Hirdetés

Intel CULV – ahogy csinálni kell!

Acer Aspire Timeline 3810T

Kezd lendületet venni a könnyű és vékony notebookok piaca. Az AMD kitalálta a kategóriát, az Intel pedig – ahogyan számítottunk rá – egy szimpla leárazással megcsinálta saját verzióját, a CULV platformot, majd az idei Computexen teljes mellszélességgel prezentálta seregnyi kész vagy a közeljövőben elkészülő modellel. Közülük egy fontos paraméterrel tűntek ki az Acer igencsak tetszetős Aspire Timeline gépei. Azzal, hogy már a kiállítás idején a hazai boltokban voltak. Hozzánk kis késéssel, csak most érkezett meg két tesztpéldány, a legkisebb és közepes változatból.

Klasszikus, CULV-s paraméterekkel rendelkezik az Acer Aspire Timeline 3810T. Kijelzője 13,3”-os, optikai meghajtója nincs, ezért eléggé vékony maradt. Persze nem annyira, mint az MSI X340, de nem is szeretne annyira a sikeres Macbook Air farvizén evezni. Külsőre egyáltalán nem akar többnek látszani, mint ami, egy vékony laptop. Felső burkolata nagy örömünkre matt, nem különösebben gyűjti az ujjlenyomatokat. Közepesen szürke színét pár éve még átlagosnak mondtuk volna, most viszont – a szivárványszínű notebookok idejében – inkább hűvösen elegánsnak tituláljuk. Tapintásra is hűvös volt a fedele, de sajnos nem fémből, hanem műanyagból készült.

Jól passzol a színéhez az alsó rész feketéje és az egész gépház egy hüvelyknél alig nagyobb vastagsága. Előre semmilyen csatlakozó sem került, csak a fedél felnyitását segítő bemélyedést találtuk középen. Alatta egy méretes lámpa húzódott, ami az akku töltése közben narancs színben, teljes telítettségekor pedig kéken világított. Méretes akkumulátor mosolygott ránk hátulról, ami elfoglalja az egész farrészt. Hatcellás – kisebbet nem is kapunk –, durván 60 Wh, de a gép mégis csak 1,6 kilogrammot nyom vele, szóval alig nehezebb egy nagy akkus netbooknál.

Oldalt találtuk az összes csatlakozót, melyekből majdnem csak annyi van, mint az atomos minigépeken. Azért csak majdnem, mert a három USB, a két hangcsatlakozó, az Ethernet aljzat, valamint az analóg monitorkimenet mellé kapunk még egy HDMI-t. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hangkimenet működik digitális módban. Bal oldalra került még egy közepes méretű szellőzőnyílás. Érdekesre szabták a zsanér környékét: a lehajló rész jellegzetessé teszi a gépet, bár szerintünk nem különösebben látványos.

Kinyitva a legkisebb Timeline-t, örömmel nyugtáztuk, hogy belül is kevés a fényes rész, csak a kijelző felülete tükrös. Itt is klasszikus vonalvezetésű a vékony Acer. A monitorkáva és a billentyűzet feketéje szépen harmonizál a fedlapról visszaköszönő sötétszürkével. Kicsit ront az összképen a csuklótámaszra ragasztott rengeteg matrica, de ezeket pillanatok műve eltávolítani. Egészen látványosra sikeredett a billentyűzet, ami átmenetet jelent a hagyományos és az új, szigetszerű gombkiképzéses megoldások között.

Mérete és tömege miatt a 3810T nagyon kompakt gép benyomását keltette, amit tovább erősített a klasszikus formavezetés és a meglepően jó összeszerelési minőség. Látványos a felső, kijelzős rész vékonysága. Szépen finoman, kellő stabilitással fordul a zsanéron, de sajnos magasabb felhasználók számára nem elégséges szögben nyílik. Könnyűsége miatt valószínűleg remegésre hajlamos, például ölbe véve, gépelés közben.

Alulról nézve is hagyományosnak látszik a kis Timeline, ami szerintünk jó. A nagyobb, műanyag ajtó alatt kényelmesen hozzáférünk a memóriamodulokhoz, a kisebb, fémből készült mögött pedig ott pihen a merevlemez. Cseréjük egyszerű lesz, bár mindkettőből alapból is hatalmasat kínál az Acer, szóval bővítésre keveseknek lesz szüksége. Az akkumulátor a kapacitásához képest nem is olyan nagy. Bőven találtunk a fenéklemezen szellőzőnyílásokat, és a kellően stabil, középen is támasztó lábakról sem feledkeztek meg.

Acer Aspire Timeline 4810T

Nem egy, hanem három tagja van az Aspire Timeline sorozatnak. A középső, 14”-os kijelzővel ellátott 4810T ugyanolyan lapos, mint kisebb társa, és alapterülete sem sokkal nagyobb. Ha nem egymás mellett látja az ember, akkor megkülönböztetni is nehéz őket, mert ugyanazt a formatervet kapták. A legnagyobb, 15,6"-os kijelzőjű 5810T is hasonlít társaihoz, de a 4810T-nél további 2-3 centiméterrel szélesebb és mélyebb, fél kilóval nehezebb, valamint numerikus paddal ellátott billentyűzete van.

Itt már a homlokzat közepén találtuk a kártyaolvasót, de a hátsó traktust továbbra is az akku töltötte ki. Ez csereszabatos a többi Aspire Timeline géppel.

Oldalról látszik a leglényegesebb különbség a két Aspire Timeline között: a 14 hüvelykesnek van optikai meghajtója. Ez tölti ki a jobb oldal elejét, utána jön az egyik USB, az Ethernet aljzat, a tápcsatlakozó és a Kensington zár. A másik oldalon a két hangcsatlakozóval kezdünk, majd jön egy USB, a HDMI, és a D-Sub monitorkimenet. Ezeket méretes szellőzőnyílás követi, végül a sort a harmadik USB zárja. Mint látható, itt elhagyták a leforduló zsanéros részt.

Belül a 4810T csak egy leheletnyivel tér el a 3810T-től: picivel nagyobb a monitora és szélesebb a csuklótámasza, amiben nagyobb a touchpad. Ugyanazt a billentyűzetet kapta, mint kisebb testvére, így mellette szélesebb üres sáv van. A színek és formák viszont azonosak, a 4810T is klasszikusan kellemes benyomást kelt, szintén jól össze volt rakva.

Oldalról is nagyjából ugyanazt lehet mondani a 14 hüvelykes Aspire Timeline-ról, mint kisebb társáról. Nyílhatna talán egy kicsit nagyobb szögben a látványosan vékony, emiatt kissé remegő, de egyébként finoman járó fedél.

A nagyobb Timeline alján csak egy méretes ajtó van. Ez alatt ugyanazokat az elemeket találjuk, mint a másik gépnél, tehát a két DDR3 memóriamodult és a merevlemezt. Utóbbinak itt is van fémes védelme, most egy burkolat alatti lemez formájában. Látható még a fedél mögött egy hőcső vége, ami az északi hídra illeszkedik. Minden bizonnyal a processzor is a közelében van, míg az átellenes oldal jelentős részét az optikai meghajtó tölti ki.

Platform – CPU, RAM, HDD, Wi-Fi

Az Acernél nem kicsinyeskedtek, amikor az Aspire Timeline gépek konfigurációit összeválogatták. Itt nincs CULV-s Celeron és Pentium, csak a legerősebb egymagost, a Core 2 Solo SU3500-at és a széria egyetlen kétmagosát, a Core 2 Duo SU9400-at használják. A processzor alatt a platform egyetlen chipkészlete, a GMA 4500MHD grafikus maggal ellátott Intel GS45 északi és a kicsinyített ICH9M-SFF déli híd dolgozik. Memóriából DDR3-at kapunk, ráadásul kettő, három vagy négy gigabájtot a két foglalatba. Igény szerint diszkrét grafikus alrendszert is választhatunk, egy kis Radeon HD 4330-at további 512 MB saját DDR3 memóriával. A monitor minden esetben, méretétől függetlenül 1366x768 pixeles, LED háttérvilágításos. Winchesterből 250 és 500 GB közöttit lehet választani, a nagyobb 4810T-nek LG DVD-írója van. Teljes a vezeték nélküli hálózatos rész is. A Draft N-es Wi-Fi és a Bluetooth alap, de vannak WiMAX-os és 3G modemes konfigok is.

Szerencsére az Acer nem szállt el úgy az árakkal, mint egyes konkurensei. A nálunk járt, WiMAX-ot és 3G modemet leszámítva maximális felszereltségű, tehát Core 2 Duo processzoros, 4 GB memóriás, diszkrét VGA-s, 500 GB-os merevlemezes modell vételára 222 390 forint, amiben ugyan csak egy év garancia van, de jár hozzá Windows Vista Home Premium. Nagyszerű áron kapható a kínálat egyszerűbb tagja. Kereken 150 000 forintot kell fizetni a Core 2 Solo SU3500 processzorral, 2 GB memóriával és 250 GB-os merevlemezzel ellátott modellért, melynek diszkrét grafikus alrendszere nincs, de HDMI kimenete van.

Nem drága a 14”-os 4810T sem. Tesztgépünk az egymagos Core 2 Solo SU3500 processzorral, 3 GB memóriával, csak integrált grafikus rendszerrel és 320 GB-os merevlemezzel 174 990 forintot kóstál. Már-már hihetetlen, hogy az Acer alig kér felárat a további 1 GB memóriáért és a dupla kapacitású merevlemezért. Az ezzel ellátott Timeline 4810T csupán 6290 forinttal drágább. Emellett kapható még a diszkrét VGA-s változat egymagos és kétmagos processzorral, a 3810T-nél legfeljebb 10%-kal magasabb áron.

Termék megnevezése Acer Aspire
Timeline 3810T
Acer Aspire
Timeline 4810T
Processzor Intel Core 2 Duo SU 9400 (1,40 GHz, 3 MB L2 cache, 800 MHz) Intel Core 2 Colo SU 3500 (1,40 GHz, 3 MB L2 cache, 800 MHz)
Lapkakészlet Intel GS45 + ICH9M-SFF
Memória 2 x 2048 MB DDR3-1066 1024 + 2048 MB DDR3-1066
Kijelző 13,3"-os, 1366x786 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással 14"-os, 1366x768 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással
Grafika Intel GMA 4500MHD és AMD Mobiliy Radeon HD 4330 Intel GMA 4500MHD
Hang Realtek ALC269
Merevlemez 2,5"-os Hitachi, 500 GB, 5400 rpm 2,5"-os Western Digital, 320 GB, 5400 rpm
Optikai meghajtó nincs LG GU10N DVD-újraíró
Kommunikáció Intel IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi, Atheros Ethernet, Bluetooth v2.0 + EDR
Interfészek - 3 x USB 2.0,
- D-Sub és HDMI monitorkimenet,
- Ethernet,
- analóg audio ki- és bemenet
- digitális hangkimenet
- 3 x USB 2.0,
- D-Sub és HDMI monitorkimenet,
- Ethernet,
- analóg audio ki- és bemenet
- digitális hangkimenet
Extrák webkamera, kártyaolvasó
Akkumulátor kapacitása 6 cellás - 62,18 Wh* 6 cellás - 62,18 Wh*
Méret 322 x 228 x 23,4-28,9 mm 338,4 x 240 x 24-28,9 mm
Tömeg 1,6 kg 1,9 kg
Operációs rendszer Windows Vista Home Premium
Gyártó weboldala www.acer.hu
Termék weboldala Aspire Timeline 3810T Aspire Timeline 4810T
Megvásárolható SpeedShop.hu SpeedShop.hu
Fogyasztói ár 222 390 Ft 174 990 Ft
Garancia

1 év

* adatlap szerint

Mint írtuk, a 3810T-ben végre megkaptuk a CULV platform legerősebb processzorát. Igaz, hogy csak 1,40 GHz-es a Core 2 Duo SU9400, de az Intel új, csillagos értékrendjében ugyanúgy a maximális ötöt kapta, mint a Core i7 család vagy a legerősebb két- és négymagos modellek. Korábban az MSI X340-ben és Asus U20A-ban már láttuk a CULV platform két kisebb processzorát, így tudjuk, hogy durván 8%-os lépésekkel sorakoznak be a legnagyobb egymagos, a Core 2 Solo SU3500 alá. Most csak az utóbbit hasonlítottuk össze a kétmagos ásszal. Kíváncsiságból bevettük a táblázatba az Asus UX50V-t is, ami szintén Core 2 Solo SU3500-zal járt nálunk, de DDR2 memóriát használt.

CPU-tesztek Acer Aspire Timeline 3810T
Intel Core 2 Duo SU9400
(3 MB L2 cache)
Acer Aspire Timeline 4810T
Intel Core 2 Solo SU3500
(3 MB L2 cache)
Asus UX50V
Intel Core 2 Solo SU3500
(3 MB L2 cache)
CPU-órajel (MHz) 1400 1400 1400
FSB (MHz) 200 200 200
Everest v5.0
CPU Queen
5898 2944 2947
Everest v5.0
CPU PhotoWorxx
6122 3703 3776
Everest v5.0
CPU Zlib (kB/s)
17 986 8982 8981
Everest v5.0
CPU AES
5173 2578 2584
Everest v5.0
FPU Julia
2579 1282 1281
Everest v5.0
FPU Mandel
1322 667 665
Everest v5.0
FPU SinJulia
690 343 342
Renderelés
Cinebench 10 1 CPU
1530 1502 1509
Renderelés
Cinebench 10 x CPU
2899 - -
Videokódolás
AutoGK v2.45 MPEG2 -> XviD (s)
144 213 212
Tömörítés
7-zip benchmark (MIPS)
2526 1477 1568
Kitömörítés
7-zipbenchmark (MIPS)
2743 1359 1387
Memóriatesztek 2 x 2048 MB DDR3-1066 1024 + 2048 MB DDR3-1066 2 x 2048 MB DDR2-800
Effektív órajel (MHz) 400 400 400
Everest v5.0
memóriaolvasás (MB/s)
5333 5205 5143
Everest v5.0
memóriaírás (MB/s)
4188 4126 4101
Everest v5.0
memóriamásolás (MB/s)
3954 3881 3803
Everest v5.0
memóriakésleltetés (ns)
77,9 94,2 93,9

Mint a fenti táblázatban látható, a ma elterjedt alkalmazásokat szimuláló, rendszerint több magot jól támogató tesztben a kétmagos processzor megalázó vereséget mért az egymagosokra. Használat közben is sokkal fürgébben reagált náluk, már-már egy klasszikus, Core 2 Duo processzorral szerelt Centrino 2-es notebook szintjét hozta. Az egymagos CPU-val szerelt Acer – elvárásainknak megfelelően – pontosan az Asus szintjén teljesített.

Memóriakezelésben a DDR3-1066-os RAM-ot az Everest szerint csak DDR3-800-on hajtotta a chipkészlet. A szimmetrikusan, két 2048 MB-os modullal szerelt 3810T valamivel jobban futott a 4810T-nél és a DDR2 memóriás Asusnál.


500 GB-os Hitachi a Timeline 3810T-ben és 320 GB-os Western Digital a 4810T-ben

Merevlemez terén a 3810T 500 GB-os Hitachija késleltetésben ugyan rosszabb volt a 4810T 320 GB-os Western Digitaljánál, de minden másban jobbnak bizonyult nála. Szerintünk a kisebb kapacitása is bőségesen elegendő a többség számára, igaz, az 500-as időtállóbb, és az Acernél alig drágább.

Megvizsgáltuk a vékony gépek vezeték nélküli képességeit is. Ehhez Ralink chipkészletes Edimax BR-6504n, Draft N szabványos routert, hozzá való Edimax PC Card adaptert és egy IBM ThinkPad X60 notebookot használtunk. Az alábbi ábra szemlélteti tesztkörnyezetünket, egy kétszintes családi házat. A miénk mellett még egy Wi-Fi hálózat működött a környéken. Ki kell emelni, hogy mérési eredményeink csak információs jellegűek, más környezetben ugyanezek az eszközök teljesen másképpen viselkedhetnek.

A routert az emeleten a 0-s pontba helyeztük, majd a házon belül az 1-3 pontokban mértünk. Ezután kimentünk a 4-es ponthoz, majd az utolsó két mérést egy szinttel lejjebbről, a kertből végeztük. A „Wi-Fi - LAN” teszteknél az egyik gép vezeték nélkül, a másik vezetékkel csatlakozott az Edimax routerhez, míg a „Wi-Fi - Wi-Fi” esetben minden kapcsolat az drót nélküli volt.

Edimax
BR-6504n
Acer Aspire
Timeline 3810T
Acer Aspire
Timeline 4810T
Wi-Fi - LAN Wi-Fi - LAN
1. 3100 kB/s 3000 kB/s
2. 3100 kB/s 2950 kB/s
3. 3050 kB/s 2950 kB/s
4. 2950 kB/s 2300 kB/s
5. 600-700 kB/s - kB/s
6. 350 kB/s 50-250 kB/s
Wi-Fi - Wi-Fi Wi-Fi - Wi-Fi
1. 2200 kB/s 1750 kB/s
2. 2200 kB/s 1700 kB/s
3. 1900 kB/s 1700 kB/s
4. 1700 kB/s 1450 kB/s
5. 200 kB/s 100-150 kB/s
6. 450 kB/s 300-350 kB/s

Félig vezetékes és teljesen drót nélküli kapcsolattal is a kisebb 3810T bizonyult jobbnak. Az Ethernet hálózat felé forgalmazva minimális volt a csúcssebességek közti különbség, de ahogyan távolodtunk a routertől, úgy nőttek az eltérések. Hálózatunk legrázósabb, 5-ös pontjában, ahol a sok fal leárnyékolja a jelet, a kisebb Acer vígan forgalmazott, míg a nagyobbal kapcsolatot sem sikerült létesíteni. Távolabbról is stabilabb volt a 3810T.

Teljesen Wi-Fi-s átvitelnél hasonló volt a két gép viszonya. Újra tapasztaltuk azt az érdekességet, hogy ebben a tesztben, ahol elvileg több adatcsomag kering az éterben, a távolabbi pontokon jobb eredményt érünk el, mint az előző körben. A 4810T most boldogult az 5-ös pontban, a 6-osban pedig mindkét gép jobban futott, mint korábban.

Megjelenítés, bevitel

Mindkét Timeline masina 1366x768 pixel felbontású, 16:9 oldalarányú, LED háttérvilágításos kijelzőt kapott, így a 14 hüvelykesnek valamivel nagyobb a képpontmérete. Természetesen TN+film panelt használtak náluk, aminek nagy a fényereje, kicsi a késleltetése és a fogyasztása, de a függőleges és vízszintes betekintési szöge, illetve a színhelyessége gyengébb a többi technológiához képest. Persze egy viszonylag olcsó notebookba minek is tennének jobbat, drágábbat?


Acer Aspire Timeline 3810T

A szokásos szintet így is lazán hozták a Timeline-ok, tehát szemből korrekt és kellemes volt a képük, oldalról viszont hamar sötétedtek, felülről világosodtak, alulról nézve pedig átfordultak a színeik. Egy árnyalatnyival a 4810T képét éreztük jobbnak.


Acer Aspire Timeline 4810T

Készítettünk a két vékony Acerhez színprofilokat azoknak, akik esetleg szeretnének a gyári állapotnál közelebb kerülni az optimálishoz. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro szoftverrel végeztük. A programok azt mérik, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.


Acer Aspire Timeline 3810T

Azokhoz a Timeline gépekhez, melyeknek két grafikus alrendszere van, két profil kell. Váltáskor jól látható volt, hogy a HD 4330-as színprofil az IGP-vel teljesen más árnyalatokat produkál. Érdekes, hogy a két beállítás szinte ugyanazt az eredményt hozta. Kezdetben a szokásosan nagy, átlagban 10 deltaE értékes, csúcsban majdnem 30 deltaE-s eltérést kaptuk az optimálishoz képest. Kalibrálással az átlagot sikerült 1 deltaE környékére csökkenteni, miközben az optimálistól való legnagyobb eltéréseket a sötétebb szürkéknél, vörösnél és sárgánál tapasztaltuk. A Radeon HD 4330-hoz való profil innen, a GMA 4500MHD-hez való innen tölthető le.


Acer Aspire Timeline 4810T

Annak ellenére, hogy más kijelzőpanelről van szó, a 4810T kisebb testvéréhez nagyon hasonló értékeket mutatott. Kalibrálatlanul a szokásos eredményt hozta, beállítás után pedig ismét a sötétebb szürkék és a vörös optimálistól való eltérése volt a legnagyobb, az átlag 1 deltaE, a maximum 4 deltaE környékére esett vissza. Az Aspire Timeline 4810T integrált grafikus magjához való színprofil innen tölthető le.


Acer Aspire Timeline 3810T

Ritkán látni olyan szép, homogén képet, mint amilyet a kisebb Timeline LED-es paneljénél tapasztaltunk. Csupán a jobb alsó sarok tér el a középső résztől több mint 5%-kal. Nagyobb fényerőn alaposan bevilágított a fekete, de itt is az egyenletesség volt a jellemző. A maximális, 222 cd/m²-es és minimális, 0,6 cd/m²-es fényerő 370:1 kontrasztarányt jelent, ami erős napfényben is elég volt a kijelző tükrös felületének legyőzéséhez, így napos időben, szabadtéren is használható maradt a gép.


Acer Aspire Timeline 4810T

Valamivel gyengébb volt egyenletességben a Timeline 4810T, de az ennél tapasztalható, 90% fölötti értékek notebookos viszonylatban még mindig jónak mondhatók. Maximális fényerőben túltett az öcskösön, 235 cd/m²-t mértünk nála. Ez a viszonylag magas, 0,9 cd/m²-s minimummal együtt jóval alacsonyabb, 260:1 körüli kontrasztarányt jelent, de a magas csúcsérték itt is segítségünkre volt erős fényben.

Az Acer ugyanazt a billentyűzetet használja a két kisebb Timeline gépénél. Ennek megfelelően a 3810T-n kicsi, a 4810T-n viszont már elég nagy kerete van. A gombsorok fölé került még három érintőgomb és egy kék visszajelző LED. Előbbiekkel a Wi-Fi, a biztonsági mentést készítő szoftver és az akkumulátor gazdaságos módja kapcsolható ki-be, az utóbbi a winchester működését jelzi. A 4810T-nél ide került az optikai meghajtó nyitógombja. Túloldalon található a kéken világító bekapcsológomb, és mindkét oldalon van egy-egy hangszóró. Mivel a fő billentyűzet fölött elég nagy az üres tér, a 3810T-nek meglehetősen keskenyre szabták a csuklótámaszát.


Balra Timeline 3810T, jobbra 4810T

A klaviatúra kialakításánál a régit ötvözték az újjal, így szigetszerű gombokat kaptunk, melyek mégis elég hosszú úton járnak. Ráadásul nagyon finoman, kellemesen mozognak, és méretük is rendben van. Az Entertől jobbra, egy oszlopban sorakozik a Home, PageUp, PageDown és az End, tehát nem Fn váltóval kell előügyeskedni őket, úgy mint a netbookoknál. A többi gombnál csak a nulla lett vékonyabb, a kurzormozgatókat pedig ellaposították. Ez a megoldás szerintünk kényelmesebb, mint a vékonyítás.

Sajnos ez a billentyűzet sem tökéletes. Minimális mértékben, de horpad a közepe. Tetszetős gombkialakításának pedig az a baja, hogy a szokásosnál nagyobb résekben rengeteg szennyeződés ragad meg. Amikor egy papír zsebkendővel ki akartuk tisztítani, bosszankodva tapasztaltuk, hogy néhány helyen a gombok sarka, éle kis darabokat mart ki a törlőből, így többet ártottunk, mint amennyit használtunk.

Okos, bár szerintünk az optimálisnál valamivel kisebb tapipadja van az Aspire Timeline-oknak. A 3810T keskeny csuklótámaszába nem is fért volna nagyobb, a 4810T-nél viszont elvesztegettek pár millimétert. Örvendetes, hogy az érintőmezők multi-touch technológiával működnek, sok hasznos trükkel gyorsítják meg munkánkat, például a lapozást vagy nagyítást. Tapintásra közepesen jónak mondanánk őket, találkoztunk már jobbal és rosszabbal is. Az egybeszabott gomb a 3810T-n már kezdetben kellemesen járt, nagyobb testvérénél minden bizonnyal bekopik majd. Ügyes húzás, hogy mindkét gépen mellé tették a kikapcsolóját, ami tiltó módban vörösen világít.


Balra Timeline 3810T, jobbra 4810T

Hőmérséklet, zaj, akkumulátor

Próbálgatás közben már felfigyeltünk arra, hogy a Timeline 3810T érezhetően hangosabb, mint a 4810T. Ennek nyilván az az oka, hogy a hűtést a kétmagos processzorhoz és diszkrét VGA-hoz méretezték, az egymagos processzor és az IGP meg sem kottyan neki. Így hát az izmosabb és kisebb 3810T huszonnégy fokos szobahőmérsékletnél már nyugalomban 40 fok környékére melegedett, hűtője pedig 25 dB-en duruzsolt. Ezek alapjáraton elég magas értékek, különösen egy alacsony fogyasztású laptoptól.

Miután meghajtottuk a két magot és a GPU-t, azok azonnal melegedni kezdtek. Előbbiek 46 fokos alapértékükről rögtön 50-re ugrottak, a hűtés pedig további 4 dB-t hangosodott. Az első perc végén, 52 fokos processzorhőmérsékletnél újabb három decibellel emelkedett a hang, így már 32 dB-nél tartottunk, ami eléggé zavaró volt. Szerencsére a félórás tesztben ennél hangosabb már nem lett a 3810T, csak a CPU forrósodott még egy-két fokot. A merevlemez a hevítés hatására 37 fokról 39-re melegedett, ami nem vészes. A notebook felületi hőmérséklete megközelítette a 45 fokot, ez 24 fokos szobahőmérsékletnél nem túl biztató. Egy meleg nyári napon ölbe véve, alaposan megterhelve okozhat kellemetlenségeket.

Teljesen másképp viselkedett a 4810T, melyben gyengébb konfiguráció dolgozott. Nyugalmi állapotban szinte hallani sem lehetett a hangját, miközben felületi hőmérséklete sehol sem érte el a 40 fokot.

Teljes terhelésen processzora a kezdeti 40 fokról csak egyet melegedett, de hűtése a hajtás kezdetekor mégis felhangosodott. Pontosabban most már érzékelhetően hümmögött, durván 20 dB-t produkálva. Tovább már nem hangosodott, a CPU pedig fél óra alatt csak 50 fokig melegedett fel. A winchester 37-es értéke ezalatt csak egy fokkal emelkedett, a gép felszínén pedig 40 fok alatti csúcsértéket mértünk.

Lássuk hát, mire képesek azok a nagy akkumulátorok! Először is jelezzük, hogy másodszor futunk bele olyan Acer akkuba, ami nem akkora kapacitású, mint honlapjuk írja. Az Aspire One D150 netbook a specifikáltnál nagyobb teleppel került forgalomba, a két Timeline-nak viszont 62,18 helyett csak 58,5, illetve 60 Wh-s telepe volt. Ezt a kis különbséget feledtette velünk a nyugalmi állapotban mért több mint 10 órás üzemidő. A kisebb akkus és két VGA-s 3810T valamivel jobban teljesített nagyobb kijelzős társánál. Videólejátszásban is a kicsi volt a jobb, ha az IGP-t használtuk. A kis Radeonnal háromnegyed órával csökkent az üzemidő, de az így kapott 5 óra körüli érték is kiváló, kicsivel túltesz a múltkori Asus U20A CULV-s rekordján. Ugyancsak szép teljesítmény a 14”-os 4810T öt és fél órája.

Maximális terheléssel már a nagyobb Timeline-nak állt a zászló, de a kisebb három és fél órás eredménye sem rossz. Ezt az IGP-vel érte el, a Radeon majdnem egy órával csökkentette az üzemidőt. Feltölteni nagyjából ugyannyi idő – jó három és fél óra – alatt sikerült mind a két telepet. A 80% körüli telítettséget úgy két és fél óra alatt sikerült elérni, onnan még egy óra kellett a maradék 20%-hoz.

Az akkumulátoros üzemidőből kikövetkeztethető fogyasztási adatok további információval szolgálnak a hűtéssel kapcsolatban is. Idézzük fel, hogy a Timeline 3810T-nek 58,5 Wh-s, a 4810T-nek 60 Wh-s akkuja volt. Mivel a két gép nyugalmi állapotban majdnem ugyanannyit bírt, joggal feltételezhetjük, hogy közel azonosan fogyasztottak, 5,6-5,9 watt környékén. Ebből és a nyugalmi hűtési teljesítményből az következik, hogy a 3810T-nek gyengébb a hőleadó rendszere. Nem feltétlenül indokolható ez a kisebb mérettel, hiszen a 4810T-ben optikai meghajtó is foglalja a helyet.

Videolejátszásban az integrált GPU-t használva nem volt nagy az eltérés. A 3810T-nél 10,3 watt, a 4810T-nél majdnem 11 watt jött ki. Bizony az AMD grafikus mag több energiát emészt fel videokódolásnál. Ennél 11,9 watt körüli értéket mértünk. Grafikában ez a GPU sem acélos, szóval nem biztos, hogy érdemes erre voksolni. Teljes terhelésnél IGP-vel ismét hasonló fogyasztást produkált a két Timeline. Most már a nagyobb gépnél kalkuláltunk kisebb fogyasztást, 16,2 wattot a 16,7 ellenében. Talán a jobban pörgő hűtés miatt alakult így az eredmény. A Radeonnal 22 watt fölé emelkedett a kisebb Timeline étvágya.

Értékelés

Úgy gondoljuk, az Acer nagyon jó recept szerint készítette el saját Intel CULV platformos, könnyű és vékony laptopjait. Az Aspire Timeline széria két kipróbált modellje külsőre nagyon korrekt, klasszikus vonalvezetéssel és meglepően jó összeszerelési minőséggel győzi meg a vásárlókat. Ha borítása – legalább a felső – fémből készülne, akkor szerintünk a legnevesebb notebookgyártók is büszkén felvállalhatnák ezeket a gépeket, a valódinál lényegesen magasabb árral.

A belső megválasztásával is bizonyították szakértelmüket az Acer mérnökei. Nem fukarkodtak a ma már nagyon olcsó memóriával és a merevlemezzel, processzorból is csak a platform két legerősebb darabját választották. Igény szerint külső – kis teljesítményű – VGA is kérhető, de a videózáshoz praktikus HDMI ugyanúgy jár az IGP-s modellekhez. Az opciók listáján ott szerepel a WiMAX és 3G modem is, igaz, ilyen összeállításokat még nem láttunk a hazai piacon.

Használat közben jól vizsgáztak a gépek. A kétmagos processzorral szerelt 3810T sokkal fürgébb volt, mint az egy maggal gazdálkodó 4810T. Cserébe a nagyobb gép halkabban és hűsebben dolgozott. És ne feledjük, hogy az is kapható erősebb konfigurációval, akárcsak a 3810T gyengébbel.

A hasonló gépekhez viszonyítva nagyon rendben találtuk az árakat és az egyenesen nagyszerű akkumulátoros üzemidőt. Csak az egy éves garancia lenne hosszabb! Itt-ott azért bele lehet kötni a Timeline-okba, de jobbára apróságokba. Olyan dolgokba, amiket konkurenseik sem tudnak jobban, sőt. Hangjuk például csak átlagos, billentyűzetük kellemesen jár és tetszetős, de hajlamos a szennyeződés gyűjtésére. Fedelük pengevékony, de talán éppen emiatt remeg.

Összefoglalva tehát: az Acer megmutatta, hogyan kell könnyű és vékony laptopot csinálni. Kíváncsian várjuk, hogy a nagyon magasra tett lécet melyik konkurens – és mikor – tudja majd átugorni. Egyelőre az Acer Aspire Timeline a bajnoka ennek a kategóriának, jár neki a különösen ajánlott cím.

Hogy melyik modellt érdemes választani? Akinek kell az optikai meghajtó, annak a 4810T a nyerő, akinek nem, annak a kisebb és könnyebb 3810T az ideális. Ha kell az erő, akkor jöhet a kétmagos processzor, ha viszont csak alapdolgokra, internetezésre szánjuk, akkor az olcsóbb, egymagos is elég. Úgy érezzük, a kis Radeon ebben a kategóriában a melegedésével és fogyasztásával többet árt, mint amennyit a teljesítménye használ.

További képek az Acer Aspire Timeline notebookokról a galériában.

Acer Aspire Timeline 3810 T Acer Aspire Timeline 4810T
jellemzés Nagyszerű könnyű és vékony notebook Nagyszerű könnyű és vékony notebook optikai meghajtóval
pro: + könnyű és vékony
+ jó összeszerelési minőség
+ hosszú akkumulátoros üzemidő
+ nagy fényerejű monitor
+ HDMI
+ kedvező ár
+ könnyű és vékony
+ jó összeszerelési minőség
+ hosszú akkumulátoros üzemidő
+ nagy fényerejű monitor
+ HDMI
+ kedvező ár
+ optikai meghajtó
+ csendes és hűs
kontra: - lehetne halkabb és hűsebb
- remegő fedél
- csak egy év garancia az alapárban
- remegő fedél
- csak egy év garancia az alapárban
alternatívák MSI X340
Asus UX30 - még nem kapható
Pavilion dv2 - Magyarországon még nem kapható
MSI X400 - még nem kapható


Acer Aspire
Timeline 3810T és 4810T

rudi

Az Acer Aspire Timeline notebookokat a SpeedShop.hu bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés