Megjelenítés, bevitel
Annak ellenére, hogy a szokásos, 16:9 oldalarányú, 16”-os kijelzőknél valamivel nagyobb, a VAIO F monitora a valaha nálunk járt legkisebb Full HD felbontású darab. Az 1920x1080 pixel ekkora felületre elosztva meglehetősen kis képpontméretet eredményez. Szerencsére a mai fejlett operációs rendszerekkel ez már nem okoz gondot, hiszen szinte minden dinamikusan nagyítható. Jó pont, hogy a látványon nem ront tükrös felület, de azért ez a monitor is csak egy TN+film paneles jószág. Szemből nézve korrekt volt a képe, felülről nézve sem romlott túlzottan, de oldalról hamar csökkent a kontrasztja és a fényereje, alulról pedig átfordultak a színei.
Ennél a monitornál, ebben a notebookban az is felmerülhet, hogy valami színhelyességet igénylő munkát kell végeznünk, szóval elvégeztük a kalibrálását. A GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátort (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro szoftvert használtuk. A berendezés azt vizsgálja, hogy a monitoron megjelenő árnyalatok milyen mértékben térnek el a referenciától. Ezt az eltérést deltaE értékben adjuk meg. Egy deltaE a minimális szabad szemmel látható eltérés. Ha átlagban ennél kisebb értéket kapunk a kalibrálásra, akkor a színhűség szinte tökéletes. Három deltaE értéknél a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól.
Beállítás előtt a Sony VAIO F az átlagnál sokkal jobb színeket mutatott. A maximális eltérés is csak 8,3 deltaE érték volt, az átlag pedig 6 deltaE alatt maradt. Sajnos bármennyiszer próbáltuk, a kalibrálás nem sikerült túl jól. Ebben talán szerepe volt a billentyűzet fölé telepített fényérzékelőnek is, ami önműködően akciózott, sötét környezetben levette a fényerőt. Világosban sem jutottunk sok jóra. Az 1,5-ös átlagnál sokkal korrektebbet is láttunk már laptopon, a telített árnyalatoknál látható 3-4 körüli érték pedig aggasztó. A Sony VAIO F világos környezethez való színprofilja innen tölthető le, a maximálisnál három szinttel alacsonyabb fényerőn adja a legpontosabb árnyalatokat. Lámpafénynél az alábbi színprofilt érdemes használni maximális fényerőn.
Nem írta a VAIO F honlapja, hogy kijelzőjének LED-es háttérvilágítása lenne, és a felület egyenletességi vizsgálata alapján szerintünk is inkább hidegkatódos módszert használnak. Így a kijelző bal sarkai már több mint 10%-kal eltértek a középen mért értéktől. Feketében viszont nagyszerű volt a 16,4 hüvelykes, fényereje és kontrasztja pedig egyenesen letaglózó. Feltéve, hogy világos környezetben használjuk. Ilyenkor közel 300 cd/m²-es maximumra és 0,2 cd/m²-es minimumra képes, amiből majdnem 1500:1 kontrasztarány jön ki. Ennek köszönhetően a laptop kijelzője szabadban is nagyszerűen használható volt.
Sokan gondolják úgy, hogy az Apple találta ki a szigetes kialakítású billentyűzetet, amit azóta olyan előszeretettel használ – másol – a többi gyártó. Valójában újkori notebookon először a Sony alkalmazta ezt a megoldást, a 2003-ben megjelent VAIO X505-ön. Alapvetően kétféle megvalósítása van ennek a klaviatúrának. Az egyik, amit a Sony és az Apple is használ: az, amikor a gombok a felső panel résein kukucskálnak ki. Ez egy alsó, összetartó lappal stabil és mutatós egészet alkot. Aztán vannak az olcsó utánzatok, ezeknél marad a klasszikus, notebookos klaviatúra, csak a gombok formája változik. Ez imbolygó mozgást, rövid utat és kemény nyomáspontot eredményez, a gombok alá pedig könnyen bejut a szennyeződés. A csúcs az, amikor az alattuk lévő panel fényes, mert az ronda foltokban szennyeződik, tisztítása pedig rémálom.
Szerencsére a Sony tudja, hogyan kell ezt csinálni. Az ő megoldása szép, és emellett kellemes használni, meg voltunk vele elégedve. Jó pont, hogy a kurzormozgatókat nem zsúfolták össze. Egyedül a numerikus padot nem szerettük, de azt lassan kénytelenek leszünk megszokni a 14 hüvelyknél nagyobb laptopokon. Érdekes, hogy a Sony nem spilázta túl az extra gombok kialakítását. Egyszerű, mezei gombokat tettek a csuklótámasz ívét másoló felső panelbe. Kedvencünk a monitor kikapcsolója volt, mellette médialejátszó gombok és a Sony extra szoftvereit előhívó hármas sorakozik.
Korrekt kis tapipadot találtunk a billentyűzet alatt. Enyhén érdesített felületének tapintása majdnem olyan kellemes volt, mint a környező csuklótámaszé. Egyedül kicsit kattogó gombjaira haragudtunk, de azok talán bekopnak idővel. Szerintünk a Sony példaértékűen oldotta meg a fő kimeneti (monitor) és bemeneti (billentyűzet, touchpad) eszközöket. A monitor kiváló – bár nem sikerült tökéletesre kalibrálni –, a billentyűzet, érintőfelület és környékük használat, érintés közben kellemes, és látványnak sem utolsó. Mondjuk olyan, mint egy topmodell szaténpizsamában. Vagy akár anélkül.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
