1-et használok.
[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
Hát mondasz valamit.
Az Outpost tűzfal is gy beállítások tárháza és (sokszor) útvesztője, de hozzá képest nekem a Comodo nekem is kicsit túl sok.#42160 78zolika
Igen. Adtam egy utolsó utáni lehetőséget és délután visszatettem a Vipre Premiumot. Amint veszem észre frissít is magától és nem kell kézzel noszogatni.
A fene sem érti, hogy van ez akkor most, hogy mitől más - a frissítés terén - az angol oldalról letöltött angol nyelvű változat, a magyar oldalról letöltött angol nyelvűhöz képest.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
Majd elmúlik a "hatás". De ha gyorsítani akarod, akkor benyomsz egy 100 grammosat gyorsan így reggelire és lekíséred utána 2 üveg jobb fajta hideg sörrel. A hatás elmaradhatatlan lesz.
Egyébként az alkohol öl, butít de bátorságot ad.
Csak, hogy mondjak valami témába illőt is. Hát nagyon érdekes ez a Vipre de komolyan. Ugye írtam mennyi gondot okozott. Írta itt valaki régebben (pár hete?), hogy legalább 1 órát be kell kapcsolva már lenni a gépnek ahhoz, hogy frissíthessen.
Na én tegnap kora délután óta újra feltettem, onnan letöltve amit R.Danel betett. Tegnap is frissített magától és ma reggel a bekapcsolás után talán két perc sem telt el és már húzta le a legfrissebb adatbázist.
Nem kellett az 1 óra várakozás sem.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz 78zolika #42174 üzenetére
Kíváncsian várom a tapasztalatokat majd.
Itt mindig láthatod, hogy melyik az éppen legfrissebb adatbázisa. (jobb nyíl alatt választható a legördülőből a Premium)
Arra majd számolj, hogy az időeltolódás miatt úgy 6-7 óra múlva kapjuk csak meg a frissítéseket az ottani helyi időhöz képest. Annyit ki tudtam deríteni ez ügyben, hogy amikor (a fenti oldalon látható és helyi idő szerint) kint van már az adatbázis a szerveren, akkor az még csak a helyi idő és az ottaniakra érvényes. Csak utána küldik át (kis idő elteltével) az Ausztrália feletti műholdra és majd csak ezt követően az európai kontinens feletti műholdra. Az Európa feletti műholdunkra az Ausztrália feletti geostacionárius műholdról jönnek át a csomagok. Sajnos ilyen a rendszer és ezen nem lehet mostanában változtatni. Nagyon szigorúak a bérlési és prioritási szabályok ezeknél a kommunikációs műholdaknál.
No és természetesen hozzá jönnek még köztes idők (a rendszerből adódóan) és ez plusz rátesz legalább még 1 órát de inkább lehet valamivel többet is még az ottani helyi időhöz képest. Így jön ki a 6-7 órás plusz időeltolódás minden egyes frissítéshez.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Tetete1 #42177 üzenetére
Én nem régen voltam egy fogadáson, európai hírű borász volt az egyik szponzor és ott ittam alkoholmentes bort. (egyébként sosem iszom/ittam alkol tartalmú italokat)
Nagyon finom volt és a nagy borszakértő barátom szerint is igen kiváló ital. Csak mikor megtudtam, hogy egy 7 dl-es palack "alig" 9 ezer pénz - de van annál drágább is - már nem is ízlett annyira. Egyébként a nyugati országokba ez a borász az exportjának a 15%-át már ilyen borból szállítja. Egyre nagyobb arra felé a kereslet az ilyenfajta borok iránt.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz HarryPotter #42185 üzenetére
Hali!
Lépj be a NOD32 Feladatkezelőjébe (fő oldalon)
Itt van több előre ütemezett feladat, többek között a Frissítések is. Lehet szerkeszteni is ezeket. Szerkeszd át úgy, hogy a számítógép bekapcsolása után 5/10 perccel kezdjen frissíteni. Ha van olyan előtt pipa ahol a bekapcsolást követően azonnali frissítés indítás, az elől pedig vedd ki a pipát.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
Na javul a Vipre vagy az angol oldalról letöltött angol verzióban nincs hiba.
A helyi idő szerint hajnali 5.40-kor kiadott adatbázist 6 órával később 11.34 perckor húzta le. -
BlackSeven
aktív tag
válasz atidnaB #42190 üzenetére
Hali!
Én is megszenvedtem vele, de valamiért a magyar forgalmazó oldaláról letöltött angol nyelvű Viprre mégsem teljesen az (a fene sem tudja miért) mint amit az angol oldalról töltöttem le és telepítettem. Ugyan is a magyar oldalról letöltött (angol) telepítővel sem frissített automatice. Bárhogyan is akartam.
Az angol oldalról letöltött angol nyelvű telepítővel azóta frissít rendesen és magától.
Ha ezt majd a sunbelt hazai supportjának megírom, hát nem tudom mi lesz rá válaszuk?
Természetesen elküldve az összes diagnosztikai jelentést.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz atidnaB #42193 üzenetére
Hali!
Én két hete írtam a supportnak erről és itt a válaszuk.
Az Ön által leírt hibajelenséggel (frissítési hibáról írtam levelet Nekik) úgymond a nem hivatalos változatoknál találkoztunk, virtuális környezetben én is kipróbáltam több ilyen változatot is, és magyarítás vagy anélkül sem működnek az automatikus frissítések megfelelően.
Azonban biztosíthatom, hogy a hivatalaltos licenc kulcs esetében az automatikus frissítések megfelelően működnek, és nem tapasztaltunk ügyfeleinknél ilyen jellegű hibát, ugyan előfordult szélsőséges esetekben, hogy nem frissített a VIPRE de akkor egyáltalán nem frissített, már a telepítést követően, függetlenül a változatoktól.
A legtöbb esetben a licenc kulcsot a nem megfelelő változathoz történő begépelése, vagy már a számítógépen lévő károkozó nem engedi a frissítést, vagy más biztonsági szoftver blokkolja, illetve több hálózati probléma következménye is lehet.
Kérdés most már csak az, hogy melyik tekinthető hivatalosnak? A magyar sunbeltsotware.hu? Avagy az angol? Vagy mégsem? Vagy talán az amerikai?
[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Fire/SOUL/CD #42199 üzenetére
Szia4
Megnéznéd a Vipre-ben Nálad, hogy mikor húzta le (automatikus frissítéssel) a legutolsót, a 7232-est?
Köszi.
[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Fire/SOUL/CD #42202 üzenetére
Jah így nem ér!! Kézzel indított update.
Én megvárom amikor magától frissít. Ezt a pinget hogy kell megnéznem? (WinXP)
[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Fire/SOUL/CD #42202 üzenetére
Nálam ennyi. Kép.
Csak közben vendégek jöttek és ezért késtem kicsit a válasszal.
[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Fire/SOUL/CD #42207 üzenetére
Igen. Innen szedtem le.
Azon gondolkozom, hogy belerakom a magyar nyelvi fájlt aztán majd meglátjuk. Bár nekem jobban tetszik az angol szöveg.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz BlackSeven #42209 üzenetére
Na most húzta le az előbb (automatice ) a 7232-est. Kép1 és Ké2
Kint voltam kávét főzni aztán meg már itt volt.
[ Szerkesztve ]
-
-
BlackSeven
aktív tag
Hali!
Ping értékek nálam.
Vipre Premum
ESS#42242 OanteS
Szia!
Fire pontosan leírta az előbb azt, amit én is akartam mondani csak egy lehelettel gyorsabb volt nálam.
Tedd úgy ahogyan írva vagyon abból nem lehet baj.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Fire/SOUL/CD #42246 üzenetére
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Fire/SOUL/CD #42249 üzenetére
Szia!
Megvan a mappa de sajnos üres.
#42251 laca026
Hát ez az kérem szépen. Angol oldalról letöltött angol verzióban működik a frissítés, még akkor is ha utána bele teszem a magyar nyelvi fájlt.
Magyar oldalról letöltve, akár az angolt vagy a magyarosítottat úgy meg nem műxik. Kezdtem már azt hinni, hogy csak én bolondultam meg ezzel, de megnyugodva látom, hogy nem kell magamért aggódnom és felkeresnem egy ideggyógyászt. -
BlackSeven
aktív tag
válasz R.Danel #42284 üzenetére
Na kezdek megnyugodva hátradőlni székemben. Láthatóan nem csak engem szivatott a Vipre.
Viccet félre téve. R.Danel ha van egy olyan Rendszer-visszaállítási pontod a gépen amikor még nem volt fent a Vipre akkor állítsd vissza arra az állapotra a WinXP-t.
Szerintem meg fogja oldani ezt a helyzetet.
Jobb ötletem nem lévén. -
BlackSeven
aktív tag
válasz racerx #42299 üzenetére
Ezzel az gond, hogy a kínai nyelven telepített KIS2011 fogadja el csak a kulcsot utána meg buherálni kell a registryben is meg a KIS-ben is, hogy áttegye az angol nyelvűjébe.
Aztán vagy sikerül vagy nem. De ha nem, akkor a KIS zabos lesz és szedheted le. Vagy éppen rosszabb esetben még uninstallálni sem engedi magát. Vót már rá példa.Én is írtam még valami megjegyzést a Viprehez Tete 1-nek, de aztán győzött a józanabbik eszem, ezért inkább moderáltam és kitöröltem. Nem akarok ebből vitát és láthatóan ezen a téren nem is vagyunk egy véleményen.
[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz BigManus #42303 üzenetére
Neked (ezek után) sikerült rendesen eltávolítani?
Egy barátom is nekifutott ezzel minap - igen gyakorlott informatikus ráadásul - és a KIS ikonja fekete lett meg hiányos lett nála a kezelőfelülete. Na uninstall Revoval de ugye ilyenkor feldobja a KIS a saját eltávolítóját is, hogy azt futtatja de az amint elindult ki is lépett azonnal. Revo meg megállt félúton. (földvár felé ... )
Volt nagy fejvakarás meg szentségelés, de aztán csökkentett módban és némi-nemü kisebb bonyodalmak árán, de sikerült leszednie. Ezért én azt mondom, hogy ilyen kétes kimenetelű megoldásokba nem érdemes belekezdeni, mert többnyire hasonlóan végződnek.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
A NOD32-nek nem gyenge a detektálása, csak van nála sokkal jobb
Én inkább úgy mondanám, hogy a NOD32-nek a jobbak közé tartozik a detektálása, de a heurisztikája vitathatatlanul a legjobbak egyikét tudhatja magáénak. Így ez a két paraméter már együttesen a legjobbak egyikévé emeli a NOD32-őt. (szerintem) És ehhez még hozzá jön - ki ne hagyjuk -, hogy az egyik legstabilabb és legbugmentesebb szoftvernek mondhatja magát az utóbbi években.
Persze lehetnek mellette érvek és ellenérvek is, hiszen nem vagyunk egyformák és nem azonosak a véleményeink sem.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Sz_Imre #42417 üzenetére
Ez igen figyelemre méltó eredmény.
Imre azt nem tudod véletlenül, hogy a VB támogatja-e a Thunderbird levelezőt (is)?#42416 Tetete1
Most állnak át a topiktársak az OA Premiumra. Hamarosan be fog indulni az "özönvíz". Mondom mindezt én, aki két hétig vipreztem.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Imi1981 #42604 üzenetére
Szia!
Én is lemértem most, hogy felhoztad. WinXP/LapTop és négy bekapcsolás átlaga. 64 secundum kell amikorra az utolsó - a háromból -, az Internet kapcsolat ikonja megjelenik.
De már minden telepített programom használható mielőtt látszik az Internet kapcsolat ikoon.[ Szerkesztve ]
-
BlackSeven
aktív tag
válasz Kezdő vagyok #42659 üzenetére
Hali!
Válaszolok én ha megengeded. Nem kell leszedni a régit. Letöltöd az újat, majd elindítod a telepítőt. Azonnal felajánlja majd, hogy a jelenlegi beállításokkal akarod a telepítést? Igen, és elindul telepítő. Lecseréli az összeset saját maga aztán egy restart kell. De ezt kérni fogja majd a NOD32/ESS amúgy is.
-
BlackSeven
aktív tag
Tudtommal Avira november elején becsukta azt a lehetőséget, hogy kulcsot lehet igényelni a kereskedelmi verziókhoz. Módosították és most már azt lehet csak tenni, hogy vagy megveszed és akkor kapod az e-mailben a kulcsot vagy letöltöd a trial telepítőjét ami már tartalmazza a 30 napos kulcsot és azzal elvagy egy hónapig. Ha leketyeg a 30 nap, akkor uninstall és újra feltelepít a trial. Ha hagyja az újbóli telepítgetéseket. De az is könnyen lehet, hogy beír a regisztrybe, hogy már volt egy trial gépen és ha az lejárt akkor nincs tovább és vedd meg. Ezt nem tudom, mert nem használok/használtam Avirat még sosem, de könnyen lehetséges ez a változat is.
#42712 McKane
Régebben, pár hónapja az avira német fórumán volt ez már kérdés (magyar emberke kérdezte meg itthonról) és akkor az illetékes aviras azt választ adta, hogy terveznek még néhány nyelven bővítést, de a egyelőre magyar nem szerepel köztük és az elkövetkező években nem is tervezik magyar nyelven a szoftver kiadását. Ez valamikor tavasz elején volt, így mondható friss infónak is akár.
[ Szerkesztve ]
Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen