Látványos, hullámos Samsung notebook
Nagyon szép ruhába öltöztetett, univerzális modellel támadja be a Samsung a hazai notebookpiacot. Nálunk járt a Core i5-ös R580. – írta: rudi, 2 éve
Értékelés
Úgy gondoljuk, hogy a Samsung egészen jól választott, amikor úgy döntött, hogy az R580 lesz az a notebook, amivel először a hazai piacra lép. Nem egy hibátlan, konkurensek által utolérhetetlen gépről van szó, de nagyon látványos, és tényleg sok területen megállja a helyét. Nekünk határozottan tetszett a feketével keretezett vörös fedél és a belső, ívekkel díszített színátmenet. Ezt tartjuk a legszebbnek a piacon fellelhető hasonló megoldások közül – van belőlük bőven –, de praktikusság szempontjából inkább a matt felületeket részesítjük előnyben. A gép általános minőségérzete rendben volt, bár semmi kiemelkedőt nem kaptunk, ezt a szintet a konkurencia is tudja. Szerintünk úgy lehetne könnyen és viszonylag olcsón emelni az R580 értékén, ha egy jobb billentyűzetet kapna.
Rövidesen ugyanez lesz a jellemző a hardveres felépítésre is. A Core i5-430M processzor, 4 GB memória és 500 GB-os merevlemez lassan kötelező alap lesz a sokoldalú gépeknél. Szerintünk ár/tudás viszonyában a Core i3 széria még jobb, és jelzésértékű az is, hogy eddig egyetlen gyártó sem rukkolt elő Core i5-500-as processzorral szerelt géppel. Egészen jó választásnak tűnik a GeForce 330M GT is. Nem egy erőgép, de akiknek szánják, azoknak többre nincs is szükségük. Jól tette a Samsung, hogy nem csapta agyon olcsóbb, de a GDDR3-nál lényegesen lassabb, sima DDR3 memóriával. Az viszont enyhe melléfogás, hogy csak 32 bites operációs rendszert tettek az R580-ra, ugyanis az csak összesen 4 GB memóriát tud kezelni. Itt pedig 4 GB a rendszermemória, amihez jön még 1 GB grafikai, szóval 1 GB-ot elkótyavetyéltek.
Most pedig térjünk rá arra a paraméterre, ami miatt az R580-nak nagy esélye van a sikerre. A gép nagyjából egy árban lesz a hasonlóan felszerelt Acer megoldással, pedig rendszerint ez utóbbi szokott a legkedvezőbb árú lenni a piacon. A nálunk járt konfigurációért nagyjából 265 000 forint kérnek, de szerintünk még jobb vétel a durván 20-30 000 forinttal olcsóbb Core i3-330M-es verzió. Kíváncsian várjuk, hogyan sikerül a Samsung notebookpiaci belépője. Nekünk az R580 nagyon tetszett, jó felszereltsége és ehhez képest kedvező ára miatt ajánlott minősítést érdemel.
További képek a Samsung R580-ról a galériában.
| Samsung R580 | |
| Jellemzés | Tényleg sokoldalú, tetszetős külsejű notebook |
| Pro | + látványos külső + korrekt teljesítmény + rengeteg csatlakozó + jó touchpad + tudásához mérve kedvező ár |
| Kontra | - kicsi akkumulátor - lehetne jobb a billentyűzete - szép a felülete, de érzékeny - csak 32 bites Windows |
| Alternatívák | Asus N61JV Acer Aspire 5942G |

Samsung R580
rudi
A Samsung R580-at a Samsung hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
Samsung QX510 - drága vagy, bébi!
Szép, karcsú, ügyes, de nem két fillérbe kerül a koreaiak legújabb 15,6 hüvelykes notebookja.
-
Samsung notebook 13,3 hüvelyken
Nálunk járt a nagy koreai gyártó Q330-es, könnyű és vékony laptopja.
-
Kisebb, újabb: Samsung N210
Atomos netbook Samsung alkatrészekkel a Samsungtól.
Előzmények
-
AMD-Intel barátság az Acer háza táján
Nálunk járt az új, Core i5 processzorral és mobil Radeon HD 5850-nel felszerelt Aspire 8942g.
-
Mit tud a kétmagos Core i5 mint processzor?
A GPU-t is tartalmazó CPU grafikus képességei után ezúttal magát a processzort teszteltük le.
-
Milyen drága egy játékos notebook?
A hardveres újdonságok bemutatása mellett a fenti kérdéssel foglalkozunk heti piaci körsétánkon.


