Samsung B6000 kontra C6000 LCD TV teszt

Képminőség

Négy, előzetesen eltárolt képbeállítás közül választhat a felhasználó, ezek sorrendben: Kiemelt, Normál, Természetes és Film. Ezek közül az agyrobbantóan világos, túlságosan harsány Kiemeltet azonnal el is felejthetjük. A Normál sem az igazi, de a másik kettő egész jónak tűnt, egészen addig, amíg egy focimeccs során a Természetest állítottuk be, és elhűlve tapasztaltuk, hogy vörös mezbe öltöztetett csapat játékosai körül színes aura dereng. Úgyhogy maradt a Film, mint legjobb megoldás, ezzel csak az a baj, hogy kicsit sötét, de a háttérvilágítás erejét pikk-pakk meg lehet növelni.

Sajnos a máshol megszokott Felhasználói vagy Egyedi elnevezésű beállítással nem találkoztunk. Viszont „cserébe” a tévé megjegyzi, ha az alapbeállításokon babráltunk valamit, ezeket az egyes csatlakozókhoz külön-külön elmenti. Ez elsőre nem is hangzik rosszul, ám ha korábban más tévézett, és babrált a paraméterekkel, akkor könnyedén azon kaphatjuk magunkat, hogy valami nem stimmel a képpel, nem a megszokott színeket, fényeket és kontrasztarányt látjuk. Természetesen két gombnyomással visszatérhetünk az alapbeállításokhoz, ekkor viszont vélhetően az lesz szomorú, aki lehet, hogy korábban elmolyolgatott azzal, hogy megtalálja a neki tetsző kombinációt. Az a biztos megoldás, ha a tévét csak egyedül használjuk, vagy eldugjuk a távirányítót a többiek elől.

A kalibrátorral végzett mérések némi eltérést mutattak a két modell előzetes beállításani között, ezeket az alábbi ábrán szemléltetjük sorrendben. Bal oldalon a B6000, a másikon értelemszerűen a C6000. Felülről lefelé haladva: Kiemelt, Normál, Film.




B6000 - C6000

Hoppá, mért csak három? vetődhet fel joggal a kérdés. Nos, ha a számítógéppel összekötjük a tévét és monitorként használjuk azt, akkor a Természetes opció érthetetlen okokból nem választható ki. Próbáltuk az Eye One Display 2 kalibrátorunkkal belőni a képet ideálisra mindkét tévé esetén, ám túl nagy sikerrel nem jártunk. Valahogy nem találtak egymásra az eszközök, és így erősen közepes eredményt kaptunk. Mindenesetre íme, az általunk ideálisnak gondolt beállítások:

Termék megnevezése Samsung UE46B6000 Samsung UE37C6000
Háttérvilágítás 7 8
Kontraszt 95 100
Fényerő 45 30
Dinamikus kontraszt Ki Ki
Gamma 0 0
Fekete tónus Ki Ki
Árnyékrészletesség Ki Ki
Színköz Ki Ki
Bőrszín tónus Ki Ki
Színtónus Meleg 1 Meleg 1
Fehéregyensúly piros 40 30
Fehéregyensúly zöld 25 19
Fehéregyensúly kék 1 3
Piros nyereség 19 23
Zöld nyereség 20 25
Kék nyereség 2 4

Az edge-lit technológia hátrányai között szokták emlegetni a Clouding, vagy más néven felhősődés névre hallgató jelenséget. Ekkor a tévé kávájánál a fényerő rossz eloszlásának következtében foltokban némiképp fényesebb a képernyő, ami elsősorban sötétebb képrészleteknél lehet zavaró. Nos, sajnos viszonylag gyakran szembesültünk ezzel a jelenséggel, bár a C6000 esetében mintha nem lett volna annyira erőteljes a különbség. Igazából annyira nem vészes a dolog, amikor laikus ismerőseimet kérdezgettem, hogy mit szólnak a tévékhez, nekik fel sem tűnt, hogy létezik egyáltalán ilyen effektus. Ám, ha az ember direkt odafigyel vagy egyszerűen csak érzékenyebb ezekre a dolgokra, akkor bizony feltűnhet neki, hogy itt még azért van még min csiszolni.

A betekintési szög mindkét készülék esetében jónak mondható. 130-140 fokig semmilyen problémát, zavaró eltérést nem tapasztaltunk, és afölött is csak elvétve. Mindkét televízió egyébként az Ultra Clear panelt használja, amely a gyártó állítása szerint több külső fényt enged át, és hatékonyan szünteti meg a tükröződést. Ennek eredményeként pedig mélyebb színeket, dinamikusabb részleteket kapunk, amelyek még tisztább képeket eredményeznek. Nos, a mondat utolsó fele igaz, főleg, ha nincs teljesen besötétítve, tényleg sokat dob ez a külső réteg elsősorban a sötétebb színek telítettségén. Viszont a tükröződéssel kapcsolatos lelkendezést meg kell cáfolnunk. Erőteljesen, részletesen és látványosan veri vissza a fényt, olyannyira, hogy még a színek is jól láthatóak benne, ami korántsem érdemel dicséretet.

Mindkét tévé rendelkezik a Dinamikus kontrasztarány névre hallgató funkcióval, amelynek intenzitása három fokozatban állítható. Ennek lényege, hogy a tévé a sötétebb-világosabb tartalmaktól függően automatikusan játszik a fényerővel. Mivel ez olykor meglehetősen zavaró villódzással jár, ezért ezt általában érdemes kikapcsolni. Ezt meg is tettük mind a két készülék esetében, ám a B6000-en néztünk épp egy vízilabdameccset, amikor is teljesen idegesítő vibárló effektusra figyeltünk fel, amely úgy tűnt, szinkronban volt a víz hullámzásával. Csarnokban rendezték a rangadót, így a tetőn lévő lámpák erőteljesen visszatükröződtek a hullámokon, ennek köszönhetően nyilván olykor világosabb, olykor pedig sötétebb volt a kép, és a tévé ezt lereagálta. Megnéztük, és a Dinamikus kontrasztarány funkció ki volt iktatva, más egyéb paraméter nem jöhetett szóba, így arra a következtetésre jutottunk, hogy a Dinamikus kontraszarányt teljesen nem lehet kikapcsolni! Utánanéztünk a neten, és különféle fórumokon találkoztunk is hasonló tapasztalatokkal, amelyek alátámasztják ezt az elgondolást. Ez pedig konkrétan akkor és ott nézhetetlenné tette a pólóösszecsapást. Szerencsére a C6000 esetében ilyen jellegű problémával már nem találkoztunk.

A készülékekbe integrálták a 100 Hz MotionPlus névre hallgató képjavító technológiát, amely az interpolációs eljárással szúr be virtuális képkockákat a valódiak közé. Ez a tévék saját demo anyagán meglehetősen imponálóan fest, ám a valóságban sok értelmét nem tapasztaltuk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés