Hirdetés

Asus NX90 - stílus és karakter

Hőmérséklet, zaj, akkumulátor

Amikor az Asusn NX90-et próbáltuk, már nem 30-34, hanem „csak” 28 Celsius-fokos hőmérséklet uralkodott tesztlaborunkban. Ráadásul a hatalmas gépházban a 45 wattos TDP értékkel bíró processzor mellett nem is olyan komoly grafikus alrendszer dolgozott, mint múltkor az Aspire 8943g-ben. Ezért nyugalmi állapotban nagyon kellemes, alig 30 °C fölötti értékeket mértünk szintén korrekt, 20 dB alatti zaj mellett, ami ráadásul a felhasználótól leárnyékolva, hátrafelé távozott.

Meghajtva a virtuálisan nyolcmagos processzort hőmérséklete a nyugalmi 46 °C-ról azonnal megugrott 10 °C-ot, hűtésének hangja pedig erősödni kezdett. Az első perc végén már 68 °C-ot és 27 dB-es hangot regisztráltunk, utóbbiból szerencsére alig több mint 20 dB jutott előre. Nagyjából a második perc végén állandósult az NX90 hangja hátulról mérve még elfogadható 29 dB-en, amiből elöl szerencsére csak 22 dB volt hallható. Jó tíz perccel később, amikor a CPU már tartósan 75 °C fölé melegedett, még egy-két decibelt hangosodott a hűtés. A laptop túloldalán ülő kolléga ekkor már zavarónak érezte a zajt, de elölről még elfogadható, 24 dB-es szintet mértünk.

Félórás terheléses tesztünk végeztével csak az NX90 hűtést rejtő sarka melegedett számottevően, 47 °C-ig. Ha figyelembe vesszük a szokásosnál magasabb szobahőmérsékletet, akkor ez az érték egészen jónak mondható. Rendben voltak a merevlemezek is, melyek csak 41-42 °C-ig melegedtek. Játékos terhelésben nem változott számottevően a zajszint és a felületi hőmérsékletek sem.

Saját szemünkkel nem tudtunk róla meggyőződni, de specifikációja és a diagnosztikai programok alapján az Asus NX90-nek egy nem túl nagy, hatcellás akkumulátora van 56 Wh-s kapacitással. A csúcs processzort és a felső középkategóriás videokártyát figyelembe véve ez nem valami sok. Azért nyugalmi állapotban elég volt valamivel több mint három és fél órára. Ekkor az összes hardverelem maximális energiatakarékossággal dolgozott, a vezeték nélküli hálózati eszközök ki voltak kapcsolva, és csak egy szöveges állományt tologattunk a kijelzőn. Az akkumulátor kapacitásából durván 15,7 wattos fogyasztást számoltunk ekkor.

Videolejátszás közben annyi változott, hogy már egy Full HD felbontású, H.264 kódolású filmet pörgettünk. Így valamivel kevesebb mint két órára volt csak elég áram a telepben, ami 30 W körüli fogyasztásra enged következtetni. Teljes terhelésen (processzort, VGA-t és Wi-Fit maximumon hajtva) éppen egy óra volt az akkumulátoros üzemidő, ami 56 W-os fogyasztást jelent. Múltkor a Modility Radeon HD 5850-nel ugyanez a processzor, kijelző és szintén két 640 GB-os merevlemez nem kevesebb mint 100 wattot igényelt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

  • LCD-PC-k áradata az Asustól

    Az ET2400-as sorozat hét modellel startól.

  • Notebook bambuszba burkolva

    Nálunk járt az Asus U53Jc, melynek külső borítását nem műanyagból, fémből vagy fából, hanem gyorsan növő fűféléből készítik.

  • Indul az Asus online tuningversenye

    A bajnokságon az LGA1156-os foglalatú Asus alaplappal rendelkező felhasználók vehetnek részt.

  • PH!TV – ASUS U30Jc, nem viccel

    Ezt dobta a gép. Egy újabb 13 colos erőmű, de az ASUS törpegépe simán elviszi fél gőzzel a Paksi Atomerőmű minden rendszerét. Az egyik legkisebb géptestben az egyik legnagyobb processzor, ez nem rossz párosítás!

Előzmények

Hirdetés