A gyártók mostantól az ultravékony notebookokra fókuszálnak
Az Asus, az Acer és a HP szerint a netbookok szegmensében már nem lehet újat mutatni. – írta: Abu85, 3 éve
A netbookok az elmúlt hónapok folyamán hatalmas népszerűségre tettek szert, azonban az Intel és a Microsoft annyira kötött paraméterek közé szorítja a termékeket, hogy a nagy gyártók már nem tudnak újdonságot mutatni. Ez persze látható is, hiszen szinte az összes kisméretű masina ugyanarra az alapra építkezik. Megoldást jelentene ugyan az NVIDIA Ion platformjának alkalmazása, ez ellen azonban komoly eszközökkel lép fel az Intel, és az engedetlen partnereket a kedvezményes listaártól is megfosztják.
Az Asus, az Acer és a HP egyöntetű véleménye, hogy a netbookpiacot legközelebb a 2010 elején érkező Pine Trail-M platform fogja újra fellendíteni, addig azonban a vállalatok az Intel ultravékony és az AMD ultrahordozható platformjaira fognak fókuszálni. Mindkét megoldás a hagyományos notebookok és a netbookok közötti árrésbe nevez, és megfelelő képernyőméret mellett nyújtanak könnyen hordozható, alacsony fogyasztású alternatívát.

HP Pavilion dv2 - hordozhatóság, megfelelő méretekkel párosítva
Természetesen továbbra is érkeznek új netbookok, de az elmúlt évre jellemző, „futószalagszerű” bejelentések megszűnnek. Az Acer még ennél is tovább megy, ugyanis Android operációs rendszerrel felvértezett mobil gépezeteket terveznek piacra dobni, melyek természetesen nem az Intel Atom processzorára épülnek. Az elgondolás alapja, hogy az Intel netbookplatformja a PC-hez mérten kedvező fogyasztási paraméterei ellenére is sok energiát használ, így előtérbe kerülnek az ARM alapokra építkező NVIDIA Tegra és a Qualcomm Snapdragon nevű SoC (System-on-Chip) rendszerek, melyek hosszabb üzemidőt és kisebb tömeget biztosítanak a kisméretű masináknak, emellett minden olyan feladatra tökéletesek, amire a netbookokat tervezték.
Azóta történt
Az Acer a notebookpiac új ura
Az Acert egyelőre nem érdekli a tabletek piaca
Alacsony a CULV-s notebookok iránti kereslet
Samsung notebookok és netbookok Magyarországon is!
Meglévő ultravékony notebookján erősít a Gigabyte
Computer Emporium partnernap: Asus
-
Asus UX30 – majdnem Air
Az Asus könnyű és vékony laptopja sok tekintetben hasonlít az Apple stílusos modelljére.
-
Intel CULV – ahogy csinálni kell!
Bemutatjuk az Acer Aspire Timeline notebooksorozatának két kis nagyszerűségét.
Előzmények
Ultravékony „üzlettársakat” kínál az Acer
A felhasználók többsége otthonra vesz netbookot?
-
Optimális netbook vagy sem?
Erre a kérdésre keressük a választ az Acer Aspire One 751 kapcsán, mely az első netbook 11,6"-os kijelzővel.
Érdekes interjú készült az NVIDIA elnök-vezérigazgatójával

