Új magok, hibrid technológiával

Nem kevesebbet vállalt kinevezésekor az Intel jelenlegi vezetője, Pat Gelsinger, mint hogy egyenesbe hozza a cég utóbbi időben kissé bukdácsoló hajóját, és ugyan hiba lenne az Alder Lake-et túlzottan hozzá kötni (a processzorok fejlesztése nem pár hónapos, hanem inkább éves projekt), a helyzet mégiscsak az, hogy a hosszú idő után először ténylegesen új felépítést kínáló processzorcsalád sikerét vagy bukását az ő nevéhez fogja kötni a közvélemény. A tizenkettedik generációs processzorok alapvető újdonságaira korábban már kitértünk, de részletesebb ismertetésével még adósak maradtunk – ezt most a tesztre érkezett CPU kapcsán pótoljuk.

Egy ilyen, teljesen új processzorcsalád tesztje sosem egyszerű – most viszont duplán is nehéz dolgunk volt: miközben az Intel továbbra sem segíti munkánkat megjelenés előtti teszttermékek, dokumentáció stb. biztosításával, a különböző logisztikai, gyártási problémák miatt a partnereken át hozzánk érkező „tesztcsomagok” is nagyobb eséllyel akadnak fent út közben, így egyelőre csak a csúcsmodellt, az Intel Core i9-12900K-t tudjuk bemutatni.

Az kijelenthető, hogy az utóbbi években az Intel a végletekig kihasználta a 14 nm-es gyártástechnológiát, ami nehézzé tette számukra a versenyt az AMD-vel szemben, de a vállalat az Alder Lake-S kapcsán folyamatosan áttörésről beszélt. Ennek az alapját az Intel 7-nek nevezett 10 nm-es node adja, vagyis az asztali termékskálát tekintve végre elfelejtette a cég a 14 nm-es csíkszélességet, ami minden bizonnyal sokat számít, de önmagában nem feltétlenül elég a sikerhez. Emiatt az új fejlesztés egy olyan változást is hoz, amilyet korábban csak ultramobil szinten láthattunk, és ez egyértelműen a hatékonyság javítását és az energiatakarékosságot célozza.

(forrás: Intel) [+]

Az új, LGA1700-as tokozású processzor tranzisztorszámát az Intel nem adta meg, ahogy a kiterjedését sem, de utóbbi könnyen lemérhető, így ezt a hiányosságot pótolni tudjuk, és leírhatjuk, hogy egy 215,3 mm²-es lapkáról van szó. A rendszer mögötti egyedi koncepció hasonlít arra, amit a vállalat a Lakefield kódnevű lapkában vetett be, de az Alder Lake-S nem csak egy szem, nagyobb tempóra képes magot használ. Összesen 16 magra lehet számítani, amelyből nyolc Golden Cove, nyolc pedig továbbfejlesztett Gracemont dizájnra épül. Az Intel az utóbbi magokat E-Core-nak, vagy E-magnak (Efficient-Core), az előbbieket pedig P-Core-nak, azaz P-magnak (Performance-Core) nevezi.

Mindez nagyon érdekesnek tűnik az asztali piacon, mivel ilyen kompromisszumokat korábban csak mobil szinten kötöttek a gyártók, aminek volt is értelme az üzemidő tekintetében, de az asztali konfigurációknál az áramellátás állandó, vagyis nincs feltétlenül értelme beáldozni a teljesítményt a kedvezőbb fogyasztásért. Az Intel nem is ezt az üzenetet adta át a hibrid dizájn kapcsán, hanem azt ecsetelték, hogy két darab P-mag nagyjából annyi lapkaterületet foglal el, mint nyolc darab E-mag, utóbbiakkal viszont jóval nagyobb a teljesítmény. Nem a fogyasztást nézte tehát az Intel, hanem az egységnyi lapkaterületre építhető összesített tempót, ami a Pollack-szabály alapján reális tényező.

Probléma ott keletkezhet, hogy a lapkán kétféle mag található, amelyek képességei jelentősen eltérnek. Az E-magok előnyeként az alacsony fogyasztás említhető meg, de hátrányos a visszafogott egyszálú teljesítmény, miközben a P-magokra ennek az ellenkezője igaz. Nagyon fontos tehát, hogy egy adott folyamat a számára megfelelő magon fusson. Ezt kétféle módon lehet elérni. Az optimális az, ha maga az alkalmazás képes ezt közvetlenül kezelni, mert már eleve olyan magra tudja kiosztani az adott folyamatot, amire a program fejlesztői azt jónak tartják. Az tehát tiszta sor, hogy az Alder Lake-S esetében az a legjobb, ha egy alkalmazás közvetlenül fel van készítve rá, hogy kétféle maggal találkozik a lapkán belül, de ez nem mindig reális elvárás, például a már kiadott programok esetében biztos nincs erre optimalizálás. Itt jön képbe a Thread Director, amely egyfajta adatszolgáltató hardverként írható le.

Magát az ütemezést nyilván az operációs rendszer végzi, ebből a szempontból ajánlott is a Windows 11 használata, amelynek az ütemezőjét optimalizálták az Alder Lake-hez. Ez annyit jelent, hogy a Thread Director által biztosított adatokat képes értelmezni, és azokat figyelembe véve dönteni. Mindez elnagyoltan vázolva úgy zajlik, hogy a rendszer elemzi az adott szálak futását a magokon, és a begyűjtött adatok alapján visszajelzést ad az operációs rendszernek, hogy mely feladatokat hol kellene futtatni. Ez a működés transzparens, tehát külön optimalizációt nem igényel, de gyakorlati jellegű, azaz lehet, hogy bizonyos feladatok egy darabig a számukra nem optimális magokon futnak. Emiatt is sokkal jobb módszer szoftveres szinten optimalizálni arra, hogy mit futtassanak az eltérő teljesítményű magok, ugyanis ilyenkor a rendszer eleve tudni fogja, hogy melyik szálat milyen típusú magra kell kiosztani, vagyis nem a hardvernek kell valós időben megmondania az operációs rendszernek, hogy mi fut vagy futott rossz helyen.

(forrás: Intel) [+]

Magáról a Thread Directorról annyira részletesen nem beszélt az Intel, de annyit tudni róla, hogy osztályozza a folyamatokat a valós idejű működésük alapján, és ilyen szempontból négy osztályt különbözetet meg. Ebből a class 1 és class 2 nem valami izgalmas, mert ilyenkor egyértelműen a P-Core-t ajánlja a rendszer, ugyanis AVX vagy VNNI utasításkészletet használó programkódok kerülnek ilyen besorolás alá. A class 0 jelölésű munkamenetek tipikusan nagy számításigényűek, így ezeket nagyon ajánlott a P-magokon futtatni, míg a class 3 az a szint, amikor az E-Core megfontolandó, ilyenkor ugyanis az adott feladatot inkább az adatbuszok, mintsem a számítási teljesítmény limitálja. Természetesen a végső döntést az operációs rendszer ütemezője hozza meg, tehát a Windows 11 például akkor sem köteles egy E-magokon futó szálat a P-magokra rakni, ha a Thread Director alapján ez lenne az optimális. Ennek az oka az, hogy manuálisan is bele lehet avatkozni egy program processzoraffinitásába, ami felhasználói döntésről lévén szó felülírja az alapértelmezett működést.

Az Alder Lake-S egyébként képes működni olyan operációs rendszeren is, amelyik nem tudja értelmezni a Thread Directortól származó adatokat, de ebben az esetben az operációs rendszer ütemezője hibás döntéseket hozhat. Emiatt az Intel kiemelten ajánlja a Windows 11 telepítését az új hardverhez.

Kicsi és nagy mag

Az általános működés mellett természetesen nem mindegy, hogy milyen magok vannak a lapkában, így ideje megismerkedni ezek képességeivel. Az E-mag tehát egy Gracemont kódnevű dizájn, amely érdekesnek mondható szimmetrikus dekódolóklasztert tartalmazó front-enddel rendelkezik. Ezek 256 bejegyzéses OOO logikát használnak, amivel a beérkező feladatok sorrendtől függetlenül is végrehajthatók, illetve a klaszterek egyenként három utasítás széles dekódolót alkalmaznak. Emellett az előbetöltés, illetve az elágazásbecslés hatékonysága is a nagyobb kiterjedésű magokhoz mérhető.

(forrás: Intel) [+]

A back-end tekintetében 256 bejegyzéses re-order bufferre (ROB), az integer feldolgozók esetében pedig négy ALU, négy AGU, és két jump egységre lehet számítani, amit kiegészítenek a lebegőpontos rész 128 bites FADD és FMUL vektormotorjai. Az egyik porton keresztül az AES titkosítás gyorsítása is támogatott, illetve két-két integer és lebegőpontos store data port van.

(forrás: Intel) [+]

Cache tekintetében a Gracemont 64, illetve 32 kB-os L1 utasítás és adat gyorsítótárat kínál, míg a maximum négy mag között megosztott L2 gyorsítótár kapacitása legfeljebb 2 MB lehet. Utóbbit azért érdemes így írni, mert a konfigurációtól függ a végső paraméter, de magába a négy magot tartalmazó processzormodulba ennyit építenek be fizikailag.

Az utasításkészlet szempontjából kiemelendő, hogy bár kis magról beszélünk, de ennek ellenére is támogatja az AVX-et, AVX2-t, FMA3-at és AVX-VNNI-t. Emiatt klasszikus értelemen nem tekinthető a Gracemont egy igazán ultramobil dizájnnak, ami persze a fogyasztásán is meglátszik.

Valószínűleg a Golden Cove-os P-magra már többek kíváncsiak. Az Intel utoljára az Ice Lake-hez használt Sunny Cove magon belül hajtott végre komolyabb fejlesztést, a Willow Cove és a Cypress Cove inkább a memória-alrendszer tekintetében fejlődött. Az új, Golden Cove mag ismét az alapvető működésre fókuszál, amelyen belül nagy hangsúlyt kap a továbbfejlesztett front-end rész. Többek között javult az elágazásbecslés, a µop cache pedig 2250 helyett nagyjából 4000 bejegyzést képes tárolni.

(forrás: Intel) [+]

Az utasításbetöltéshez és dekódoláshoz a Golden Cove továbbra is 32 kB-os utasítás gyorsítótárat használ, viszont az iTLB (Instruction Translation Lookaside Buffer) mérete megduplázódott. Ennél is lényegesebb változás a hat szimpla dekódoló bevezetése az egy komplex mellé, ami az x86/AMD64-es utasításarchitektúra variálható utasításhossza miatt nem egyszerű lépés, leginkább a tranzisztorköltség és energiaigény tekintetében jelentős az ára. Utóbbit az Intel úgy próbálja kezelni, hogy a nagy µop cache-re alapozza a rendszer működését, így a feldolgozás 80%-ában megszüntethetik a dekódolók órajelellátását. Utóbbiak egyébként a mikrokódból származók mellé még nyolc mikrooperációt töltenek be a µop parancslistába.

A Golden Cove mag a tényleges végrehajtás tekintetében erőteljesen javította a sorrendtől függelten végrehajtást biztosító OOO logikát, amely immáron 512 bejegyzéses, viszont maradt a szokásos egységes ütemező, ami ugyanakkor már hat allokációs portra van osztva A különböző operációk a számukra megfelelő allokációra kerülnek, és onnan jutnak tovább a valós feldolgozókra. Ezek felé összesen tizenkét portot használ az Intel.

(forrás: Intel) [+]

Mindegyik port kínál egy-egy darab integer ALU-t (aritmetikai-logikai egység), továbbá három porton keresztül érhető el egy-egy, FMA-t támogató vektormotor. Ezek közül az egyik fizikailag 512 bites, de ez az Alder Lake-S esetében nem számít, mert le van tiltva az AVX-512, a VNNI támogatás viszont megmaradt.

A további allokációkon keresztül érhető el a store data egység, valamint összesen öt AGU (címgeneráló egység), illetve három load és két store egység, utóbbinak megfelelően három loadot, illetve két store-t képes elvégezni a dizájn ciklusonként. Bár a back-end így némileg komplexebb lett, maradt a 48 kB-os L1 adat gyorsítótár, viszont 1,25 MB-ra nőtt az L2 adat gyorsítótár.

A processzormagok összekapcsolása szempontjából az összes P-Core és E-Core egy 1 TB/s-os adatátviteli teljesítményű compute fabricon van rajta, amely közvetlenül a magok és magcsoportok L3 gyorsítótárait köti össze. Ezek kapacitása a teljes kiépítés esetén maximum 30 MB, és mindegyik P-magnak saját L3 szelete van, míg az E-magok négyes magcsoportban osztoznak egy L3 szeleten. Fontos ugyanakkor, hogy ezek a szeletek nem ugyanakkora kapacitásúak, mivel a P-magokhoz 2,5 MB tartozik, míg az E-magok négyes magcsoportjaihoz 5 MB.

A nagymértékű dizájnbeli változások miatt az Intel kénytelen volt egy lényeges tényezőhöz is hozzányúlni, így az Alder Lake-S esetében az L3 gyorsítótár nem inkluzív, vagyis nem tartalmazza az L2 gyorsítótárakban megtalálható információkat. Ez jelentős különbség a Rocket Lake-hez viszonyítva, amely inkluzív L3 gyorsítótárat alkalmazott. Az Intel évekig kardoskodott amellett, hogy az inkluzív megoldás a jobb, de a helyzet az, hogy ez extrém nehezen működtethető úgy, hogy a magok képességei ennyire eltérőek, vagyis kényszerűen váltottak a nem inkluzív megoldásra, ami megnövelheti a magok közötti kommunikációs késleltetést.

Magok nélküli területek

A magokon túlmenően az Alder Lake memóriavezérlője DDR5, LPDDR5, DDR4 és LPDDR4X szabványokat támogat, de asztali szinten csak a kétcsatornás DDR4 és DDR5 érhető el, előbbi maximum 3200, míg utóbbi 4800 MHz-es effektív órajelű modulokkal. Emellett újdonság az integrált PCI Express 5.0-s vezérlő is, amely 16 sávot kínál a processzor oldaláról, pont annyit, amennyire egy VGA-nak szüksége lehet. Még további négy sáv használható fel szabadon, de ezek 4.0-s szabványúak, viszont az NVMe SSD-k számára ez is megfelelő.

(forrás: Intel) [+]

A grafikai számítások terén nincs valós előrelépés, azaz lényegében a Rocket Lake által használt IGP köszön vissza. Ez nyilván az X^e architektúrát használja, pont azt, amit a vállalat belépőszintű GPU-ja, és erről részletesebben korábbi cikkünkben írtunk, de persze az Alder Lake-S kiépítése eléggé visszafogott. Emiatt a rendszerbe két úgynevezett subslice, általánosabb nevén multiprocesszor került. Ennek hála a feldolgozó- és a blending egységek száma 32 és 8, a textúrázócsatornáké pedig 16.

A multimédiás részleg ugyanazt kínálja, amit az előző generáció, vagyis a kódoló és dekódoló rész teljesítménye 4K-s, 60 képkocka/másodperc mellett képes a VP9 és HEVC tartalmak kezelésére, illetve elérhető az AV1 formátum dekódolása. A kijelzőmotor sem változott sokat, de azért jó hír, hogy megjelenik a HDMI 2.1, ami egy elég hasznos előrelépés.

(forrás: Intel) [+]

A processzorok mellé az Intel a 600-as sorozatú vezérlőhidakat kínálja, viszont egyelőre csak a Z690-es lapka férhető hozzá. Utóbbi hivatalosan is támogatja a PCI Express 4.0-t, a processzor pedig nyolc DMI linken keresztül lesz hozzákötve, viszont ez a rendszer már újabb, így kétszer nagyobb adatátviteli teljesítmény várható tőle. A szokásos interfészek megmaradnak, így lesz USB 3.2 Gen2x2 és Thunderbolt 4 is, plusz a számos PCI Express sáv többféle külső vezérlőre ad lehetőséget.

Specifikációk

Tesztalanyunk tehát a jelenleg legerősebb tizenkettedik generációs asztali CPU, nyolc Performance- és nyolc Efficiency-maggal. A tizenhat mag 24 szálon tud dolgozni egyszerre, de az erőforrások megfelelő szétosztásához operációs rendszer szintű támogatás is szükséges. Ez pedig a rendszer gyenge pontja is, hiszen például a Microsoft ökoszisztémában ez a Windows 11 telepítését követeli meg. A megfelelő ütemező jelenléte viszont, mint hamarosan látni fogjuk, igen komolyan befolyásolja a rendszer sebességét!

[+]

Visszatérve processzorunkra, a P-magok esetében 3,2 GHz-es alap- és 5,2 GHz-es maximális Turbo órajelet kapunk. A PL1/PL2 értékeket az Intel 125, illetve 241 wattban adta meg – ne feledjük, hogy mivel K szériás CPU-ról van szó, nagy terhelésen a Core i9-12900K gyakorlatilag végig 241 wattos TDP-vel üzemel, feltéve, hogy alaplapunk és hűtésünk bírja a terhelést!

[+]

Ami a tesztben szereplő fontosabb versenytársakat illeti, ezek a következők:

Kattintásra a táblázat kinyílik

Tesztkörnyezet

AMD-s tesztkörnyezetünk régi jó ismerős, hiszen a VGA- és az adattároló-tesztekben is szereplő MSI MEG X570 Godlike alaplapot használtuk, benne a Ryzen 7 5800X-szel. Az alaplap természetesen a legújabb BIOS-szal dolgozik, és 32 GB RAM, illetve a Gigabyte GeForce RTX 2080 Ti Extreme grafikus kártya található még benne.

Intel oldalon a Core i9-9900K és Core i9-11900K a korábbi tesztekben használt platformokon maradt, a Core i9-12900K pedig egy, az ASUS-tól érkezett komplett csomagként landolt nálunk. Ebben a processzor mellett a ROG Maximus Z690 Hero alaplap foglalt még helyet.

A DDR5 memóriát a Corsair biztosította egy 2 x 16 GB-os Dominator Platinum RGB DDR5-5200 szett formájában, és ők szállították a hűtést is a legújabb H150i Elite LCD kompakt rendszer képében. Ez utóbbi két komponenst hamarosan külön is teszteljük majd, most csak röviden mutatjuk be őket.

[+]

A RAM esetében tehát két darab 16 GB-os modult kapunk, melyek az alábbi képen is látható beállítások mellett támogatják a DDR5-5200 működést. A méretes hőelosztó bordákkal együtt a modulok magassága 55 mm, ezt érdemes figyelembe venni. Tetejükön RGB-s fények vonhatják magukra figyelmünket, ezeket az iCue szoftverrel lehet testre szabni.

[+]

Most komolyabb vizsgálatokra nem volt időnk, de néhány rövid mérésből kiderült, hogy Maximus Z690 Hero - 12900K - Dominator összeállításunk tökéletesen stabilan fut így is, de jelentős sebességtöbbletet nem várhatunk tőle, sőt, Gear 4 módban több esetben még vissza is esett némileg a teljesítmény. Éppen ezért a tesztekben maradtunk az alapértelmezett DDR5-4800-nál, a memória típusának és sebességének hatását az Alder Lake-re pedig egy külön cikkben vizsgáljuk majd meg.

[+]

A processzor hűtéséhez egy 360 mm-es radiátorral dolgozó AiO-t kapunk, mely többek között az AMD TR4 foglalatához szükséges rögzítéseket is tartalmazza, a hűtőblokk tetejére pedig egy 480x480 pixeles, 2,1 hüvelykes LCD kijelző került. Ez különböző effektek, színek megjelenítésén túl a CPU hőmérsékletét is ki tudja jelezni, de kipakolhatunk rá saját képeket vagy animeGIF-eket is.

ASUS ROG Maximus Z690 Hero alaplap

Az ASUS alaplapoknál a Maximus széria mindig is a csúcskategóriát képviselte, és ugyan a ROG Maximus Z690 Hero még nem a család legnagyobb, legdrágább modellje, azért bőven ellátták extrákkal és mindenféle, a gyártó által kidolgozott technológiával.

[+]

Ahogy arról már volt szó, az Alder Lake-S esetében a maximális sebesség eléréséhez rendkívül fontos a megfelelő minőségű tápellátás. Ezt a Z690 Herónál a Extreme Engine DIGI+ rendszer segíti, mely itt az LGA1700 foglalatot körülvevő, masszív bordák alatt lapul. Ez 20+1 fázist kínál (áganként 90 amperes terhelhetőséggel), nem lehet tehát gond a PL2 teljesítményszint által igényelt 241 watt biztosításával. A bordázat elég jól hűti a VRM elemeit, tesztünk során nem jelentkezett túlzott melegedés.

[+]

Mint a képeken is látszik, a hátsó bordázaton egy méretes, RGB-s „kijelző” trónol, ez ebben az árkategóriában ma már szinte kötelező dekoráció. A tápegység irányából a 24 tűs ATX konnektor mellett két 8 tűs EPS és egy plusz hat tűs csatlakozó képes fogadni az elektronokat. Megjegyeznénk, hogy a vaskos hűtés mellett nem sok hely marad szabadon az LGA1700 foglalat körül, elképzelhető, hogy a szélesebb hűtőbordák felszerelése nehézkessé válik.

[+]

A foglalat mellett a négy darab DDR5 foglalat található, és külön jelölték az „elsődleges” párt. Bővítőkártyák számára három x16-os PCIe foglalat került a lapra, és van három darab M.2 slot is, ebből egy a CPU és az első PCIe között, kettő pedig a második és a harmadik PCIe között található. A háromból kettő fém erősítést kapott, ezek PCIe 5.0 szabványúak, a harmadik „csak” PCIe 4.0, és fizikailag x4-es bekötésű. Ahogy a képeken is látszik, az első számú PCIe slot esetén a bővítőkártyát biztosító retesz nehezen hozzáférhető, hogy ez ne okozzon gondot, egy nyomógombbal és bowdennel távolabbról is ki tudjuk oldani.

[+]

Az M.2, és általánosságban az adattárolás (melyben hat SATA port is részt vehet) kapcsán még megemlítenénk, hogy az alaplapi kiegészítők között ott a ROG Hyper M.2 kártya, mely további két PCIe 4.0 x4 foglalatot kínál.

[+]

A hátoldali és az alaplapon biztosított csatlakozókínálat igen gazdag, nem is annyira szeretnénk ezt most részletezni, hiszen a gyári specifikációk között minden megtalálható. Amit talán megemlítenénk még, az az egyre inkább alapértelmezetté váló 2.5GbE hálózati adapter mellett a Wi-Fi 6E, mely a 2,4 és 5 GHz-esen kívül a 6 GHz-es sávot is használhatja kommunikációra.

Alkalmazástesztek I.

Tesztjeinket Windows 10 és Windows 11 alatt is lefuttattuk – ahogy cikkünk elején már taglaltuk, az Alder Lake processzorok tudásának kiaknázásához feltétlenül szükséges az utóbbi OS telepítése. Hogy ez mennyire így van, az rögtön az első ábrán látható, ahol a Windows 10 ütemezőjének nem sikerült eltalálnia a szálak helyes kiosztását, így pedig a nagyobb számítási teljesítményt igénylő feladatok egy része is a P- helyett az E-magokra került. A többi mérésnél ez már kevésbé fordult elő, de így is látható, hogy a 12900K-nak jót tesz az új OS – míg például a Ryzen 7 5800X esetében néha inkább rontott a helyzeten.

A tesztek során az alaplap az ASUS alapértelmezett beállításaival működött. Mivel K szériás processzort használtunk, ez igazából nem sokat jelent, több mérést is végeztünk, de nem tapasztaltunk szignifikáns teljesítménykülönbséget az Intel és az ASUS beállításai között. A Windows 11 kapcsán korábban már szóba került, hogy a virtualizáció alapú védelem csökkenti a sebességet – a fair play jegyében ezért ezt most kikapcsoltuk, viszont az AMD-s rendszerek futását gyorsító frissítéseket természetesen telepítettük.

Az eddig látottakat összegezve elmondhatjuk, hogy a Core i9-12900K szépen leiskolázta a mezőnyt – igaz, ez el is várható tőle, különösen ha figyelembe vesszük 241 wattos fogyasztását, mely közel duplája az elődének, és több mint duplája a Ryzen 7 5800X-nek.

Alkalmazástesztek II.

A renderelő alkalmazásokkal végzett méréseknél folytatódik az előző oldalon látott jelenség: a POV-Ray és az Indigo esetében látható, hogy mennyire fontos a Windows 11 használata az új processzorral. A renderelés egyébként igencsak fekszik az Alder Lake-nek, ám az általánosabb terhelést jelentő PCMark 10 esetében már nem jut jelentős előnyhöz a Ryzen 7 5800X-szel szemben (a Core i9-11900K-hoz képest azért így is látható egy kellemes fejlődés).

Játékok

Úgy tűnik, hogy a játékok esetében a Windows 10-11 váltás nem hoz olyan egyértelmű előnyt, mint a többi alkalmazás során, legalábbis az általunk használt szoftverekben az új OS-nél nem tapasztaltunk komoly változást az eredményekben. A Core i9-12900K ereje persze továbbra is látszik, könnyedén veri a mezőnyt – ne feledjük azonban, hogy egy sokkal magasabb fogyasztású és drágább CPU-val állunk szemben.

Fogyasztás

Elég sokat emlegettük már a Core i9-12900K fogyasztását, és íme a bizonyíték: ha komoly terhelést kap, akkor hiába az új gyártástechnológia, az Alder Lake-S sorozat csúcsmodellje még elődjénél is több energiát igényel – hogy a Ryzen 7 5800X-szel való összevetésről ne is beszéljünk. Ami szimpatikus viszont, az az alacsony terhelésnél csökkenő energiaigény: itt a 11900K még 75 wattot kért, a 12900K viszont beéri 62 wattal.

Bár a fogyasztási értékek magasabbak, a teljesítménytöbblet is jelentős, így végeredményben azt kapjuk, hogy teljesítmény/fogyasztás arányban a Core i9-12900K nem teljesít rosszul, különösen elődeihez viszonyítva.

Értékelés

Az 589 dolláros, 8+8 magos Core i9-12900K a 12. generációs Core sorozat aktuális csúcsát képviseli, ellenfele az AMD oldaláról az 549 dolláros, 12 magos Ryzen 9 5900X lenne, ám ezt a szűkös határidőre nem sikerült beszereznünk, mint ahogy a 8+4 magos, 409 dollárba kerülő Core i7-12700K (mely a 8 magos, 449 dolláros Ryzen 7 5800X-szel szállna versenybe) is fennakadt valahol. Mindenesetre az látszik, hogy az Alder Lake-kel az Intel végre többet tett le az asztalra, mint az elmúlt évek csiszolgatása, az új felépítés hatása pedig jól tetten érthető az eredményeken is.

Fontos, hogy az alábbi összesítésekben az Alder Lake esetében a Windows 11-gyel és az alaplap gyári beállításaival kapott eredményeket használtuk, hiszen a felhasználók nagy része is ezekkel találkozik majd. A BIOS beállításait nem is kell magyarázni, a Windows 11 mellett pedig az az egyszerű érv szólt (azon túl, hogy ezzel mutatja meg igazi tudását a 12. generáció), hogy hacsak nem dönt valaki tudatosan a 10-es verzión maradás mellett, akkor a Windows Update-en keresztül hamarosan úgyis megkapja ezt frissítésként. Aki pedig egy teljesen új PC-t rak össze és frissen telepíti rá a Windowst, az pedig valószínűleg már a telepítés folyamán frissíthet (nálunk legalábbis a Windows 10-es telepítő szinte rögtön fel is ajánlotta ezt a lehetőséget).

Mint a diagramokon is látszik, a P+E megoldás elsősorban az alkalmazásokban erős, ami egyrészt mutatja, hogy a nyolc darab P-mag valóban rendkívül jó teljesítménnyel bír. Persze ha visszaemlékszünk az előző oldalon látottakra, azért az erő/fogyasztás arányban még mindig az AMD-nek áll a zászló, a Core i9-12900K esetében a PL2 például 241 watt, szemben az Ryzen 7 5800X 142 wattjával. Ez azonban csak futólagos megjegyzés, a K (és X) szériás CPU-k vásárlói valószínűleg nem az energiatakarékosságra koncentrálva választják a processzort. Egyébként pedig, ha nem csak a nagy terhelés alatti fogyasztást nézzük, akkor úgy tűnik, hogy az Alder Lake és az ő E-magjai még jobbak is lehetnek (vagy legalábbis elérik) az AMD számára rendelkezésre álló, 7 nm-es gyártástechnológia kínálta szintet.

Itt említenénk meg ugyanakkor, hogy – mint már korábban írtunk róla – nagyon nem mindegy, hogy milyen alaplapot vásárolunk: míg a Ryzenek esetében kis túlzással egy alsó kategóriás alaplappal is szinte ugyanazt kapjuk sebességben, mint egy csúcsmodellel, addig például a Core i9-12900K mellé igenis ki meg kell vásárolni egy olyan prémiumkategóriás példányt, mint az általunk is használt, amúgy kiváló, de meglehetősen borsos árú ROG Maximus Z690 Hero (alternatívaként és azoknak, akik nem akarnak új memóriát vásárolni, ott a 143 000 forintos ROG Strix Z690-A, vagy a 110 000 forintos TUF Gaming Z690-Plus).

A ROG Maximus Z690 Hero alaplap egyik kiegészítője a két M.2 foglalatot kínáló ROG Hyper M.2 kártya [+]

Összegezve tehát a látottakat, a Core i9-12900K alapján az új generációval az Intelnek valóban itt a lehetősége arra, hogy visszavegye a „vezetést” az AMD-től. Ehhez persze nem elég ez a méregdrága csúcsprocesszor: szükség lesz arra is, hogy a (remélhetőleg hamarosan befutó) felső- és középkategóriában is legalább ilyen előrelépéseket láthassunk. Ezeket kell aztán párosítani a most versenyképesnek tűnő árazással és persze a megfelelő raktárkészlettel. Az Intel dolgát némileg nehezíti ugyanakkor a szokásos „platformváltási mizéria”: míg az AMD gyakorlatilag a Ryzenek megjelenése óta kitartott az AM4 foglalat és a DDR4 mellett, addig az Intel jó szokásához híven egy kötelezően beszerezendő új foglalattal, új lapkakészlettel és opcionálisan új memóriával, illetve hűtővel terheli a felhasználók idegeit.

Intel Core i9-12900K	ASUS ROG Maximus Z690 Hero

Abu85, Wombath

Az Intel Core i9-12900K processzort és az ASUS ROG Maximus Z690 Hero alaplapot az ASUS bocsátotta rendelkezésünkre.