Hirdetés

14"-es Packard Bell eggyel kisebb kabátban

NX69 kívülről

Az Acer fennhatósága alá tartozó Packard Bell időnként egészen érdekes notebookokkal áll elő. Külsőre rendszerint nem mutatnak semmi extrát, gyakran olyan elemekből építkeznek, amikkel az anyacég modelljeinél már találkoztunk. Hardverben viszont néha elég merészek, láttunk például olyan masinát is tőlük, amiben Pentium P6000 (Arrandale sorozat alja) volt GeForce GT 540M társaságában, sőt tesztlaborunkban is járt előző generációs Phenom II új Radeon HD 6650M-mel. Mai tesztalanyunk, az EasyNote NX69 viszont külsőben is rendhagyó. Azzal reklámozzák, hogy méreténél eggyel nagyobb kijelzője van. És valóban, a 14 hüvelykes képernyőt 328 mm széles és 225 mm mély házba tették, ami 13,3 hüvelykes gépekre jellemző. Bár alapvetően nem túl nagy a különbség a két szomszédos méret között, de azért egy másik 14-es mellett látszik, hogy az EasyNote NX69 valamivel kisebb.

Sokkal jobban látható ennél, hogy a fedél fémburkolatot kapott szokatlan, egymást metsző szálakkal kialakított csiszolással. A vékony lemez lefordul az oldalakon, ezzel stabil éleket képez, extra merevséget adva a vékony fedélnek. Közepét nyomogatva a méretosztály átlagánál valamivel enyhébb horpadást tapasztaltunk. Először kézbe véve a laptopot feltűnt, hogy kompakt mérete ellenére meglehetősen nehéz. Azért, mert akkumulátora nagy darab, 66 wattórás.

Csatlakozókkal jól fel van szerelve az EasyNote NX69, kiosztásuk viszont nem valami szerencsés. Balra, teljesen előre került két USB 2.0, melyeket a hang ki- és bemenet követ, aztán jön a HDMI és D-Sub monitorkimenet; külső monitorral, hangszórókkal és USB-s beviteli eszközökkel jó nagy zsúfoltságot lehet itt csinálni. A sort méretes szellőzőnyílás és a tápcsatlakozó zárja. Jobbra előre került a harmadik, ezúttal 3.0-s USB csatlakozó, amit az optikai meghajtó, Ethernet aljzat és a Kensington zár felfogatója követ. Hátulra nem került csatlakozó, mert a kinyitott fedél eltakarja ezt a részt. Előre (középre) tették a kártyaolvasó nyílását, fölötte pedig egy méretes, sötétben zavaró lámpa jelzi a gép működését, töltőre kötve kéken, akkuról használva vörösen világít, alacsony töltési szinten pedig villog.

Elég erősen tartott a Packard Bell gép zsanérja, amikor középen egy kézzel fogva próbáltuk felnyitni, viszont a méretes akku miatt valamivel több mint 2 kilogrammos gép hátrabillent, másik kezünkkel meg kellett tartani. Cserébe viszont a vékony fedélnek alig van holtjátéka, a fémborítás miatt nem is csavarodik. Az EasyNote NX69 egyik vásárlócsalogató tulajdonsága a nagyon vékony keretű kijelző. Nos, ez bizonyos fokig optikai trükk. A kijelzőnek van egy tényleg nagyon vékony, pár milliméteres kávája, azon belül viszont a fényes terület nem egészében a monitor, hanem a keret még pár milliméteren folytatódik. Mindenesetre így is vékonyabb a káva az átlagos 14 hüvelykesekénél , de nem annyira, mint amennyire azt a formaterv sejteti. Persze ez a milliméterezés alapvetően reklámfogás, a 340 helyett 328 milliméteres szélesség vagy a 15 helyett 10 milliméteres káva normális ember számára nem jelent olyan sokat, de hát a konkurensekkel mindenben versenyezni kell, azért a gyártók ilyenekre is gyúrnak. Mi sokkal jobban örültünk volna a vékony perem helyett a matt felületű vagy az 1366x768 pixeles mellett opcionálisan 1440x900 pixeles kijelzőnek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés