Jó döntés lenne a Panasonictól az Android TV-re váltás?

A jelek szerint a vállalat erősen fontolgatja, hogy radikálisan megváltoztatja okostévé-koncepcióját. Ezt a témát jártuk kicsit körbe.

Irány az Android?

Az avulás útján

Azonban 2019 környékétől már egyre feltűnőbbé vált, hogy a MyHomeScreen felett eljárt az idő. A vetélytársak kiküszöbölték a hibákat és igyekeztek újdonságokkal előállni, a Panasonic rendszere mellett viszont elrohant a világ. A japán cég látványosan nem fordított sok figyelmet az okostévéplatform fejlesztésére, azt pedig tudjuk, hogy ez nem pénz kérdése, hiszen a konszern évről-évre nagyon odateszi magát a képminőség tekintetében, és arra irgalmatlan sokat költenek, hogy csúcskészülékeik a világ legjobb modelljei között legyenek e téren. A hangminőséget sem hanyagolták el, és az integrált audiórendszerek terén is elő-előálltak komoly, exkluzív újdonságokkal.

[+]

Nagyon úgy tűnik, hogy egyszerűen nem tartják fontosnak az okostévérendszert. A cég egyik munkatársa egyszer egy nemzetközi szakkiállításon kerek-perec közölte, hogy annak örülnének a legjobban, hogy ha a "tévé" csak panelből, elektronikából és hangrendszerből állna, és a többi kapcsolódó szolgáltatást külső partnerek szállítanák. Ezt bizonyítja az is, hogy az előzetesen telepített médialejátszó szoftvert régóta komoly kritikák érik a kezelés, a felület és a szegényes formátumtámogatás miatt, de hiába, a Panasonic nem igazán hajlandó javítani ezeket a hibákat. Az évek óta gyakorlatilag változatlan dizájnról pedig jobb nem is beszélni... Ma már egy tehetségesebb gimnazista egy hét alatt a nulláról szebb, modernebb, divatosabb külsőt tudna összehozni. És akkor még az alkalmazáskínálatról nem is beszéltünk, amely téren a MyHomeScreen a többiek mögött jóval lemaradva kullog.

Az is elképzelhetetlen, hogy a cégnél hiányzik a szükséges szellemi tőke. A Panasonic konkrétan autonóm okosvárost fejleszt, saját rendszerekkel, megdöbbentő lenne, ha nem tudnának pikk-pakk letenni az asztalra egy hibátlan okostévéplatformot. Ez az egész csak hozzáállás és koncepció kérdése. Biztos vagyok benne, hogy ha választhatnának, hogy mit szeretnének jobban, hogy legyen egy tökéletes okostévérendszerük vagy 0,1-del csökkenjen az átlagos delta E értéke a tévéiken, akkor az utóbbira szavaznának.

Logikus lépés

Mindezek alapján nem véletlen, hogy a Panasonic elkezdett más irányba kacsingatni. Sok választásuk nincs, hiszen az LG webOS és a Samsung Tizen webOS is egy zárt rendszer, amelyeket csak nagyon komoly megkötésekkel tennének elérhetővé (ha egyáltalán) más gyártók számára. Marad tehát az Android TV, amely teljesen logikus választásnak tűnik. Tény, hogy ennek trendi kezelőfelülete, a sok felesleges sallang nem passzol igazán a Panasonic filozófiájához. De az is igaz, hogy idén állítólag érkezik a jelentősen átalakított utód, a Google TV rendszer, amelynél állítólag sok hibát kijavítottak, és jobb lesz a felhasználói élmény is, ha minden igaz.

A mi véleményünk, hogy ha a Panasonic nem hajlandó változtatni a felfogásán, és minden korábbinál több energiát és pénzt áldozni okostévérendszere fejlesztésére, akkor váltania kell. Az alapok, tehát maga a kép- és hangminőség kimagaslóan jó a felső kategóriában, de ma már ez önmagában kevés. Nem vagyunk kimondott rajongói az Android TV rendszernek, de tény, hogy ott van akarat a fejlesztésre, a változtatásra, és a MyHomeScreen nihiljéhez képest még ez is előrelépés lenne. Egy szó mint száz, szerintünk abszolút jó lépés, hogy a Panasonic nyitott a Google megoldása felé, és csak remélni lehet, hogy nem állnak meg egy vagy két szériánál.

elefant

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés