Látogatás a Dell lengyelországi gyárában

A gyártás

Ezután beléphettünk a gyárba. A gyár BTO/CTO rendszerben működik (build-to-order, configure-to-order, azaz kizárólag konkrét megrendelés alapján történő gyártás és konfigurálás), ahogyan a nemrégien meglátogatott sárvári Lenovo gyárnál is láthattuk. Lényeges különbség, hogy Łódźban nincs helyben raktár, de négyóránként érkeznek be a szállítmányok, így itt is elég gyors az alkatrészek beérkezése. Két napon belül teljesítik a rendeléseket: a beérkezés napján ellenőrzik, hogy teljesíthető-e a megrendelés, és ha igen, a következő szállítmánnyal beérkezik az alkatrész, és rögtön készítik is a gépeket.


[+]

Ahogy Sárváron is láttuk, itt is kétféle összeszerelés folyik: kistételes szerelés (cell line), lényegében egyesével építve a gépeket, illetve nagytételes (progressive line) szerelés futószalagos módszerrel, a sok egyforma tételt tartalmazó rendelések teljesítésére. A kistételes rész halandó ember számára teljesen áttekinthetetlen: a kétszintes géplabirintusban ide-oda cikáznak az épülőben lévő gépek a különböző munkafázisok között, hatalmas zaj közepette. Minden csattog, mozog, leereszkedik, felmegy, villan, csipog, sípol – olyan hangulatot áraszt ez a rész, mintha egy nagy robot belsejében lennénk, nagyon sajnáljuk, hogy nem fotózhattunk vagy videózhattunk. Természetesen mindennek megvan itt a maga rendje, minden munkaállomáson meghatározott, konkrét feladat elvégzése folyik, melyek között célirányosan közlekednek a szerelendő termékek, csak a laikus szemlélődő számára kusza a rendszer. A nagytételes sor átláthatóbb, eleve csak egyszintes, és ott szép lineárisan mozognak a készülő gépek.


[+]

Amikor megtörtént az összeszerelés, megkezdődik a tesztelés: az asztali pc-ket 2-3 órán át tesztelik és telepítik, a szervereknél ez a művelet típustól függően 12-24 óráig tart. A termékeket szúrópróbaszerűen vetik alá minőségellenőrzésnek, kivéve az Alienware és a nagyvállalati (enterprise) termékcsoportba tartozóakat, melyeknél minden egyes darabot megvizsgálnak. Ezután kerülnek csomagolásra, és itt derül ki először, hogy az egyes gépek hova kerülnek szállításra, itt kapják meg a címkéket a dobozok, és kerülnek a megfelelő kijárathoz.

A dobozolás után a sor végén egyenesen a kijáratállásokba bedokkolt kamionokba lógnak be a futószalagok, aminek az az előnye is megvan, hogy nem kell foglalkozni az időjárási viszonyokkal vagy a külső hőmérséklettel. Mindent a szoftver kísér figyelemmel, nincs emberi ellenőrzés, hogy mit pakolnak be: kis túlzással csak nyomtat a rendszer egy fuvarlevelet a sofőr számára, amikor megtelt a kamion. A megrendelő, illetve a szállítmányozó cég is a szoftverben tudja nyomon követni, mit tartalmaz a rakomány és mikor indult el a gyárból.


[+]

A város szélén felépült összeszerelő üzem az ott dolgozó vezetők szerint jelenleg a legfejlettebb gyár a világon, bár ezt kissé elfogult véleménynek tartjuk; de kétségkívül modern. Jelenleg munkaállomásokat, rackszervereket, EqualLogic adatszervereket, Alienware desktop gépeket készítenek, pontosabban szerelnek össze, és nemsokára beindul a hálózati eszközök gyártása is. A hivatalosan EMFP (European Manufactoring Facility Poland) névre hallgató gyár a Dell nagyvállalati termékek fő szállítója, és még így is csak a gyárterület felét használják ki, tehát még van lehetőség a bővítésre.

Korábban notebookok is készültek itt, de később letettek erről, úgy tűnik, notebookot még mindig jobban megéri Kínából szállítani, készre szerelve. Tabletet sem itt gyártanak. Ettől eltekintve a termékpaletta a teljes keresletet lefedi a vállalati termékektől a felhasználói termékekig. Az egész EMEA régiót innen szolgálják ki, sőt ha egy másik kontinensen lévő Dell gyár nem bír el az ottani rendelésekkel, a łódźi gyár besegíthet a termelésbe, hogy időben teljesíteni tudják a megrendeléseket.

Bár nem tartozik szorosan a témához, búcsúzóul megosztjuk ezt a Dell reklámvideót, ami az egyik kiállított gépen futott a körbevezetés alatt:

eszterencs

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés