Megjelenítés, bevitel

Nem sok 18,4”-os notebookos kijelzőpanel van a piacon, ezért nem meglepő, hogy az Asus NX90 ugyanazt a Chi Meitől származó TN+film technológiás modellt kapta, mint az Aspire 8943g. A méretes monitor színei szemből nézve nagyszerűek, oldalról sem sokat torzultak, felülről és alulról nézve viszont tapasztalhattuk a technológia gyengeségeit, a fakulást, illetve az átfordulást.

Megnéztük, mennyiben viselkednek másképp a nagy panel színei, ha Radeon helyett GeForce-ot kötnek rá. A GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorát (koloriméterét) és a LaCie Blue Eye Pro szoftverét használtuk. A berendezés azt vizsgálja, hogy a monitoron megjelenő árnyalatok milyen mértékben térnek el a referenciától. Ezt az eltérést deltaE értékben adjuk meg. Egy deltaE a minimális, szabad szemmel látható eltérés. Ha átlagban ennél kisebb értéket kapunk a kalibrálásra, akkor a színhűség szinte tökéletes. Három deltaE értéknél a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól.

Nem igazán lepődtünk meg azon, hogy kalibrálás előtt és után is szinte pontosan ugyanazokat az értékeket kaptuk az Asus NX90-nél, mint múltkor az Acer Aspire 8943g-nél. Beállítással 1 deltaE alatti átlagot értünk el, ami kiváló, és notebookos viszonylatban a 3 deltaE alatti maximális eltérés is nagyszerű.

Sajnos a 167 cd/m²-es maximális és 0,6 cd/m²-es minimális fényerejéből adódó, valamivel 300:1 alatti kontrasztarány még közepesen világos környezetben sem volt elég a kijelző elé helyezett üveglap tükrözésének ellensúlyozásához. Szinte állandóan láttuk a monitorban környezetünket vagy tükörképünket, csak mozizáshoz elsötétített teremben vagy este voltak maradéktalanul élvezhetőek az egyébként nagyszerű színek. A nagy panel sarkaiban már nem volt olyan magas a fényerő, mint középen, és mérsékelt bevilágításon is látszott a feketeségen, hogy a közepe világosabb.

Sok jó notebooknál esnek abba a hibába a gyártók – különösen az Asus –, hogy az egészen pofás formaterv és korrekt hardver mellé odacsapnak egy finoman fogalmazva is legfeljebb középszerű beviteli rendszert. Nos, az Asus NX90 esete más. A Bang & Olufsen tervezőjét nem kötötték a sablon megoldások. Nem is terveztek a fő gombsorok mellé numerikus részt, sőt a mindenféle Fn váltóval elérhető vezérlőgombokat is száműzték – pontosabban megduplázták. Került a funkcióbillentyűk sora fölé még egy, amivel például a hangerő, fényerő vagy a médialejátszás szabályozható. Igaz, miattuk a régi motorosok nehezebben találnak majd rá az F-ekre, melyeket csak apró betűkkel festettek fel.

Elrendezésben a klasszikus notebookok módiját követték az NX90-nél. így az Enter mellé jobbra is került egy oszlop, de legalább a kurzormozgatók teljes méretűek lettek. Kiosztásban egyedül az Insert Fn váltóra száműzését kifogásoljuk. Azt megértjük, hogy ebből az exkluzív klaviatúrából nem készül majd magyar verzió, és sejtjük, hogy más Asus notebookra nem kerül rá. Bár valószínűnek tarjuk, hogy aki súlyos százezreket fizet egy laptopért, az szívesen adna még pár tízezret, hogy tisztességes billentyűzetet szereljenek rá.

Nem csak szép, hanem nagyszerű nyomáskomforttal is megáldott az Asus NX90 billentyűzete. A mai trend ellenére nem szigetes, hanem szép, szögletesre formázott gombok kellően hosszú úton, megfelelően puhán és nagyon korrekt nyomásponttal jártak. Öröm volt nyomogatni őket.

Kevésbé örömteli volt a látvány, amit pár napos használat után nyújtott a szép nagy és fényes csuklótámasz. Ekkor már csak nagy volt, de fényes és szép nem. Ráadásul egyszerű ronggyal a fényes felületet nem is sikerült eredeti tükrös állapotába visszaállítani, csak az ujjlenyomatokat és egyéb szennyeződést maszatoltuk el rajta. Nem tudjuk, mi vezérelte a tervezőket ilyen felület választására, de szerintünk ez volt a formaterv egyetlen vitatható pontja. Talán matt, szálcsiszolt felület jobban illett volna a csuklótámaszra és a fedélre, bár kétségtelen, hogy azzal az NX90 már nem emelkedne ki annyira a többi notebbok közül, mint a tükrökkel.

Nem szóltunk még a tapipadról – pontosabban tapipadokról, ugyanis azokból két egyforma van, melyek természetesen multi-touch-osak. Ráadásul nem a szokásos helyre, a csuklótámaszra, hanem a billentyűzet két oldalára tették őket. Némi megszokás, és középen hiába keresgélés után megbarátkoztunk ezzel az elrendezéssel. Azt viszont megjegyezzük, hogy oldalarányuk nem követi a monitorét, felületük pedig lehetne kicsit érdesebb. Dicséretet érdemelnek a fő billentyűkkel azonos kényelemmel járó gombjaik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!