Samsung B6000 kontra C6000 LCD TV teszt

A tévék

Külsőre

Első pillantásra rögtön látszódik, hogy ugyanazon család két tagjáról van szó. A tavalyi, B6000 tévé külsejét az akkoriban nagyon futtatott Crystal Design koncepció határozza meg. A bordó tónussal övezett, átlátszó, kisebb fantáziával akár kristályszerűnek is gondolható élekkel bíró készülék valóban meglehetősen figyelemfelkeltő. Ráadásul a modell alsó kávájának közepén egy viszonylag nagyméretű lámpa kapott helyet, amely a távirányító jelzéseire reagál, tehát azt nem mondhatjuk, hogy egy átlagos darabról lenne szó. Sőt inkább azt mondhatjuk, hogy a kevesebb több lett volna. A végeredmény kicsit csicsás, és bár a Samsung mindig is híres volt arról, hogy a dizájnra óriási hangsúlyt helyez, itt mintha kicsit elvetették volna a sulykot.


Samsung B6000 és C6000

Egyébként az edge-lit technológiából fakadó előnyöket maximálisan sikerült kihasználni. Rettentő vékony a tévé, és nem csak a számok mutatják ezt, hanem a szemünk is. Ez az, ami tényleg mindenkinek feltűnik és nagyon tetszik elsőre, ugyanakkor minimális gyakorlati szerepe csak akkor van, ha egy konzol segítségével a falra szereljük a tévét. Ugyanez a helyzet a C6000 típusjelzésű tévével is. Szupervékony eszközről van szó, amelynek külseje az idei év első felének minimalista divatját idézi. Persze a koreai gyártó háza táján nem tudták megtagadni önmagukat, és ez jót tett a készüléknek. Megmaradt az átlátszó, kristályos hatású élbevonás, a bordó befuttatást elfelejtették, ahogyan az egyenes vonalak megbolondítását is, hogy a giccsbe hajló lámpásokról ne is beszéljünk. A végeredmény kifejezetten stílusos lett, a letisztult dizájn még épp eléggé izgalmas ahhoz, hogy ne nevezzük unalmasnak, de harsányságával mégsem taszít.

Mindkét készülék hátsó csatlakozói függőlegesen állnak, ami bár egy cseppet kényelmetlenné teszi a használatukat, ám falra akasztásnál igen jól jöhet. Ha már úgyis extra vékonyra tervezték ezeket a tévéket, kár lett volna ezzel elrontani az egészet.


Samsung B6000 csatlakozók

Ugyanúgy megtalálható rajtuk négy darab HDMI-csatlakozó, egy D-Sub bemenet, egy komponens, egy kompozit és egy SCART-csatlakozó, egy USB-port, egy hangbemenet és egy digitális hangkimenet, valamint egy CI Slot a kártyáknak. Ezeken kívül helyet kapott bennük egy DVB-T/C tuner is, amely a digitális adások vételére teszi alkalmassá a készülékeket. Az idei tévé ezeken felül kibővült egy Ethernet csatlakozóval, illetve plusz egy USB porttal.


Samsung C6000 csatlakozók

A specifikáció táblázat ezúttal kissé hiányos, mert sajnos nem sikerült hozzájutnunk a pontos adatokhoz sem a termék weboldaláról, sem a magyar képviselettől, sem a forgalmazótól. A titkolózás állítólag szándékos, azt mondják, így kívánnak kívül maradni a nagy számokkal dobálózó marketingelés egymásra licitálós versenyéből. Végülis van abban valami, hogy ezek a számok manapság már sokszor inkább marketingadatokat takarnak, mintsem valós értékeket, de azért mi kíváncsiak lettünk volna rájuk.

Termék megnevezése Samsung UE46B6000 Samsung UE37C6000
Panel LED háttérvilágítású LCD (edge-lit) Ultra Clear LED háttérvilágítású LCD (edge-lit) Ultra Clear
Képátló 46" 37"
Maximális felbontás 1920x1080 (Full HD) 1920x1080 (Full HD)
Dinamikus kontrasztarány Mega Contrast (n.a.) Mega Contrast (n.a.)
Válaszidő n.a. n.a.
Betekintési szög n.a. n.a.
24p lejátszás támogatott támogatott
Digitális tuner DVB-T/C (MPEG4-AVC [H.264]) DVB-T/C (MPEG4-AVC [H.264])
Képbeállítások Normál/Természetes/ Kiemelt/Film Normál/Természetes/ Kiemelt/Film
Képarány 16:9, 4:3, széthúzott, zoom 16:9, 4:3, széthúzott, zoom
Hangsugárzók 2 x 10 watt 2 x 10 watt
Hangüzemmód Normál, Zene, Film, Tiszta Hang, Hangosított Normál, Zene, Film, Tiszta Hang, Hangosított
Interfész 4 HDMI, D-Sub, komponens, kompozit, Scart csatlakozó, USB port, hangbemenet, digitális hangkimenet, CI Slot 4 HDMI, D-Sub, komponens, kompozit, Scart, Ethernet csatlakozó, 2 USB port, hangbemenet, digitális hangkimenet, CI Slot
Extrák Automatikus kikapcsolás, Anynet+, BD Wise, Játék üzemmód, Időzítő, Automata hangszabályzó, ECO üzemmód, 100Hz Motion Plus Automatikus kikapcsolás, Anynet+, Allshare, BD Wise, Játék üzemmód, Időzítő, Automata hangszabályzó, Teletext, Kép-a-képben (PIP), WiFi adapter kezelése, ECO üzemmód, 100Hz 100Hz Motion Plus
Teljesítményfelvétel Működés közben: 170 watt, készenléti állapotban: 0,1 watt Működés közben: n.a., készenléti állapotban: 0,1 watt
Méret 1115 x 705 x 29,9 mm (275 mm állvánnyal) 897 x 549 x 29,9 mm (257,2 mm állvánnyal)
Súly 17,6 kg (22,4 kg állvánnyal) 10,8 kg (14,4 kg állvánnyal)
Gyártó honlapja Samsung Samsung
Termék honlapja Samsung UE46B6000 Samsung UE37C6000
Ár 330 000 forint 240 600 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés