AIDA64: szintetikus tesztek
Első körben szintetikus méréseket végeztünk a hat különböző processzorral és platformmal, melyhez most is a jól ismert, és nem utolsósorban teljesen hazai fejlesztésű AIDA64-et hívtuk segítségül. Kezdésnek a gyorsítótárak maximálisan elérhető sávszélességét vizsgáltuk meg. A tesztprogram ehhez magonként/szálanként az adott cache kapacitásának pontosan megfelelő méretű adatot ír, illetve olvas, miközben az x86/x64, x87, MMX, MMX+, 3DNow!, SSE, SSE2, SSE4.1, AVX és AVX2 utasításkészleteket is képes kihasználni.
A fenti grafikonok, illetve a számok önmagukért beszélnek, hisz jól mutatják a már említett, a gyorsítótárak sávszélességének növelése érdekében tett különféle módosítások hatásait.
A késleltetés méréséhez alkalmazott teszt már csak egyetlen magot/szálat használ. Ez egy TLB-nyi memóriaablakban véletlenszerűen lépdel végig minden cacheline-on, mielőtt egy újabb ablakba váltana át. Akárcsak a sávszélesség esetében, itt is az adott gyorsítótárszint méretének megfelelő adattal dolgozik a teszt.
A memóriával kapcsolatos mérések a fentiekhez hasonló módszerrel működnek, csupán az adatok mérete nagyobb. Sávszélesség esetén magonként/szálanként 64 MB adatot olvas, illetve ír a teszt, míg másoláskor 32 MB-ot olvas és 32 MB-ot ír. A késleltetés mérésénél a tesztadat mérete minden esetben az utolsó cache-szint négyszerese. Az eredményeket tekintve megállapíthatjuk, hogy a Sandy Bridge óta nem történt komolyabb változás, hisz már ez a mikroarchitektúra is majdnem képes volt kiaknázni a kétcsatornás DDR3-1333 által nyújtott maximális sávszélességet. Ezt egyedül a Broadwell tudta átlépni, melynek oka minden bizonnyal az eDRAM környékén keresendő.
Ezt követően az AIDA benchmark moduljai felé vettük az irányt, melyekből összesen kilenc (5 integer, 4 lebegőpontos) különféle teszttel mértük meg a processzorokat. Az egyik ilyen a CPU Queen, mely egy egyszerű, egész számokkal dolgozó benchmark, mely a processzorok elágazásbecslési képességeire fókuszál, és a „nyolc királynő egy sakktáblán” feladványra épül (10 x 10-es sakktáblán). A teszt x86-, MMX-, SSE-, SSE2- és SSSE3-optimalizált, és kevesebb mint 1 MB memóriát foglal le. Nemcsak a branch prediction táblák és a becslés pontossága, illetve a return stack mérete számít, hanem az is, hogy az adott utasításkészlet valamilyen módon támogatja-e maguknak az elágazásoknak az elkerülését (van-e CMOV vagy PABSB utasítás), illetve képes-e egyszerre párhuzamosan több bábu helyzetével számolni. Itt a Haswellig még többé-kevésbé javultak az eredmények, majd a Skylake esetében visszaesett a pontszám, amire (egyelőre) nincs teljesen biztos magyarázat, de valószínűleg a Skylake futószalagjának hossza körül rejtőzhet a megoldás.
A következő teszt a CPU PhotoWorxx, amely különböző digitális fotófeldolgozási műveleteket hajtat végre a processzorral (SWRandom kitöltes, 90 és 180 fokos forgatás, difference, RGB2YUV konverzió). Ez a teszt elsősorban a processzorok integer számolási végrehajtási egységeit dolgoztatja meg a memória-alrendszerrel egyetemben, és nem skálázódik kifejezetten jól több processzormag esetén. Ezzel szemben meglehetősen sok különféle utasításkészletből képes profitálni, így az x87, MMX, MMX+, 3DNow!, 3DNow!+, SSE, SSE2, SSSE3, SSE4.1, SSE4A, AVX, és AVX2 mellett még az XOP is támogatott. A PhotoWorxx egy igen összetett teszt, többféle méretű képpel dolgozik, sok minden számít benne, de leginkább az átlagos memóriaelérés ideje a meghatározó, illetve sokat jelentenek a jobb prefetcherek, és itt számít a legtöbbet a cache-ek hatása is. Itt nem túl meglepő módon elsősorban a Sandy Bridge és a Haswell esetében láthatunk 1-1 nagyobb ugrást, míg a Broadwellnél már bejön a képbe az eDRAM, mely nélkül valószínűleg csak alig gyorsulna a Haswellhez képest.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
